Három friss renderkép is kiszivárgott a hamarosan érkező Poco X4 Pro-ról, amin három féle színben és nagyon közelről is megtekinthetjük a készüléket. Ahogy várható volt, még a megjelenés előtt kiszivárogtak a POCO X4 Pro hivatalos renderképei. Múlt héten már láthattunk vízjeles rendereket, ekkor azzal egyidőben egy német kiadvány közzétette a készü
Két nap alatt meghatározó pozíciókat szerzett az állam a magyar biztosító szektorban. Az Aegon és az Union állami résztulajdonba került, a CIG Pannónia pedig 20 éves együttműködési megállapodást kötött a szintén állami érdekeltségű Magyar Bankholding tagjaival.
Az Alzheimer-kór kialakulásának pontos oka a mai napig nem tisztázott, így egyelőre nem létezik olyan gyógyszer, amely kigyógyítaná a betegeket ebből az állapotból. A legújabb tanulmányból azonban kiderült, hogy talán mégis meg lehet előzni a kórt.
Jelenleg 89 Aldi áruháznál tölthetnek a villanyautósok. A teljes anyag Mostantól nem nyílik több Aldi elektromosautó-töltő nélkül címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitánysága február 16-án ismét sebességmérési akciót tartott a kerületben a gyorshajtók megfékezése érdekében.
Élénk a forgalom a Budapest környéki utakon. Telítettek a sávok az M3-as autópálya bevezető szakaszán, az M0-s autóúti csomóponttól befelé. Sokan haladnak a főváros irányába a 10-es főúton, a solymári körforgalomtól, a 11-es főúton, Szentendre és Budakalász között, a 31-es főúton Maglódtól, valamint az 51-es főúton Dunaharasztitól. A magyar–román h
Általában úgy gondoljuk, hogy ha valamilyen fejlesztés zajlik a közelünkben, akkor az valamilyen hatással van ingatlanunk értékére, reményeink szerint persze emeli azt. Ez sok esetben valóban igaz, a helyzet azonban nem ilyen egyszerű. De mitől függ az ingatlanárakra gyakorolt hatás?
Rúzsa Magdi 62 napot volt kórházban, már a hármasikrek születése előtt be kellett feküdnie. A kicsik február elején jöttek világra, és most végre hazamehetett a nagy család.
Ukrajna eddig 42,5 millió tonna gabonát exportált a 2021/22-es július-júniusi gazdálkodási szezonban, ami 37,4 százalékkal több, mint az előző szezonban – derült ki a kijevi mezőgazdasági minisztérium adataiból.
Nincs értelme a találkozónak Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, miután Oroszország katonai csapatokat küldött Kelet-Ukrajnába – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedden.
„A problémákat békés úton, tárgyalás formájában kell rendezni” – hangsúlyozta Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Kelet-Ukrajnában kibontakozó válság kapcsán február 22-én, kedden este a Hír Tv Napi aktuális című műsorában.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt egy berlini kocsmából jelentkezett be az ATV-be, a választás mellett többek között az ukrán helyzet is szóba került.
Hat nyolcaddöntős párharcban már lejátszották az első mérkőzéseket a labdarúgó Bajnokok Ligájában, a kört ma az Atlético Madrid–Manchester United és a Benfica–Ajax Amsterdam találkozók zárják.
A világon 427 358 056 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 904 723 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai alapján.
Az elmúlt napokban az orosz-ukrán feszültség miatt eggyel hátrébb került a híráramlásban a koronavírus. Ehhez az is hozzájárul, hogy a világ nagy részén csillapodik a járvány, sorra oldják fel a korlátozásokat.
A várakozásoknak megfelelt a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának keddi döntése, a jegybanki politikában változást az újabb inflációs jelentés megjelenése hozhat
Megszoktuk, hogy egy-egy szerep kedvéért a színészek hajlandóak pár kilót leadni vagy felszedni, rendszeres edzésekkel némi izmot magukra pakolni. Ám időnként történnek olyan extrém átalakulások is, hogy a néző nemcsak nem hisz a szemének, de első nekifutásra fel sem ismeri, ki van a szerep mögött.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Szabó Péter vezeti idéntől a Liegl&Dachser Kft. Road Logistics üzletágának hazai kirendeltségeit. A pozíciót korábban betöltő Roman Stoličný-t a DACHSER délkelet-európai régióért felelős vezetőjévé nevezték ki, ami magába foglalja a logisztikai szolgáltató Szlovákia, Románia és Magyarország üzleti részlegeinek irányítását. A magyar szakember négy
Magyarországon is bemutatták a Redmi Note 11 termékcsaládot. Négy új készülék jelenik meg a magyar piacon: a Redmi Note 11 Pro 5G, Redmi Note 11 Pro, Redmi Note 11S és Redmi Note 11. A Redmi Note 11 Pro 5G, a Redmi Note 11 Pro és a Redmi Note 11S 108MP-es
A Délalföldi Kertészek Szövetkezetének operatív programja 2008 óta tartalmazza a kutatás és kísérleti termelés elnevezésű intézkedést, ennek keretében a tész támogatást vehet igénybe technológiafejlesztés céljára. A fejlesztőtevékenység tervezése, megvalósítása, értékelése szabályozott kereteken belül, a tészek felügyeleti szerve, az Agrárminisztér