Ugyan az ázsiai éttermekben viszonylag jó áron lehet hozzájutni egy adag ebédhez, de mégiscsak jobb érzés otthon elkészíteni. Elhoztuk a tökéletes receptet!
Fernando Alonso szerint nehéz lesz a csapatoknak hatékonyan lemásolni a riválisok innovatív megoldásait, mert ezek általában a teljes csomagnak a létfontosságú részei, csak egészben működnek úgy, ahogy. A Forma-1 új korszaka a szerdai barcelonai teszttel kezdődött meg, ahol a csapatok végre pályára vitték autóikat, melyeken a legkülönbözőbb megoldá
Csaknem egy éve először esett vissza a foglalkoztatás Magyarországon idén januárban, ami részben a közfoglalkoztatás, részben az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók számának csökkenésével magyarázható. A foglalkoztatás kismértékű csökkenésében szerepet játszik a szezonális hatás, de a koronavírus-járvány elhúzódó globális és hazai hatása, illetve az
A kétszeres Oscar-díjas Sean Penn egy dokumentumfilmben szándékozik feltárni a teljes igazságot az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban, mely az elmúlt egy nap során megrázta az egész világot.
A Tesla 2018-ban adott ki olyan szoftverfrissítést, amelyben a kibocsátástesztelés üzemmód – a köztudatban fingmód – is benne volt. Elon Musknak úgy tűnik, most ezt ki kell vennie a kocsikból, méghozzá biztonsági okokra hivatkozva.
Csak egy orosz háború-ellenes mozgalom segíthet a Nobel-békedíjas orosz újságíró szerint. Dmitrij Muratov, a Novaja Gazeta című, független moszkvai lap főszerkesztője videóüzenetet küldött az orosz közvéleménynek.
A dél-koreai vállalat hamarosan piacra dobhatja legújabb készülékét, ami Samsung Galaxy A53 néven jöhet. Mutatjuk, hogy mit kell róla tudni. A Samsung Galaxy A széria az egyik legfontosabb a dél-koreai cég életében, hiszen nagyrészt mindig ezekből fogy a legtöbb darabszámú termék. A Samsung Galaxy A5X széria pedig kifejezetten népszerű, hiszen mind
Ez lehetővé teszi például a vészfékezések számának csökkentését is. A villamosok többnyire zsúfolt, és gyakran kihívásokkal teli belvárosi forgalomban közlekednek, olyan környezetben, ahol a kerékpárok, elektromos rollerek és mopedek népszerűségének emelkedésével egyre csak növekszik a védtelen közlekedők száma. Továbbá sok forgalomban részt vevő g
Karrierem jelentős részét szervezetfejlesztéssel, -átalakítással, folyamatfejlesztéssel és változásmenedzsmenttel töltöttem. Ezek a területek rendelkeznek azzal a változatossággal, szakterülettől függetlenül, amelyek érdekelnek – mondta az Üzletemnek Oltvai Márton, a Schneider Electric regionális beszerzési központjának beszerzési igazgatója.
Az elmúlt 24 órában 4498 új fertőzöttet igazoltak és elhunyt 88 beteg. 3997 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 148-an vannak lélegeztetőgépen - derül ki a kormányzati koronavírus oldal tájékoztatásából. A járvány ötödik hulláma lecsengőben, a kórházi ápoltak és a lélegeztetőn lévők száma is csökken, de a halálozások száma még mindig m
Az Immofinanzra tett vételi ajánlatának elfogadási időszakának lejártával a CPI Property Group bejelentette, hogy hamarosan az Immofinanz részvénytőkéjének és szavazati jogainak legalább 53,33%-át birtokolni fogja - derül ki a társaság közleményéből.
Egy órán át válaszolt saját és olvasóink kérdéseire Lázár János miniszterelnöki biztos, kormánybiztos, országgyűlési képviselő. Az Ukrajna elleni háború ügyében higgadtságot vár a kormánytól, más kérdésekben viszont dinamizálná a kormány politikáját, a választásokon nagy küzdelmet vár.
Az ATV ma este 21.55-kor bemutatja Berecz Péter kollégánk SZFE-re készült vizsgafilmjét. Megismerhetik Jihyun Park észak-koreai disszidenst, aki kétszer szökött meg Észak-Koreából.
Az Immofinanzra tett vételi ajánlatának elfogadási időszakának lejártával a CPI Property Group bejelentette, hogy hamarosan az Immofinanz részvénytőkéjének és szavazati jogainak legalább 53,33%-át birtokolni fogja - derül ki a társaság közleményéből.
Rögtön a rajton hatalmas pályázói igényt hozott a Ginop Pluszban a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program (Ginop Plusz 1.2.2-22), máris befutott 1735 pályázat, együttesen 14,18 milliárd forintos támogatási igénnyel.
Új adathalász módszerrel próbálkoznak csalók, webkeresős hirdetés segítségével tévesztik meg az ügyfeleket és viszik el őket a hamis banki oldalra, ahol megszerzik az adataikat – figyelmeztette levélben ügyfeleit az Erste Bank. A pénzintézet arra kéri ügyfeleit, hogy közvetlenül a bank oldalát keressék fel, annak címét írják a böngészőbe, és mindig
Lassan elfelejthetjük a sokat eltakaró kabátokat, elővehetjük a szekrényből a lenge, tavaszias holmikat. A gond csak az, hogy ilyenkor látszik meg igazán az a kis súlytöbblet, amit télen felszedtünk.
Az Agrárminisztérium figyelemmel kíséri az orosz-ukrán háborús helyzetet, szükség esetén haladéktalanul megteszi a szükséges lépéseket - írta a tárca pénteken.
A Magyar Nemzet úgy tudja, a poligráfos vizsgálat szerint igazat mondott vallomásában Fuzik Zsolt, amikor azt állította, hogy Horváth Csaba zuglói polgármester és társa a kerületi parkolási bevételekből származó nyereség felére tartott igényt. A szocialista politikus ezen felül háromszor, alkalmanként hárommillió forintot követelt és kapott, a pénz
A csütörtöki nagy zuhanások után úgy tűnik, hogy pénteken a világ tőzsdéin némi korrekció várható. Az amerikai piacok csütörtökön már pluszban zártak, és a vezető ázsiai tőzsdéken is emelkedés volt. A forint a történelmi mélypont közeléből visszatáncolt.