A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított az ingatlan.com üzemeltetőivel szemben, mert a portál jelentős információkat hallgathat el a fogyasztók elől a hirdetési csomagokkal kapcsolatban – írja honlapján a GVH.
Rekordévet zárt tavaly az M&A-piac: elsősorban a technológiai szektor volt lendületben. Magyarországon az M&A-tranzakciók összértéke közel 50 százalékkal növekedett 2020-hoz képest.
Egy hónap után találták meg azt az oroszlánkölyköt, amely feltételezhetően illegálisan került a montenegrói üdülőváros, Budva egyik külföldi állampolgárságú lakosának tulajdonába,
Az elmúlt tizenkét év munkájának köszönhetően a magyarországi szőlő-és bortermelés itthon előkelő helyen van minőségi termékeivel, és a nemzetközi piacon is versenyképes.
Az amerikai Dotdash Meredith médiavállalat hat közkedvelt magazint, köztük az Entertainment Weekly heti magazint és a InStyle divatlapot is megszünteti. A kiadványok online formában működnek tovább.
Minden rekordot megdöntöttek tavaly a vállalati felvásárlások, Európában 14 éves csúcsot sikerült beállítani. Magyarországon eközben folytatódott az Aegon eladása körüli mizéria.
Teljesen indokolt az egészséges életmód mellett letenni a voksunkat és sajnos vannak olyan ételek, amik ebbe a rendszerbe nem férnek bele. Azonban nem kell őket örökké száműzni, csak egészségesebb alapanyagokkal kell dolgozni. Mutatjuk a fitt csirkés székelykáposzta receptjét. Hozzávalók 4 főre
Ahogyan a közlekedésben már megbízható útmutatást ad a GPS, vajon mikor áll majd rendelkezésünkre az egészségünket navigáló rendszer is? Utat mutatni az egészséges adatkori társadalomba – ez a küldetése Lantos Zoltán Adatból egészség című könyvének. A szerző szerint a digitalizációval, a virtuális egészségtámogató eszközökkel, ember és gép észszerű
A vasárnapi Sztárban sztárban imádták a nézők és a zsűritagok Marics Petit. Az előadónak azonban a produkció közben egy óvatlan mozdulattól meghúzódott a térde. Másnapra lábra sem tudott állni és kórházba vitték. Most kiderült, hogy érzi magát.
Február 10-től játsszák a hazai mozik Jennifer Lopez új filmjét, amiben egy popdívát alakít, aki a megcsalásáról értesülve a koncertje egyik nézőjének ajánlja fel a kezét. Noha itt félig önmagát kell csak játszania, de JLo már többször bemutatta, hogy nemcsak énekesként, de színésznőként is képes figyelemreméltó produkciókra.
A mozdonyvezetők a munkabeszüntetést határozatlan időre tervezik, mert nem fogadják el, hogy a tavalyi nullaszázalékos béremelést és a magas infláció miatti reálkereset-veszteséget sem kompenzálja számukra a vállalat.
A koronavírus-világjárvány még nem ért véget, és további variánsokra lehet számítani - mondta Szumija Szvamináthán, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tudományos főtanácsadója pénteken.
2022. január 31-ig postára kellett adniuk a nyugdíj- és egészségpénztáraknak, biztosítóknak a 2021-es évre vonatkozó adóigazolást, amely tartalmazza, hogy az ügyfelek mennyi adókedvezményre jogosultak befizetéseik után. Amennyiben valaki rendelkezik államilag támogatott nyugdíjcélú megtakarítással, vagy egészségpénztári tagsággal, adóbevallásában i
Noha a Ford Bronco sajnos még mindig nem elérhető hazánkban, mi azért nem adjuk fel a reményt, és beszámolunk a modell izgalmasabbnál izgalmasabb új verzióiról. Nem is olyan régen a kis túlzással sorozatgyártású tereprally autónak is tekinthető Raptor kivitel volt porondon, most pedig a kalandorok számára készült egy új verzióval az amerikai gyártó
Itt az anyag, amiért 2 millió forintot fizetett Horváth Csaba polgármester a Z'zi Labor énekesének. Az egyetlen konkrét javaslat az benne, hogy szervezzenek olyan fesztivált, ahol a Z'zi Labor nagyszínpados fellépő.
„Aki támogatja a baloldalt, tegye, mi csak azt szeretnénk, hogy legyen képviselete a párt nélkül maradt millióknak is” – ezzel indokolta Gattyán György a Mandinernek adott interjúban, miért szállt be a választási vetélkedésbe Megoldás Mozgalom elnevezésű pártjával.
Az utóbbi több mint egy év folyamán – más ágazatok mellett – talán az uniós sertéságazatot sújtó krízis ad okot leginkább aggodalomra. A termelőknek a hosszan tartó, főképp exportpiaci okokból kialakult válság miatt tartósan önköltség alatti árakkal kell szembenézniük, emellett meg kell küzdeniük a koronavírus és az afrikai sertéspestis okozta piac
A decemberi közel harminc éves csúcs után Németországban négy havi mélypontra csökkent a infláció januárban - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Nem lesz hiány szeretetben és szerelemben a Nickelodeon műsorán: Valentin-nap alkalmából ugyanis ráhangolódásképpen egy különleges, tematikus hétvégi maratonnal kedveskedik kis nézőinek a gyerekcsatorna.
A globális felmelegedés nyomán növekvő fizikai kockázatok, valamint az ezek tompítására hivatott átállásból eredő kockázatok a gazdaság terén is egyre fokozódó mértékben éreztetik hatásukat. Az MNB hosszú távú klíma-stressztesztje azt mutatja, hogy az egyes gazdasági szereplők hiteltörlesztési képességére mindez jelentősen eltérő mértékben hat. E k
Tegnap elkezdődött és a napokban is zajlik az szja-visszatérítések bankszámlákra történő kiutalása. Ezért nem meglepő, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénteken fontos információt osztott meg az utalással kapcsolatban.
2012. február 11-én érkezett a lesújtó hír, amely az akkor 48 éves Whitney Houston tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláról számolt be. A könnyűzene egyik legsikeresebb előadóját mind a mai napig gyászolja az egész világ.
A legfigyelemreméltóbb ebben a történetben, hogy a nemzeti emlékezetből hogy törölnek ki valamit – fogalmazott a hirado.hu munkatársa az M5 Fülszöveg című műsorában. A Bán János csatornaigazgató által készített beszélgetésben Udvardy Zoltán a Népirtás Pozsonyligetfalun című, Géczy Dáviddal közösen rendezett filmről, a Sóval hintették be című, rövid
Nem kevéssel kerül többe a Tesla közkedvelt szedánja. A teljes anyag Drágult itthon a Tesla Model 3 címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Irházy Róbert.
A magas infláció és a növekvő kamatok ellenére sem írja le a részvénypiacokat az Amundi alapkezelő, sőt a value részvényeknek fényes jövőt jósol. A kelet-közép-európai régióban és Magyarországon különösen sok ilyen van, ezek 2022-ben is az egyik legizgalmasabb piacok lehetnek a világon.
Kritikusan nyilatkozott a két Liu testvér a sikertelen olimpiai elődöntő után. Az edző, Bánhidi Ákos szerint muszáj volt változtatni a taktikán, különben nem lett volna esély.
A Marathon Digital Holdings 2022 januárjában 462,1 új bitcoint bányászott, kevesebbet, mint az előző hónapban kitermelt 484,5 BTC-hez képest. A cég pénteki közleménye szerint elérték a számítási kapacitásuk kétszeresét, de ugyanakkor a Montana állambeli telephelyein működési ingadozásokkal kellett szembenéznie. A bányász jelenleg körülbelül 8595 BT
Magas nitrogéntartalmú szennyvizek hatékonyabb tisztítását segíti elő az Európai Unió által 753,2 millió forinttal támogatott eljárás, amelyet a sárvári Taravis Kft. a Pannon Egyetemmel, valamint a Fehérvári és Fekete Kft.-vel közös konzorciumban dolgozott ki - közölték az MTI-vel a konzorciumi partnerek.
Az Európai Bizottság engedélyezte a házi tücskök (Acheta domesticus) új élelmiszerként vagy élelmiszer-összetevőként történő forgalmazását az Európai Unióban.
Március 24-én két csatorna is átalakul az Antenna Group magyarországi portfóliójában: az AXN, a VIASAT3 és a VIASAT6 a megszokottak szerint, a Sony Max viszont VIASAT2, míg a Sony Movie Channel VIASAT FILM néven lesz majd elérhető. Az új csatornák a szolgáltató közlése szerint hasonlóan "színes tartalmakkal" szórakoztatják" majd nézőiket, mint előd