A koronavírus-járványt megelőző években is jelentős növekedés jellemezte az online szektort, ami a megváltozott látogatói viselkedésnek köszönhetően további lendületet kapott 2020 márciusát követően. Online kereskedőnek lenni nagy lehetőség, de fontos tisztában lenni azzal is, milyen működési költségekre kell számítania annak, aki termékek online é
A járvány 5. hulláma a 4. héten elérte a csúcsot, azóta stagnál, enyhül - ismertette a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az M1 aktuális csatornán csütörtök reggel.
A kegyvesztett András herceg szexbotránya végére kedden pont került, így Ii. Erzsébet királynő is fellélegezhet kissé. A szálak azonban még nincsenek teljesen elvarrva, és ebben az uralkodó is fia segítségére van, ami nem mindenkinek szimpatikus.
Az egyetlen olyan magyarországi nyelvvizsgaközpontban, ahol eszperantóból is lehet írásbelizni és szóbelizni, 90 százalékkal kevesebb vizsgázó volt tavaly, mint két évvel korábban, ez is azt mutatja, hogy az utóbbi években komolyan visszaesett a mesterséges nyelv népszerűsége.
A jelenlegi adatok alapján nem várható az esetszámok újabb ugrásszerű növekedése - mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője.
A vállalat a múlt héten stabil eredményeket és jövőképet vázolt, arról azonban nem győzte meg a befektetőket, hogy tényleg a járvány nagy nyertese lenne.
Emmanuel Macron francia elnök számára zsúfolt volt a múlt hét, hiszen február 7-én, hétfőn Putyin orosz elnökkel találkozott Moszkvában, utána rögtön Kijevbe utazott, hogy megpróbáljon közvetíteni a két szemben álló fél között. Csütörtökön pedig hatalmas energiaprogramot jelentett be hazai közönség előtt, a kelet-franciaországi Belfort városában, a
A járvány 5. hulláma a 4. héten elérte a csúcsot, azóta stagnál, enyhül – ismertette a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az M1 aktuális csatornán csütörtök reggel.
Még jobban kitörne a kukorica árnyékából a magyar napraforgó. A magyar gazdák már 3,01 tonnás világrekordnak számító hozammal is büszkélkedhetnek belőle.
A K&H Bank kiemelkedő, 75,0 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el 2021-ben, 78 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte Guy Libot, a csoport vezérigazgatója online sajtótájékoztatón szerdán.
Az egészségvédelem, a fenntarthatóság és a wellbeing hangsúlyosabbá válásával egyre jobban felerősödnek a különbségek az A kategóriába tartozó és az azon kívül eső irodaházak között – állapítja meg friss európai felmérésében a JLL.
Az ukrán-orosz konfliktus határozza meg napok óta a hangulatot a világ tőzsdéin, ami ma reggel inkább negatívnak tűnt kezdetben, az ázsiai részvénypiacok többségében estek és az európai határidős indexek is csökkenéseket jeleztek előre a nyitásra. Mire megkezdődött a kereskedés Nyugat-Európában, fordult a hangulat és az európai tőzsdék kisebb emelk
Az Európai Parlament azonnal megkezdené a jogállamisági mechanizmus alkalmazását – számolt be a Privátbankár az EP közleménye nyomán, mely szerint képviselők egy szerdai vitán azt mondták: nem késlekedhet tovább a Bizottság a jogállamisági mechanizmus alkalmazásával.
Az elmúlt évben sosem látott mértékben drágultak itthon a használt autók, de jelentős áremelkedés figyelhető meg az új személygépkocsik hazai piacán is. A családi egyterűek átlagára 10 százaléknál is nagyobb mértékben emelkedett, a középkategóriások félmillió feletti drágulást produkáltak, míg a 40-50 millió forintos sávban kínált luxus-SUV-ok ára
A Google bejelentette, hogy korlátozni fogja a felhasználók nyomon követését az androidos rendszereken. A cég vélhetően az Apple-t követi, amely korábban szintén korlátozni kezdte azt, ahogy a hirdetési piac szereplői elérik az felhasználókat.
Az FBI szerint a hatóságok nehezen tartanak lépést a kibertámadókkal, akik nagy gyorsan alkalmazzák a legújabb digitális innovációkat. A szövetségi nyomozóhatóság szerint a kriptopénzek és a deep fake technológia jelentik most a legnagyobb kiberbiztonsági kockázatokat.
Milos Zeman cseh államfő nem számol azzal, hogy Oroszország fegyveres támadást indítana Ukrajna ellen. Az állítólagos orosz agresszióról szóló információk az amerikai titkosszolgálatok újabb kudarcát jelentik - jelentette ki Milos Zeman abban az interjúban, amelyet csütörtökön közölt a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap.
Sajtóközlemény: A Ford GT Alan Mann Heritage Edition modellváltozatot azért fejlesztette a vállalat, hogy ezzel tisztelegjen az Alan Mann Racing 1966-os, könnyű építésű Ford GT kísérleti versenyautói előtt. A korlátozott darabszámúban készülő modell annak a fontos szerepnek állít emléket, amit ezek a prototípusok játszottak a Ford GT fejlesztése so
A Covid tragikus, de elhanyagolható story a „szép új világ”-hoz képest, ami a szemünk előtt zajlik. Barna Tamás, a Republic Group Ügyvezetője avatja be a Pénzcentrumot a metaverzumba.