A pedagógusok és a diákok számára egyaránt a baloldal visszatérése a legnagyobb veszély, hiszen az iskolákat zár be, csökkenti a béreket, tömegesen bocsát el tanárokat – mondta Rétvári Bence az Országgyűlésben.
A rendkívüli ülésen egymásnak feszültek az álláspontok. Elhangzott: a hétfői történések hasonlóságot mutatnak Oroszország 2008-as intézkedéseivel, amikor Dél-Oszétia és Abházia régiója elszakadt Grúziától.
A Shell Hungary zRt. 191 töltőállomásból álló hálózatában a nemzetközi teherforgalom által leginkább használt tíz kúton a mai naptól tranzakciónként maximum bruttó 50 ezer forint értékű, azaz körülbelül 100 liter vásárlása lehetséges bármely típusú üzemanyagból. A legfontosabb hazai tranzitútvonalak mellett található tíz állomáson bevezetett intézk
Az autózás többféle élményt is kínálhat: a kőkemény sportautók, a finom luxusautók és a mindent legyűrő terepesek is jelenthetnek valódi örömforrást. Amikor pedig ezek közül többet is összehoznak, az csak az igazán nagy móka. A vadonatúj Ford Ranger Raptor pedig pontosan ilyen. Persze ne értsenek félre, a legnagyobb hangsúly a terepes képességeken
A helyi Fidesz szerint Márki-Zay Péter nyomására a jegyző egy köztiszteletben álló tanárnő helyett a polgármester ügyvédjének lányát javasolta választási bizottsági tagnak.
Az Európai Unió irányt mutatna a világnak, hogy milyen etikai normák mentén használja a mesterséges intelligenciát. Más kérdés, hogy a világ az illetékes bizottsági elnök szerint is kénytelen lesz várni még erre egy-két évet.
A londoni Daily Telegraph korábban arról számolt be, hogy a rockzenész 1,5 millió dollárért vállal magánfellépéseket. Amennyiben a zenész fizetett fellépőként volt jelen Bige ünnepségén, az százmilliókba kerülhetett a milliárdosnak.
Scott Morrison ausztrál kormányfő szerint Oroszországnak feltétel nélkül ki kellene vonulnia az ukrán területekről, és fel kellene hagynia a szomszédos országok fenyegetésével.
Kóbor János december elején hunyt el, azóta a család nem beszélt a nyilvánosság előtt, a legenda lánya most őszintén mesélt napjairól és terveiről egyaránt.
Idén is kérhetik az adózók a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) személyi jövedelemadó-bevallási tervezetük postázását, az adóazonosító jelüket és a születési dátumukat tartalmazó kérelmet többféle módon is el lehet juttatni az adóhatósághoz március 16-áig – hívja fel a figyelmet mai közleményében a NAV.
Srí Lanka a héten visszaküldte az Egyesült Királyságba a jogellenesen a dél-ázsiai szigetországba szállított, 263 konténernyi, mintegy 3000 tonna szemét utolsó adagját is - jelentették be Srí Lanka-i hivatalos források kedden. Adzsit Véraszundra környezetvédelmi főigazgató-helyettes azt mondta, az utolsó 45 konténert hétfőn indították útnak.
Több mint harminc kortárs és klasszikus galéria, aukciósház és műtárgykereskedő kiállító várja az érdeklődőket az Art and Antique művészeti vásáron, amelyet március 3. és 6. között rendeznek a budapesti Bálnában. A szervezők tájékoztatása szerint az immár negyedik alkalommal megrendezendő seregszemlén egyebek mellett Bortnyik Sándor és Nádler Ist
A sztyeppei legóban bármi és annak az ellenkezője is elképzelhető, ugyanakkor a hun-magyar esetleges rokonság kapcsán a teljes tagadás tarthatatlan; s a túlélő avarok is bennünk élhetnek – értettek egyet az MCC Scrutonba meghívott történészek. Az életmódbeli azonosság azonban még nem rokonság, hiszen „az íjfeszítő népek nagy családjába boldog-boldo
A C&A európai ruhaipari vállalat és a Recover™ anyagtudományi vállalat egy 4 évre szóló stratégiai partnerséget kötött, hogy közösen vezesse be az újrahasznosított pamutot a mindennapi ruházati cikkek közé - szerepel a C&A közleményében.
Vlagyimir Putyin lépéseire a részvényindexek, a rubel és a forint is gyengült, ezzel szemben a globális problémák esetén menedéknek számító arany kilenc hónapos csúcsra erősödött. A várható kínálati problémáktól való félelem a lélektaninak számító 100 dollár közelébe repítette az olajárakat. Ilyen előzmények után nincs könnyű helyzetben a Magyar Ne
Kata és KIVA. Ezek a rövidítésből származó szavak egy évtizede váltak ismertté és mind kedveltebbé a kisvállalkozások, kisadózók körében. Mivel folyamatosan egyre szélesebb körben váltak elérhetővé és egyre többen is választották ezeket a kedvező adónemeket, a költségvetés belőlük származó bevételei is száz milliárdos nagyságrendűre nőttek. Egybees
Tubbs azzal dicsekedett, hogy George Gascón demokrata kerületi ügyész politikájának köszönhetően semmi sem fog történni vele, miután bűnösnek vallotta magát. Azon nevetett, hogy nem kell visszamennie a börtönbe és szexuális bűnözőként sem regisztrálják.
Srí Lanka a héten visszaküldte az Egyesült Királyságba a jogellenesen a dél-ázsiai szigetországba szállított, 263 konténernyi, mintegy 3000 tonna szemét utolsó adagját is - jelentették be Srí Lanka-i hivatalos források kedden.
Kőbányán, a Lidl parkolójában rosszul lett egy férfi. A kiérkező egészségügyi dolgozók hiába próbálták újraéleszteni, már nem tudták megmenteni az életét.
A Schneider Electric, az energiamendzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat magyar szakértői gyűjtötték össze azokat a trendeket, amelyekre érdemes most figyelni az energiapiacon Európában.
A Manchester City, a Premier League idei szezonját fölényesen vezető angol labdarúgóklub, nemrégiben bejelentette az örömhírt, miszerint meghódítja a metaverzumot.
Jobb megnyitási arány, sokkal több átkattintás, kevesebb spam és 80%-os bevételnövekedés – hosszú évek hírleveles problémáit oldotta meg az SAP Emarsys marketing automatizációs rendszere az Euronicsnál.
Scott Morrison ausztrál miniszterelnök az elsők között ítélte el Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentését, miszerint Oroszország „békefenntartó” csapatokat küld Kelet-Ukrajnába.
Az idei esélyek kapcsán nem ringatja magát hiú ábrándokba Fernando Alonso, de érez magában elég erőt, hogy 2023-ban is az Alpine-nal versenyezzen az F1-ben.
Bajor Lili sosem akart az édesapja, a hét éve elhunyt Bajor Imre neve mögé bújni: ezt bizonyítja, hogy két és fél éve, amióta elvégezte az egyetemet, sok olyan kezdeményezésben vesz részt, amit maga talált ki és a barátaival valósít meg.
Kiskorú sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés és pornográf felvétel megszerzésével elkövetett gyermekpornográfia miatt vádat emelt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség egy húszéves férfi ellen.
Vujity Tvrtko egyszer már a saját bőrén érezte a háború borzalmait. Érthető, hogy felkavarják őt is az Ukrajnában zajló események; most a közösségi oldalán mondta el ezzel kapcsolatban a véleményét.