Először csak a nyakában, majd a hátában érezte a fájdalmat a kétgyermekes édesanya, de nem foglalkozott vele, várta, hogy elmúljon. A sok halogatás után végre orvoshoz fordult a nő, de már túl későn, addigra elterjed a testében a halálos kór.
A Google minden év végén nyilvánosságra hozza, hogy mely kulcsszavakra kerestek rá az adott évben az egyes országok lakói, illetve egy globális listát is összeállít. A legnagyobb keresőhonlap statisztikái alapján utánajártunk, mire is éhezik a magyar, avagy milyen receptekre kerestünk rá a legtöbbet.Mielőtt elárulnánk, mely ételek receptjeiről van
A benzin és gázolaj árának kb. 40 százalékát teszi ki a jövedéki adó, tehát az üzemanyagár-emelkedés jelentős többletbevételhez juttatja az állami költségvetést.
Sokszor te is rémülten nézel bele a pénztárcádba hónap végén, azt látva, hogy már csak némi apró csörög az alján? Akkor biztos nagyon fogsz örülni a tippeknek, amiket most megosztunk veled, és amelyek segítségével akár kisebb vagyont is összespórolhatsz néhány hónap alatt!
Műholdas nyomkövető eszközökkel két éven át vizsgálták az erdők királynőjeként ismert erdei szalonkák vonulását a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) kutatói. Az új adatok alapján néhány egyed egyetlen éjszaka alatt kilencszáz kilométert is megtett, megállókkal együtt pedig hazánkból mintegy ötezer kilométer távolságra, az Urál-hegységen
20 évre szóló stratégiai együttműködési keretmegállapodást kötött a CIG Pannónia Csoport a Magyar Bankholdinghoz tartozó bankokkal, az MKB Bank Nyrt.-vel, a Takarékbank Zrt.-vel és a Budapest Bank Zrt.-vel, ezzel Magyarország legnagyobb biztosításértékesítési hálózata jött létre.
A karácsonyi ajándékba kapott 41 milliárd forint eredményeképpen a tavalyi évet 3,3 milliárd forintos adóssággal zárták a kórházak, most januárban pedig ismét elkezdett felfelé kúszni ez az összeg, hiszen már 5,4 milliárdos növekedést produkáltak.
A balatonföldvári rendőrök lopás miatt indítottak eljárást két balatonszárszói férfi ellen, akiktől a házkutatások során mintegy 400 kilogramm agancsot foglaltak le.
20 évre szóló stratégiai együttműködési keretmegállapodást kötött a CIG Pannónia Csoport a Magyar Bankholdinghoz tartozó bankokkal, az MKB Bankkal, a Takarékbankkal a Budapest Bankkal, ezzel Magyarország legnagyobb biztosításértékesítési hálózata jött létre - közölte a CIG Pannónia. A társaság vezérigazgatója, Polányi Zoltán (képünkön) a Portfolio
Az anyukák állítása szerint a két kisfiú egyszerre testvérpár, unokatestvérek és ikrek. A kusza rokonsági viszonyoknak semmi köze a vérfertőzéshez, annál sokkal izgalmasabb a cikkben bemutatott szituáció.
Mi is lehet jobb kikapcsolódás egy szabad délutánon, mint megnézni egy klassz filmet, ami lehet felforgató, érzéki, különc vagy szórakoztató, és épp olyan, amilyen te is vagy a csillagjegyed alapján.
Az infektológus főorvos szerint már túlestünk a járvány ötödik hullámának a csúcsán. A szakértő kimondta: végre nyugodtabb időszak következhet életünkben!
A Hungaroring közleményét változtatás nélkül közöljük: “Az első fax 1983-ban landolt a Külügynél, majd előbb az OTSH-hoz, majd pedig a Magyar Autó-motorsport Szövetséghez került, az Ő asztalára. Főtitkárként Nádasdi János kezdte meg a tárgyalásokat arról, hogy a sokak által akkor még a „kapitalisták hobbijának” tartott Formula 1-es sorozat egyik fu
Tagdíjbefizetést ösztönző kampányt indított idén februárban is a Horizont Magánnyugdíjpénztár. A pénztár arra kéri a pénztártagokat, hogy a tagdíjakat egy évre előre fizessék be, a magánnyugdíjpénztár fennmaradásához ugyanis a törvényi szabályozás szerint el kell érni a 70 százalékos tagdíjfizetési arányt.
A honvédelmi miniszter bejelentette, már a mai napon elindulhatnak az első katonai egységek a keleti országrészbe. Minderre az ország biztonsága érdekében van szükség.
Az adóhivatal azért tartott házkutatást az Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai székházában, mert a szervezet a gyanú szerint a dolgozóktól 2015 és 2019 között rendszeresen levonta a járulékot, de azt nem fizette be.
Magyarország biztonsága a legfontosabb, ezért a magyar honvédség csapatait mozgósítja a következő napokban a keleti országrészbe – ezt Benkő Tibor honvédelmi miniszter jelentette be.
Sorban állnak a kérők Mauricio Pochettinóért: a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának vezetőedzőjét a Manchester United mellett állítólag a Real Madrid is megszerezné.
Andrej Rudenkó külügyminiszter-helyettes szerint Oroszország nem a teljes Donyeci és Luhanszki területet, csak a szakadárok által irányított régiókat ismeri el a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok területekén, és „egyelőre nem tervezik sehol se bevetni az orosz haderőt,” csak ha a szakadár területeket támadás éri.
Idén is kérhetjük az adóhivataltól, hogy postázza nekünk az szja-bevallásunk tervezetét. Ehhez elég egy SMS-t küldeni a NAV-nak március 16-ig, de telefonon, levélben vagy személyesen is bejelenthetjük az igényt.
A Sztárban Sztár harmadik adásában Orsovai Reni kapta a legkevesebb szavazatot, így vasárnap este neki kellett távoznia a versenyből. A TV2 stúdiójában mindenki könnyekben tört ki: senki sem számított arra, hogy a fiatal tehetségnek kell mennie.
Amerikai sajtóhírek szerint a technológiai óriáscég kiskereskedelmi alkalmazottai csendben kezdenek szakszervezetbe tömörülni, részben azért, mert az órabérek stagnálnak, miközben az Apple haszonkulcsa szárnyal.
Minden második sertéstartó fejében megfordult már, hogy felhagyjon a termeléssel az ágazatban kialakult válsághelyzet miatt. Bár a termelőknek minden segítség jól jön, a valódi megoldást csak az élősertés árának látványos emelkedése jelentené a szakmai szervezetük szerint. A konszolidáció megkezdődött, az állatjóléti támogatási kérelmek januári ada
Az utóbbi hetekben a Shell töltőállomásokon kiugróan megnőtt a kereslet. Az előző év hasonló időszakához képest már januárban erős forgalomnövekedést tapasztaltak a Shell hálózatában, februárban pedig az igények további növekedésére számítanak. Jelentős mennyiségeket vásárolnak a teherfuvarozók, a nagy tételben tankolók már az eddig jellemzően csak
Két első, két második, egy harmadik és két döntős helyezést is elértek a berlini Tanzolymp nemzetközi balettversenyen az Opera balettiskolája, a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei, akik ezzel kiérdemelték a részvételt a rendezvényt záró gálán is. A Magyar Állami Operaház hat éve indult balettképzésében részt vevő fiatalok 28 ország 350 verseny
A kelet-ukrajnai szakadár területek, a Donyecki és a Luhanszi Népköztársaságok Oroszország általi elismerése, az orosz katonák bevonulása történelmi pillanat Európa modernkori történetében az európai lapok szerint. Egyes vélemények szerint itt nem ért véget az orosz offenzíva.