Azt követően, hogy a Magyar Nemzet cikksorozatot készített abból a terjedelmes, zömében Skype-interjúkból álló dokumentumhalmazból, amelyet e-mailben juttattak el a szerkesztőséghez, Deutsch Tamás levélben fordult az európai parlamenti képviselőkhöz. A fideszes politikus szerint ugyanis végérvényesen lelepleződött a Soros György amerikai pénzügyi s
Nem hagyták szó nélkül a magának diplomát hazudó XII. kerületi momentumos képviselő ügyét a budai polgárok. Felháborodásuknak Hajnal Miklós kampányplakátjain adtak hangot. A politikus posztereire a Kamudiplomás feliratot ragasztották.
Nemrégiben lezajlott a budapesti divathét. Az eseményen bemutatták a legnagyobb magyar márkák legújabb kollekcióit is, és természetesen rengeteg híresség is tiszteletét tette.
Márki-Zay Péter baloldali jelölt szombaton arról beszélt, hogy a baloldali összefogáson belül a fasisztáknak és a kommunistáknak is van képviseletük. Nem sokkal ezután persze megpróbálta letagadni saját szavait, és zavaros magyarázkodásba kezdett. Márki-Zay azonban nem először beszél a baloldali összefogáson belüli fasisztákról – hívta fel a figyel
Kiderült, hogy melyik 10 sztár került fel a legjobban kereső színészek listájára. Ők azok, akiknek biztos nem kell aggódniuk azon, hogy lesz-e elég pénzük év végén.
Egy Ukrajna elleni orosz invázió továbbra is lehetséges, miután az amerikai tisztviselők nem tudták ellenőrizni Moszkva állításait, miszerint a katonai erők egy részét visszavonták az ukrán határról – jelentette ki az amerikai elnök a Fehér Házban elmondott beszédében.
Befejeződött a családi adóvisszatérítés első körének a kiutalása – tudatta a Pénzügyminisztérium (PM). Aki eddig nem kapott vissza pénzt, az legkorábban márciusban juthat plusz összeghez az adóbevallása segítségével.
Jelentősen megújul a Williams versenyautóinak fényezése az idei Forma-1-es szezonra. A brit csapat egyelőre csak egy demójárművön mutatta be a festést, az új, FW44-es kódjelű versenygép először a jövő heti, barcelonai teszten lesz látható.
Az Energy Observer Developments (EODev) nevű francia startup, amelynek mára egyik fő részvényese a Toyota, már megalakulása óta feszegeti a tengeri széndioxid-mentesítés határait: miután a Toyota segítségével kifejlesztett egy Energy Observernek elnevezett önellátó kísérleti hajót az első teljes hidrogénlánccal, amely képes saját hidrogént termelni
A bitcoint nagyon sokan az évtized legjobb befektetésének tartják, ennek köszönhetően pedig egyre többen vásárolnak a népszerű kriptovalutából. Az elmúlt
8883 új fertőzöttet igazoltak mára, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 730 366 nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Tegnap 4411 volt az új fertőzöttek száma. Elhunyt 97 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 42 851 emelkedett.
Szén-monoxid-mérgezés miatt halhatott meg két ember az V. kerületi Deák téren egy aláírásgyűjtő sátorban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
A Publicis Groupe magyar, cseh és lengyel szakértői központjait egyesítő Le Pont kreatív vezetői feladatait 2022 februárjától Jerker Fagerström látja el, aki emellett megtartja kreatív vezetői pozícióját a Publicis Groupe Nordicsnál is. A szakember korábban a szintén a Publicis Groupe-hoz tartozó stockholmi Saatchi & Saatchi iroda alapító partnere
A Civil Liberties Union for Europe úgy fogalmaz, tovább folytatódott a bíróságok, a civil szféra és a média megszállása, miközben alapvető emberi jogok sérültek – számol be a Reuters.
A Manchester City az első csapat a Bajnokok Ligája történetében, amely idegenben négygólos előnyt harcolt ki már az első félidőben a kiesés szakaszban. Az angol klub végül 5-0-ra nyert, ami után csupán formaság a visszavágó, vezetőedzője, Pep Guardiola mégsem elégedett maradéktalanul. A kétgólos Bernardo Silvának, aki a honfitársait, köztük az édes
A gyermekvédelmi törvény elfogadása miatt fenyegetnek forráselvétellel Brüsszelből a kormány szerint. Az EU Bírósága ma zöld jelzést adott a jogállamisági rendeletnek, ami alapján a jövőben jogállamisági kritériumok alapján szankcionálhatnak egyes tagállamokat.
A kormány az idei évre is meghosszabbította azt az intézkedését, amivel csökkenti a kis- és középvállalkozások helyi iparűzési adóját. Az érdekes szabályok azonban idén is a részletekben rejlenek – véli a Niveus Consulting Group.
Elutasította Magyarország és Lengyelország felperesi keresetét az Európai Bíróság a jogállamisági rendelettel kapcsolatos perben – mondta ki szerda reggel, első alkalommal élőben közvetített ítéletében az EU legfelsőbb jogi fórumának elnöke. Az ítélet nem meglepő annak tükrében, hogy a bíróság főtanácsnoka már december 2-án ugyanerre, azaz a kerese
Amíg a hitelek kamatai folyamatosan követik a jegybanki emeléseket, a banki betéteknél nem látszik ilyen igazodás. Így aztán hiába tart egyre több pénzt bankban a lakosság, a hatalmas vagyon csak veszít a reálértékéből. A nem túl népszerű lekötött bankbetéteknél már megindult ugyan a kamatok emelkedése, de ezek még mindig fényévnyire vannak az infl
A lengyelekkel közösen azt várták, hogy az EU Bírósága érvénytelenítse a jogállamisági problémákat pénzelvonással büntető rendeletet. Hiába, a bíróság szerint alkalmazhatók a szankciók.
Ideje elkezdeni a tavaszi-nyári készülődést, hogy amikor az első napsugarak megjelennek, te már a szabadtéri oázisodban pihenhess! Kíváncsi vagy, mik lesznek a trendek 2022-ben? Máris mutatjuk!
Hiába Magyarország és Lengyelország tiltakozása, az Európai Bizottság a jövőben az uniós források felfüggesztésével vagy csökkentésével is sújthatja a tagországokat. A cikket frissítjük a reakciókkal.
A Magyarországon először látható Beyond Zero c. film egy vállalkozó, Ray Anderson és az általa alapított padlólapgyártó vállalat, az Interface történetét mutatja be. Ezt az izgalmas filmet most ingyenesen te is megnézheted!
A kedvező konjunktúra, a bérminimumok emelésének továbbgyűrűző hatása, az egyre feszesebb munkaerő-piaci környezet és a közszféra bérfejlesztései nyomán 2022-ben is két számjegyű bérnövekedés várható – közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Magyar Hírlapnak adott interjújában