A koronavírus-járvány a hírességeket sem kíméli: mind idehaza, mind pedig külföldön egyre több a fertőzött a sztárok között is, most egy újabb magyar ismert emberről derült ki, hogy bizony elkapta a vírust és megbetegedett.
A korábbi Forma-1-es versenyző, Marc Surer úgy gondolja, az FIA-nak ki kellett volna állnia a korábbi versenyigazgató, Michael Masi mellett. Az FIA által a 2021-es vitatott Abu Dhabi Nagydíj után végrehajtott versenyirányítási átszervezés részeként Masi távozott a versenyigazgatói posztról, amelyen ezentúl két ember osztozik és rotálódik, továbbá a
Magyar Márk műkorcsolyázó hétfőn elhagyhatja a pekingi olimpia izolációs szállodáját, és még aznap hazatérhet Magyarországra azt követően, hogy a vasárnapi koronavírustesztje negatív lett.
Mintegy ötven hektáron ég a nádas a Veszprém megyei Mezőlak térségében Nagyacsád és Kemeneshőgyész között. A megyei katasztrófavédők azért küzdenek, hogy ne terjedjen tovább a tűz.
Egy újszülött, de dinamikusan növekedő piacra lépett be a 2010-es évek közepén a Foxpost, amely észt licenszet, magyar menedzsmentet és tőkét egyesít magában. A csomagautomatás megoldás prognózisuk szerint hamarosan népszerűbb lesz a házhoz szállításnál is – lévén olcsóbb, egyszerűbb és környezettudatosabb kézbesítést tesz lehetővé.
Egy videót tett közzé Ferencváros polgármestere, amelyben egy momentumos képviselő megindokolja, miért vesznek el a kultúrától 50 millió forintot 2 covidos év után.
Vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt egyes vasútvonalakon a személyszállító vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, bizonyos szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják majd az utasokat a hétvégén.
A Pekingből jelentjük kilencedik epizódjában Farkas Márton és Vásárhelyi Tamás kivesézte a pekingi téli olimpia legérdekesebb pillanatait, s átbeszélték az ötkarikás játékok tapasztalatait.
A téli olimpia utolsó napján rendezték a férfi jégkorong-torna döntőjét. A fináléba a már négy különböző néven (Szovjetunió, Független Államok Közösségének egyesített csapata, Oroszország, Olimpiai sportolók Oroszországból) aranyérmet szerző „Szbornaja” került, és az évtizedek óta a világ közvetlen élvonalába tartozó Finnország, mely eddig még soha
Néhány óra alatt országos hírnévre tett szert a tósokberéndi templom, amelynek tornyában tűz keletkezett. Riportunk szomorúságról és lelkierőről, feladatokról és segítő szándékról.
Elkapta a koronavírust Alföldi Róbert! A népszerű színész a közösségi-oldalán tudatta, hogy sajnos a betegség őt sem kerülte el, így több előadását le kellett mondania. A művész azt is elmondta, hogy érzi most magát.
Az inzulinrezisztencia (IR) egyre több embert érint napjainkban, melynek hátterében gyakran a helytelen életmód áll. Kezeléséhez így elsősorban életmódterápiára van szükség, melyet olykor gyógyszeres kezelés egészít ki. Ezen kívül bizonyos táplálékkiegészítőket is segítségül lehet hívni - ilyenek pl. az inozitol tartalmú készítmények is.
Veszélyben vannak az Európai Unió alapintézményei, mert nem saját logikájuk alapján működnek, hanem a Soros-hálózat befolyása érvényesül bennük - mondta a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A márka néhány éven belül befejezi a belső égésű motorok értékesítését, a Stellantis csoport tagjaként azonban a magyarországi üzem több autómárkának is beszállít.
Mi a kávéházi cigányzene jelene és jövője? Milyen a cigányság helyzete Magyarországon? Mit vár a közelgő választástól? Ifj. Sárközy Lajos, hegedűművész válaszol.
Abban a világban, ahol továbbra is nagyon sokan döntenek a felmondás mellett, gyakran felmerül a kérdés: mégis hogyan lehetne mindezt megelőzni? Ez lehet az egyik válasz.
A román versenytanács összesen 353,4 millió lej (71,4 millió euró) értékben bírságolt meg öt gyógyszervállalatot és egy belga egyesületet, amiért összehangoltan megtagadták a romániai piac ellátását bizonyos gyógyszerekkel azért, hogy nyomást gyakoroljanak a bukaresti hatóságokra egy adó megszüntetése érdekében.
Férje, Fülöp herceg halála óta szerte a világon aggódó szemmel figyelik II. Erzsébet királynő állapotát. A 95 éves uralkodó látszólag igyekszik megbirkózni a ránehezedő gyásszal, az elmúlt egy évben azonban rendre gyengélkedett.
Nagy öröm a borsodiaknak, szűkebben az edelényieknek, hogy megvalósulhatott egy olyan beruházás, amely nemcsak a térség turisztikai vonzerejét növeli, de újabb munkalehetőséget is teremt a környéken élőknek.
A koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében zárt térben sok helyen immár hetek, hónapok óta kötelező a maszkviselés, aminek negatív hatásai lehetnek az arcbőrünkre.
A fehérorosz védelmi minisztérium tájékoztatásából nem derül ki, hogy meddig maradhatnak még az Ukrajnától északra fekvő országban a NATO által 30 ezresre becsült orosz katonák Fehéroroszországban.
Öt órán át tartott a hajó mentése, miután a szakértők szerint a hirtelen megemelkedett Duna szintje miatt a fedélzetre is befolyt a víz, és emiatt süllyedt el.
Rázós volt az idei év eddig a részvénypiacokon, a befektetők bíznak a fellendülésben, de közben aggódnak az infláció miatt is. Az elmúlt évtizedben az amerikai tőzsdék emelkedésében nagy szerepet játszott hat részvény, a Facebook (Meta), az Amazon, a Netflix, a Google (Alphabet), az Apple és a Microsoft, vagyis a FANGAM-papírok. De a legutóbbi, jel
„Hagymás vérrel kezdtünk, hurkával, kolbásszal zárunk. Karcagi ízek: fűszeres kolbi, fehér hurka, májas cseplesz, hmmm, nagyon rendben van” – írja közösségi oldalán a Fidesz alelnöke.
A lakberendezés kényes feladat. Ha hibázunk, hosszú ideig nézhetünk egy rosszul megválasztott bútort, vagy egy félrefestett falat. Sok a buktató, viszont léteznek gyakran elkövetett klasszikus hibák. Az IN cikke gyűjtötte össze a tipikus lakberendezési melléfogásokat. Mutatjuk, mik ezek! Minden bútor a falhoz van tolva Ha a bútoro
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A prémium- és luxusautókat szállító Felicity Ace teherhajón az Atlanti-óceánon, az Azori-szigetek közelében keletkezett a tűz múlt pénteken. mentésükre a portugál haditengerészetet és légierőt riadóztatták. A fedélzeten a jelenlegi információk szerint 3965 darab autót szállítottak. A befektetési kockázatszámítással foglalkozó ír Skytek cég becslése