Jelenleg is tart az Európai Parlament plenáris ülése Strasbourgban. A 4 napos tanácskozáson többször is szóba kerül Magyarország, például a szerdai jogállamisági vitán. Strasbourgból Zöldhegyi Katalin tudósított.
A lakossági bankbetétek összege lendületesen nőtt az elmúlt időszakban, összegük az év végére már átlépte a tízezermilliárd forintot. Hasznot azonban alig hoznak a tulajdonosaiknak, többnyire szinte kamat nélkül, lekötetlenül veszítik folyamatosan a reálértéküket a szárnyaló infláció idején. A lekötött bankbetéteknél már megindult a kamatok emelked
A transzatlanti liberálisok tagadják, mentegetik vagy elsikálják a neonácik jelenlétét bajnokaik sorai közt olyan helyeken, mint amilyen Ukrajna és Magyarország.
Február első felében több mint félezer üzletben vizsgálta az élelmiszerárstop betartását a fogyasztóvédelem - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.
Új székházba költözött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), a költözés sem a BÉT működését, sem a tőzsdei kereskedés menetét nem befolyásolta - közölte az értéktőzsde kedden.
A Terror Háza Múzeumnak sikerült felmutatnia a magyar nemzet ellenállását, és azokat a hősöket, akik az életüket áldozták azért, hogy mi ma szabadok legyünk - mondta a főigazgató. A 20 éves intézményben több programot is szerveznek.
Öt európai országot, köztük Magyarországot figyelmeztette a 2008-as pénzügyi válság után felállított Európai Rendszerkockázati Testület (ESRB). Az intézmény a túlárazottság jeleit látja a magyar lakáspiacon, az árnövekedést emelkedettnek, a jelzáloghitelezés növekedését és a háztartások eladósodását pedig magasnak nevezi – számol be a Portfolio.hu.
Megtörte a csendet az Ausztráliából kiutasított teniszcsillag. Novak Djokovic nagyinterjúban beszélt arról, hogy nem zárkózik el attól, hogy a későbbiekben beadassa magának a koronavírus elleni védőoltást, de fontosnak tartja, hogy maga hozhasson erről döntést.
A Duna House becslése szerint az új év első hónapjában, erős érdeklődés mellett 10 815 darab ingatlantranzakció realizálódott. Ugyan 2021 januárjához képest 3 százalékos korrekciót mutat, a 2020-as adatokhoz viszonyítva 9 százalékkal nagyobb forgalom generálódott. A Duna House keresletindexe jelenleg 96 ponton áll, ami ugyan alacsonyabb érdeklődést
Az európai feszültség fokozását célzó példátlan propagandakampány részének nevezte kedden a Kreml szóvivője, hogy Joe Biden amerikai elnök január 16-át nevezte meg az Ukrajna elleni állítólagos orosz támadás időpontjaként.
Tavaly decemberben 31,0 százalékkal magasabbak voltak a mezőgazdasági felvásárlási árak, mint egy évvel azelőtt, az elmúlt évben átlagosan 19,3 százalékos emelkedést mért a statisztika - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.
Két új készülékkel bővíti G-szériáját a HMD Global, a Nokia telefonok gyártója. A finn vállalat a hosszú használatra tervezett, de megfizethető készülékek iránti elkötelezettségét a Nokia G11 és G21 esetén egyaránt háromnapos üzemidővel és három évig érkező biztonsági frissítésekkel húzza alá, és továbbra is fenntartható fogyasztásra, a hosszabb te
Február 19-én és 20-án a Debreceni Állatkert farsangi mulatsággal várja mindazokat, akik szeretnék közösen elkergetni a telet és megünnepelni a tavasz közeledtét.
Az elmúlt hónapokban jelentősen megváltozott a részvénypiaci hangulat, elsősorban a magas infláció és az erre adott jegybanki válaszok aggasztják a befektetőket, a kockázatokhoz pedig az orosz-ukrán konfliktus is hozzátesz. Nem csak a kisbefektetők érzik a változás szelét, hanem a Wall Street-i elemzőházak is, amik közül az örök optimista Goldman S
A közbeszerzés nyertese, a Főmterv Zrt. nettó 850 millió forintért vállalta a munkát, amelynek célja a Duna alatti vasúti alagút és kapcsolódó szakaszai környezetvédelmi engedélyének megszerzése - közölte Vitézy Dávid. A projekt európai uniós társfinanszírozással valósul meg - tette hozzá. Azt írta: a sikeres pályázat nyomán az Európai Hálózatfinan
Lorenzo Bertelli kihagyni kényszerül a Svéd Rallyt, melyen először vezette volna az M-Sport Ford Puma Rally1-es autóját. Lorenzo Bertelli lett volna az első privát induló Rally1-es autóval, amikor a Svéd Rallyn versenyzett volna, azonban az olasz versenyző mégsem tud rajthoz állni a WRC idei második versenyén. Az ok: a Milánói Divathét. Lorenzo
A korábbi NASCAR sztár, Danica Patrick az évek során több figyelemre méltó Super Bowl reklámban is szerepelt a GoDaddy.com oldalán. A GoDaddy.com provokatív, gyakran vitatható erkölcsű reklámstílust alkalmazott a Super Bowl reklámjaival, amelyek mindig vírusszerűen terjedtek. Patrick több reklámfilmben is szerepelt, bár nem mindegyik kapott jó foga
A telefonok megkönnyíthetik életünket, és hozzájárulhatnak a hatékonyabb munkavégzéshez, a Honor azonban az átgondolt telefonhasználat fontosságára is szeretné felhívni a figyelmet Valentin-nap alkalmával. Ezért a márka egy közelmúltban végzett kutatás eredményeit vizsgálta, hogy felderítse, hogyan hat a telefonhasználat a párkapcsolatra.