A legismertebb szabad enciklopédia, a Wikipédia magyar nyelvű változata 19 évnyi munka és közel 25 millió szerkesztést követően elérte a félmillió szócikket - közölte a Wikimédia Magyarország Egyesület csütörtökön.
15 év után pont kerülhet a Madeleine McCann ügy végére. Meglehet az elegendő bizonyíték ahhoz, hogy végre bíróság elé állítsák az eltűnt kislány elrablásával gyanúsított Christian Brücknert.
Az előző év rekordbliccelőjének 1 879 391 forintot kellett fizetnie, a másodiknak kicsit több mint egymilliót, a harmadiknak pedig mintegy 900 ezer forintot; a tízes lista utolsó helyén pedig az a bliccelő áll, aki 661 ezer forintot fizetett - közölte a Budapesti Közlekedési Központ szerdán az Mti-vel.
Tavaly jelent meg Háy János Mamikám című regénye, amelynek elbeszélője egy vidéki, mélyszegénységben élő cigány nő (kritikánk Itt, interjúnk Itt, a könyv bemutatójáról Itt írtunk, és az év végi top50-es listánkra is felkerült). Az elmúlt hónapban heves vita alakult ki a könyv körül: a Józsefváros Újságba Kalla Éva írt véleménycikket a könyvről, kés
Mi sem bizonyította jobban a szükségletét a krízisbiztosítási rendszernek, mint maga az időjárás. A január végi szélsőséges szeles idő, amely fóliákban okozott milliós károkat, felhívta a figyelmet arra, hogy a kárenyhítési rendszerre és a piaci biztosításokra nem lehet mindig mindenben számítani.
„Nem kell jómódúnak lenni ahhoz, hogy segíthess. Némi kreativitás nem árthat, de ennyi” – vallja szerzőnk, aki kedves és vicces rajzain is megmutatja, miről szól valójában az állatvédelem.
A 2020 őszén indult L20 podcast sorozatot a Lounge Groupnak az USA-ban és Magyarországon párhuzamosan végzett reprezentatív kutatása hívta életre. Azóta már számos epizód megtalálható és hallgatható különböző témákban a cég digitális felületein, idén pedig „Hatalmas bevételek, vagy áramszünet? - a digitális piac közeljövője” címmel folytatódik a po
Idén januártól a tavalyi átlagos havi fogyasztói bejelentések duplája érkezik be az MNB-hez az adathalászatról és ügyfelek megtévesztésén alapuló visszaélésekről. A csalók az ügyfelek adatait, pénzét legalább hét hitelintézet nevében próbálják megszerezni, már a kisebb bankok ügyfelei is célpontba kerültek. A visszaéléseket az ügyfelek és a bankok
Újítanál a ruhatáradon? Fel szeretnéd valamivel dobni az öltözékedet? A mostani szezon egyik legmenőbb mintája a zebraminta, amiből nemcsak különleges ruhákat és felsőket, hanem nagyon szexis csizmákat és táskákat is találhatsz most a boltok polcain. Meg is mutatjuk a legjobb változatokat belőle!
Már sms-ben is kérhet csekket a gépjárműadó befizetéséhez mindazoknak, akik – természetes személyként – így szeretnék fizetni a március 15-ig esedékes adójuk első részletét – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-nek küldött csütörtöki tájékoztatóban.
A szingapúri székhelyű Bybit kriptotőzsde többéves együttműködési megállapodást kötött a Red Bull Racinggel, amit a Forma-1-es csapat a nemzetközi sportban a valaha volt legnagyobb éves kriptoszponzorációnak nevezett. A jelenlegi világbajnok Max Verstappent is foglalkoztató versenycsapat szerdán kiadott közleményében nem hozta nyilvánosságra az üzl
Vajon ez egy növény vagy létezik igazi jerikói rózsa és van hamis is? Mit érdemes tudni róla és hogyan került be a mai köztudatba, mint érdekes különlegesség?
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az Alza.hu a termékek egy részénél agresszíven, javarészt valótlan tartalmú üzenetekkel sürgette felhasználóit mihamarabbi vásárlásra. A versenyhatóság 40 milliós bírságot szabott ki a webáruház üzemeltetőjére, egyúttal legalább 450 millió forint értékű fogyasztói jóvátételi programra kötelezte
Február 15-től már SMS-ben is kérhet csekket, aki így szeretné befizetni gépjárműadóját. Az első részlet befizetési határideje március 15., a másodiké szeptember 15.
Egy év "járványszünet" után a Portfolio hagyományainak megfelelően érdekes panelbeszélgetések, előadások és networking lehetőségek biztosítják kora tavaszi Biztosítás 2022 konferenciánk közönségének, hogy betekintést nyerjen a jövő üzleti lehetőségeibe és kockázataiba. Szeretettel várjuk március 29-én a Radisson Blu Béke Hotelben!
Délelőtt fokozatosan erőre kapott a délnyugati irányú szél, amelyet leginkább az északkeleti megyékben (Hajdúság, Nyírség) viharos (65-80 km/h) széllökések is kísérhetnek.
A Magyar Nemzeti Bank 64 millió forint bírságot szabott ki egy magánszemélyre a bennfentes kereskedelmet tiltó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt - közölte az Mnb szerdán az Mti-vel.
Az országos, 32 ezer kilométeres közúthálózatból 2010 óta összesen több mint 6500 kilométernyi szakasz teljes körű felújítása valósult meg. Tavaly évtizedes csúccsal, közel 1300 kilométeren indulhattak el – és javarészt fejeződhettek be – átfogó munkálatok. Tavasztól folytatódnak és újabb beruházásokkal egészülnek ki a felújítási munkák, így idén i
Holnap, Győrben veszi kezdetét az idei Országos Gaming Expo (OGEX) rendezvénysorozata, amely 19 nagyvárosban ad majd lehetőséget arra, hogy bárki kipróbáljon egy a Gran Turismo World Tour-okon is használt szimulátorszettet és megmérettesse magát egy Országos Amatőr Time Trial bajnokság keretei között. Mint azt már korábban is írtuk a Gran Turismo
A jövőben saját önálló villanyautókat is fejlesztenek majd az AMG-nél. A teljes anyag Bemutatkozott a két új AMG Merci címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének igazgatója szerint túl kevés az információ ahhoz, hogy tényleges visszavonulásról lehessen beszélni. Elemezte azt is, hogy a történtek hatására melyik fél pozíciója erősödött.
Körülbelül két hét telt el azóta, hogy Mélykútra hirdettek meg tiltakozást a hazai víziszárnyas tenyésztők, akik a nekik járó állatjóléti támogatásoknak csupán közel 40%-át kapták meg az államtól, immár két negyedévre vonatkozóan. Az áremelkedések és az elszálló termelési költségek mellett ez jelentős veszteséget jelent a tenyésztőknek, akik a Baro
Linda Evangelista évekig bujkált a nyilvánosság elől, de most úgy döntött, nem rejtegeti többé a testét, amit teljesen eltorzított egy félresikerült kozmetikai kezelés.
„Hátha Romániából, Szerbiából, Szlovákiából is megszólalnak szabad, eredeti hangok, amelyek ha a régiónkat nem is, de a magyar elméket megmenthetik a tudatlan kliséktől és a gépies indulatoktól” – írja a filozófus.
A „hús márpedig kell” mítosza viszonylag újkeletű dolog, ahogy a gyerekek döntéshez való joga is. Az olyan úri huncutságok, mint a mindennapos sonka és a szabad akarat kétszáz éve még nem igazán léteztek. Mit mond ma erről a tudomány, és mit az átlagember?
Szinte hétről hétre változik az álláspont, hogy a Toyota éppen milyen rallyautón dolgozik a gyári Rally1-es programja mellett. Korábban egy Rally3-as tervezését lengették be, most azonban német lapértesülések szerint a nyáron már tesztelhetik is a Rally2-es változatot. A német Motorsport Aktuell magazin értesülései szerint a Toyota GR Yaris Rally2
Egy budapesti édespari üzem ellenőrzése során súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A szakemberek által feltárt hibák és hiányosságok – például erősen szennyezett eszközök, helyiségek és élő rágcsáló jelenléte a termelőüzemben – az egység t
A Busch Light Clash-en rendezett összecsapáson történt incidens Ryan Blaney és Erik Jones szerdán azt nyilatkozta, túlléptek az eseten. Erik Jones kijelentette, Blaney az incidens óta nem kereste meg őt. Blaney később megerősítette ezt. “Azt hiszem, az ügy megoldódott” – mondta Jones. “Ha problémám lenne valakivel, akkor beszélnék vele. Szóval, azt
A mikro-, kis- és középvállalkozások a 2022-es adóévben is jogosultak arra a helyi iparűzésiadó-kedvezményre, amely 1 százalékban maximalizálja a helyi iparűzési adó mértékét.
Elkészültek a megújuló Rákospalota-Újpest – Veresegyház – Vác vasútvonal elővárosi állomásépületeinek első mintatervei - közölte Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója Facebook oldalán. Az agglomerációs vasúti stratégia fejlesztésének célja, hogy növelje a járatsűrűséget, ehhez pedig az állomások korszerűsítése is elengedhetet
Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök ma találkozik Jair Bolsonaro brazil államfővel. A politikus fogadásáról az MTI közölt képeket.