2022. február 24. csütörtök

febr. 24
10:18
Forró Bence: A döntés azt hozza magával, hogy kizárunk egy másik utat (Könyves Magazin)
Forró Bence Variációk boldogtalanságra című novelláskötetét a tavalyi Margó Fesztiválon mutatta be, ahol mesélt az írás folyamatáról, az életünket meghatározó apró döntések súlyáról, és arra is kitért, hogy miként definiálhatjuk a boldogságot vagy a szomorúságot. A szerzővel Csepelyi Adrienn beszélgetett, az eseményen pedig a borítón szereplő festm
febr. 24
10:18
A háborútól tovább nőhet az infláció, drágább lehet az élelmiszer és az energia (Bank360 blog)
Azonnal megérzi a pénztárcánk a hajnalban kirobbant ukrán-orosz háborút. A mindennapokban elsősorban a forint árfolyama, az energia- és az élelmiszerek ára kaphat egy újabb pofont - derül ki a Bank360.hu gyorsértékeléséből.
febr. 24
10:18
Szakértő: kérdés, hogy az orosz vezetés tudja-e, meddig mehet el (Demokrata)
Kaiser Ferenc szerint senki nem akar nagy nemzetközi konfliktust, harmadik világháborút.
febr. 24
10:18
Márciusban is folytatódnak az oltási akciónapok (Demokrata)
Eddig mintegy 6,4 millióan vették fel az első oltást, hatvan százalékuk pedig már a harmadikat is megkapta.
febr. 24
10:18
A KPMG is beszáll a nemzetközi együttműködésbe a nettó zéró karbonkibocsátás érdekében (Növekedés)
Közösen lép fel a világ mintegy húsz vezető szervezete, hogy felgyorsítsák a megbízható széndioxid-kibocsátási elszámolások fejlesztését. A februárban San Franciscoban létrehozott Carbon Call aláírói – köztük a KPMG – munkájukkal nagymértékben hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az évszázad közepére elérjük a nettó zéró kibocsátást. A kezdeményezés igyeks
febr. 24
10:18
Az orosz jegybank máris lépett, hogy védje a rubelt és a piacokat (Forbes)
Évek óta nem avatkoztak be a devizapiacon, de a rubel árfolyama miatt léptek. Kamatemelésről nincs szó, de lehetőség bőven van rá.
febr. 24
10:18
Lépett az EU: Nem tűrik az agressziót, Putyinra súlyos szankciók várnak (Nyugati Fény)
Megszólalt az Európai Bizottság elnöke.
febr. 24
10:20
Megállt a lendület, bezuhant az átadott új lakások száma (Portfolio)
2021-ben 19 898 új lakás épült, 29%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 29 941 volt, 33%-kal több, mint 2020-ban - derül ki a KSH legfrissebb felméréséből.
febr. 24
10:20
Az EU a hadsereg kivonására szólította fel Oroszországot (ATV)
Felszólítjuk Oroszországot, hogy azonnal szüntesse be az ellenségeskedést, vonja ki hadseregét Ukrajnából, és teljes mértékben tartsa tiszteletben Ukrajna területi egységét, önállóságát és függetlenségét - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke közös nyilatkozatában csütörtökön.
febr. 24
10:20
Ukrajna arra kéri Törökországot, ne engedjen át orosz hadihajókat (Demokrata)
Ukrajna arra kéri Törökországot, hogy zárja le az orosz hadihajók előtt a Fekete-tengert a Földközi-tengerrel összekötő szorosokat.
febr. 24
10:22
Bérkülönbségek vállalatok között és cégen belül - Mi a helyzet az EU-ban? (Portfolio)
Az elmúlt időszakban ellentétes tendenciák jellemezték az európai bérek alakulását. Közeledett egymáshoz az egyes európai országok átlagkeresete, ugyanakkor az országokon belül nőtt a bérek egyenlőtlensége. A növekvő országon belüli bérkülönbségeket többségében a cégek közötti bérkülönbségek növekedése okozta, miközben a cégeken belüli bérkülönbség
febr. 24
10:24
Az orosz tőzsdét is "lebombázták" (Privátbankár)
Képletesen, de a földdel tették egyenlővé az orosz tőzsdét. A piac irányadó indexe csütörtökön megfeleződött.
febr. 24
10:24
A kormány szerint bevált, ezért marad az oltási akciónapok rendszere (Infostart)
Csütörtökönként, péntekenként 14 és 18, szombatonként 10 és 18 óra között előzetes regisztráció nélkül lehet felvenni a koronavírus elleni védőoltást.
febr. 24
10:24
A készletezési díj és a szocho átmeneti elengedése, nulla százalékos hitel és más kormányzati intézkedések a kisbenzinkutak érdekében (Adózóna)
Több intézkedéssel, köztük hitelmoratórium biztosításával segíti a kisbenzinkutakat a kormány – jelentette be Facebook-oldalán az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
febr. 24
10:24
Mentőövet kapnak a kisebb benzinkutak üzemeltetői (Agroinform)
A kormány tárgyalásokat folytatott a kis benzinkutakat képviselő szervezetek vezetőivel, ennek eredményeként döntött a segítséget jelentő intézkedésekről.
febr. 24
10:24
Meztelen parti Rubint Réka módra? Azért ehhez Schobert Norbi feleségének is volt néhány szava (Promotions)
Rubint Réka megvédte a balatonfüredi Alakreform tábor résztvevőit.
febr. 24
10:24
Pietarinen a WRC2-ben folytatja (Racing)
Eerik Pietarinen, a Finn Rally Bajnokság 2018-as győztese idén a Printsport csapatával teljes WRC2-es szezont teljesít a tavalyi két WRC3-as futamot követően.   Eerik Pietarinen 2018-ban kezdte WRC2-es karrierjét, amikor a Finn Rallyn meg is nyerte kategóriáját, hazájában pedig országos bajnok lett. A finn versenyző tavaly a WRC3 két versenye után
febr. 24
10:26
Bekövetkezett, ami miatt aggódtunk: Oroszország megtámadta Ukrajnát (Agroinform)
Oroszország megtámadta Ukrajnát. Az eddigi jelentések szerint katonai objektumokat és repülőtereket ért támadás. Kijevben lakóépületekben is keletkeztek károk.
febr. 24
10:26
Két csapatot büntetett a NASCAR, a Fordosok viszont megúszták (Racing)
A Kaulig Racing és a The Money Team Racing az elsők, akiket a központi kerékanya korszakban büntetéssel sújtott a NASCAR. A NASCAR azonban nem büntette meg a Team Penske vagy az RFK Racing csapatát annak ellenére, hogy a Daytona 500 hétvégéjén mindkét csapattól elkobozták a kerekeket, miután felfedezték, hogy illegális módosításokat végeztek. A Kau
febr. 24
10:30
Többezren autóval menekülnek Kijevből, Harkivban már imádkoznak (Menedzsment Fórum)
A civil lakosság nem vár.
febr. 24
10:36
Ukrán háború: megszólalt az EU (Piac és Profit)
Az orosz hadsereg kivonására szólított fel Ukrajnából az EU.
febr. 24
10:36
Üldözték a nácik, üldözték a kommunisták - film a "gépezetbe került kavicsról" (Infostart)
Arany Bálint áll A koronatanú című film középpontjában, aki koncepciós perének tárgyalásán egyetlen mondattal minden korábbi vallomását visszavonta, mondván, kényszer hatása alatt tette azokat. A történelem neki szolgáltatott igazságot.
febr. 24
10:36
Döbbenet: mobil krematóriumok követik az orosz egységeket, hogy elégethessék a halottakat (Blikk)
Az orosz inváziós egységekhez mobil krematóriumok is csatlakoztak, hogy az elesett katonák holttestét elégethessék.
febr. 24
10:36
Ellentmondásos hírek érkeznek Ukrajnából (HírTV)
Pánikhangulat nincs, de észak-keleti szomszédunknál teljes a készültség. A részletekről Dunda György, a Magyar Nemzet tudósítója számolt be a Hír Televíziónak Kárpátaljáról.
febr. 24
10:36
Rengeteg autót törhetnek fel a közeljövőben Magyarországon: retteghetnek az autósok (Pénzcentrum)
A növekedő autóárak és az alkatrészhiány is közrejátszhatnak az autólopások- és feltörések egyre gyakoribbá válásában – írja az Infostart.
febr. 24
10:36
Márki-Zay bejelentette: ma este tüntetni fognak (ATV)
Márki-Zay Péter rendkívüli sajtótájékoztatóján tájékoztatott az ellenzék egységes álláspontjáról az orosz-ukrán helyzetről. A miniszterelnök-jelölt hangsúlyozta, hogy kiállnak Ukrajna mellett, és Oroszország ellen.
febr. 24
10:36
A szlovén kormányfő is határozottan elítélte az Ukrajna elleni orosz katonai támadást (ATV)
NATO-szövetségeseinkkel és az Európai Unióval együtt határozottan elítéljük Oroszország "példátlan katonai agresszióját" Ukrajna ellen - írta Janez Jansa miniszterelnök csütörtökön a Twitter-oldalán.
febr. 24
10:36
Vlagyimir Putyin ma hajnali háborús beszédét már három napja felvették, a támadást eredetileg 22-ére tervezték (444.hu)
Vlagyimir Zsirinovszkijnak igaza lehetett december 27-én.
febr. 24
10:36
Nagyot zuhant a Rába negyedéves eredménye (autopro)
Ugyanakkor a profitját jelentősen növelni tudta a cég.
febr. 24
10:36
Katalin hercegné legújabb kabátja nagyon különleges jelentéssel bír (Joy)
Arról nem is beszélve, hogy extra csinos benne.
febr. 24
10:36
A szállodai panorámát és a pacalpörköltet is bitekbe konvertálja a Covid (Bitport)
A pandémia teljesen átalakította a hospitality szektort. A világ GDP-jének 10 százalékát adó iparág dinamikus átalakulásának vagyunk tanúi.
febr. 24
10:36
Díjazták a hazai tőkepiac legjobbjait (MMonline)
Idén is megrendezte a Budapesti Értéktőzsde a tőkepiac kiemelkedő teljesítményeit díjazó gáláját, a BÉT Legeket. A több mint két évtizedes múlttal rendelkező eseményre a BÉT új székházában került sor. A BÉT Legek megrendezésével, illetve a díjak odaítélésével a BÉT célja a hazai tőkepiaci szereplők további ösztönzése, ezzel közvetett módon a teljes
febr. 24
10:36
Tarlós István: „Elég rendhagyó”, hogy diploma nélkül felügyeli a BKK-t Hajnal Miklós (Demokrata)
Tarlós István rendhagyónak nevezte, hogy a diploma nélküli Hajnal Miklós irányíthatja a hatalmas fővárosi céget.
febr. 24
10:36
Már 25 éve tartályban utaznak! (Agrárágazat)
Folyékony műtrágyát, üzemanyagot, szállítana, tárolna? A 25 éves Derby-Túr nagy tapasztalattal megoldja!
febr. 24
10:36
Több intézkedéssel segíti a kormány a kisebb benzinkutak üzemeltetőit (Autószektor)
György László ismertette, az elmúlt három napban előremutató tárgyalásokat folytattak a kis benzinkutakat képviselő szervezetek vezetőivel. "Egyetértettünk abban, hogy a családokat meg kell védenünk a külföldről begyűrűző áremelkedéstől. Ezért egyetértettünk abban is, hogy május 15-éig fenntartjuk a benzinárstopot, vagyis 480 forint marad a benzin
febr. 24
10:36
Elkezdődött a háború: döbbenetes felvételek érkeznek a szomszédos Ukrajnából (BitcoinBázis)
Elkezdődött. Putyin teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen, a rakéták záporoznak, miközben tankok gördülnek át Fehéroroszország irányából is a határon.
febr. 24
10:38
Kárpátalja: Sorok a határátkelőkön és a benzinkutaknál (HírTV)
Szemtanúk beszámolói szerint óriási sorok alakultak ki a kárpátaljai határátkelőknél és a közelükben található benzinkutaknál.
febr. 24
10:38
Ez történt azóta, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát (ATV)
Egy cikkben a csütörtöki események főbb pontjai.
febr. 24
10:42
Adócsökkentést ígért a gyermekteleneknek is Tállai (Adózóna)
A kormány újabb adócsökkentést tervez, amely a gyermektelen, átlagbért keresőket is érinti – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára a Magyar Nemzet csütörtöki számában olvasható interjúban.
febr. 24
10:42
Pont akkor kezdett el több gázt küldeni Európába a Gazprom, amikor egekbe ugrott a gázár (Portfolio)
Az orosz gázszállítás mindhárom főbb európai útvonalon zavartalan csütörtökön, ráadásul pont akkor kezdett nőni a szállítási volumen, amikor az orosz támadás miatt egyébként is egekbe ugrottak a gázárak. Mindez rövid távon enyhíti a gázellátási veszélyeket, de a nyugatiak által tervezett súlyos szankciók mellett bizonytalan, hogy valóban zavartalan
febr. 24
10:42
Boris Johnson: Putyin a vérontás és a rombolás útját választotta (ATV)
Nagy-Britannia és szövetségesei határozott választ adnak az Ukrajna elleni orosz támadásra - közölte csütörtökön Boris Johnson brit miniszterelnök.
febr. 24
10:42
Hova vezethet ez a háború? (444.hu)
A második világháború óta nem volt olyan súlyos fegyveres konfliktus Európában, mint ami csütörtök hajnalban robbant ki Oroszország és Ukrajna között. Mi lesz ebből?
febr. 24
10:42
A Fiat is villanyautó-márka lesz, mutatjuk mikortól! (Autónavigátor)
5 éven belül, tehát 2027-től válik kizárólag villanyautókat forgalmazó márkává a Fiat a kontinensünkön. Az átállás másfél éven belül elkezdődik,
febr. 24
10:42
Gyurcsány: A kormány függessze fel a paksi beruházást, valamint Szputnyik-vakcina magyarországi gyártásáról szóló tárgyalásokat (SzMo)
A DK elnöke szerint az orosz-ukrán háború miatt Orbán kormánya „fejezze ki szolidaritását Ukrajnával, az ukrán néppel, mondja ki világosan, hogy Ukrajna határai sérthetetlenek. Szóval viselkedjen becsületesen.”
febr. 24
10:42
Lindsey Pelas hatalmas melleitől szinte mindenki sokkot kapott a tengerparton (Promotions)
A világhírű modell, Lindsey Pelas kicsit lement a partra lazulni, de abba nem gondolt bele, hogy a tökéletes testének látványa milyen hatással lesz másokra.
febr. 24
10:42
Vallomás: a szocialista Horváth Csaba egy kávézóban vett át milliókat (Demokrata)
Videó! A Magyar Nemzet úgy tudja, az ügyben más szocialista politikus is érintett.
febr. 24
10:42
Brüsszel új, hatékony és célzott szankciókat javasol Moszkva ellen (Demokrata)
Új, hatékony szankciókat tartalmazó csomagot terjesztenek a tagállamok vezetői elé jóváhagyásra – jelentette be Ursula von der Leyen.
febr. 24
10:42
Von der Leyen: Brüsszel új, hatékony és célzott szankciókat javasol Moszkva ellen (Növekedés)
Az európai uniós központi intézmények vezetői a csütörtök esti rendkívüli kormányfői EU-találkozón az orosz gazdaság stratégiai ágazatait megcélzó, új, hatékony szankciókat tartalmazó csomagot terjesztenek a tagállamok vezetői elé jóváhagyásra - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtök reggeli sajtótájékoztatóján.
febr. 24
10:42
Kiderült: Putyin korábban akart támadni, már hétfőn felvették a hadüzenetet (Nyugati Fény)
Le volt ez zsírozva már rég.
febr. 24
10:48
Lezárták az ukrán légteret (Menedzsment Fórum)
A polgári légiközlekedés elől lezárták az ukrán légteret.

Keresés