2022. február 18. péntek

febr. 18
19:03
Hosszú ideje várt változás állhat be a nyersolaj árfolyamában (TőzsdeFórum)
Jó ideje várjuk már az enyhülést
febr. 18
19:12
Koronavírus: durva pusztítást végzett a járvány Amerikában (Menedzsment Fórum)
Legalább 923 000 amerikai halt meg Covid-fertőzésben.
febr. 18
19:12
Mivel ismert ember, rászállnak majd a börtönben: ez vár Aurelióra a rácsok mögött (Blikk)
Megkezdte börtönbüntetését Aurelio Caversaccio, akinek bár lapunk információja szerint egy budapesti büntetés-végrehajtási (bv) intézetben kellett volna jelentkeznie, a rá kiszabott büntetés letöltését mégis Kecskeméten kezdte meg.
febr. 18
19:12
Csáó! Én vagyok a Maserati Grecale! (Autónavigátor)
Egyelőre csak a Maserati dolgozói ülhettek be az új SUV-ba, többek között az autó megszületését lehetővé tevő tervező és összeszerelő
febr. 18
19:12
Carragher: Az MU nagyot hibázott, amikor ismét szerződtette Cristiano Ronaldót (m4sport.hu)
A Liverpool ikonja szerint amíg a klubnál van, addig CR-ről fog szólni minden, nem pedig a csapatról.
febr. 18
19:12
Meghaladta az egymilliót a koronavírusból fakadó többlethalálozási szám az Egyesült Államokban (vg.hu)
2019-ben 2,8 millióan, 2020-ban körülbelül 3,3 millióan haltak meg az Egyesült Államokban.
febr. 18
19:12
Magyarország és Ukrajna közösen újítja fel az egykori beregszászi nagyzsinagógát (Magyar Nemzet)
Magyar Levente: „A beregszászi zsinagóga felújítása lesz Kárpátalja legjelentősebb kulturális beruházása.”
febr. 18
19:12
Putyin segély kifizetését rendelte el a Donyec-medencéből menekülők számára (Mandiner)
Péntek délután a két délkelet-ukrajnai szakadár „köztársaság” vezetője az ukrán hadsereg támadási terveire hivatkozva elrendelte a nők, a gyerekek és az öregek tömeges Oroszországba menekítését.
febr. 18
19:12
Világos célokat vázolt 2022-re a Ferrari (Racing)
A Ferrari célja a futamgyőzelmek megszerzése a 2022-es szezon során, miután az elmúlt két szezon során nem sikerült felállniuk a dobogó legfelső fokára. Az olasz gárda csapatfőnöke, Mattia Binotto azt mondja, azt szeretné, ha az alakulat 2022-ben olyan helyzetben lenne, hogy futamokat tudjon nyerni, miközben a végső célért dolgoznak, hogy újra a vi
febr. 18
19:18
Fejlesztésbe kezd a gyulai Házi-Hús Kft. (ProfitLine)
Több mint negyedmilliárd forintos fejlesztésbe kezd a gyulai székhelyű Házi-Hús Kft. A vállalat a beruházáshoz szükséges összeg felét az Irinyi Terv keretében megvalósuló Élelmiszeripari beszállító-fejlesztési program támogatásából nyerte el.
febr. 18
19:18
A gyakori fertőzések immunhiányos betegséget jelezhetnek (WebBeteg)
Immunhiányos betegség esetén az immunrendszer egy része nem látja el tökéletesen feladatát. Ha a hiányzó működés, vagy a nem megfelelő funkció oka öröklött - a születéskor már meglevő -, elsődleges vagy veleszületett immunhiányról beszélünk. A tünetek már csecsemőkorban jelentkezhetnek, de olyan is előfordul, hogy akár évtizedekig lappanganak.
febr. 18
19:18
Őrült szél tarolta le a fővárost: több rekord is megdőlt (Pénzcentrum)
Az országos melegrekord mellett a fővárosi szélrekord is megdőlt csütörtökön - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a honlapján.
febr. 18
19:18
Kiderült, miért okozhat vérrögöt a koronavírus (Femcafe)
A koronavírussal fertőződött betegek vérében lévő bizonyos antitestek hatására a sejtek elveszíthetik a véralvadással szembeni ellenállásukat - állapították meg a kutatók.
febr. 18
19:18
Meghaladta az egymilliót a Covid-19 miatti többlethalálozási szám az Egyesült Államokban (vg.hu)
Az Egyesült Államokban legalább 923 ezer amerikai halt meg Covid-fertőzésben, de például a szívbetegség, a magas vérnyomás és az Alzheimer-kór is hozzájárult a magas, úgynevezett többlethalálozási számhoz.
febr. 18
19:18
„ A világunk akkor véget ért, elvesztettük a napsugarunkat” – végignézte 11 éves lánya haláltusáját az édesanyja (BorsOnline)
Elgázolta az ártatlan kislányt egy száguldozó sofőr, majd elmenekült a helyszínről. A cserben hagyott gyermek két nappal később elhunyt.
febr. 18
19:18
A rémisztő Kraken tojását találták meg a tengerben? A búvárok elszörnyülködtek! (Promotions)
Norvég vizekben bukkant fel egy embermagasságú, átlátszó gömb.
febr. 18
19:18
A retróból a XXI. századba – Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a Mandinernek (Mandiner)
Míg a szocialista irányítású kultúrpolitika a 2000-es években kivéreztette a nemzeti könyvtárt, mára a legkorszerűbben felszerelt kulturális közintézmények közé emelhetjük. Ehhez a könyvtári gyűjtemény mellett a szakértő munkatársak és a biztos kormányzati háttér is adva van – mondja Rózsa Dávid. Az intézményvezetőt a könyvtár digitalizáló központj
febr. 18
19:18
Nem a szobrok hibásak a gyarmati múltért (Magyar Nemzet)
Brüsszelben II. Lipót lovas szobra helyett egy ideiglenes építményt javasolnak.
febr. 18
19:20
Hónapról hónapra élnek a lehetőségek országában (vg.hu)
Sok amerikainál már egy havi bér kiesése is egzisztenciális válságot indíthat el.
febr. 18
19:24
Dráma! Válik Alec Baldwin és felesége, ekkora keresetet nyújtott be a nő (Metropol)
A 38 éves Hilaria Baldwinnak a tragikus forgatási balesetben elhunyt operatőr halála volt az utolsó csepp a pohárban.
febr. 18
19:24
Megszületett az Európai és az Afrikai Unió közös nyilatkozata (ATV)
Hatodik alkalommal rendezték még az Európai és az Afrikai Unió csúcstalálkozóját, amelyen most 67 ország vett részt: a 27 EU-tagállam vezetője, 40 afrikai állam- és kormányfő és további 11 afrikai ország miniszteri szintű delegációja.
febr. 18
19:24
Iskolás lánynak öltöztették Nicole Kidmant, felháborodtak a rajongók (Life)
Az 54 éves színésznő megjelenését sokan kifogásoltak a legújabb Vanity Fair címlapon.
febr. 18
19:24
A helyzet az, hogy szurkolunk a csalóknak – Megnéztük az Inventing Annát (WMN)
„Akkor is, ha legbelül érezzük, morálisan helytelen, amit tesznek, egy bizonyos fokig mégis szórakoztató nézni, ahogy valaki kijátssza a rendszert. Ha valami olyat követ el, amit mi sosem mernénk, főleg, ha a bankokkal és milliárdosokkal babrál ki” – megnéztük az igaz történet alapján készült sorozatot a hírhedt csalóról, Anna Sorokinról.
febr. 18
19:24
Megszületett a kamatstopról szóló kormánydöntés (Magyar Nemzet)
Az intézkedés eddig mintegy félmillió család élhetett, a kiterjesztése pedig több ezer családot érinthet.
febr. 18
19:26
Mind a 106 választókerületben nyilvántartásba vették a Fidesz–Kdnp jelöltjeit (Magyar Nemzet)
Hollik István: Készen állunk arra, hogy megvédjük a közös eredményeinket, megvédjük Magyarországot.
febr. 18
19:30
Sokkoló tragédia: a bátyja talált rá egy 12 éves fiú holttestére (Blikk)
A gyermek egy fürdőköpeny zsinórjába csavarodott.
febr. 18
19:30
Nem semmi! Szingliszektort nyit az Mtk a magányos szurkolóknak – Ön bevállalná? (Blikk)
– A szombati MTK–Ferencváros rangadón a hazaiak azokra a szurkolókra is gondolnak, akik a fociban már megtalálták a szerelmet, de a magánéletben még keresik az igazit. A labdarúgó NB I 21. fordulójának szombati játéknapján este fél 8-kor fogadja az MTK a Fradit, amely a meccs érdekessége, hogy a Hidegkuti-stadionban külön szektor áll rendelkezésre
febr. 18
19:30
Aggasztó hírek érkeztek a palotából: Erzsébet királynő nincs jól, lehet, hogy nagyobb a baj, mint gondoltuk (Femcafe)
A 95 éves Ii. Erzsébet királynő most először ismerte be nyilvánosan, hogy nem érzi jól magát: egyetlen elejtett mondatából derült ki, hogy komoly gond lehet egészségével.
febr. 18
19:30
Az FBI törheti le az amerikai túlárazásokat (vg.hu)
A cél az elrettentés, a felderítés, valamint indokolt esetben a büntetőeljárás elindítása.
febr. 18
19:30
Kiterjesztette a kamatstopot a kormány (SzMo)
A kamatstoppal eddig mintegy félmillió család élhetett, a mostani intézkedés pedig több ezer családot érinthet.
febr. 18
19:30
Újabb szakértő tartja lehetségesnek a mesterséges intelligenciák öntudatra ébredését (Hamu és Gyémánt)
Az egyik híres tudós kijelentése – miszerint egyes mesterséges intelligenciák már most is korlátozott tudatosságot érhetnek el – az MIT egyik neves kutatója szerint nincs is olyan messze a valóságtól.
febr. 18
19:30
A cselekvés legfontosabb eszköze a választás (Magyar Nemzet)
A biztos nemzetpolitika alapja egy erős Magyarország – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az ötödik alkalommal megrendezett Hétvégi Magyar Iskolák Találkozóján. A járványhelyzet miatt online megtartott eseményen 161 iskolavezető és oktatási felelős vett részt 157 szervezet képviseletében a v
febr. 18
19:30
Csak Lamborghini ajtópanelekből 6 milliárd forint Bonyhádon (Autószektor)
A tulajdonos GMD csoport az MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint a társaság a 2020-as 30 millió euró után 2021-ben 35 millió euró nettó árbevételt ért el; az adózott eredményről - amely 2020-ban mínusz 193 ezer euró volt - nem közöltek adatot. A három, együttesen 8000 négyzetméteres üzemterületen 430 dolgozót foglalkoztató bonyhádi cég elsőso
febr. 18
19:30
López ugrik be Johnson helyére a sebringi 12 órásra (Racing)
Jimmie Johnson szándéka az volt, hogy az IndyCar texasi hétvégéjén és az IMSA sebringi versenyén is indul, erre azonban a naptárütközés miatt nincs lehetősége. Korábban már beszámoltunk arról, hogy az IndyCar nem hátrál álláspontját illetően a texasi versenyhétvége lebonyolításában. Így az IMSA-autók összeállításánál kell kompromisszumokat kötnie t
febr. 18
19:30
Képzéssel segítik a kezdő vállalkozókat a Vajdaságban (Üzletem)
Kezdő vállalkozók számára szervez képzést magyar nyelven a Pannonreg Regionális Fejlesztési Ügynökség a vállalkozásfejlesztések támogatásával kapcsolatos tevékenységei keretében a Vajdaságban.
febr. 18
19:30
Ismét itt a Bitcoin Kebab, a Bitcoinbázis podcastje egy rendkívül izgalmas témával (BitcoinBázis)
Elérkezett a hétvége, így ismét bejelentkezik a BitcoinBázis podcastja, a Bitcoin Kebab (Bitcoin Rehab után szabadon). A műsor házigazdája Stier
febr. 18
19:32
Nanotechnológiai kutatások a Miskolci Egyetemen (Magyar Nemzet)
Szándéknyilatkozatot írt alá Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Varga Judit igazságügyi miniszter, az Universitas Miskolcinensis Alapítvány elnöke és Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora arról, hogy csatlakoznak a Nemzetközi Ibériai Nanotechnológiai Kutatóközponthoz.
febr. 18
19:34
Soha nem látott uniós segítség Afrikában (Magyar Nemzet)
150 milliárd euró értékű gazdasági kezdeményezéseket indít Afrikában az Európai Unió.
febr. 18
19:36
Lehetetlen helyesírási teszt: 10-ből 9 ember megbukik rajta (BorsOnline)
Most azt kellene helyesen eltalálni, hogy -j-vel vagy -ly-vel írják a szavakat.
febr. 18
19:42
Élesítette a csodafegyvert az EU: veszélyben az uniós pénzek? A hét videója (Privátbankár)
Az Európai Unió Bírósága a héten jóváhagyta a jogállamisági mechanizmust, így mostantól uniós forrásokat lehet megvonni a tagállamoktól bizonyos jogállamisági normák sérülése esetén. De valóban megvonhatják-e a Magyarországnak járó uniós forrásokat? Egy pénzcsapot már tavaly nyáron elzárt Brüsszel. Munkatársunk, Wéber Balázs videókommentárja.
febr. 18
19:42
Visszamenőleg is járhat a családi adó-visszatérítés (Adózóna)
A családi adó-visszatérítéshez való jog nem veszhet el: amennyiben a feltételek fennállnak, visszamenőleg is járhat. A lehetőség jellemzően azokat a szülőket segítheti, akik felváltva nevelik gyermeküket – hívja fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium.
febr. 18
19:42
4 frizura, amit 10 év múlva tutira megbánsz (Joy)
Amikor egy nő kiválasztja az új frizurája stílusát, általában nem gondolkodik sokat és nem gondol arra sem, hogy később vajon megbánja-e.
febr. 18
19:42
Politikai elemző: „Márki-Zay Péter saját kampányára is önveszélyes” (ATV)
Tiltakozik a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Márki-Zay Péter szerintük sértő kijelentése miatt. Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje egyik élő videójában sütött el egy viccet a vaksággal kapcsolatban. A Fidesz kiemelte, hogy nem először sért meg különböző csoportokat Márki-Zay Péter. A Republikon Alapítvány vezetője úgy látja, ezek a
febr. 18
19:42
Köllő Babett felrobbantotta az internetet: tűzpiros bikinifelsője alig bírta el hatalmas melleit (Ripost)
A sztár követői nem győzték dicsérni Babett szépségét.
febr. 18
19:42
Videó: félelmetes látvány – Hollandiában letépte a vihar egy stadion tetejét, a Tottenham létesítménye „lüktet” a nagy szélben (m4sport.hu)
Már több európai országban is halasztásokat rendeltek el.
febr. 18
19:42
Kiterjeszti a kormány a kamatstopot (vg.hu)
A kormány a jelzálog alapú hitelek mellett a lakáscélú pénzügyi lízingszerződésekre is kiterjeszti a kamatstopot.
febr. 18
19:42
Tragédiába fulladt a születésnap Nyíregyházán, szörnyethalt egy férfi (BorsOnline)
A születésnapján halt meg az a 33 éves motoros férfi, aki egy teherautónak ütközött Nyíregyházán.
febr. 18
19:42
Leálltak az Oktatási Hivatal oldalai a középiskolai jelentkezés határidejének napján (SzMo)
Az Oktatási Hivatal péntek este közölte, hogy három nappal meghosszabbítja a határidőt a technikai probléma miatt.
febr. 18
19:42
Borzalmas tragédia: saját anyja végzett a fiatal lánnyal (Life)
A 15 éves lány holttestére egy iglói lakásban talált rá a rendőrség még kedden.
febr. 18
19:42
Rétvári Bence: családbarát országot építünk (Demokrata)
Családbarát országot szeretnének Magyarországból építeni, ennek részeként létesülnek óvodák, bölcsődék.

Keresés