2022. február 15. kedd

febr. 15
17:39
Felmondott az erdélyi magyar Transindex portál teljes szerkesztősége (Demokrata)
„Most sem vagyunk hajlandóak semmilyen politikai erő elvárásai szerint végezni az újságírói munkánkat” – írták.
febr. 15
17:39
Magyar gyártású Mercedes-buszokat adtak át - Bővül a Volánbusz flottája (Növekedés)
Debrecenben gyártott Mercedes-Benz Reform 501 LE típusú autóbuszokat adtak át kedden Hajdúszoboszlón. Ez az első négy autóbusz a 44-ből, amelyet a nyár elejéig helyeznek üzembe Hajdú-Biharban - jelentette be Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. vezérigazgatója a helyi buszpályaudvaron tartott sajtótájékoztatón.
febr. 15
17:39
A 2018-as olimpia ezüstérmese esett ki először az idei jégkorongtornáról (Mandiner)
A 12 csapatból 4 elbúcsúzott a férfi jégkorongozók mezőnyétől. A papírformának megfelelően Kanada kiütötte Kínát, és némi meglepetésre Szlovákia nagyon magabiztosan verte a négy évvel ezelőtt az aranyérmet már szinte a kezében fogó Németországot. A csoportküzdelmek során a Csehországot és Svájcot is legyőző újonc Dánia Lettországnál bizonyult jobbn
febr. 15
17:39
Márciusban érkezik az 1,9 milliárd forintos támogatás a kacsa- és libatartók számára (Üzletem)
Megjelent a miniszteri rendelet, amelynek alapján kifizethetővé válik az 1,9 milliárd forint összegű baromfi állatjóléti támogatás a víziszárnyas-ágazat számára.
febr. 15
17:41
Sztrájk jöhet a Mol-nál is? (Mandiner)
Sztrájkbizottságot alakítanak az olajipari vállalatnál működő szakszervezetek.
febr. 15
17:45
Új helyre költözik a Budapesti Értéktőzsde (Infostart)
Februártól az új székhely a Krisztina körút 55., a költözés sem a BÉT működését, sem a tőzsdei kereskedés menetét nem befolyásolja.
febr. 15
17:45
Táncosnak állt Gönczi Gábor (Blikk)
A tévés új szerepkörben próbálta ki magát.
febr. 15
17:45
Sztrájk körvonalazódik a Molnál (Infostart)
Sztrájkbizottságot alakítanak a Mol Nyrt.-nél működő szakszervezetek, mert a munkáltató egyoldalú bérfejlesztést hajt végre, amit a dolgozók nem fogadnak el; a szakszervezetek demonstráció szervezését is megkezdték – közölték az olajipari vállalatnál működő munkavállalói érdekképviseletek.
febr. 15
17:45
Kisebb pluszban zárt a magyar tőzsde (Portfolio)
A BUX végül 0,1 százalékos pluszban zárta a mai napot. A hazai blue chipek közül az OTP 0,3 százalékos mínuszban zárt, a Mol részvénye érdemben nem mozdult el, a Richter papírja azonban 0,7 százalékos pluszban zárta a napot, a Magyar Telekom pedig fél százalékkal feljebb került.
febr. 15
17:45
Pénzbüntetéssel és százmilliós elkobzással sújtottak két nagykanizsai valutázót (ATV)
Jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt fejenként 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélt kedden nem jogerősen a Zalaegerszegi Törvényszék két nagykanizsai valutázót, akiktől összesen több mint 130 millió forintot is elkobzott a bíróság.
febr. 15
17:45
A magyar nemzetbiztonsági szolgálatok törvénytelen megfigyelést nem folytattak (Demokrata)
Nem volt ez azonban mindig így: a baloldali kormányok alatt számos bizonyított törvénytelenség fordult elő.
febr. 15
17:45
Fekete-Győr nincs lenyűgözve Bolsonaro csütörtöki látogatásától (Mandiner)
„Tízezrek haltak meg, ezrek vannak még a kórházakban, de Orbán Viktor egy vírustagadóval parolázik” – írja a Momentum volt elnöke.
febr. 15
17:48
Elfogadták a szabadkártya-kérelmet, lesz magyar sportoló a paralimpián (Blikk)
A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elfogadta a szabadkártya-kérelmét, így Dumity Richárd alpesi síző indulhat a pekingi téli paralimpián, amelyre márciusban kerül sor.
febr. 15
17:51
Elkezdték kimenteni a pénzüket ezekből a befektetésekből a magyarok: tudnak valamit? (Pénzcentrum)
Januárban 2,6 százalékkal, azaz 201 milliárd forinttal csökkent a befektetési alapokban kezelt vagyon. Ami a tőzsdéket illeti mind a fejlett, mind a fejlődő piacokon korrekciót figyelhettünk meg, a magyar börze ezzel szemben felülteljesítő volt, emelkedéssel zárta az év első hónapját. A devizapiacon erősödni tudott a forint, mind a dollárral, mind
febr. 15
17:51
Bevezették a négynapos munkahetet, és megtiltották a munkáltatóknak, hogy munkaidőn kívül hívogassák a dolgozókat Belgiumban (SzMo)
A törvény értelmében a jelenlegi, 38 órát lehet öt helyett négy nap alatt teljesíteni.
febr. 15
17:51
Elképesztő: egy piciny magyar faluba is ellátogathat a világhírű KISS? (Promotions)
A zenekar frontembere magyarul üzent Magyarországnak.
febr. 15
17:51
Áldozatsegítő központot adtak át Debrecenben (Demokrata)
Varga Judit átadta az ország tizedik áldozatsegítő központját.
febr. 15
17:54
Csupa német a dobogón és címvédés kettes bobban (Infostart)
Francesco Friedrich és Thorsten Margis kettőse nyert a pekingi téli olimpián.
febr. 15
17:57
Egy nappal korábban jönnek a Masterplast gyorsjelentései (Portfolio)
Módosította társasági eseménynaptárát a Masterplast, egy nappal előbbre hozta az idei negyedéves gyorsjelentések időpontját.
febr. 15
17:57
Rusvai: nincs már szükség további oltásokra és szigorításokra (ATV)
„Ezzel az ötödik hullámmal tulajdonképpen nálunk a Covid kiadta a mérgét” – vélekedett a virológus.
febr. 15
17:57
Románia: alkotmányellenes a védőmaszk kültéri viselésének kötelezővé tétele (Demokrata)
Alaptörvénybe ütközőnek minősítette a román alkotmánybíróság a sürgősségi kormányrendeletet.
febr. 15
17:57
Lamperth Mónika: Barátaim, ez mindig ilyen lesz (Mandiner)
Ez van... vagy Orbán.
febr. 15
17:57
A spanyol bíróság kimondta John McAfee halálának okát (BitcoinBázis)
A technológiai mogul özvegye a hírek szerint fellebbezett a spanyol bíróság döntése ellen. Több mint hét hónappal a halála után
febr. 15
17:59
Németország túljutott az ötödik hullám csúcsán (Demokrata)
A német egészségügyi miniszter szerint el lehet kezdeni a járványlassító korlátozások lazítását.
febr. 15
18:00
Összeveszett az unokájával, bosszúból eladta az autóját (Blikk)
A nagymamákat általában a jóságos jelzővel illetik meg, ez a 72 éves nógrádsápi asszony azonban nem érdemli meg ezt a kedveskedést: ő ugyanis összeveszett az unokájával, és bosszúból eladta az fiatalember nála parkoló autóját.
febr. 15
18:03
Simor András: "Róna Péter egy teljesen erkölcstelen figura" (Infostart)
Az ellenzék államfőjelöltjét nem lepte meg a bírálat, állítása szerint rossz a viszonya a volt MNB-elnökkel.
febr. 15
18:03
Ismét kapnak támogatást az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek (ProfitLine)
Immár harmadik alkalommal nyerhetnek több tízmillió forintos támogatást pályázati úton az 1-es típusú diabétesszel kapcsolatos tájékoztatási feladataik ellátásához civil szervezetek - közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár kedden az MTI-vel.
febr. 15
18:03
Két év múlva újranyithat az 1. Terminál a budapesti reptéren (Portfolio)
A Budapest Airport az elmúlt három évben több mint 70 milliárd forintot fordított a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlesztésére, a beruházások a következő években is folytatódnak az 1. Terminál újranyitásával és az új 3. Terminál építésével - közölte a repülőteret üzemeltető társaság.
febr. 15
18:03
Tizenöt éve vezették be a vizitdíjat, most is erre készül a baloldal (Demokrata)
Márki-Zay egyértelművé tette, ha hatalomra kerülnének, újra fizetőssé tennék az egészségügyet.
febr. 15
18:09
Leszoktak a bankba járásról a magyarok (Privátbankár)
Sokan régimódinak tartják a személyes ügyintézést.
febr. 15
18:09
Alulteljesített a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 33,36 pontos, 0,07 százalékos emelkedéssel, 51 295,36 ponton zárt kedden.
febr. 15
18:09
Permetező drón – tényleg csak foltkezelésre használható? (Agroinform)
Mikor fogunk tényleg drónokkal permetezni, és milyen feltételeknek kell megfelelni azoknak, akik belevágnak a modern mezőgazdaság egyik legfrissebb kihívásába? Interjú!
febr. 15
18:09
Kalózok süllyeszthették el a svéd hajót? (AQUA)
Egy korábban ismeretlen roncsra bukkantak Fjällbacka közelében, a svéd nyugati parton. A hajóból vett faminták elemzése alapján ez az egyik legkorábbi kogge, amelyet Európában valaha találtak. A hajót Dyngö szigeténél fedezték fel, a Göteborgi Egyetem csapata tavaly ősszel átfogó vizsgálatot folytatott a régióban, hogy megismerjék a helyi roncsokat
febr. 15
18:09
Az oroszok fizettek a WADA-nak (HírTV)
Oroszország teljes egészében eleget tett 2022-es anyagi kötelezettségének, s éves hozzájárulásként több mint 1,1 millió dollárt fizetett a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (Wada).
febr. 15
18:09
Februárban már a 20 %-kal megemelt fizetésüket kapják a bölcsődei dolgozók (Mandiner)
„Nekünk a gyerek az első!” – tette hozzá a miniszterelnök.
febr. 15
18:09
Túlélési praktikák a benzinkutakon (Autószektor)
Íme, a felirat szövege: „A kormány azt a döntést hozta, hogy a Diesel üzemanyagot ráfizetéssel értékesítsük. Emiatt azt a döntést hoztuk, hogy a továbbhaladás érdekében 5 liter Diesel üzemanyagot tudunk biztosítani. Egyben kérjük önöket, hogy az intézkedés megszüntetéséig az állami tulajdonú MOL töltőállomásokon tankoljanak Kérjük szíves megért
febr. 15
18:09
Veszélyeztetik a beruházásokat az emelkedő nyersanyagárak (Üzletem)
Az idén végre visszatért a vállalatvezetők beruházási kedve – derül ki az EY több mint 2000 vezérigazgató bevonásával készült nemzetközi felméréséből. A döntéshozók elsősorban a már meglévő vállalkozásaikba, a digitális átalakulásba és a fenntarthatóságot elősegítő megoldásokba fektetnének be, az egyre emelkedő nyersanyagárak azonban óvatosságra in
febr. 15
18:15
Elemzők a kampányról: Márki-Zay Péter hibát hibára halmoz a kommunikációjában (Infostart)
Az áprilisi választások végeredményét az fogja meghatározni, hogy milyen arányban sikerül az egyéni választókerületekben győzni, ezt viszont nem tudják mérni, legfeljebb becsülni – derült ki az InfoRádió Aréna című műsorából, amelynek Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet és Závecz Tibor, a Závecz Research vezetője volt a vendége.
febr. 15
18:15
Biztatóak az építőipar kilátásai (ProfitLine)
Az állami beruházások csökkenése ellenére a lakásépítés és a versenyszféra megrendelései idén is jelentős növekedési lehetőséget nyitnak az építőipar előtt - kommentálták a legfrissebb statisztikai adatokat a szakértők.
febr. 15
18:15
Horror fesztiválszezon vár a magyar fiatalokra: érdemes tartalékolni, ez nagyon húzós lesz (Pénzcentrum)
A diákok zsebpénzéhez mérten egy külföldi táborozás vagy a népszerű hírességeket felvonultató fesztiválra szóló belépő jelentős kiadást jelenthet. Van azonban megoldás: első körben a felesleges költéseket kell visszafogni, közben pedig folyamatosan félretenni a zsebpénz egy részét, sőt, akár diákmunkát vállalni vagy a szülőknek besegíteni némi extr
febr. 15
18:15
Kibertámadás érte az ukrán védelmi minisztériumot (Portfolio)
Kibertámadás érte az ukrán védelmi minisztérium, valamint több ukrán bank honlapját – írja a BBC az orosz Tass hírügynökségre hivatkozva.
febr. 15
18:15
Befagyasztották a tüntetők bankszámláját Kanadában (ATV)
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök hétfőn életbe léptette a kormány széleskörű veszélyhelyzeti hatalmi jogköreit, így próbálva orvosolni a koronavírus elleni oltási kötelezettség ellen tüntető kamionos demonstrálók okozta közlekedési káoszt, az amerikai-kanadai határátkelőnél okozott kereskedelmi forgalmi fennakadásokat - jelentette a The Wall S
febr. 15
18:15
Dns-tesztet csináltatott a fiatal lány: hátborzongató titkot tudott meg saját származásáról (Femcafe)
Hirtelen összeomlott a nagymamája által gondosan felépített, hazug világ, mely évtizedeken át körbevette a gyanútlan lányt.
febr. 15
18:15
Teljesen hiteltelen, hogy Cseh Katalin jegyzi az EP korrupcióellenes jelentését (Demokrata)
Teljesen hiteltelen, hogy a súlyos korrupciógyanús ügyben érintett Cseh Katalin jegyzi az EP korrupcióellenes külügyi jelentését.
febr. 15
18:15
Hont András: Márki-Zay nem tudja elképzelni, hogy valaki azt mondja mindenféle érdek nélkül, amit gondol (Mandiner)
Reagált Márki-Zay szavaira a publicista.
febr. 15
18:15
HUMDA OPEN 2022: „Becsapott a villám” Szardínián (Racing)
„Nemcsak a húszéveseké a világ” hanem a tizenötéveseké is. Ezt támasztja alá fordulóról-fordulóra a fiatal Mihalidesz Máté, aki az egyik legnagyobb szimulátoros reménysége hazánknak olyannyira, hogy jelenleg Szarka Zsolt mellett a legnagyobb kihívója a toronymagas favorit Blazsán Patriknak.   A HUMDA OPEN ötödik fordulója újfent igen kiélezett küzd
febr. 15
18:21
Minden rekordot megdöntenek a Munkácsy-kiállítások, most épp Győrben (Blikk)
A nagy érdeklődésre tekintettel meghosszabbították a győri Munkácsy-kiállítás határidejét: március 13-ig láthatók az Esterházy-palotában a festőzseni képei.
febr. 15
18:21
Fekete-Győr András nagyon kiakadt Orbán Viktorra (ATV)
A Momentum volt elnöke annak kapcsán posztolt közösségi oldalán, hogy Budapestre látogat a brazil államfő.
febr. 15
18:21
Átmenetileg bezár a mohácsi szülészet a koronavírusos megbetegedések nagy száma miatt (Mandiner)
A járóbeteg szakrendelések viszont továbbra is működnek.
febr. 15
18:21
Aranyérmesek lettek (Magyar Mezőgazdaság)
A Fleuroselect minden év elején kiválasztja a nemesítőműhelyek újdonságai közül azt a négy legjobb teljesítőképességű, innovatív fajtát, amelyet aranyéremmel jutalmaz. A nemzetközi szervezet több mint 45 éve teszteli, értékeli az új nemesítésű cserepes és virágágyi növényeket. A díjazott fajták népszerűsítésével hozzájárul a dísznövényágazat egészé

Keresés