Mikko Hirvonen éveken át Sébastien Loebbel harcolt a Rally Világbajnokságon, és bár a kilencszeres rally világbajnok 2012 végén visszavonult, azóta is meg-meg jelenik a WRC-ben. A finn versenyző azonban nem tervezi a visszatérését. Sébastien Loeb januárban megnyerte a Monte-Carlo Rallyt, és a francia versenyző sikere lenyűgözte korábbi riválisát,
Az egekbe szöktek az elmúlt évben a terményárak, s úgy tűnik, hogy számos haszonnövény esetében az idén is tovább folytatódik a drágulás. A világpiacon egyelőre csak a búza esetében látni némi visszarendeződést, az árak azonban így is bőven meghaladják az egy évvel korábbi szintet.
Az elmúlt hetekben vészesen eszkalálódó ukrán–orosz válság kapcsán nagyon sokszor hallunk a minszki egyezményekről mint a diplomáciai rendezés alapdokumentumáról, noha a konfliktusban érintett két ország parlamentje nem is ratifikálta azt. Vajon miért nincs érdemi előrehaladás e téren, eleve mit tartalmaznak a minszki megállapodások? Oroszország és
A turizmus és az oktatás fejlesztésére koncentrálva igyekszik visszaszerezni régi hírnevét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatak. A településen az elmúlt években nagyon sok, az idegenforgalom fellendítését segítő beruházást indítottak el, ezek érintették és érintik többek között a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumát, a Végardó fürdőt, a
Egy Ukrajna elleni orosz invázió továbbra is lehetséges, miután az amerikai tisztviselők nem tudták ellenőrizni Moszkva állításait, miszerint a katonai erők egy részét visszavonták az ukrán határról - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök kedden a Fehér Házban elmondott beszédében.
Több mint ezeresztendős múltra tekint vissza az a templom, amelyet Koppánnyal való végső ütközetének helyszínére építtetett Szent István király. Ilyen hosszú idő alatt sok minden megesik, főleg, ha a magyar történelemről van szó; egy évezred nemzetformáló erőinek lenyomatát őrzik a sólyi templom falai. Ilyenkor szoktuk mondani, hogy „ha ez az épüle
Nagyobb eséllyel mennek gyártásba Fisker autói így, hogy sikerült gyártópartnert találni. A teljes anyag Foglalható a Fisker és a Foxconn közös villanyautója címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Több góllal is győzhettek volna, a párizsiak végül örülhetnek, hogy egyáltalán 1-0-ra megnyerték a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést a nyolcaddöntő első felvonásában. Ismét Kylian Mbappé mentette meg a PSG-t, aki köszönetet mondott a szurkolóknak. A másik találkozón a Manchester City vendégként 5-0-ra kiütötte a Sporting Lisszabont, ami
A New York-i tőzsde (NYSE) február 10-én több NYSE márkanévvel ellátott és kriptovalutákhoz köthető terméket és szolgáltatást védetett le az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatalánál. Az egyelőre még jóváhagyásra váró álló kérelem szerint a tőzsde letölthető virtuális termékek, NFT-k, digitális gyűjtemények és műtárgyak árusítására, az ezek hitelessé
Sokszor megtévesztő lehet különböző törvényekben ugyanazon fogalom használata. Ilyen a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvényben (Ebtv.) említett biztosított fogalma, amely nem csak a Tbj. szerinti biztosítottat jelenti. Cikkünkben ismertetjük, mikor kit kell érteni az Ebtv.-ben biztosított alatt.
Újabb két mérkőzéssel folytatódnak a Bajnokok Ligája negyeddöntői, ma az olasz Internazionale az angol Liverpoolt fogadja, az osztrák Salzburghoz pedig a német Bayern München látogat el. Papíron a párharcok első meccsein a két vendég az esélyesebb, ám különösen az Inter képes rácáfolni az esélylatolgatásokra.
Befejeződött a családi adóvisszatérítés első körének a kiutalása, február 14-ig több mint 610 milliárd forintot kaptak kézhez a gyermeket nevelő szülők. Minden jogosultnak jár a családi adóvisszatérítés, ez a joga senkinek sem veszhet el. Azok, akik február 14-ig nem kapták meg az adóvisszatérítés összegét, az adóból visszajáró összeget az szja-bev
Befejeződött a családi adóvisszatérítés utalásának első köre, február 14-ig több mint 610 milliárd forintot kaptak kézhez a gyermeket nevelő szülők. Minden jogosultnak jár a családi adóvisszatérítés, ez a joga senkinek sem veszhet el. Azok, akik február 14-ig nem kapták meg az adóvisszatérítés összegét, az adóból visszajáró összeget az szja-bevallá
Tavaly decemberben 31,0 százalékkal magasabbak voltak a mezőgazdasági felvásárlási árak, mint egy évvel azelőtt, az elmúlt évben átlagosan 19,3 százalékos emelkedést mért a statisztika - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.
Befejeződött a családi adóvisszatérítés első körének a kiutalása, február 14-ig több mint 610 milliárd forintot kaptak kézhez a gyermeket nevelő szülők. Minden jogosultnak jár a családi adóvisszatérítés, ez a joga senkinek sem veszhet el. Azok, akik február 14-ig nem kapták meg az adóvisszatérítés összegét, az adóból visszajáró összeget az szja-bev
A Cutty Sark 1954-es Greenwichbe érkezése óta először mászhatják meg a látogatók a híres árbócokat, és olyan kilátást élvezhetnek a Temzére és Londonra, mint még soha. A hajótest árnyékában tartott eligazítást követően a bátor vállalkozók a főfedélzetről fellépnek a mászókötelekre, ahogyan azt a Cutty Sark hosszú és legendás tengeri pályafutása sor
A magyar gazdaság történetének legnagyobb éves növekedését produkálta 2021-ben –büszkélkedett a pénzügyminiszter. Apró bibi talán csak az, hogy a KSH utólag belenyúlt a tavalyi adatokba, erősen felfelé módosítva azokat. A választásokig idén is dübörgés jöhet.
Az elmúlt év utolsó hónapjában gyorsulva folytatódott az építőipari termelés növekedése, így decemberben a kibocsátás volumene a nyers adatok szerint már 29%-kal haladta meg az egy évvel korábbit, az év egészében pedig 13,3%-kal múlta felül a 2020. évi alacsony bázist – derül ki a KSH friss adataiból. „Bár a korábbi időszakot mutató adatokból még
A spanyol hatóságok több mint 130 000 tyúkot vágattak le, miután Kasztília és Leon tartományok északi régiójában egy intenzív gazdálkodási területen madárinfluenza-járványt észleltek – közölték helyi tisztviselők.
A napokban kapják, kapták meg a gyermekes családok az szja-visszatérítést, az extra összeget 10-ből 4-en - az ingatlan.com korábbi felmérése szerint - lakáscélra költenék. Akik egy 12 négyzetméteres szobával nagyobb lakásba költöznének, azoknak - a fővárosi átlagos kínálati négyzetméterárak alapján - 5 százalékos áralkuval kalkulálva - 9,7 millió f
Az egyik legfontosabb trend jelenleg az autóiparban az elektromobilitás, amely egyre inkább a Bosch meghatározó üzleti területévé válik. A vállalat 2021-ben mintegy 700 millió eurót, összességében pedig már ötmilliárd eurót költött az elektromobilitással és üzemanyagcellákkal kapcsolatos fejlesztésekre. Az elektromobilitással összefüggésben az elmú
Az elmúlt hetekben napról napra újabb amerikai hírszerzési információk láttak napvilágot, melyek Ukrajna esetleges moszkvai inváziójáról számolnak be. A legújabb jelentés szerint Oroszország ma támadhatja meg nyugati szomszédját. Arról, hogy ezek a sajtóban eddig még nem tapasztalt intenzitással megosztott titkosszolgálati információk mennyire alap
Emberi irányítás nélkül képes feladatot végezni a CollMot Kft. új prototípus fejlesztése, az önellátó drón munkaállomás és annak okos repülő eszköze. Az önellátó drónok munkavégzésével a repülő eszközök által nyújtott szolgáltatások teljesen új korszaka indulhat. A repülő robotok (drónok) ugrásszerű népszerűségnek örvendő sokoldalú eszközök, melyek
Február 25-án újranyitja kapuit a SpaTrend Expo, ahol újra a kültéré lesz a főszerep. Remek ötletek és kihagyhatatlan ajánlatok között válogathatsz, hogy úgy alakítsd ki saját kerted, ami élményé varázsol minden ott töltött pillanatot.
Hillary Clinton, demokrata párti elnökjelölt 2016-os kampánystábjának munkatársai egy tech-cégnek fizettek, hogy “beszivárogjanak” többek között a Trump Tower, később pedig a Fehér Ház szervereibe és így kémkedjenek Donald Trump után – adta hírül az amerikai sajtó a John Durham különleges ügyész bírósági beadványra hivatkozva. Clinton kampánystábjá
Sokkal több feladatra alkalmas lesz, mint most. A teljes anyag Megduplázódik a Mercedes eSprinter hatótávja címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.