A Bank of America legfrissebb elemzése szerint komoly kilengések lehetnek az olaj árában az elkövetkező öt évben, a befektetési bank szerint az olajkereslet 2022-ben erőteljesen emelkedhet még, a Brent világpiaci ára pedig az idei év közepére akár a 120 dolláros hordónkénti árat is elérheti, többek között az ukrán-orosz helyzetnek és a dollár gyeng
Öt orosz bank és három befolyásos, vagyonos magánszemély ellen rendelt el vagyonbefagyasztást is tartalmazó szankciókat kedden a brit kormány, válaszul arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök előző nap hivatalosan elismerte a délkelet-ukrajnai szakadár területeket.
A járványhelyzet kezdete óta hazánkban is elterjedt a home office, azóta a munkavállalók körében, különösen az IT-szektorban elvárássá vált ez a lehetőség.
Keddi ülésén az MNB Monetáris Tanácsa újabb 50 bázisponttal 3,4%-ra emelte az alapkamatot, illetve ezzel megegyező mértékben a kamatfolyosó két szélét. A döntés hátteréről hamarosan háttérbeszélgetésen számol be Virág Barnabás alelnök.
Újabb szupersztárok mondtak igent a 2022-es Sziget meghívására, köztük a világ egyik legismertebb énekese, Justin Bieber, a nemzetközi EDM szcéna élbolyába tartozó Calvin Harris, a negyedik stúdióalbumával turnézó Tame Impala, a tavaly megjelenet új lemezével érkező Sam Fender, és a szintén friss zenéket hozó Anne-Marie.
A tavalyi busójárás igazi békebeli hangulatot árasztott, mert a Covid miatt csak kevés turista érkezett Mohácsra, így a rettenetes külsejű jelmezesek kényelmesen házról házra jártak, közben alaposan megtáncoltatták a lányokat, a háziasszonyokat. És persze elkergették a telet is.
Oroszország meg fogja érezni a szankciók bevezetésével járó következményeket, amiért hétfőn elismerte a „Donyecki Népköztársaság” és a „Luhanszki Népköztársaság” függetlenségét, megsértve ezzel Ukrajna szuverenitását – jelentette ki Mark Rutte holland miniszterelnök kedden, rövid sajtónyilatkozatában.
Egy nagyon vagány hajtrendet mutatunk most be nektek, ami elképesztő népszerűségnek örvend ebben a szezonban. De a nyáron is hódítani fog, nem véletlen, hogy ennyien választják ezt a stílust.
Az egyre sürgetőbbé váló fenntarthatósági törekvések kapcsán sokat hallhatunk az egyéni fogyasztási szokások, azon belül is az étrend fontosságáról. A hús-, tej- és halászati ipar elképesztő terhet ró a bolygónkra, de ettől még nyilvánvalóan utópisztikus elvárás, hogy az állati eredetű ételekről mindenki lemondjon. Akiknek ez nehézséget okoz, mégis
Bajor Lili édesapja nyomdokaiba lépett. Lili 2019-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, de a lezárások miatt nem tudta rögtön megcsillogtatni tudását és más munkákból kellett fenntartania magát.
Egy Floridában élő édesanya a 13 éves lánya nevében perli az Instagramot, mivel a gyerekét tévesen tartották fogva egy fiatalkorúaknak kialakított börtönben 14 napon keresztül.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal 3,40 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot, és ugyanekkora mértékben növelte a kamatfolyosó két szélét is.
A honvédelmi és haderőfejlesztési program folytatását jelölte ki fő célként Benkő Tibor honvédelmi miniszter évértékelő és feladatszabó értekezletén kedden Szentendrén.
Az orosz jegybank kedden bejelentette, hogy kész minden eszközt bevetni a pénzügyi stabilitás fenntartására, miután orosz eszközök a nyugati szankciók célkeresztjébe kerültek az oroszok "békefenntartó" katonai bevonulása után.
Orbán Viktor kiadta a feladatot: meg kell akadályozni, hogy Magyarország területére fegyveres csoportosulás tudjon bejönni, az ország területén manővereket hajtsanak végre.
A Richter partnere, az AbbVie kiegészítő engedélykérelmet nyújtott be az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalához (FDA), hogy a cariprazine (Vraylar) használatát kiterjesszék a major depresszió (MDD) antidepresszáns terápia melletti kiegészítő kezelésére - tette közzé a vállalat a BÉT-en.
Rekordszámú versenyző nevezett be idén a tizenkét éves múlttal rendelkező K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedőre, amelynek keretében a diákok 3-5 fős csapatokba verődve ismerkedhetnek meg a pénzügyi tudatosság alapjaival és a mindennapi bankolással. Összesen 2423 csapat és 9922 diák jelentkezett 585 iskolából. Ez nevezői csúcsot jelent a vetélkedő tö
Közel 5 milliárd forintból valósította meg a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. egy régi tervét: tejüzemet építettek, ezzel egy teljes komplexumot hoztak létre. Napi 30 000, évi 10-11 millió liter tehéntejet dolgoznak majd fel. Az üzemelés első szakaszában a vállalat saját, holstein fríz állománya által termelt 15 000 liter tejet kívánja feldolgo
A háborús helyzet alakulásától függetlenül a Richter változatlanul folytatja ukrajnai és oroszországi tevékenységét - közölte Beke Zsuzsa szóvivő nemrég, hozzátéve, hogy Ukrajnában várhatóan némi forgalomcsökkenés lesz a cégnél.
Sok tünetről számoltak be a COVID utáni időszakban, és ezeknek a tüneteknek több oka is lehet. A súlyos fáradtság gyakori a koronavírus-fertőzés után, csakúgy, mint bármely súlyos betegség után. Emellett azonban hasonlóan gyakori tünet a koronavírustól hosszú távon szenvedőknél a szívdobogásérzés, a szédülés vagy akár az ájulás is.
Azért van erre szükség, mert fel kell készülni minden helyzetre a keleti határ mentén, a humanitárius feladatokra, a határvédelemre – közölte a honvédelmi miniszter Szentendrén.
A szlovák külügyminisztérium kedden ismertetett álláspontja szerint Oroszország súlyosan megsértette a nemzetközi jogot és nemzetközi kötelezettségeit a kelet-ukrajnai szakadár területek függetlenségének elismerésével.
Magyarország biztonsága a legfontosabb, ezért a magyar honvédség csapatait mozgósítja a következő napokban a keleti országrészbe – ezt Benkő Tibor honvédelmi miniszter jelentette be.
A miniszter hangsúlyozta: Magyarországon az embereknek nem kell félniük, de körültekintőnek kell lenni, a honvédségnek minden eshetőségre fel kell készülnie.
Toto Wolff kijelentette, hogy a Mercedesnél eddig sem volt első és második számú versenyző, ők mindkét pilótájuknak egyenlő feltételeket biztosítottak. Az elmúlt évek során Valtteri Bottas rendre alul marad csapattársával szemben. Lewis Hamilton domináns erőként vitte a csillagosokat, míg a finn a szezonok során nem tudta tartani vele a lépést. Ugy
Azt követően, hogy a Le Figaro megírta: Emmanuel Macron köztársasági elnök felfüggeszti részvételét a 2022-es elnökválasztási kampányban, a BFM TV értesülései szerint Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés (RN) párt elnöke is úgy döntött, felfüggeszti kampányát.
A közműszolgáltatóknál többféle számlázási mód közül választhatunk, amelyet szerződéskötéskor határozhatunk meg. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szakemberei összegyűjtötték a számlázást és a számlareklamációt érintő legfontosabb tudnivalókat.
Oroszország meg fogja érezni a szankciók bevezetésével járó következményeket, amiért hétfőn elismerte a "Donyecki Népköztársaság" és a "Luhanszki Népköztársaság" függetlenségét, megsértve ezzel Ukrajna szuverenitását - jelentette ki Mark Rutte holland miniszterelnök kedden, rövid sajtónyilatkozatában.
Több millió ember szenved a koronavírus okozta pandémia egyik velejárójától, a mentális betegségektől. Egy új tanulmány kimutatta, hogy bár ez a világon mindenkit érint mégis azok vannak a legnagyobb veszélyben, akik át is esetek a betegségen. A veszély komoly, hiszen már hazánkban is napvilágot látott olyan bűncselekmény, ahol a koronavírus okozta
A low code platformon alapuló alkalmazásokat kínáló, dinamikusan növekvő Oriana International Zrt. célja, hogy két év múlva már az európai piac meghatározó szereplőjévé váljanak.