Délelőttre a legtöbb helyen csökken a felhőzet, és napközben alapvetően napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Néhol gyenge zápor, esetleg hózápor kialakulhat – írja a met.hu.
Az orosz hírszerző ügynökség, az FSZB videóval igyekszik alátámasztani Putyin hajnali döntését, amellyel engedélyezte, hogy az általa békefenntartónak nevezett erők elinduljanak az ukrajnai szakadár köztársaság, Donbassz területének megvédésére.
Noha az Európai Unión belül Orbán Viktor számít Vlagyimir Putyin legerősebb szövetségesének, a miniszterelnök egyértelművé tette: Magyarország részese a közös uniós álláspontnak.
Pékárukban, étrendkiegészítőkben, de még a rágógumikban is megtalálható az az élelmiszer-adalékanyag, aminek a használatát 2022 nyarától betiltotta az Európai Bizottság.
Vang elmondta: Washington új csendes-óceáni stratégiájában a térség legjelentősebb kihívásaként említette Kínát, ráadásul Tajvant is megpróbálta beépíteni a stratégiába.
Fernando Alonso nagyon kíváncsi a Forma-1 új szabályainak hatásaira. Hangsúlyozta azt is, hogy a sportág átalakítása volt az oka annak, hogy tavaly visszatért az F1-be. Az Alpine hétfőn mutatta be új, A522-es autóját, amelytől azt remélik, hogy a francia alakulat és pilótái előrébb léphetnek majd a mezőnyben. Alonso második szezonját kezdi meg az A
Már azt is pletykálják, hogy 2 év múlva mit tud az új cella. A teljes anyag Újabb részletek derültek ki a Tesla 4680-as terveiről címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. február 21-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 148 határsértőt tartóztattak fel és 193 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben – írja a Police.hu.
A magyar kormány még bízik a diplomáciai megoldásban, és kiáll az uniós álláspont mellett, így foglalható össze Orbán Viktor és Szijjártó Péter első reakciója azt követően, hogy Vlagyimir Putyin hadüzenettel felérő lépést tett.
Rendkívüli ülést tart hétfő este az ENSZ Biztonsági Tanácsa, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök elismerte a kelet-ukrajnai szeparatista régiók függetlenségét, és elrendelte, hogy orosz fegyveres erők biztosítsák a békét a két „népköztársaság” területén – jelentette helyi idő szerint hétfő este az amerikai sajtó.
A diplomáciai megoldásba vetett utolsó utáni reményünket sem szabad feladnunk - közölte az ukrán válság kapcsán a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebookon.
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével kedden reggel a Karmelita kolostorban összeült a magyar kormány nemzetbiztonsági kabinetje az ukrán válsághelyzet áttekintése és a szükséges döntések meghozatala céljából – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Az elmúlt hetekben elsősorban az orosz-ukrán helyzettel kapcsolatos hírek határozták meg a piaci hangulatot, tegnap a negatív híráram mellett jelentős esést lehetett látni a tőzsdéken, majd a piaczárás után érkezett a hír, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök elismerte a kelet-ukrajnai szakadár területek önállóságát, majd "Békefenntartó missziót” hird
A legfőbb kérdés most az, hogy meddig vonulnak be az orosz csapatok, megállnak-e tűzvonalnál, és mit reagálnak az ukránok - mondta Resperger István ezredes a Spirit FM Aktuál című reggeli rádióműsorában. A Nemzetbiztonsági Intézet igazgatója szerint hiába ült össze az ENSZ Biztonsági Tanácsa, határozatot nem tudnak hozni az orosz vétó miatt. Az, ho
Félidejéhez érkezett Gauder Áron Minden a rokonom című alkotásának a gyártása, a magyar animációs film várhatóan jövő év elején kerül a mozikba. A Nemzeti Filmintézet tájékoztatása szerint a kézzel rajzolt animáció az indián teremtéstörténetet meséli el. A történetben a jelen és a múlt összekapcsolódik: a napjainkban játszódó jelenetekben olajvez
Hatalmas örömmel vetette magát párja, Jodi nyakába hétfőn Salander Dorina. Dorci és Bálint mosolya azonban nem felhőtlen csapattársuk boldogsága kapcsán.
A másfélórás ülésen Oroszország Ukrajnát vádolta agresszióval. Ukrajna pedig a szakadár területek függetlenségét elismerő rendelet visszavonására szólította fel az oroszokat.
Nagyon keveseknek adatik meg az a képesség, hogy tökéletesen be tudják osztani az idejüket. Ezek a szuperhősök elvégzik a munkájukat, emellett minőségi időt töltenek a szerelmükkel, családtagjaikkal, és ami a legfontosabb: saját magukkal is tudnak foglalkozni. Minden belefér 24 órába, hét napba, és még csak meg sem kell szakadniuk.
A kormány a jövőben megháromszorozza az eddigi mezőgazdasági források nagyságát, így 4265 milliárd forint lesz az az összeg, amellyel a jövőben a vidékfejlesztést támogatni szeretné - mondta hétfőn Alsónémediben az agrárminiszter.
Az év elején számos okostelefon kerül bemutatásra világszerte, köztük az eddigi leggyorsabb töltéssel rendelkező készülék, ami napokon belül bemutatásra kerülhet. A legtöbb kínai gyártó az utóbbi években azon munkálkodik, hogy minél gyorsabb töltési technológiát tudjon bemutatni. Leginkább ezzel próbálnak most kitűnni, persze ez nem mindenki számár
Az Apple Store-okat is elérte a munkásmozgalom, néhány amerikai boltban elegük lett belőle, hogy egy kiemelkedően nyereséges cég alkalmazottjaként egyre kevesebbet keresnek.
„Az egyesület évek óta törvénytelenül járt el, és ezzel nemcsak a költségvetést, de a saját alkalmazottait is megkárosította” – olvasható a házkutatás indoklásában.
Újat vagy használtat? A Magyar Gumiipari Szövetség szakértői néhány pontban foglalták össze a megfontolandó tanácsokat. - Kerüljük a vásárokat, piacokat, ahol kéz alól, „teherautóról leesett” vagy bizonytalan feketeimportból származó gumiabroncsokat árulnak. Az alacsony ár könnyen megbosszulja magát: már a felszerelésnél vagy az első úton kide
Emberek milliói ismerték meg az ezredforduló előtt Szász Marcit. Az aranyos, vöröshajú kisfiú nem csak cukiságával, hanem példátlan intelligenciájával, kortársaiét messze meghaladó tudásával hívta fel magára az ország figyelmét. A csodagyerek azóta felnőtt, és nem véletlen, hogy kerüli a nyilvános szerepléseket.
A farsang mókás időszak, és olyan élvezettel forgathatjuk a fánkok neveit is a szánkban: ördögpirula, bábafánk, pampuska, kukacfánk, bombácska, csöröge, talkedli, tolófánk, csehpimasz, mert nem csak szalagosat vagy forgácsfánkot süthetünk. Szeretem, ha hosszú a farsang, mint az idén, mert így nap nap után újabb fánk kerülhet az asztalra.
A Borsodi Sörgyár „ale” típusú sörkülönlegességeinek választéka idén egy visszatérő és egy új ízzel is bővül. A 2021-ben bemutatott Borsodi Meggy Ale és Borsodi Gyömbér Ale sörök mellett a különleges ízek kedvelői számára idén márciustól ismét elérhető lesz a gyümölcsös Borsodi Tropical Ale és megjelenik a félbarna, felsőerjesztésű Borsodi Amber Al
A NASCAR nem mindennapi felvételt tett közzé YouTube csatornáján. 4 órányi tömény izgalom következik, Ryan Blaney autójából. Nem akármilyen versenyen van túl Ryan Blaney. A Penske Racing versenyzője az egyik esélyesként a hetedik helyről kezdhette a vasárnapi Daytona 500-at. Blaney a csapatérdeket szem előtt tartva az utolsó körökben végig csapattá
Pályán a Chelsea és a Lille, valamint a Villareal és a Juventus. Vízilabda-, kézilabda- és jégkorong-mérkőzéseken drukkolhatunk magyaroknak. Az élő közvetítések sorában lesz még tenisz, kerékpár, sznúker és lósport is.