Változtak, illetve átrendeződtek 2022. január 1-jétől az őstermelői tevékenység folytatását és jövedelemszámítását befolyásoló szabályok. Részletezzük, hogy az új rendelkezések szerint mi számít őstermelői, illetve kiegészítő tevékenységnek, ki lehet tagja a családi gazdaságnak, mennyi az adómentes bevétel, továbbá hogyan kell elszámolnia az ősterm
Ismét heves reakciókat váltott ki a friss inflációs statisztikák közzététele. A 40 éves csúcsot jelentő, 7.5%-os adat bejelentésére a piac vad táncba kezdett. A lenti képen jól látható, hogy a napon belüli tőkeáttételes kereskedést végzők számára miért is lehet veszélyes az ilyen helyzetekben való kereskedés. Szürke színnel a tegnapi nap bejelentés
Akár az első negyedév végéig eltarthatnak az idei évről szóló bértárgyalások a munkáltatók és a munkavállalók között. Érdekképviseleti vezetőket kérdeztünk arról, hogy mekkora a bérnyomás. A bértárgyalásokon eddig jellemzően 7-15% közötti megegyezésekről számoltak be, de van, ahol ennél is nagyobb az emelés mértéke. A felgyorsult infláció, az egyre
– Egy roma jelölt biztosan lesz a Jobbik listáján – jelentette be Jakab Péter a közösségi oldalán. A Jobbik első emberének megnyilvánulása azért is érdekes, mert korábban még ő maga hergelte a közvéleményt roma polgártársaink ellen: többek között arra utalt, hogy a romák középkori barbárok, emellett „mélyigénytelen” jelzővel illette őket.
Nehéz lenne máshogy értékelni a csúszást. A teljes anyag Musk: elszúrtuk a Model X frissítését címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
Csütörtökön tartotta 2022-es Forma-1-es versenyautójának bemutatóját az Aston Martin csapata. Az új, AMR22-es kódjelű modellel nagy célokat tűztek ki Sebastian Vettelék. Nézd meg riportfilmünket a brit istálló prezentációjáról!
Ma igazán harmóniában és békességben élhet a környezetével. A párkapcsolatát is újra olyan tökéletesnek és gondtalannak látja, mint a legelején. Ma könnyen megy a szerelem, és a hódítás.
„Elég-e a jobboldalisághoz, hogy valakinek sok gyereke van és elmondja magáról, hogy akkora keresztény, hogy hozzá képest csak ministránsfiú a pápa?” – kérdezte kampánnyitó beszédében Lázár János, az ellenzék miniszterelnök-jelöltjére, és ellenfelére Csongrád-Csanád megye 4-es választókerületében.
A BAMOSZ kalkulátora alapján összegyűjtöttük a kötvényalapok hozamait. A táblázatba a 2021. január 31-i adatok alapján kerültek a kategóriájukban legnagyobb alapok. A hozamokat rendszeresen összegyűjtjük.
A legnagyobb e-kereskedelmi szereplők egymással összefogva készítik fel a sokmillió felhasználót az elmúlt időszakban megszaporodott adatlopási kísérletek elleni védekezésre, törvénymódosítást is kezdeményezve. A figyelemfelhívó kampányhoz az ORFK is csatlakozott. A koronavírus megjelenése óta jócskán megugrott az online rendelések és ügyintézése
Visszatalált a lakosság a befektetési alapokhoz, miután 2019-ben a szuperállampapír hatalmas összegeket szívott el ebből a befektetési formából is. Tavaly közel 500 milliárd forint friss pénzt tettek ide, ezzel az állampapírok után a második legkedveltebb befektetéssé vált.
Egy ingatlan árát alapvetően három tényező határozza meg: a lokáció, a mérete és az állapota, de ezek közül csupán az utóbbira lehetünk hatással, arra viszont rendkívüli mértékben. A Magyarországon is egyre nagyobb teret hódító home staging, azaz az ingatlanok eladás előtti felkészítése milliókat is emelhet azok értékén, a vásárlók ugyanis a jó min
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) fokozottan figyel a gyermekek személyes adatainak védelmére, hiszen a fiatalabb generáció tagjai egyre aktívabbak a világhálón, ami nem egy veszélymentes terület -olvasható a NAIH közleményben. Mint írják, az elmúlt években “Kulcs a net világához!” című projektjük keretében több célzott gy
Jelentős mértékben növeli a régióban – így Magyarországon is – beszállítói körét a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. Ezzel több tízmillió eurónyi üzleti lehetőség nyílik meg a térségben dolgozó és a hazai vállalkozások számára. A Schneider Electric beszállítói pro
Azon a korosztályos Eb-n fedezte fel a Schalke 04, amelyen Iker Casillas először mutatta meg a kivételes képességeit. Szollár Krisztián a Fradiból került Németországba, a magyar labdarúgás nagy tehetségének tartották, debütált is a Bundesligában, mégsem futotta be a remélt karriert. Mai fejjel tudja, mit kellett volna másként csinálni, de nincs ben
Janicsák Veca nemrég súlyos témákról nyilatkozott. Elmondta, férjével elváltak útjaik egymástól, valamint beszámolt arról is, méhnyakrák miatt el kellett távolítani a méhét. Férje, Ladányi Jancsó Ábel most reagált a felesége szavaira.
Ahogy enyhítik a beutazási szabályokat a kormányok, úgy kapnak kedvet a repüléshez az utazók. A Ryanair erős növekedést tapasztalt a foglalásokban, és a nyárra már csaknem telt házzal közlekedhetnek a cég járatai. Ferihegyre is visszatérnek korábban sikeres járatok és a vendégek is.
Szörnyű vádak miatt áll a nürnbergi bíróság előtt Kamelia Z., az az ápolónő, akit egyik gondozottjának brutális halálával gyanúsítanak. A magyar állampolgársággal is rendelkező nővér verte és fojtogatta a gondjaira bízott 94 éves áldozatát, majd a nyakából kiharapott egy véres darabot.
A pekingi téli olimpia egyik legnagyobb csillaga lehet(ne), egyelőre úgy fest, a legnagyobb botrány alanya lesz. A mindössze 15 éves Kamila Valijeva főszerepet vállalt abban, hogy az oroszok nyerjék a műkorcsolyázók csapatversenyét. Ő az első nő a világon, aki négyfordulatos ugrást mutatott be. Ám doppingvétséggel vádolják, lehet, hogy nem is indul
Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) szerint több mint 14 millió öreg autó talált új otthont 2015 és 2018 között. Több mint fele Afrikában. Ghána például 100 000 roncsautót importál évente. A Ghánai Vámosztály szerint már több mint egymillió ilyen jármű került az országba. A fotó csak illusztráció. Szerző: Boros Jenő Az importált járművek ért
Egy ideje elhanyagolt fém adhat új perspektívát az akkumulátorgyártásnak. A teljes anyag Új előnyöket hozhat a cink az akkumulátorgyártásba címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Irházy Róbert.
A Fővárosi Ítélőtábla sztrájktörvénytelenséget megállapító másodfokú döntését követően a kormány jövő szerdára tolná a még elégséges szolgáltatásról szóló megbeszélést, az érdekképviseletek azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy péntek 10 órakor, az eredeti időpontban fogadják őket.
Szombaton kezdődik a hivatalos választási kampány, amelyben a választópolgárok egyéni választókerületi képviselőjelölteket ajánlhatnak a parlamenti választásra. Azok a választópolgárok, akik kiterjesztették nemzetiségi hovatartozásukat az országgyűlési képviselők választására is, szintén ekkortól adhatják le ajánlásukat a nemzetiségi listákra.
A Samsung mobilok egy része négy évig megkapja a legújabb Android frissítést és öt évig a biztonsági frissítésekkel sem lesz gondunk. A Samsung szoftveres fronton sokat fejlődött az elmúlt években. A vállalat tanult a Touchwiz idején elkövetett hibáiból, és úgy döntött, hogy megújítja szoftveres részlegét. A korábbi felhasználói felületből, a Touch
A fiatal, 23 éves nő alkoholmámorban indított élő videót, de aztán nem nagyon tudta kontrollálni az eseményeket. Hirtelen meg is ugrott a követőinek száma!