Az idén összességében csaknem ezermilliárd forint maradhat a családoknál adókedvezményekből. A családi adókedvezmény összegével például a gyermekes szülők "fizetése is több lehet", mégis sokan felejtik el időben igénybe venni azt - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.
Közleményük szerint a fejlesztés segíteni fogja a térség jobb elérhetőségét, mivel a Nyíregyháza irányából az M3 autópályán érkezőknek nyújt lehetőséget Debrecen irányába tovább haladni és biztosítja a Debrecen felől az M35 autópályán, Nyíregyháza felé az M3 autópályán történő továbbhaladást. A 2015-ben, illetve 2018-ban elkészített kiviteli tervek
A Toyota technikai igazgatója, Tom Fowler elégedett a Toyota GR Yaris Rally1-es autóval a Svéd Rally előtti teszteket követően. A csapathoz visszatért Esapekka Lappi is. A Toyota idén megszerezheti öt versenyből negyedik győzelmét, valamint mesterhármast is érhet el, ha sikerrel jár a Svéd Rallyn. A japán gyártó első svéd győzelmét még Jari-Matt
Hétszemélyes, nem teherautó és már kapható. A teljes anyag Villámteszt: Mercedes-Benz EQB 350 címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Antalóczy Tibor.
A Fővárosi Törvényszék a február elsején hozott ítéletében megsemmisítette az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) határozatát, amely a Virostop orr- és szájspray forgalomból történő kivonását rendelte el, ennek értelmében a készítmény ismételten forgalmazható Magyarországon. Egy korábbi nemzetközi klinikai vizsgálat m
"Tara Westover memoárja szörnyen nyomasztó családi dráma, felnövéstörténet és Pygmalion-mese a lányról, aki soha nem járt iskolába, mégis ledoktorizott" - írtuk pár éve A tanult lány című regényről, amely akkor a hét könyve is volt nálunk. Westover kötete világszerte nagy feltűnést keltett, a szerző pedig most az Entertainment Weeklynek mesélt megh
Sokan panaszkodnak fokozott gázképződésre, kínosan puffadt, feszülő hasra, étkezések közötti felfúvódásra. A haspuffadás, a bélgázosság több betegség velejárója is lehet, érdemes hát ismerni a leggyakoribb kiváltó okait.
Külföldi államban, az Európai Unióban, illetve a Magyarországon engedélyezett és a lakosság oltására felhasznált COVID–19 oltóanyaggal beoltott magyar állampolgár, valamint a Magyarország területén 180 napon belül 90 napot meghaladóan jogszerűen tartózkodó nem magyar állampolgár kérheti védőoltásának bejegyzését az Elektronikus Egészségügyi Szolgál
Jelentős ingadozásokat mutatott az elmúlt napokban a forint árfolyama, hiszen a hét elején még erősödött a magyar deviza, majd szerdán már egyértelműen a gyengülés felé mozdult. A bizonytalan hangulatért elsősorban az orosz-ukrán háborús hírek felelősek, a feszültséggel kapcsolatos félelmek mozgatják most a piacokat.
Az üzemanyagár-stop miatt olyan veszteségeket szenvednek el a benzinkutak, hogy egyes kiskereskedők már könyörögnek az autósoknak, hogy ne náluk tankoljanak, mert különben csődbe mennek – írta meg a Portfolio.
Az aerodinamikai szabálycsomagok kidolgozásától függetlenül a Goodyear keményen dolgozott télen az új, 18 colos abroncsok elkészítésén. A nagyobb kerekek konstrukciós változtatásokat és új keverékeket igényeltek a gumiabroncs alacsonyabb profilú oldalfala, valamint az autó kialakításának és súlyának változása miatt. Összességében a Goodyear több mi
Az elmúlt években az élelmiszeripari termelés és az értékesítés is számottevően élénkült – közölte Nagy István agrárminiszter. Az élelmiszeripar összes értékesítése csaknem elérte a 4,5 ezer milliárd forintot, 2010 óta több mint 114 százalékkal nőtt.
Megnyílt a jelentkezés a Start ösztöndíjprogramra, amely a fiatalok startup vállalkozásának létrehozását támogatja, a program során a pénzügyi támogatás mellett intenzív képzés és mentorálás is vár a legkreatívabb ötletgazdákra - közölte a Nemzeti Tehetség Központ.
Globális megállapodást hozott tető alá az Amazon e-kereskedelmi óriás és a Visa kártyatársaság, így elkerülték, hogy az Egyesült Királyságban betiltsák a Visa kártyákat az Amazon felületén – számolt be a Bloomberg.
Nemcsak a normál közúti autók, hanem a popkulturális jelentéssel bíró, ikonikus kellékautók másolatai is elektromos meghajtásúvá válnak. Üldözd a Batmobile-lal, természetesen környezettudatosan a rosszfiúkat!
Az előzetes számok alapján a Volkswagen túlteljesítette a 2021-re kitűzött ambiciózus európai szén-dioxid-kibocsátási célértékeket, és körülbelül 5,5 millió grammal kevesebb szén-dioxidot bocsátott ki a jogszabályban előírt mennyiségnél. Az Európai Unióban a Volkswagen új járműflottái kilométerenként átlagosan 113 gramm szén-dioxidot bocsátottak ki
Az idei romániai és erdélyi népszámlálás előtt ismét napirendre került az időről időre felbukkanó kérdés: magyar-e a székely, és ha igen, akkor hogyan?
Mivel a Szűz jegyében lévő gyakorlatias, alapos és lelkiismeretes Hold irányítja a napot, valódi kincs vagy környezeted számára. Panaszkodni, kritizálni néha rendben van, de senki sem szereti hallani az állandó nyafogást.A Hold és a Jupiter szembenállása öntörvényűvé tehet és hajlamosít a lehetőségek túlbecsülésére. De ha ez olyan helytelen cseleke
A pandémia szinte minden létező piaci szegmensre hatással van. Nincs ez másként az ügyfélszolgálatokkal sem, amelyek működését sok cég változtatta meg annak érdekében, hogy mindenkit ki tudjanak szolgálni. A megújult igények miatt ugyanis egyre szélesebb körben terjedt el az otthoni munkavégzés, így sokan nemcsak a hétvégétket, hanem a hétköznapoka
Az elhúzódó pandémia ellenére az eredetileg tervezett intenzitással folytatódott tavaly a Magyar Telekom vezetékes hálózatfejlesztése, egy év alatt 401 ezer új elérési pontot fedett le gigabit-képes optikával a szolgáltató. Ez az éves fejlesztési volumen a Magyar Telekom számára is rekord, emellett nemcsak hazánkban egyedülálló, de a Deutsche Telek
Már két pohár borral elérhető a felnőtteknek ajánlott napi cukormennyiség határértéke – idézte a The Guardian egy brit egészségügyi szervezet felmérését. Az alkoholos italok kalóriadúsak lehetnek, némely borból két pohár több kalóriát tartalmaz, mint egy hamburger. A brit Alcohol Health Alliance UK (AHA) egészségügyi szervezet “siralmasan elégtelen
Átlagosan 60-80 százalékkal nőtt a kereslet az árstopos termékekre. A kisebb boltok is a nagy láncoktól vásárolnának, források szerint a vendéglősök is megjelentek az üzletekben.
A Fidelity International, londoni székhelyű befektetési alapkezelő vállalat európai ügyfelei igényeinek kielégítésére bitcoin befektetési alapot indított. A napokban debütált a
Két hónapig volt kórházban az a két kismama, akiket végül a Szegedi Tudományegyetem orvosai mentettek meg. A két, várandós anyuka a koronavírus-járvány okozta súlyos tünetekkel volt kórházban.