Több mint százezer család igényelte otthona felújításához a vissza nem térítendő állami támogatást - közölte Zsigó Róbert, családokért felelős parlamenti államtitkár hétfőn Facebook-oldalán.
Nem riadnak vissza a legújabb korlátozó rendelet ellenére sem a pedagógus szakszervezetek attól, hogy folytassák a sztráksorozatot. Ha kell, nemzetközi bíróságra viszik az ügyet.
Noha a fiatalabb generációk számára talán egyre kevésbé fájó a hiánya, az autózás szerelmesei azért még mindig úgy tartják, hogy az igazi élmények egyik forrása a kézi váltó. Ez pedig már a benzines sportautók világában is egyre ritkább kiváltság, az elektromos érában pedig gyakorlatilag megszűnik majd létezni. Legalábbis eddig azt hittük, de a Toy
Az Ipsos új nemzetközi kutatása szerint a Valentin-nap ünneplése megosztja a világ lakosságát, inkább a fiatalok emelték be szokásaik közé azt. A magyarok egy kis édességgel, esetleg romantikus vacsorával lepik meg párjukat. Nem meglepő módon az amerikaiak 75%-a kedveli ezt az ünepet, míg a hollandoknak kevesebb mint egyharmada, csak 32%. A magya
A Tiktokon egy időutazó azt állítja, hogy a jövőből érkezett és rémisztő dolgokat látott azzal kapcsolatban, hogy mi fog az emberiséggel történni az idei évben.
A Toyota új európai bemutatóterem-koncepciója a vállalat átalakulását jelzi a világ elsőszámú autógyártójából ügyfélközpontú mobilitási szolgáltatóvá. A cég a jövőbeli irányokat jelöli ki azzal, hogy a márkakereskedőknek központi szerepet szán az ügyfelek márkaélménynek biztosításában. Az új európai bemutatóterem arculatot a franciaországi Eragny-s
75 éves korában meghalt Ivan Reitman kanadai filmrendező, Oscar-jelölt producer, tudatta családja magyar idő szerint hétfő reggel az Associated Press-szel. Szombat este, álmában érte a halál. Ivan Reitman 1946. október 27-én született
A sovány esztendők után most valóban jól megy a gumiabroncsgyártóknak, de ez nem jelenti azt, hogy elkényelmesedhetnek – mondja Bakonyi Tamás, az Apollo Vredestein (Hungary) Sales Kft. ügyvezető igazgatója.
Január végére 7750 milliárd forintra emelkedett a forgalomban lévő készpénz mennyisége Magyarországon, ami lassuló, évi 6,5%-os növekedést jelent. A 7,9 százalékos infláció miatt 100 forint már csak annyit ér, mint tavaly ilyenkor 92, vagyis egyre drágább a készpénztartás, ami tovább lassíthatja a növekedést.
Az előző évekhez hasonlóan 2022 januárjában is tömegesen döntöttek vállalkozók cégük megszüntetése mellett, az év első hónapjában 1762 végelszámolási eljárást tettek közzé.
Az Elit alakulat 2.0 című kiállítás hazánk legfontosabb honfoglalás kori leleteit mutatja be. Megtudjuk, hogy miért tettek marha- vagy birkahúst a felnőttek sírjába, miért lékeltek koponyát, mit hordtak a tarsolyukban vagy hogyan is jutottak rabszolgákhoz.
Manapság a vashiány népbetegségnek számít, ugyanis a fejlett országban a lakosság több mint felét érinti. A problémáért főként a rendszertelen táplálkozás és egészségtelen életmód okolható. A vashiány sok gondot okozhat a mindennapokban, ezért érdemes fokozottan odafigyelnünk arra, hogy mit viszünk be a szervezetünkbe. Most utánajártunk, hogy melye
A tízből négy Forma-1-es csapat már bemutatta 2022-es autóját – vagy legalábbis annak festését -, ma pedig érkezik az ötödik. A Rich Energy pedig nem tud csendben visszahúzódni a háttérbe, ismét belengettek valamit, ami nyilvánvalóan megint nem valós. A Rich Energy nevű energiaital brand William Storey vezényletével párszor már kinevettette magát a
Az Intel egy energiahatékony kriptobányászatra specializált chip piacra dobását tervezi, amellyel a folyamatosan növekvő kriptopiac kívánalmainak szeretne megfelelni.
A Sztárban Sztár leszek! rappere, Hadas Alfréd egy párt alkot az egyik ismert luxusfeleség lányával, Mardollal, akit a nagyközönség az X-Faktorban és a Survivorben ismert meg.
Több mint százezer család igényelte otthona felújításához a vissza nem térítendő állami támogatást – közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár hétfőn a Facebook-oldalán.
Ajánlást adott ki az MNB a magyarországi bankok és biztosítók Budapesti Értéktőzsdén való bevezetésének ösztönzésére. A jegybank áprilistól jó gyakorlatnak tekinti, ha tulajdonszerzési, állományátruházási ügyletek esetében az érintett intézmények két éven belül legalább egy törzsrészvénysorozatukat bevezetik a BÉT-re. Ez erősítené a pénzügyi intézm
Közeleg, vagy már le is járt Novak Djokovics részletes beszámolójának önként vállalt határideje. Világszerte nagy várakozással tekintenek a teniszsztár tényfeltárása elébe, a világelső vajon milyen bizonyítékokkal támasztja alá, hogy jogtalanul utasították ki Ausztráliából. A szerb sajtó legfrissebben azt cáfolta, miszerint Djokovics először csupán
A múlthéten érkeztek meg a 13. havi nyugdíjak, ami egy olyan mértékű plusz juttatás, mintha 8 százalékkal megemelték volna a járulékot. Farkas András nyugdíjszakértő szerint viszont érdemesen odafigyelni, mert ennek ellenére is tovább nyílik az olló a nettó bérek és a nyugdíjak között.
Ukrajna Egyesült Királyságba akkreditált nagykövete hétfő reggel gyakorlatilag azt mondta, hogy a NATO-hoz való csatlakozási tervükről is lemondanának, nem sokkal később azonban Vadim Prisztajko pontosította a kijelentését.
Habár az ókorból ered ez az ünnep, mégis újfajta őrületként tekintünk rá. A szerelmespárok ezen a napon randira hívják kedvesüket, romantikus vacsorával várják haza egymást, és különleges ajándékokkal lepik meg szívük választottját. A Valentin- vagy Bálint-napot viszont néhány országban tilos megünnepelni.
Öt bajnoki pontot szerzett Molnár Martin a WSK Super Master Series második futamán az olaszországi Lonatóban. Martin az OKJ kategória egyik legmozgalmasabb fordulóján pénteken és szombaton is tempóhiánnyal küzdött. Vasárnapra javult a helyzet, az elődöntőben hat helyet javítva kilencediknek futott be. A döntőben is úgy tűnt, jó a tempója, ám egy üt
Egy aggódó ismerős, egy lelkiismeretes tevékenységirányító, valamint jó néhány tettre kész Pest megyei rendőr, tűzoltó, orvos és mentős – nekik köszönheti az életét egy érdi férfi.
Januárban 9,9 százalékra gyorsult az éves infláció Csehországban a decemberi 6,6 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal hétfőn Prágában. Ez a legnagyobb mértékű éves szintű drágulás 1998 júliusa óta, amikor 10,4 százalék volt az infláció - tudatták a statisztikusok.
Szétválaszthatatlanul összefonódik a család és a vállalkozás dimenziója a hazai családi borászatok esetében – derül ki a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) legfrissebb kutatásából. Ez a jelenség jelenthet előnyt és hátrányt is a működésben, de mindenképp dilemmák elé állítják a tulajdonosokat.