2022. február 21. hétfő

febr. 21
12:12
Szakított Dobó Kata és Szente Vajk (SzMo)
A pár egyik ismerőse a Blikknek azt mondta, bár Dobó Kata és Szente Vajk nagyon megszerették egymást, mások voltak az elképzeléseik a jövőt illetően.
febr. 21
12:12
Kreml: korai még Putyin-Biden találkozóról beszélni (Demokrata)
Abban egyetértés volt, hogy külügyminiszteri szinten kell folytatnunk a párbeszédet.
febr. 21
12:12
Pályán a Haas idei versenygépe; így néz ki valójában! (Racing)
A Haas Forma-1-es csapata Barcelonában bejáratta 2022-es autóját, a VF-22-est a héten esedékes előszezoni tesztek előtt. A szabályok szerint a csapatok szezononként két forgatási napot teljesíthetnek, az ilyen “tesztek” pedig 100 kilométerre korlátozódhatnak. A legtöbb csapat már tartott shakedownokat a szezon előtti tesztelés előtt, amely február
febr. 21
12:18
Globális szolgáltató alaprendszere támogatja a Magyar Bankholding digitális áttörését (ProfitLine)
A Magyar Bankholding Csoport a londoni központú Thought Machine-t választotta partneréül új digitális banki világának elindításához. A Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport egyesülésével létrejövő szuperbank lesz az első hagyományos hazai bank, amely ezt a technológiát használja.
febr. 21
12:18
Autósok, figyelem! Ezt feltétlenül tudnotok kell, mielőtt felrakjátok a nyári gumikat (Pénzcentrum)
Tavasszal, amikor fel kell szerelni a nyári abroncsokat, sokan elgondolkodnak, hogy vajon megéri-e használt gumikkal megoldani a cserét. Egyértelmű, hogy mint szinte mindennek, az új abroncsoknak is emelkedett valamelyest az ára. Az már kevésbé fekete-fehér, hogy megfelelő alternatíva-e a használt abroncs. Megoldás lehet a négyévszakos abroncsok be
febr. 21
12:18
Meggyőzően teljesített a jávorszarvasteszten a Yaris Cross (Autószektor)
A Yaris Cross először is átesett az Euro NCAP biztonsági vizsgálatán, ahol kifejezetten jól teljesített: maximális ötcsillagos eredménye mellett a részkategóriákban elért pontjaival mértékadónak bizonyult a kis szabadidőjárművek mezőnyében. A meggyőző teljesítményben a szilárd karosszéria mellett a Toyota Safety Sense biztonsági funkciók hiánytalan
febr. 21
12:24
A kukoricát leszámítva bő termés volt gabonából (ProfitLine)
Árpából történelmi rekordtermést, búzából a megelőző évinél nagyobb mennyiséget takarítottak be 2021-ben. A nyári hőség ugyanakkor az elmúlt három évtized legalacsonyabb kukoricaterméséhez vezetett. A felvásárlási árak minden főbb szántóföldi növény esetében jelentősen nőttek 2020-hoz képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Főbb növénykul
febr. 21
12:24
Történelmi rekord 2021-ben! Mutatjuk, melyik növény vitte a pálmát (Agroinform)
A kukoricát leszámítva bő termés volt gabonából, árpából történelmi rekordtermést hozott 2021.
febr. 21
12:24
Orosz-ukrán konfliktus: elkerülheti-e a megszállást Ukrajna? (ATV)
Az orosz elnök többször is cáfolta, hogy Ukrajna megtámadását tervezné, de az Egyesült Államok úgy véli, hogy Putyin ezt már elhatározta, és Ukrajna nem kerülheti el a bajt. Becslések szerint 150 ezer orosz katona tartózkodik északkeleti szomszédunk határai közelében, de tényleg sor kerülhet egy megszállásra?
febr. 21
12:24
Merész képek készültek a 63 éves Sharon Stone-ról (Femcafe)
Egy élő legenda, egy örök szexszimbólum. Elhinni is nehéz, Sharon Stone már túl van a 63-on is. Pláne, ha megnézed a róla készült legfrissebb fotósorozatot - nem volt szégyellős.
febr. 21
12:24
Újabb budapesti iskolák mellett dunakeszi, szombathelyi és szigetmonostori intézmények is csatlakoztak a polgári engedetlenséghez (SzMo)
Már több mint húsz iskolában kezdtek polgári engedetlenségbe, az akciókban közel ötszáz tanár vett eddig részt.
febr. 21
12:24
Oltatlanok is beutazhatnak Izraelbe negatív teszttel márciustól (Spabook)
Izrael lehetővé teszi, hogy koronavírus elleni védőoltással nem rendelkező turisták is beutazhassanak az országba márciustól. Az új izraeli beutazási szabály szerint előzetes és érkezés utáni negatív teszt szükséges a belépéshez…
febr. 21
12:24
Ijesztő fejlemény: az oroszok titokzatos „Z” betűket festettek az Ukrajna lerohanására készülő harci járműveikre (Promotions)
A szakértők sem értik, mire jó ez, de aligha jelenthet jót.
febr. 21
12:24
A Yamaha befejezi motoros tereprally programját (Racing)
A Yamaha bejelentette, hogy a 2022-es Dakar és a FIM tereprally világbajnokság sorozata után gyári szinten befejezi a programját.  A Yamaha kezdetektől, 1979 óta részt vesz a Dakaron, és eddig kilenc alkalommal motorosai végeztek az élen. Utolsó sikerét azonban 1998-ban aratta Stéphane Peterhansel révén, aki ötödik és hatodik motoros sikerét szerez
febr. 21
12:24
Díjátadó gála horgászberkekben (Magyar Mezőgazdaság)
Kilencedik alkalommal rendezte meg a Mohosz a Horgászsport Gála és Támogatói Bankett rendezvényét a napokban, a Hungexpo főépületi rendezvénytermében. A gála szándéka ezúttal is egy bankett keretei között köszönteni és elismerni a magyar bajnoki címet szerző és a hazánkat világeseményeken képviselő versenyzőket.
febr. 21
12:24
Fennállhat egyidejűleg több párhuzamos munkaviszony? (Üzletem)
Vállalhat a munkavállaló több teljes munkaidőre szóló munkát, vagy csak egy teljes idős állása lehet? Megtilthatja a munkáltató a további munkaviszony létesítését? Miként járnak a munkaviszonyból származó juttatások a dolgozónak, ha több munkaviszonya van? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.
febr. 21
12:26
Stenhouse, Hamlin és Burton is kritizálja Brad Keselowskit (Racing)
Az RFK Racing újdonsült társtulajdonosa – és versenyzője -, Brad Keselowski szokásához híven agresszíven versenyzett a Daytona 500-on. Az elmúlt években többször is előfordult, hogy a 2012-es bajnok túllépte a határokat a superspeedway versenyeken. Így volt ez 2019-ben is, amikor Brad Keselowski egy edzésen törte majdnem rommá William Byron autóját
febr. 21
12:30
Letűnőben a céghalmozók? Valami elindult a hazai cégvilágban (Piac és Profit)
Visszaszorulóban a céghalmozási gyakorlat Magyarországon, de még mindig 12 ezer embernek van több mint 5 vállalkozása.
febr. 21
12:30
Zuhan az OTP - Hol állhat meg? (Portfolio)
Tavaly november eleje óta közel 18, az elmúlt három napban 9 százalékot esett az OTP árfolyama. Nyilvánvalóan negatívan hat az orosz-ukrán konfliktus, a nemzetközi tőkepiaci hangulatromlás, és a technikai kép is alaposan elromlott.
febr. 21
12:30
A szakadárok szerint az ukrán hadsereg átfogó támadást indított ellenük (444.hu)
Az ukránok azt állítják, hogy semmi sem történt.
febr. 21
12:30
3+1 pikáns műalkotás, ami bizonyítja, hogy a szexualitás mindig is érdekelte az emberiséget (Femcafe)
Összegyűjtöttünk három beszédes bizonyítékot arra, hogy a szexualitás mindig is része volt az életünknek, sőt, nagyon is izgatta a művészek fantáziáját.
febr. 21
12:30
Járványhatás: rekord növekedés az európai bio piacon (Agrofórum)
Az elmúlt évtized legnagyobb piacbővülését mutatja a biotermékek kiskereskedelmi forgalma Európában. Világviszonylatban az Európai Unió már korábban is a biotermékek második legnagyobb egységes piacának számított az Egyesült Államok után, a rekord növekedést pedig egyértelműen a világjárvány során kialakult fogyasztási szokások átalakulása hozta ma
febr. 21
12:32
Hihetetlen: 6 éve halottnak hitt gyermeke került elő egy szülinapi bulin (Femcafe)
Elképesztő történet látott napvilágot egy 6 éve elveszett és halottnak hitt kislányról, aki csodával határos módon egy születésnapi zsúron került elő. A részletekért olvass tovább!
febr. 21
12:36
Újabb Csontváry-kép lesz eladó - újabb rekord jöhet? (Menedzsment Fórum)
Miután tavaly decemberben rekordáron, 240 millió forintért kelt Csontváry Kosztka Tivadar Traui tájkép naplemente idején című festménye, a Virág Judit Galéria a művész egyik leghíresebb képét fogja megvételre kínálni.
febr. 21
12:36
A 63 éves Madonna szó szerint 16 évesnek látszik legfrissebb képein - Rajongói teljesen kiakadtak (Joy)
Madonna kétség kívül a pop koronázatlan királynője, aki rengeteg zenész példaképe…
febr. 21
12:42
Ukrán vihar előtti csend a tőzsdéken, Trump igazsága az Apple Store-ban (Privátbankár)
Nagyok a kérdőjelek az orosz-ukrán konfliktus körül, a tőzsdéken azonban csendes és szolid lecsorgás megy, amiben szerepe lehet az amerikai szünnapnak. A BUX alulteljesítő, a forint jól áll. Trump Twitter-pótléka megjelent mobilra, Nancy Pelosinak pedig meglepően jó érzéke van a tőzsdéhez.
febr. 21
12:42
Jelentős enyhítések érkeznek az amerikai kriptoszabályozás során (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma megerősítette, hogy a kriptobányászok és a pénztárca üzemeltetők mentesülnek az IRS felé kötelező jelentéstételi szabályok alól és megfelelő szabályozási módosításokat készítenek elő. Az Egyesült Államok kriptovaluta iparága jelentős jogi győzelem előtt áll, mivel az amerikai pénzügyminisztérium azt tervezi,
febr. 21
12:42
A Kreml szerint még korai Putyin-Biden találkozóról beszélni (ATV)
Korai még Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök csúcstalálkozójáról beszélni - jelentette ki hétfőn Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.
febr. 21
12:42
Meg kellett változtatnia egy reklámját a Teslának (autopro)
Valótlan állítás miatt meg kellett változtatnia egy hirdetését a kaliforniai vállalatnak.
febr. 21
12:42
Posztkirályok végveszélyben: A túlzott kitárulkozás komoly biztonsági kockázat a munkahely számára (Biztosító Magazin)
A közösségi médiában gyakran posztoló emberek nemcsak magukat, hanem a munkahelyüket is biztonsági kockázatnak teszik ki az Eset elemzése szerint, az It-biztonsági cég a károk megelőzésére azt tanácsolja, akkor se osszanak meg túl sok információt az interneten
febr. 21
12:42
Orbán Viktor: a magyar és a szlovén gazdaság megerősödve került ki a válságból (Demokrata)
A magyar kormányfő és Janez Jansa szlovén miniszterelnök megállapodást írtak alá a Mura- és a Rábavidék fejlesztéséről.
febr. 21
12:48
Soha nem látott dolgok történnek a hazai lakáspiacon (Privátbankár)
Úgy emelik az árakat a hirdetők, mint még soha. Amikor utoljára hasonlót láttunk, szuperállampapír kellett, hogy megtörje a befektetési céllal vásárlók rohamát.
febr. 21
12:48
Európai Adatvédelmi Testületi iránymutatás a hozzáférési jogról (Adózóna)
Iránymutatást tett közzé 01/2022. számon az Európai Adatvédelmi Testület, amely 2022. március 11-éig véleményezhető. Egyes rendelkezései valóban segítik a 2016/679. számú Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) értelmezését, mások viszont kevéssé gyakorlati javaslatokat fogalmaznak meg. Az iránymutatás lényegét az alábbiakban foglaljuk össze.
febr. 21
12:48
A szimbólum, ami a 60-as évek óta kötelez: megérkezett a Porsche Macan T (Igényesférfi.hu)
A Porsche Macan T végsebessége 232 km/h, a 100 km/h sebességet pedig 6,2 másodperc alatt éri el.
febr. 21
12:48
Ausztrália újranyitotta határait a nemzetközi turisták előtt, oltatlanok is mehetnek (Spabook)
Ausztrália újra fogad turistákat 2 év után! A február 21-től érvényes új beutazási szabályaik meglepően enyhék, ahhoz képest, hogy eddig a világ egyik legszigorúbb országa volt, gondoljunk csak a Novak…
febr. 21
12:48
A magyar és a szlovén gazdaság megerősödve került ki a válságból (Demokrata)
Orbán Viktor és Janez Jansa megállapodást írt alá a Mura- és a Rábavidék fejlesztéséről.
febr. 21
12:48
Így égett ki teljesen egy utasokat szállító távolsági busz Budaörsnél: VIDEÓK, KÉPEK (Helló Magyar)
Megdöbbentő felvételek készültek a teljesen leégő távolsági buszról
febr. 21
12:48
Jack Dorsey a Bitcoinnal küzdené le a világot sújtó szegénységet (BitcoinBázis)
Jack Dorsey, a Twitter karizmatikus atyja, világéletében hitt a Bitcoin és a kriptovaluta mögöttes technológiájában, amiért többször is a globális
febr. 21
12:54
Durva, ami itthon megy: ezek a vállalkozók nem viccelnek, halmozzák a cégeket (Pénzcentrum)
Valamelyest visszaszorulóban a céghalmozási gyakorlat Magyarországon, de még mindig 12 ezer embernek van több mint 5 vállalkozása.
febr. 21
12:54
Továbbra is igaz: ha online mezőgazdasági árverés, akkor Intergavel! (Agroinform)
A vállalati aukciósház weboldalán ezúttal egy Somogy megyei gazdaság figyelemre méltó, használt agrárgépeire és -eszközeire licitálhatnak.
febr. 21
12:54
Orbán szerint a magyar és a szlovén gazdaságok erősebben jönnek ki a válságból, mint ahogy belementek (444.hu)
Janez Jansa szlovén kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatót.
febr. 21
12:54
Több iskolában is a Fidesz képviselőjelöltjei osztják ki az állami programban vásárolt laptopokat (SzMo)
Miskolcon Csöbör Katalin, Szentendrén Vitályos Eszter adta át személyesen az uniós alapból vásárolt eszközöket.
febr. 21
12:54
Jövőt építünk címmel új felhívást hirdet a nemzetpolitikai államtitkárság (Demokrata)
A Jövőt építünk felhívásra magyarországi és külhoni építészek jelentkezhetnek.
febr. 21
12:54
Matolcsy György: Nem sikerült kanyarban előznünk (Növekedés)
Sikerült-e a kanyarban előznünk? - címmel jelent meg az MNB elnökének legújabb írása.
febr. 21
12:54
A cukorágazat állítólag jól kezeli a piaci válságot (Mezőhír)
A mezőgazdaság és a cukoripar válságtűrő – véli egy tanulmány. A szakma fel van háborodva.
febr. 21
12:54
Az Enar határidejének elmulasztása szankcióval fenyegethet (Agrárágazat)
A mezőgazdasági termelőknek figyelni kell, ha a támogatás összegéhez hozzá akarnak jutni.
febr. 21
12:56
Nem semmi! A pecásnál is nagyobb a harcsa, amit kifogott (Agroinform)
Nem mindennapi hal és nem mindennapi horgász, írja az egyik kommentelő.
febr. 21
13:00
Orbán szerint a magyar és a szlovén gazdaságok erősebben jönnek ki a válságból, mint ahogy belementek (444.hu)
Janez Jansa szlovén kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatót.
febr. 21
13:00
Magyar alkonyzóna (Demokrata)
Trianon-ráadás: 75 éve csatolták el hazánktól a három mosoni falut. Riportunk a magyar alkonyzónából.
febr. 21
13:00
Rezsiköltségek (Demokrata)
Tények és adatok a magyar gazdaságról 11. – Ezen a héten a háztartási energia fogyasztói árának alakulását elemezzük.

Keresés