Hogyan szakadt ketté Amerika, mit tanulhatnak ők a magyaroktól és mit tanulhatunk mi az amerikai állapotokból. Rod Dreher, Peter Boghossian és Orbán Balázs vitáztak az MCC Summiton!
Előbb indult el Amerikában mint Magyarországon, alig harminc főt foglalkoztat, mégis meg tudta vetni a lábát világhírű versenytársak között a röntgenkészülékek piacán a Control-X Medical Kft.
Nem csupán a személyiségünkről árulkodnak a csillagok, de arról is, hogy milyen betegségekre vagyunk fogékonyak. Erre lesz érdemes odafigyelni az elkövetkező időszakban.
Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom listavezetője arra kéri a baloldal kormányfőjelöltjét, hogy hagyja abba az emberek alázását, „az utálatos fasisztázást, kommunistázást, cigányozást, zsidózást, buzizást”. Szanyi Tibor volt szocialista képviselő szerint néhány ezer ember hergelésével nem lehet eredményt elérni a választáson.
27,2 milliárd dolláros árbevétellel zárta a 2021-es évet a Hisense, amely 33 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A cég továbbra is Kínában a legnépszerűbb, ugyanakkor nemzetközi szinten is komoly befolyásra tett szert, 2021-ben a Kínán kívüli piacokról származó bevétele a teljes forgalma 42 százalékát tette ki. Magyarországon a már
Gyerekkorában hercegnek szólították, de nem kért a mesés vagyonból. Mohammed Kadiri az apja pénzén dőzsölhetne, de független akart lenni, dolgozott vízvezeték-szerelőként, labdarúgó lett, a napokban pedig a Honvédhoz került kölcsönbe az idény végéig a Dinamo Kijevtől.
Februárban elérkeztünk a madárkedvelő kertbarátok kedvenc elfoglaltságaihoz. Ideje felkészülni a tavaszi párválasztó ceremóniára: ellenőrizni illetve kitakarítani a kint található odúkat, újakat kihelyezni és biztosítani a közelükben a berendezés kiépítéséhez szükséges dolgokat.
A Hendrick Motorsports tulajdonosa, Rick Hendrick elmondta, már zajlanak a tárgyalások Chase Elliott és William Byron szerződéshosszabbításával kapcsolatban. Az elmúlt évtized vége számtalan álmatlan éjszakát okoztt Rick Hendrick számára. A kiöregedőfélben lévő szárjai, Jimmie Johnson és Jeff Gordon helyére ugyanis találnia kellett olyan verenyzőke
Közben nőtt az ukrán fegyveres erőkbe vetett bizalom: 58-ról 64 százalékra emelkedett azok aránya, akik úgy gondolják, hogy Ukrajna képes visszaverni a támadást, ha bekövetkezne orosz invázió.
A Magyarországon tanuló, üldözött keresztény közösségekből érkezett fiatalok a remény hírnökei – mondta a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára pénteken Budapesten.
A magyar jegybankelnök friss, Facebookon megjelent értekezésében úgy vélekedik, hogy túl hosszú ideig tartott, amíg a Fed és az EKB korrigálta az áremelkedés félreértelmezését és most mindkét nagy központi bank igyekszik visszanyerni a szakpolitikai hitelességét.
A legmagasabb összegű pótdíjbefizetés hat végrehajtási eljárásból, több tucat rendezetlen pótdíjazás alapján jött össze, de jócskán elmarad a 2020-ban beszedett legborsosabb pótdíj összegétől, amely 2 797 400 forintra rúgott - jelezte a BKK. Hozzátették, hogy a negatív rekorderek ellen a befizetések elmulasztása miatt több, akár nyolc végrehajtási
Ha valaki saját adóügyét szeretné intézni a NAV-nál, például kedvezményekkel kapcsolatban kér segítséget, az ügyfélszolgálat személyes felkeresése nélkül, telefonon vagy e-Papíron is elérheti az adóhivatal munkatársait.
Ottawában tovább romlottak a Szabadságkonvoj kilátásai, miután a főszervezőket letartóztatták. A kanadai kormány már több magán-és vállalati számlát is befagyasztott,
Keleti és déli biztonságpolitikai kérdésekről egyeztettek a visegrádi országok külügyi bizottságainak elnökei francia partnereikkel – mondta Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke pénteken az Országházban.
Tíz darab elektromos hajtású riksát adtak át az Oroszlányi Bányász Klubnak, a járművek beszerzését húszmillió forinttal támogatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium - ismertette az átadáson Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Ukrajnában megjelent a koronavírus omikron változatának két alvariánsa is - közölte pénteken Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese.
A válság ellenére a tavalyi volt a magyar gazdaság legsikeresebb éve a rendszerváltást követő időszakban, ráadásul idén számos építkezés megkezdődik, illetve lezárul, köztük a BMW új debreceni gyáráé is, így a 2022-es év még jobbnak ígérkezik - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Debrecenben.
A romániai legfelsőbb bíróság ítélete nyomán az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak (CNCD) újra meg kell vizsgálnia, hogy diszkriminál-e a Csíkdánfalvi Harangszó című magyar nyelvű helyi alkalmi kiadvány.
Mária dán koronahercegné és Katalin cambridge-i hercegné egymás mellé állva akár ikertestvéreknek is tűnhetnének, hiszen azon túl, hogy több vonásukban emlékeztetnek egymásra, a személyiségük is nagyon hasonló. Sőt, sokan úgy vélik, a dán előkelőség lekörözi Vilmos feleségét.
Olvasónk és férje közel 40 éve működtet egy kis töltőállomást. Azt mondják, mára nemhogy nyereségük, de szinte bevételük is alig van. Ráadásul attól tartanak, hogy a nagyobb hálózatok elszipkázzák a vásárlóikat.
Az elmúlt hetekben Kulcsár Edina válása miatt volt hangos a sajtó, majd erre még rátett egy lapáttal a kétgyermekes édesanya azzal, hogy bejelentette: rátalált a nagybetűs szerelem G.w.M személyében. Edina körül talán mostanra kezdenek megnyugodni a kedélyek, amelyet legújabb Instagram-posztja is bizonyít.
A járványig csökkenő tendenciát mutatott az öngyilkosságok száma, de még mindig az első húsz ország közé tartozunk. Dr. Tóth Mónika Ditta pszichológussal beszélgettünk.
A jelenlegi negyventonnás kamionok helyett akár hatvantonnásak is megjelenhetnek Magyarország útjain, ha megvalósul az Európai Bizottság javaslata. A méretnövelés célja az egységnyi szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, ezzel szemben állnak a közlekedésbiztonsági aggályok és a közutak korlátozott teherbíró képessége.
Orbán Viktor részvételével Brüsszelben több mint negyven afrikai állam- és kormányfő, valamint az európai országvezetők részvételével tartanak kétnapos EU–Afrika-csúcstalálkozót.
Az Európai Unió soha nem látott fontosságú gazdasági kezdeményezéseket indít Afrikában, középpontjukban az infrastruktúra fejlesztése, az energiaellátás biztosítása, valamint a digitális és a közlekedési összekapcsoltság szerepel – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
Az Alkotmánybíróság (Ab) formai okból visszautasította a munkahelyek koronavírus elleni védelméről szóló kormányrendelet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszokat – közölte a testület a honlapján pénteken.
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 3980 milliárd forint volt tavaly, és a GDP 7,3 százalékát tette ki. Az államháztartás névértéken számított konszolidált bruttó adóssága 42 527 milliárd forint volt az év végén, ami a GDP 78,2 százalékának felel meg, 1,8 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál - jelentette a pénzügyi számlák
A konzervatív vezetőségi előrejelzés ellenére minden adott, hogy idén ismét rekord teljesítményt szállítson a Mol. Rendkívüli osztalék kifizetésére igen, az üzemnyagárstop miatti tömeges benzinkútátvételre nem számítanak az elemzők.