2022. február 22. kedd

febr. 22
11:24
Továbbra is indulnak járatok Kijev és Budapest között (ATV)
Az egyre súlyosbodó ukrán-orosz konfliktus ellenére még repülnek a Wizz Air járatai, de azt kérik az utasoktól, figyeljék a leveleiket.
febr. 22
11:24
Wladár Sándor: Politikamentes és költséghatékony lesz a vizes-vb (m4sport.hu)
„Szakmai alapokra kell helyezni a vb-t és a 2017-es külcsíny-dolgokat lehántolni, hiszen erre most sem idő, sem pénz nincs” – mondta a MÚSZ elnöke.
febr. 22
11:24
A világ számos országa kiállt Ukrajna szuverenitása mellett (Demokrata)
Dél-Korea, Japán, Ausztrália, Kanada, India, Törökország, Észtország, Lettország és Litvánia is az elsők között tiltakozott Oroszország döntése ellen.
febr. 22
11:24
Online képzésekkel fogja érzékenyíteni a szülőket a Labrisz Leszbikus Egyesület (Mandiner)
Az egyesület az érzékenyítőprogrammal a gyermekek helyett ezúttal a szülőket szeretné megszólítani, így 2022 februárja és júniusa között egy hat alkalomból álló online beszélgetősorozatot indít.
febr. 22
11:24
Szócsata az Országgyűlésben (Magyar Nemzet)
A pedagógusok és a diákok számára egyaránt a baloldal visszatérése a legnagyobb veszély, hiszen az iskolákat zár be, csökkenti a béreket, tömegesen bocsát el tanárokat – mondta Rétvári Bence az Országgyűlésben.
febr. 22
11:24
900 kilométert is megtehet éjszakánként az erdei szalonka (Magyar Mezőgazdaság)
Műholdas nyomkövető eszközökkel két éven át vizsgálták az erdők királynőjeként ismert erdei szalonkák vonulását a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) kutatói. Az új adatok alapján néhány egyed egyetlen éjszaka alatt 900 kilométert is megtett, megállókkal együtt pedig hazánkból mintegy 5000 kilométer távolságra, az Urál-hegységen túlra is
febr. 22
11:36
Harcban a józan észért - Jordan Peterson portréja az Axiómán (HírTV)
Hogyan lesz egy torontói pszichológia professzorból az egyik legnépszerűbb YouTuber?
febr. 22
11:36
Sokkoló látvány, kórházba került Bródy János (Metropol)
Egy megrázó képet osztott meg magáról az énekes.
febr. 22
11:36
Még csak 3 éves, de ő a legcukibb rendőr (hirado.hu)
A budaörsi zsaruknak helyén van a szívük!
febr. 22
11:36
Futótűzként terjed a polgári engedetlenség, az ország egyik legjobb iskolája is tiltakozik (Portfolio)
Kedden is folytatódik az a polgári engedetlenségi mozgalom az iskolákban, amely az elmúlt napokban indult azért, mert a tanárok szerint a kormányzat ellehetetlenítette a sztrájkot.
febr. 22
11:36
Moszkvai volt brit nagykövet: Putyin számára az egyedül diplomácia megoldás, ha nem hívják meg Ukrajnát a NATO-ba (hirado.hu)
Putyin számára az egyedül diplomácia megoldás az lenne, ha kijelentenék, hogy nem hívják meg Ukrajnát a NATO-ba, és elfogadnák az ország teljes ellenőrzését – mondta a moszkvai volt brit nagykövet.
febr. 22
11:36
Még többen jogosultak kártérítésre a dízelbotrányban (autopro)
Nem a Volkswagen számára kedvező ítéletet hozott a német Legfelsőbb Bíróság.
febr. 22
11:36
Zendaya szuperképessége: valóra váltja az álmait (Glamour)
Sorozatain, filmjein felnőtt egy generáció, akiknek az egyik első számú példaképe lett Zendaya. Már kijelenthetjük, hogy őt elkerülte a tinisztárok átka, felnőve még sikeresebb, mint gyerekszínészként.
febr. 22
11:36
„Én vagyok a világ legnagyobb úriembere!” – A Tinder-csaló először adott interjút a dokufilm megjelenése óta (Joy)
Szerinted ki mond igazat?
febr. 22
11:36
Az ukrán válság miatt csökken az orosz búza exportára (Agrofórum)
Az orosz búza exportárai hatodik egymást követő héten estek, mivel a piac továbbra is a Moszkva és a nyugati országok között Ukrajnával kapcsolatos feszültségekre összpontosított.
febr. 22
11:36
Kóbor János lánya először nyilatkozott édesapja elvesztéséről (Life)
Felfoghatatlan űrt hagyott maga után Kóbor János, aki tavaly decemberben vesztette életét. A családja a tragédia óta elzárkózik a külvilágtól és csendben próbálják feldolgozni a lehetetlent. Most a zenész lánya megtörte a csendet és fájdalmáról nyilatkozott.
febr. 22
11:36
Korózs bírálta a kormány „eszeveszett osztogatását”, Tállai András válaszolt (Demokrata)
Videó! A milliós fizetésből élő kamuvideós szocialista elment vidékre, és rácsodálkozott, hogy léteznek 70-80 ezer forintból élő emberek.
febr. 22
11:36
Először szólalt meg Kóbor János lánya a tragédia óta (Magyar Nemzet)
A gyászoló család eddig elzárkózott a nyilvánosság elől.
febr. 22
11:36
Hét tény, ami igazolja, hogy Magyarország rátette az ujját az innovációvezérelt növekedési robbanás gyújtógombjára (Mandiner)
Hét egyértelmű bizonyítékot mutatunk arra, hogy a magyar gazdaság már rég nem összeszerelő üzem.
febr. 22
11:36
Halálra gázolt a villamos egy gyalogost (Autószektor)
.
febr. 22
11:38
Mától tranzakciónként maximum bruttó 50 ezer forint értékben lehet tankolni tíz Shell-kúton (Portfolio)
A Shell Hungary 191 töltőállomásból álló hálózatában a nemzetközi teherforgalom által leginkább használt tíz kúton a mai naptól tranzakciónként maximum bruttó 50 ezer forint értékű, azaz körülbelül 100 liter vásárlása lehetséges bármely típusú üzemanyagból. A legfontosabb hazai tranzitútvonalak mellett található tíz állomáson bevezetett intézkedést
febr. 22
11:38
Brenner Koloman: vádolom Orbán Viktort és a Fideszt! (Demokrata)
Videó! A jobbikos képviselő azt harsogta az Országgyűlésben, hogy tisztességes konzervatív állampolgár többet nem szavazhat a Fideszre. Dömötör Csaba válaszolt.
febr. 22
11:38
Lehetetlen mindent befogadni (Magyar Nemzet)
Március 4-én mutatják be a Nemzeti Színházban a három éve elhunyt Józsa Péter Pál Agón című darabját Vidnyánszky Attila rendezésében. A mű az ókori görög tragédiákhoz nyúlik vissza, az Ember egyetlen hatalmas monológja, amelynek a filozófus, eszmetörténész, lapszerkesztő nemcsak az írója, hanem zeneszerzője és látványtervezője is.
febr. 22
11:38
Addig sajnáltatták magukat az autógyártók, amíg csak összegereblyézték az extraprofitot (Mandiner)
Sikeresen forgatta át az inflációs időszakot és a válságot extraprofitba a Mercedes. A vártnál jobb üzleti eredményeket ért el 2021-ben a Mercedes-Benz csoport a német járműgyártó társaság előzetes adatai szerint.
febr. 22
11:40
Dömötör Csaba: A baloldal mindent elherdált (Magyar Nemzet)
Az államtitkár kiemelte, hogy a munkanélküliség csökkent, a bérek pedig növekedtek 2010 óta.
febr. 22
11:40
A Gattyán-párti jelölt 576 ajánlásából 428 érvénytelen volt (Mandiner)
Nem is vették nyilvántartásba Roland Alexet.
febr. 22
11:42
A jó fogyókúra a táplálkozástudományi szakember szemével (Vital)
A vastagbél állapotától, a benne élő baktériumtörzsek összetételének arányától, illetve a vastagbélbél falának épségétől is függ úgy az immunrendszerünk megfelelő működése, mint a normál testalkatot biztosító anyagcsere. A magyarok 45-50%-ka székrekedésben szenved. A vastagbélben hosszabb ideig pangó bélsár sok problémát tud okozni, ezért is fontos
febr. 22
11:42
Nyolc millió kilogramm mentett élelmiszert juttatott tavaly az Élelmiszerbank a nélkülözőknek (hirado.hu)
A szervezet már 406 áruházból és 132 élelmiszerforgalmazótól gyűjti össze az élelmiszerfeleslegeket.
febr. 22
11:42
Gyorsan és jó fizetéssel tudnak elhelyezkedni a programozóképzések hallgatói (ProfitLine)
Nemcsak az intenzív rövid ciklusú informatikai képzések magas színvonalát, hanem a minden korábbi mértéket meghaladó informatikushiányt is jelzi, hogy a bootcamp képzéseket elvégzők szinte azonnal, korábbi keresetüket akár kétszeresen meghaladó fizetésért tudnak elhelyezkedni – derül ki az Ivsz - Szövetség a digitális gazdaságért legfrissebb bootca
febr. 22
11:42
Király Júlia arról értesítette Márki-Zay Pétert, hogy mégis vállal nyilvános szerepléseket (ATV)
Az atv.hu több forrásból úgy értesült, hogy Király Júlia, az MNB volt alelnöke, Márki-Zay Péter árnyékkormányának gazdaságpolitikáért felelős koordinátora vasárnap délután arról értesítette az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét és az ellenzéki pártok gazdaságpolitikai döntéshozóit, hogy – ahogy fogalmazott – „hirtelen felindulásból” Róna Péterről ír
febr. 22
11:42
Eladási hullám a tőzsdéken, emelkedik az olaj árfolyama, drágul az arany (hirado.hu)
Az orosz tőzsdét és a rubelt sem kímélte a hír, hogy az orosz elnök elismerte a két szakadár köztársaság függetlenségét és orosz csapatok vonultak be „békefenntartási célokkal” a régióba.
febr. 22
11:42
Eladási hullám a tőzsdéken, emelkedik az olaj árfolyama, drágul az arany (hirado.hu)
Az orosz tőzsdét és a rubelt sem kímélte a hír, hogy az orosz elnök elismerte a két szakadár köztársaság függetlenségét és orosz csapatok vonultak be „békefenntartási célokkal” a régióba.
febr. 22
11:42
Jövőre muaythai-világbajnokságot rendez Magyarország (m4sport.hu)
Dudok Károly: Előbb szóban, majd pár nappal később írásban is megkaptuk a rendezési jogot, aminek nagyon örülünk.
febr. 22
11:42
Sokkolja a kijevi lakosokat Putyin döntése: „Ez a legijesztőbb hír, mióta nyolc éve Kijevbe költöztem” (SzMo)
„Ha a szomszédjaid bejönnek a lakásodba és azt mondják, hogy ez a szoba az övék, akkor kell-e foglalkoznod a véleményükkel?” - tette fel a kérdést egy kijevi nő.
febr. 22
11:42
Európában egyedülállóan, kilenc éve stabilak a rezsiárak Magyarországon (Demokrata)
Bevezettük a rezsistopot, a kamatstopot, a benzinárstopot és az élelmiszerárstopot, legyen meg a Gyurcsány-stop is! – mondta Nacsa Lőrinc az Országgyűlésben.
febr. 22
11:42
Izrael Kijevből Lembergbe költözteti nagykövetségét (Magyar Nemzet)
A konzulátus már elkezdett úti okmányokat kiállítani izraeli állampolgároknak.
febr. 22
11:42
“A hiéna nem lesz vegetáriánus!” - Rendesen odavert Varga Zoltán a fideszeseknek a keddi ülésnapon (Nyugati Fény)
Dől a vár.
febr. 22
11:42
Török Gábor: Folytasd a sort! (Mandiner)
Békemisszió, békefenntartó?
febr. 22
11:42
Napokon belül közel százezernyi autósnak kell rendeznie díjrészletét (Üzletem)
Annak a közel százezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), legkésőbb március 1-jén éjfélig kell rendezniük esedékes díjrészletüket – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.
febr. 22
11:44
Varga Mihály: Átadjuk az M4-es autóút új szakaszát (hirado.hu)
Elkészült! Ma délelőtt adjuk át az M4-es autóút Abony és Törökszentmiklós közötti szakaszát – írta közösségi oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter.
febr. 22
11:44
Szánthó Miklós: Magyarország kivívja az amerikai konzervatívok szimpátiáját (Demokrata)
Március végén rendezik az amerikai republikánus tábor konferenciáját Budapesten.
febr. 22
11:44
Korlátozza a tankolást a Shell (Magyar Nemzet)
Nem támogatja az üzemanyagturizmust a társaság, egyes kútjain száz liternél többet nem lehet vásárolni.
febr. 22
11:44
Bayer Zsolt: Ki vagy te, Iványi? (Mandiner)
Ilyen ember vagy te, Iványi. Se zsidó, se keresztény, se rabbi, se lelkész.
febr. 22
11:46
Egyedül a Jobbik kampányolt az unióból való kilépéssel, amely ma a DK szövetségese (Magyar Nemzet)
Orbán Balázs: az európai uniós források nincsenek, nem voltak és nem is lesznek veszélyben, kivéve ha a baloldal hatalomra kerül.
febr. 22
11:46
Demkó Attila: Igen, ez egy nyílt orosz agresszió, amit el kell ítélni (Mandiner)
Ukrajna nem érdemel semmilyen magyar segítséget addig, amig nem változtat magyarpolitikáján.
febr. 22
11:48
Meddig tart a szerelem? A rózsaszín köd után is lehet boldog a párkapcsolat? (Glamour)
Nehéz objektíven vizsgálni egy olyan személyes témát, mint a szerelem. Mindenkinek mást jelent szerelemesnek lenni és ahányan vagyunk, annyiféle párkapcsolat létezik. Ami közös minden kapcsolatban, az a kezdeti eufória, amit aztán felvált egy nyugodtabb, de harmonikusabb időszak. S bár az ismerkedős szakasz heve alig pár hónapig tart, mégis legtöbb
febr. 22
11:48
Ganxsta Zolee boldogsága határtalan, tetoválással ünnepel (BorsOnline)
Szokás szerint Ganxsta Zolee végig izgulta kedvencei, a finn hokisok meccseit a pekingi téli olimpián. A zenészt nagy öröm érte, hiszen az északi válogatott, története során először, megnyerte a viadalt.
febr. 22
11:48
Sokkoló látvány, kórházi ágyáról posztolt Bródy János (BorsOnline)
A legendás énekes a kórházi ágyáról posztolt egy fotót.
febr. 22
11:54
Karácsony Gergely Orbán nyilatkozatáról: „A hintapolitika már sokszor becsődölt a magyar történelemben” (Blikk)
Karácsony Gergely főpolgármester határozottabb kiállást, jóval egyértelműbb megfogalmazásokat vár Orbán Viktortól az ukrán válságban. És mindezt történelmi példával is igazolja: szerinte a hintapolitika mindig a vesztes oldalra sorolta az országot.
febr. 22
11:54
Szlávik János elárulta, mitől függ az 5. hullám iránya (Metropol)
Nincs későn vagy feleslegesen beadott oltás – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Keresés