A Demokratikus Koalíció XVIII. évértékelő eseményét 7,7 ezren követték online, ahol Gyurcsány Ferenc pártvezető, Magyarország korábbi miniszerelnöke arról beszélt: van, akinek lejár az ideje, másoknak pedig éppenséggel eljön.
Főként az élelmiszerek, kisebb részben az iparcikkek és a piaci szolgáltatások árindexének növekedése nyomán januárban az infláció 0,5 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. A maginfláció 1,0 százalékponttal nőtt, amihez mindhárom termékcsoport - a feldolgozott élelmiszerek, az iparcikkek és a szolgáltatások - áremelkedésének gyorsulá
Az 1971-es Vadászati Világkiállítás 50. évfordulóján „Egy a Természettel” mottóval Vadászati és Természeti Világkiállítást szervezett Magyarország. A központi rendezvény 2021. szeptember 25. és október 14. között zajlott, ám a programsorozat több mint két évre nyúlt. Zárásként összefoglaltuk, hogy melyek voltak a világkiállítás szervezésének, kísér
Ashley Graham januárban adott életet ikerfiainak, az elmúlt hetekben pedig minden idejét a családjának szentelte. Hosszú hetek hallgatása után most visszatért a közösségi oldalára, ahol nemcsak az első babafotóval örvendeztette meg rajongóit, de elárulta újszülött kisifiai különleges nevét is.
A Merlo elektromos teleszkópos rakodógépe egyesíti a teleszkópos rakodók, a targoncák és a vontatók előnyeit és legfontosabb paramétereit. Elsősorban az állattenyésztők érdeklődésére tarthat számot, mert csendes és környezetbarát.
Cameron Boyce 2019. július 6-án hunyt el, mindössze 20 évesen – állítólag álmában érte őt a halál egy epilepsziás roham következtében, azóta azonban kiderült, hogy a tragédiában nem csupán ez játszott közre.
Reggel kiadott egy közleményt az Innovációs és Technológiai Minisztérium, mely szerint egyedülálló intézkedések védik a magyar embereket az európai áremelkedéstől. Aztán pár perccel később megérkezett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hivatalos jelentése az inflációról, amelytől hanyatt vágódott az összes szakértő, mert minden várakozásnál ross
− Az Egyesült Királyság soha nem fogja elismerni Oroszország fennhatóságát Voronyezs és Rosztov régiók felett − szögezte le tegnapi Szergej Lavrovval való egyeztetése során Liz Truss brit külügyminiszter.
Egy észt startup újabb hatalmas befektetést szerzett mezőgazdasági szén-dioxid-kibocsátási platformjának fejlesztésére, amelyet már valódi web3-as alkalmazásként emlegetnek.
A Fővárosi Törvényszék elsőfokú végzésében megállapította, hogy a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) által március elejére meghirdetett sztrájk jogszerű, a MÁV-Start fellebbezést nyújt be.
A Fővárosi Törvényszék elsőfokú végzésében megállapította, hogy a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) által március elejére meghirdetett sztrájk jogszerű, a MÁV-Start fellebbezést nyújt be.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított az egyik legnagyobb magyarországi ingatlanhirdetési portált üzemeltető Ingatlan.com Zrt.-vel szemben, mert vélhetően jelentős információkat hallgat el a hirdetési csomagok tartalmával kapcsolatban, így megtévesztheti a fogyasztókat - közölte a nemzeti versenyhatóság pénteken az MTI-vel.
Hetvenötödik születésnapját ünnepli Dévényi Tibor. Mindenki Tibi bácsija a Borsnak mesélt arról, milyen tervekkel vágott neki a nagy napnak, és a beszélgetés alkalmával egy kicsit nosztalgiáztak is élete fontosabb momentumaiból.