2022. február 22. kedd

febr. 22
20:00
Magyar edző ilyen zseniális kifogást még sosem talált arra, amiért nem szerepelt jól a csapata (Promotions)
Sándor Tamás a pályát is okolta a döntetlenért, de volt itt más dolog is.
febr. 22
20:06
Megvárták a kormánydöntést, aztán meg is vette a 4iG az Antenna Hungáriát (Portfolio)
Lezárult a részvényjegyzési és apportálási eljárás, így a 4iG lett az Antenna Hungária többségi tulajdonosa – közölte a cég a BÉT honlapján. Érdekesség, hogy a kormány épp ma minősítette nemzetstratégiai jelentőségűnek az üzletet, vélhetően csak erre vártak a bejelentéssel.
febr. 22
20:06
Megtiltja az EU a kereskedelmet a szakadár régiókkal (ATV)
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy az Európai Unió tagországai megállapodtak az Oroszország elleni új szankciókról, az Európai Bizottság a partnereivel egyeztetve mihamarabb véglegesíti a megszorító intézkedések csomagját.
febr. 22
20:06
Joe Cole szerint elvettek egy Aranylabdát Eden Hazard-tól (m4sport.hu)
Cole 2018-ban Hazardnak adta volna az aranylabdát Luka Modric helyett.
febr. 22
20:06
„Nagyon fognak fájni” - Döntött az EU az Oroszország elleni új szankciókról (SzMo)
A megszorító intézkedések a jogellenes döntésben érintett magánszemélyeket, cégeket és bankokat érintik.
febr. 22
20:08
Ukrajna újabb fegyverszállítmányt kér Nagy-Britanniától és az USA-tól (ATV)
Ezt Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter közölte a Washingtonból, a Facebookon közvetített videoüzenetében.
febr. 22
20:18
Több mint 400 milliárd forint értékű tőkeemeléssel a 4iG lett az Antenna Hungária többségi tulajdonosa (Portfolio)
Lezárult a részvényjegyzési és apportálási eljárás, így a 4iG lett az Antenna Hungária többségi tulajdonosa – közölte a cég a BÉT honlapján.
febr. 22
20:18
A KDNP politikusa szerint a baloldal miatt nem lehet vizsgálóbizottság Völner-ügyben (ATV)
Nacsa Lőrinc a Spirit FM Aktuál című műsorában arra reagálva, hogy az ellenzék vizsgálóbizottságot állítana fel a Parlamentben a Völner-ügyben, felidézte, hogy pont a baloldal volt az, aki azt javasolta: úgy módosítsák az országgyűlési törvényt, hogy folyamatban lévő büntetőeljárásokban és egyedi ügyekben ne álhasson fel ilyen bizottság.
febr. 22
20:18
Óriási bejelentés: rendszeres havi segélyt kapnak a Covid-árvák (Ripost)
Herczeg Anita a Regőczi Alapítvány tevékenységéről beszélt.
febr. 22
20:18
10 tulajdonság, ami jellemző a barna szemű emberekre (Femcafe)
A következőkben 10 tulajdonságot mutatunk, amelyek állítólag tipikusan jellemzők a barna szemű emberekre. Vajon igazak rád is?
febr. 22
20:18
Óriási balhé kerekedett Rubint Réka hétvégi bulijából (BorsOnline)
A fitnesz-királynő Alakreform táborának záró estéjén akkora bulit csapott a közel 200 fős társaság, amiből napokkal később is botrány lett. A vendégek az asztalon táncoltak, a hallban hangoskodtak, a pihenni vágyó vendégek legnagyobb bánatára. Rubint Réka szerint nem ő a hibás, hanem a hotel.
febr. 22
20:18
Szexi piros fürdőruhában mutatta meg formás kebleit a fiatal magyar úszónő (Life)
A gyönyörű Kapás Boglárka a thaiföldi edzőtáborból osztott meg képet a rajongóival. Az úszó napbarnított testén már jól látszik a napsütés hatása, ezt pedig követőinek egy szexi fotón meg is mutatta.
febr. 22
20:18
Ötlettelen (Demokrata)
Uncharted – amerikai kalandfilm, 2022
febr. 22
20:18
Protest album (Demokrata)
Neil Young: Barn – Magneoton/Warner, 2021
febr. 22
20:18
Mindenki az életével játszik a közutakon! – Interjú Pintér Józseffel (2.rész) (Autószektor)
Miért mondod azt, hogy a ti munkátok ott kezdődik, ahol a médiahírnek vége van? Te ugye a médiában dolgozol, így jól tudod, hogy egy közlekedési baleset olyan a médiában, mint egy valóságshow. Amíg van híréték, és van rá kattintás, addig futnak ezek a dolgok. Az internetes portálok ebből élnek, hogy amíg van kattintás, addig mindenből ez folyik, de
febr. 22
20:18
Két díjat is kapott Lewis Hamilton Angliában (Racing)
Lewis Hamilton a múlt hetet Silverstone-ban töltötte a Mercedes idei autójának a bemutatása miatt, és ha már ott volt, akkor két díjat is átvehetett. A hétszeres világbajnokot a Birt Autóversenyzők Klubja (BDRC) díjazta az Arany Medál és az Arany Csillag díjakkal. A silverstone-i pályán működő klub a brit autosportos élet egyik legmeghatározóbb kép
febr. 22
20:20
Gyöngyszem (Demokrata)
Poldini Ede: Farsangi lakodalom, Eiffel Műhelyház
febr. 22
20:24
Óriási fordulatot vett a magyar zenész élete: elárulta mi nyomja a lelkét (Metropol)
Nyolc éve már, hogy MC Hawer letette a poharat. Ő is átesett a koronavírus-fertőzésen, de nem a betegség volt az, ami a legjobban megviselte.
febr. 22
20:24
Márki-Zay Péter: Mindenki jobban jár, ha „tolvajok helyett tisztességes emberek” vezetik majd Magyarországot (ATV)
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt jelenleg Németországban tartózkodik, ahol több vezető politikussal is sikerült beszélnie, nemcsak az ukrán-orosz konfliktusról, de Magyarország jövőjéről is.
febr. 22
20:24
Elvehetik Oroszországtól a Bajnokok Ligája döntőjének szervezési jogát? (ATV)
Az UEFA-hoz közel álló források nagyon valószínűtlennek tartják, hogy Oroszországban rendezhetik majd a döntőt.
febr. 22
20:24
A női vízilabda-válogatott végig kézben tartotta a hollandok elleni Világliga-meccset (m4sport.hu)
Először ugrott medencébe az olimpia óta Bíró Attila Tokióban bronzérmes együttese.
febr. 22
20:24
Felismerhetetlen friss fotóin a Trónok harca stíluskirálynője (Femcafe)
Sosem állt tőle távol az extrém megjelenés, de most minden eddiginél messzebbre ment, szinte felismerhetetlen a Trónok harca Aryája, Maisie Williams. Nektek hogy tetszik az átalakulása?
febr. 22
20:24
„Hazaértünk!” - Rúzsa Magdi egy fotót is posztolt a hazainduló népes családról (SzMo)
„Boldogok vagyunk. 62 nap után újra otthon, de már három csodával gazdagabban” - az énekesnő közösségi oldalán számolt be a jó hírről és köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették őket.
febr. 22
20:24
Összefutó szálak (Demokrata)
Az utolsó szerelmes levél – kanadai romantikus dráma, Netflix
febr. 22
20:24
Több helyen is módosult az IndyCar szabálykönyv a szezonnyitó előtt (Racing)
A 2022-es IndyCar szezon a szabályok tekintetében is tartogat újdonságokat. A hétvégi szezonnyitó előtt ugyanis több ponton is jelentős módosításokat hajtottak végre a szabályalkotók. A 2022-es IndyCar szezon egy jelentős taktikai tényezővel bővül. A legfrisebb szabálymódosítások szerint ugyanis az idei évtől kezdve szabadon választhatnak a verseny
febr. 22
20:26
Kitört a botrány a szállodában: Rubint Réka alakreform táborozói kiakasztották a pihenni vágyókat (Metropol)
A fitneszkirálynő Alakreform táborának záróestéjén akkora bulit csapott a közel 200 fős társaság, amiből napokkal később is botrány lett.
febr. 22
20:26
Az Alpine is pályára gurult Barcelonában (m4sport.hu)
Bejáratták az A522-est, a „kék ruhájában”.
febr. 22
20:30
Magyarország és a régió meghatározó telekommunikációs vállalatcsoportja jön létre (Menedzsment Fórum)
Megállapodott a magyar állam képviseletében Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója az Antenna Hungária (AH) tulajdonszerzésével kapcsolatos apport és részvényjegyzési szerződés végrehajtásának zárásáról. A 4iG 402 milliárd forintos tőkeemelést hajt az AH-ban.
febr. 22
20:36
Ezeket a szankciókat szavazta meg az EU Oroszország felé (ATV)
Döntöttek arról, hogy beutazási tilalommal és vagyonbefagyasztással sújtják az orosz Duma azon 351 képviselőjét, akik megszavazták a szakadár területek elismerését. Ezenkívül 27 további személy és entitás is felkerült a tiltólistára, akik aláásták és fenyegetik Ukrajna területi integritását. Ide tartozik például 11 katonai parancsnok, valamint olya
febr. 22
20:36
Tábora miatt támadják Rubint Rékát (Ripost)
A fitnesz-királynő Alakreform táborának záróestéjén hatalmas bulit csapott a közel 200 fős társaság, több, pihenni vágyó fizetővendég bosszúságára. A táborozók az asztalon táncoltak, a hallban hangoskodtak, a pihenni vágyó vendégek legnagyobb bánatára. Rubint Réka szerint nem ő a hibás, hanem a hotel.
febr. 22
20:36
Miért van olyan hosszú füle a nyúlnak? És mire jó? – Itt a válasz (Femcafe)
Eszedbe jutott már, hogy mennyire nagy füle van a nyúlnak? És gondolkodtál már azon, hogy mire jó? Akár igen, akár nem, most eláruljuk …
febr. 22
20:36
Támadják Rubint Rékát a hétvégi buli miatt (BorsOnline)
A fitnesz-királynő Alakreform táborának záró estéjén akkora bulit csapott a közel 200 fős társaság, amiből napokkal később is botrány lett. A vendégek az asztalon táncoltak, a hallban hangoskodtak, a pihenni vágyó vendégek legnagyobb bánatára. Rubint Réka szerint nem ő a hibás, hanem a hotel.
febr. 22
20:36
Napokon belül útnak indul a világ legnagyobb tengerjáró hajója (SzMo)
A 18 fedélzetes, 362 méter hosszú Wonder of the Seas nevű hajón 2300 fős személyzet lesi a maximum 6988 vendég minden kívánságát.
febr. 22
20:36
Zámbó Krisztián célja, hogy a legszórakoztatóbb sztár legyen a Sztárban Sztárban (Life)
A Sztárban Sztár harmadik adásában Zámbó Krisztián számára kis híján véget ért a verseny. Az eredményhirdetés végén ketten álltak Orsovai Renivel, végül a fiatal lány távozott a műsorból.
febr. 22
20:36
„Megint egy újabb nő” - Berki Krisztián lebukott egy másik nővel (Promotions)
Berki Krisztiánt egy másik nő társaságában látták egy szállodában.
febr. 22
20:42
Hivatalos programokat kellett lemondania Erzsébet királynőnek (ATV)
A brit uralkodnkak hétvégén lett pozitív a koronavírus-tesztje, és azóta is enyhe tüneteket észlel magán.
febr. 22
20:44
Joe Biden elő beszédet tart az ukrán-orosz konfliktus kapcsán (ATV)
Joe Biden amerikai elnök beszédet mond európai idő szerint kedd este az ukrán-orosz válságról. Az amerikai elnöknek ez az első hivatalos beszéde azóta, hogy Putyin elismerte a szakadár területek függetlenségét.
febr. 22
20:48
MC Hawer nehéz időszakon van túl (Ripost)
Megviseltea koronavírus-helyzet.
febr. 22
20:54
Joe Biden: Egy invázió kezdeteként tekintünk az oroszok ukrajnai bevonulására (ATV)
Joe Biden amerikai elnök beszédet mond európai idő szerint kedd este az ukrán-orosz válságról. Az amerikai elnöknek ez az első hivatalos beszéde azóta, hogy Putyin elismerte a szakadár területek függetlenségét.
febr. 22
20:54
Nascar: Egyetlen charter nélküli csapat sem nevezett a fontanai versenyre (USAracing)
A Nascar Cup Series közzétette a február 27-ei, Auto Club Speedwayen rendezendő Wise Power 400...
febr. 22
20:54
Az előszobában szúrta halálra testvérét a kamaszfiú (BorsOnline)
Piásan ment haza, berúgta az ajtót, majd leszúrta testvérét a fiatal.
febr. 22
20:54
Nascar: Egyetlen charter nélküli csapat sem nevezett a fontanai versenyre (Racing)
A Nascar Cup Series közzétette a február 27-ei, Auto Club Speedwayen rendezendő Wise Power 400...
febr. 22
21:00
Bekeményít az időjárás: 14 megyére adtak ki riasztást! (Ripost)
Egyes helyeken jégdarazápor is lehet.
febr. 22
21:00
Fontos bejelentést tett az ALDI: sokan örülni fognak neki (Life)
Maradnak az elektromos töltőállomások az ALDI parkolóiban, ugyanis az üzletlánc folytatja az E.ON-nal az együttműködést. Így továbbra is 89 áruház 136 töltőjénél vehető igénybe a töltési szolgáltatás.
febr. 22
21:06
Többségi tulajdont szerzett a 4iG az Antenna Hungariában (Piac és Profit)
A tranzakcióval Magyarország és a közép-kelet-európai régió egyik meghatározó távközlési vállalatcsoportja jön létre.
febr. 22
21:06
Románia félmillió menekült befogadására készül Ukrajnából (ATV)
Románia nem számít nagyméretű menekültáradatra az ukrán válság kapcsán, de felkészült arra, hogy fegyveres konfliktus esetén akár félmilliónál is több menekült érkezik az országba – mondta Vasile Dincu védelmi miniszter.
febr. 22
21:12
Ismét fél százalékkal emelt az MNB (ProfitLine)
Nem gyorsítottak a kamatemelési ütemen. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 2,9 százalékról 3,4 százalékra emelte a hazai alapkamatot a mai kamatdöntő ülésen, a kamatfolyosót szintén 50 bázisponttal tolta felfelé, így az holnaptól 3,4-5,4 százalék.
febr. 22
21:12
Miért nő a torokrák előfordulása világszerte? (WebBeteg)
Kinek ne fájt volna már a torka, kinek ne lett volna már rekedt a hangja? Esetleg “gombócot” érzett a torkában? Általában ezek olyan kisebb problémák, amelyek maguktól vagy egy antibiotikumkúra után elmúlnak. Ugyanakkor ezek a száj-garatrák (a torokrák egy fajtája) jelei is lehetnek, vagy ha egy csomó keletkezik a szájüregben vagy annak közelében,
febr. 22
21:12
Wolff: Tíz csapat elég a Forma-1-nek (Racing)
Toto Wolff úgy néz ki, hogy nem szívesen nyitná meg a Forma-1 kapuit a szárba szökkenő új jelentkező, Michael Andretti előtt. A McLaren korábbi versenyzőjének, az 1978-as bajnoki címet megszerző Andretti legendás édesapja, Mario a héten elárulta, hogy fia nem mondott le az F1-ről, miután tavaly a Sauber felvásárlási ajánlata kudarcot vallott. Az FI
febr. 22
21:18
Fantasztikus forgatag! Ilyen volt idén a a Viareggio karnevál (Metropol)
1873 óta rendezik meg Olaszországban a Viareggio karnevált, ami több mint két hétig tart és csúcspontja az a felvonulás, ahol hírességek bőrébe bújnak az emberek.

Keresés