2022. február 18. péntek

febr. 18
0:24
Nem bírta el a kamaszlány a nyomást – a téli olimpia csütörtöki összefoglalója (Infostart)
Orosz győztest avattak a női műkorcsolyázóknál a téli olimpián, mégis megtartják pénteken az eredményhirdetést. A képlet úgy alakulhatott ki, hogy a rövidprogram után vezető doppingbotrányba keveredő Kamila Valijeva rontott, s csak negyedik lett, Anna Scserbakova lett az aranyérmes.
febr. 18
0:24
A Ferrarinál hiszik, hogy Masi leváltása volt a helyes döntés (F1világ)
Első csapatként a Ferraritól érkezett kommentár a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) csütörtöki határozatára, miszerint Michael Masi leváltásával átalakítja a Forma-1-es versenyirányítás személyzetét és működési rendszerét.
febr. 18
0:24
“El kell zavarnunk a gonosz zsarnokot, ez most a fideszesek érdeke is!” - évet értékelt Márki-Zay Péter és az ellenzék (Nyugati Fény)
Közösen álltak ki a kormányváltásért.
febr. 18
0:24
A Balaton Sound bejelentette a 2022-es fesztivál első fellépőit (10perc.hu)
Két év kihagyás után idén nyáron újra nagy buli várható Zamárdiban.
febr. 18
0:26
Mindent rögzített a kamera: baleset érte az Exatlon Kihívóját (Ripost)
Herczeg-Kis Bálint jó nagyot esett, a történtekről pedig videó készült.
febr. 18
0:28
Szervezetten, saját módszerekkel hajtanak a lomizók a kitett tárgyakra (Infostart)
A lomizás már szinte „szakmává” nőtte ki magát, amely tele van íratlan szabályokkal, területfoglalási taktikákkal, sőt akár a bandaháborúktól sem mentes.
febr. 18
0:28
Vezetett a Napoli a Barcelona otthonában, döntetlen lett a vége (Infostart)
A Glasgow Rangers meglepetésre 4-2-re győzött a Borussia Dortmund otthonában a labdarúgó Európa-ligában, a nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén.
febr. 18
0:28
Szafnauer lett az Alpine csapatfőnöke (F1világ)
Az Aston Martin Forma-1-es csapatától nemrégiben távozott Otmar Szafnauer lesz az Alpine csapatfőnöke a 2022-es idénytől kezdve – jelentette be a francia istálló csütörtökön.
febr. 18
0:28
Megdőlt a napi melegrekord (10perc.hu)
Győr-Moson-Sopron megyében 21 Celsius-fok feletti értékeket is mértek.
febr. 18
0:30
Teljesen kikelt magából, őrjöngött Horváth Gréta exe (Ripost)
Meggyes Dávid kifakadt! Úgy tűnik, nagyon nem tűri a negatív kommenteket.
febr. 18
0:32
A főváros így nemet mond a Gellért-hegyi siklóra (Infostart)
A főváros eláll a Gellért-hegyi sikló kivitelezéséről szóló szerződéstől, emelkedhet a szociális ágazatban dolgozók bére, több ingatlan pedig védetté válhat – a többi között ezekről is dönthet a Fővárosi Közgyűlés jövő héten.
febr. 18
0:32
Európai kupaporond: otthon kaptak ki Szalai Attiláék (Infostart)
Csak szépítésre futotta a Fenerbahce erejéből a hajrában a Slavia Praha ellen.
febr. 18
0:32
Januárban csökkent a megkezdett lakásépítések száma az Egyesült Államokban (10perc.hu)
Januárban hat hónapja a legnagyobb eséssel, és három hónapja a legalacsonyabb szintre csökkent a megkezdett lakásépítések száma az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau csütörtöki jelentése alapján.
febr. 18
0:34
Forró latin táncot lejtett Gönczi Gábor! (Ripost)
A Tények híradósa levetkőzte a gátlásait – a szó jó értelmében.
febr. 18
0:36
Aranyra hajt a legnépszerűbb kínai olimpikon (Infostart)
Pénteken mutatkozott volna be a Chtchetinina Ioulia, Magyar Márk kettős a pekingi téli olimpián, de nem versenyezhetnek, miután utóbbi PCR-tesztje pozitív lett. A versenynapon öt versenyszámban avatnak bajnokot.
febr. 18
0:36
Szívszorító levelet írt a kedvencének a kisfiú, aprópénzt is küldött mellé (hirado.hu)
A szurkolók körében hamar népszerűvé vált az üzenet.
febr. 18
0:36
A gyermekbénulás elleni oltási kampányról is egyeztetett Bill Gates Pakisztánban (10perc.hu)
Egynapos látogatásra Pakisztánba érkezett csütörtökön Bill Gates, a Microsoft egykori elnök-vezérigazgatója, aki egyebek között a koronavírus elleni küzdelemről és a gyermekbénulás elleni oltási kampányról is tanácskozott Imran Hán miniszterelnökkel - adták hírül pakisztáni médiumok.
febr. 18
0:38
Kökény Attila zavarba jött a flörtölő ananásztól (Ripost)
Kökény Attila hosszú perceken át nem tért magához barátja produkciója után. Emilio kicsinálta...
febr. 18
0:40
Forma 1: mozgalmas nap bejelentéssel, kirúgással, autóbemutatóval (10perc.hu)
Ferrari bemutató, kirúgás, Netflix sorozat, átigazolás a február 23-án, Barcelonában induló 2022-es F1 hírei között.
febr. 18
0:44
Kiutasították az amerikai nagykövet helyettesét Moszkvából (10perc.hu)
Az amerikai képviseletre hivatkozva, több orosz hírügynökség közölte, hogy kiutasították Oroszországból Bart Gormant, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetének helyettesét.
febr. 18
0:48
Férfi kézilabda BL - A Szeged kikapott Zágrábban (10perc.hu)
A magyar bajnoki címvédő csak egyszer, 1-0-nál vezetett az egész mérkőzésen.
febr. 18
1:00
A Nestlé felvásárlásokkal erősítené piaci pozícióját (TőzsdeFórum)
A svájci Nestlé élelmiszer- és italipari óriás vezérigazgatója kijelentette, hogy nyitott lenne egy „nagy üzlet” megtételére, mivel újra megerősíti növekedési stratégiáját, miután csökkentette részesedését a L'Oreal francia kozmetikai üzletágban.
febr. 18
1:04
A Ford taszította le a Teslát a trónról (TőzsdeFórum)
A Ford Mustang Mach-E – az autógyár merész fogadása arra, hogy több elektromos jármű értékesítésére helyezze a hangsúlyt – 2022-ben felváltotta a Tesla Model 3-at, mint a Consumer Reports „Top Pick” elektromos járművet.
febr. 18
1:06
Pozitív koronavírusteszt miatt nem indulhat a magyar műkorcsolya páros a pekingi téli olimpián (Mandiner)
Magyar Márk páros műkorcsolyázó február 17-én pozitív Covid-tesztet produkált Pekingben. Így a magyar kettős nem indulhat a műkorcsolya párosok versenyén a téli olimpián.
febr. 18
1:12
Nagy tervei vannak a Boschnak Magyarországon (Autószektor)
"Célunk, hogy Budapest Kelet-Közép-Európa kutatás-fejlesztési központja legyen az elektromos- és hibrid hajtásláncok, valamint az egyéb műszaki megoldások fejlesztése révén" - mondta Szászi István, a Bosch csoport vezetője a dokumentum szerint. Magyarországon is folyamatosak voltak az elektromobilitással összefüggő fejlesztések és beruházások az el
febr. 18
1:42
Csökkent tavaly az építőipari termelés Romániában (ProfitLine)
Romániában tavaly 0,6 százalékkal csökkent az építőipari termelés az előző évihez mérten - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
febr. 18
2:12
A csonttörések ellátása (WebBeteg)
Késő ősszel és télen a szánkózó, korcsolyázó gyerekek és a csúszós járdán eleső idősek tipikus sérülése a csonttörés. Mit tegyünk az orvosi segítség megérkezéséig? Mire számíthatunk az orvosnál?
febr. 18
2:16
Az alma típusú elhízás veszélyei (WebBeteg)
A túlsúly mint probléma ritkán jár egyedül. Aki nem mozog és stresszes életmódot él, nagy valószínűséggel társbetegségeket is beenged az életébe. Ha pedig ez a körhinta beindul, meglehetősen nehéz kiszállni.
febr. 18
2:18
Az Arktyika atomjégtörő kelet-nyugati irányban vezeti át a hajókat az Északi-tengeri útvonalon (ProfitLine)
A Roszatomhoz tartozó Atomflot nukleáris jégtörő flottájának univerzális jégtörő hajója, a 22220-as projektszámú Arktyika, a kelet-szibériai Pevek kikötőjéből indulva kelet-nyugati irányban haladva először vezet át hajókat a vastag jéggel borított Kara-tengeren. Korábban a vastag jég miatt novemberrel lezárult a hajózás ezen a zord viszonyok uralta
febr. 18
2:24
Mentális minimalizmus: egy új életmód, amitől boldogabb leszel (Glamour)
Szeretem az egyszerű ruhadarabokat, az alapszíneket és a letisztult vonalakat öltözékben, berendezésben egyaránt, és nemrég hallottam arról, hogy életvitelünk is lehet minimalista.
febr. 18
2:42
Ingatlanfejlesztőket várnak Dél-Pestre (ProfitLine)
A magyar gazdaság inflációs kilátásai, az ingatlanfejlesztés legfrissebb trendjei és egy különleges fővárosi városrehabilitációs program is szóba került azon a konferencián, amelyen többek között felszólalt dr. Surányi György volt jegybankelnök is.
febr. 18
3:18
15 métert zuhant a magyar kisfiú a kút mélyére, csodával határos módon túlélte (BorsOnline)
15 méter zuhant egy használaton kívüli kút mélyére a 4 éves Ruben Előszálláson.
febr. 18
3:18
Ki a világ legszebb nője? Íme a lista! Nézegesd és ítélkezz! (ProfitLine)
A világ legszebb női. Kik ők? Világhírű szépségekről kiderült, hogy voltak hibáik bőséggel. Kleopátrának hosszú volt az orra, Szép Heléna – számoljanak csak utána – öreg volt, mint az országút, Pompadour csapott válláról, Dubarry anyajegyeiről nem is beszélve. Mégis bomlottak utánuk a férfiak, eldobtak szerelmükért pénzt, birodalmat, életet. Ezt pe
febr. 18
3:18
A Stranger Things befejeződik az ötödik évaddal (Igényesférfi.hu)
A népszerű Stranger Things-sorozat az ötödik évaddal fejeződik be - jelentette be a szériát forgalmazó Netflix.
febr. 18
3:24
A hosszú élet kutatói szerint többet kellene a földön ülnöd: nyomós okuk van rá (Joy)
Érdemes megfogadni a tanácsot a hosszú és egészséges élet érdekében.
febr. 18
3:24
Mennyi energiára van szükségünk? (WebBeteg)
Szervezetünk működéséhez energiára van szükség, amely az étkezések során elfogyasztott tápanyagokból származik. Napi energiaszükségletünket több tényező is befolyásolja, úgymint az alapanyagcserénk, életkorunk, nemünk, egészségi állapotunk, életkörülményeink, fizikai aktivitásunk és az alvással töltött órák száma.
febr. 18
3:42
A ghánai király fia nem kér apja pénzéből, Magyarországon próbál szerencsét (BorsOnline)
Dőzsölhetne apja pénzén, de már vízvezeték-szerelőként is dolgozott a kékvérű ghánai focista.
febr. 18
4:06
15 métert zuhant a kútba esett kisfiú, a tűzoltók mentették ki (hirado.hu)
A kisfiú nem láthatta a kút nyílását, mert a tetejét borostyánbokor nőtte be.
febr. 18
4:12
Ingatlanhirdetési portálokat vásárol az OTP Csoport (ProfitLine)
Az OTP Otthonmegoldások Kft-t az OTP Bank azért hozta létre, hogy egy olyan egyedülálló lakásökoszisztémát alakítson ki, amely támogatást nyújt a lakásmegoldást kereső ügyfeleknek a teljes ingatlan adás-vételi folyamat során. Ennek egyik első lépéseként a cég megvásárolja a Költözzbe.hu, az Újotthon.hu és a Startlak.huingatlanhirdetési portálokat.
febr. 18
4:12
Keanu Reeves: Lana Wachowski viccet csinált a Mátrixból (Mafab)
Rajongók milliói várták, de nem feltétlenül lehet azt mondani, hogy pontosan azt kapták, amire vártak, amikor tavaly végül a mozikba (és az HBO Maxra) került a Mátrix: Feltámadások. Sokak szemében inkább tűnt az első rész kissé kifacsart remake-jének, mások pedig az akciót hiányolták. Ami a film főhősét alakító Keanu Reevest illeti, szerinte a film
febr. 18
4:18
Nagyon vagány szettben fotózott ma Dj Yamina (Glamour)
Ezen a héten a vagány és sikkes DJ Yamina kalauzol el a trendek világába. Tarts vele, meríts tőle egy kis extravagáns inspirációt.
febr. 18
4:18
Ezzel az autóval készül csúcstámadásra a Ferrari (Igényesférfi.hu)
A Forma-1-es Ferrarikat az idén is a monacói Charles Leclerc, valamint a spanyol Carlos Sainz Jr. vezeti majd.
febr. 18
4:18
Ciklámenek és szaporításuk (Agrofórum)
Nagy ciklámen-rajongó vagyok, nem is tagadom és nagy szívfájdalmam, hogy bejöttek az olyan hibrid fajták, melyeket már magvetéssel nem lehet szaporítani. Gyerekkorom óta, míg beérlelték a magvakat a ciklámeneim, sorra visszavetettem őket és egy többszázas gyűjteményem volt egy időben ciklámenekből.
febr. 18
4:18
Így néz ki Horváth Éva csodálatos otthona, le fog esni az állad is (Promotions)
A műsorvezető-szépségkirálynő új Youtube-videójában csodálatos otthonát mutatja meg nekünk.
febr. 18
4:24
Még a fűszerekkel is csalnak (Magyar Mezőgazdaság)
Egy tanulmány szerint az Európai Unióban a gyógy- és fűszernövények közül leginkább az oregánóval csalnak. Az Európai Bizottság közös kutatóközpontja felfedte, hogy az oregánónak kínált fűszerek 48 százaléka nem az volt, hanem jórészt olajfalevél.
febr. 18
4:30
Te is ledaráltad az Inventing Annát? Utánajártunk, hogy mi igaz és mi fikció a sorozatban! (Joy)
A sorozat hatalmas siker a Netflixen, ennél pedig már csak az izgalmasabb, hogy a sztori 100%-ban igaz történeten alapul!
febr. 18
4:36
Pokorny Lia: Bernát miatt is tovább viszem az előadásunkat (Blikk)
Fájdalmas, mégis felszabadító és gyógyító döntést hozott Pokorny Lia: folytatja a Babicsek Bernáttal színpadra vitt darab, a LIAison előadásait.
febr. 18
4:36
Két elektromos modellel bővül az AMG-család (autopro)
Két Mercedes-Benz EQE modellből is lesz AMG változat.
febr. 18
4:42
Csillogás felsőfokon: az alábbi módon építsd be a trendet az öltözködésedbe, hogy ne legyen túl sok (Joy)
Ki mondta, hogy hétköznap ne nyúlhatnál a csilli-villi darabok után? Most megmutatjuk, hogyan csináld profin!
febr. 18
4:42
Több száz éves aranybányára bukkantak Szlovákiában (hirado.hu)
Tužinát a 14. század végén, alapították, a régió akkor a Magyar Királyság része volt.

Keresés