Román Dávid és Győrffy Orsi már majdnem külföldre költöztek, hogy belekezdjenek a saját vállalkozásukba, amikor megtalálták a tökéletes üzlethelyiséget a Bartókon. A Pupicake cukrászda már a hetedik évét tapossa, előfordult, hogy annyi rendelésük volt a covid alatt, hogy alig bírták el, és a lezárások idejét az üzletük bővítésére használták.
Napjainkban hazánkban is az egyik legkeresettebb elektronikai eszköznek számítanak a webkamerák. Ám az olcsóbb kategóriájú, netán ismeretlen eredetű, minőségében és a biztonsági beállításában hiányos szerkezetek nagyobb veszélyt jelenthetnek, mint amennyi biztonságot adnak: a kiberbűnözőknek ugyanis nem nehéz hozzáférni a készülékekhez, sőt irányít
A perfekcionizmus, ha túlságosan munkál bennünk, egyenesen gátolja azt, hogy megfelelően működjünk. Nincs azzal baj, ha jók akarunk lenni, de érdemes figyelni rá, hogy ne essünk át a ló túloldalára.
Az IndyCar teljes mezőnye ott lesz a jövőhéten rendezendő kétnapos teszten, melyet Sebringben tartanak majd. Az IndyCar 2022-es rajtrácsán szereplő 26 teljes szezont futó pilóta részt vesz az utolsó előszezoni teszten hétfőn, február 14-én és kedden, február 15-én a floridai Sebring International Raceway-en. Ez lesz a főpróba a szezon előtt, hiszen
2021. rekord évként vonul be az elektromos autók kínai történelemkönyvébe. A teljes anyag Kínai piac 2021 címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Nauner Csaba.
A kriptovaluták idén már nem csak a Super Bowl alatt vetített reklámok, hanem a meccs egyik hőse, illetve a félidei szünetben fellépő világszárok kapcsán is helyet kaptak a világ egyik legnézettebb sporteseményén. Habár a Super Bowl alapvetően a sportról szól, a szünetben vetített reklámfilmek megtekintése mára önálló kulturális eseménnyé nőtte ki
Sokszor merül fel kérdésként, hogy a társadalombiztosítási nyugellátás alapjául szolgáló havi átlagkereset összegének megállapítása, az arányos szolgálati idő számítása során, illetve a korhatár előtti ellátás/szolgálati járandóság folyósítása melletti keresőtevékenységből származó keresetkorlát számításakor a kötelező legkisebb munkabér vagy a gar
A csillagok Valentin napra is izgalmasabbnál izgalmasabb üzeneteket küldtek az egyes csillagjegyeknek, érdemes tehát néhány percet a horoszkópodra szánnod!
Mikor a XXI. század igrice, Tóbisz Tinelli Tamás dalolni kezd, éneke nyomán éppen úgy bomlik ki az Anjou-kori Magyarország képe, benne pedig a legendás lovag, Toldi Miklós alakja, ahogyan azt Arany János Toldijának Előszavában olvashatjuk: „Rémlik, mintha látnám termetes növését, / Pusztító csatában szálfa-öklelését, / Hallanám dübörgő hangját sza
Szinte naponta kell átírnunk a 2022-es inflációs pályát, hiszen az adatok folyamatosan kellemetlen meglepetést okoznak. A pénteken közölt januári 7,9%-os áremelkedés után az elemzők is vakarhatták a fejüket, ennek apropóján pedig rögtön meg is kérdeztük őket, mit gondolnak jelenleg. Az eredmény: néhány nap alatt több mint 0,5 százalékponttal emelke
Letelt a 48 órás határidő, de Moszkva nem adott magyarázatot Kijevnek az Ukrajnával szomszédos területeken és az ideiglenesen megszállt Krím-félszigeten folytatott katonai tevékenységéről - közölte Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter vasárnap a Twitteren.
Inkább áremelkedést lehetett látni az elmúlt öt kereskedési napon, mind Chicagóban, mind Európában. A tengerentúlon a búza 4,7 százalékkal, a kukorica 4,8 százalékkal, a szójabab pedig 2,1 százalékkal drágult. A repce kivételt jelentett a maga 0,3 százalékos értékcsökkenésével. Európában a malmi búza 1,2 százalékkal, a kukorica 1,3, a takarmánybúza
A kötet meggyőző erővel bizonyítja, hogy Pejin Lea nemcsak dalszerzőként és előadóművészként, hanem költőként is jelentőset alkot, akinek új és új kötetei megjelenése eseményszámba megy majd.
– Ez nem egy egyszerű parlamenti kezdeményezés, hanem egy újabb politikai akció. Az európai baloldal, kiegészülve a magyarországi szövetségeseikkel, az Európai Parlament plénumát akarja felhasználni arra, hogy kivonja a civil szervezetek ellenőrzését a tagállamok joghatósága alól – mondta Schaller-Baross Ernő a Magyar Nemzetnek arról, hogy az uniós
Fontos adatok jelennek meg a héten, például a negyedik negyedéves GDP első becslése, amiből végleges képet kaphatunk arról, pontosan mennyivel növekedett a gazdaság. Emellett az év végi államadósság-ráta is érkezik, ami szintén lényeges lehet. Külföldön elsősorban a Fed szerdán megjelenő jegyzőkönyvére figyelhetnek a befektetők.
A tervek szerint ma fejezi be az adó-visszatérítés kiutalását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a családokhoz nagyjából 600 milliárd forint érkezik ilyen címen. A juttatás tömeges kifizetése miatt pénteken akadoztak az internetbank-szolgáltatások. Az államkincstár eközben a nyugdíjasoknak 13. havi ellátásként összesen 370 milliárd forintot juttat el eb
Ha tiszta lelkiismerettel akar belekezdeni az ön előtt álló hétbe, akkor van valami, amit gyorsan be kellene fejeznie. Lehet, hogy ez nem is munkahelyi feladat, hanem otthoni elmaradás. De tartozhat éppen magának is: az egészségének.
A Los Angeles Rams nyerte a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjét, az 56. Super Bowlt, melyben 23-20-ra győzte le a Cincinnati Bengalst. A meccs legjobbjának járó címet (MVP) a győztes touchdownt szerző elkapó, Cooper Kupp kapta meg.
Vízparti üdülések Skóciától Floridáig, háborítatlan privátszférával. Ki ne álmodott volna ilyesmiről? Jelentjük, hogy az álom megvalósítható! Robinson Crusoe közel harminc évig élt egy napfényes, lakatlan szigeten, volt ideje elsajátítani a belső béke művészetét. Márpedig a belső béke mindannyiunkra ráfér, és bár a valódi életben hajótörötté válni
Szokás szerint az idén változtatott a KSH annak a kosárnak az összetételén, aminek alapján a drágulást számolják. A legnagyobb újdonság az lehet, hogy a mindenkit érintő árváltozás kalkulációjába bekerült a teljesen elektromos meghajtású Kia E-Niro. Az elektromos autók töltésének díja is az új reprezentánsok körét bővíti. Nagyot löktek a házon kívü
Az elmúlt hónapokban több magyar celeb is elhintette a közösségi oldalakon, hogy új társra talált, egy-egy sejtelmes fotóval tartják lázban a követőiket.
Nem könnyű az év legromantikusabb napját túlélni, főleg akkor, ha neked most épp nincs párod és mindenhonnan csak úgy ömlik veled szembe a szerelem. Nem baj, ne csüggedj, lehet attól még humorosan is felfogni ezt az egészet, például az alábbi gifek segítségével!
A szoftverfejlesztéshez kötődő készségek területén tapasztalható jelenlegi szakadék csökkentése érdekében az ESSA (European Software Skills Alliance – Európai Szoftverkészség Szövetség) kidolgozta az Európai Szoftverkészség Stratégiát. Mind a szoftverfejlesztési szakértők hiányára, mind pedig a szoftverkészségek iránti jövőbeli piaci igény problémá
Február 6-án az utolsó régióban is lezárult a közkeletű nevén Het lakossági napelem- és fűtéskorszerűsítési pályázat I. ütemének beadási határideje. A 100%-os, vissza nem térítendő támogatásnak köszönhetően az érdeklődés minden várakozást felülmúlt – csak az Eu-Solarnál, mint regisztrált választható kivitelezőnél több mint kilencvenezren érdeklődte
Lényegében havi 300 ezres fizetés alatt már elvétve találnak dolgozót a hazai üzletek. Az itthoni kiskereskedelembe is begyűrűzött a munkaerőhiány, aminek következtében az üzletláncok sorra emelik a béreket. A versenyképes fizetés sem feltétlenül elég ahhoz, hogy a munkaerőhiány közepén alkalmazottakat csalogassanak magukhoz a boltok. A mu
A hazai cégek 29 százalékánál dolgozik it-szakember, az uniós tagállamok közül Dániával és Máltával holtversenyben ez a második legmagasabb arány. Az Eurostat összehasonlító adatai szerint hazánkat csak Belgium és Írország előzi meg harminc százalékkal – tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A minisztérium szerint a magyar mutat
A nagykanizsai Sakk Klub közel egy évszázados hagyományát kívánja újraéleszteni a nemzetközi szoftver óriás, a finn Tuxera. A multinacionális szoftvercég névadó szponzorként száll partiba, hogy a minőségi sakkozás feltételeit javítsa, ezzel segítve lokálisan és országosan a tehetséggondozást, a nemzetközi körforgásban való részvételt és nem utolsó
A jól tárolható gyümölcsök-zöldségek értékesítése hónapokra is elnyújtható. Szakszerű tárolással megszűnik a betakarítás utáni azonnali eladás kényszere, és kivárható, amíg kisebb a kínálat és az árak emelkednek. A rövid idejű hűtés pedig az áruvá készítéshez is fontos. Természetesen ennek is ára van, hiszen egy tároló, hűtőtároló megépítése drága
Kisméretű, könnyen használható és ami a legfontosabb, valóban működik is. Bizonyára utóbbi a legfontosabb hír a drón műveletek távoli irányítását és koordinálását segítő innovatív eszköz, vagyis a Dronetag Mini kapcsán. A cseh Dronetag nevű startup első terméke tehát mérföldkőnek számíthat a drón technológia elterjedésében. Ennek szellemében foglal
Ha igaz a pletyka, akkor nincs gond a minőséggel. A teljes anyag Ez az eddigi legdurvább Teslás pletyka címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
Bár semmi gond a kémiával köztetek és minden együttlétetek fantasztikus, azért ha adnánk még néhány tippet, megfogadnád őket a még jobb szex érdekében? Akkor olvasd tovább cikkünket!
Liu Shaoang, Magyarország történetének első egyéni téli olimpiai aranyérmese a rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres számának döntője után elárulta, vasárnap reggel úgy kelt fel Pekingben, hogy olimpiai bajnok lesz.