L.L. Junior volt feleségét felmentették a gondatlan emberölés vádja alól, ennek ellenére még mindig nem érhet véget a rémálom: most várandós barátnőjét kell megóvnia.
Az élelmiszerárstop első hetében mindössze 17 üzletben merült fel hiányosság, többségük a tavaly október közepinél drágábban árulta az érintett termékeket, leggyakrabban a napraforgó-étolajat – mondta a VG-nek Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért felelős államtitkára. A szakpolitikus a kiskereskedelem
Magas fordulaton pörög a metaverzum körüli felhajtás, mert kartávolságba került a (virtuális) valósággá válását lehetővé tevő technológia megjelenése, az internetes óriások pedig hatalmas tétekben fogadnak a sikerére. De vajon tényleg akkora durranás lesz ez, mint amekkorának beállítják? A Fidelity szakértői az vizsgálják, hogy vajon van-e ebben le
Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke a napokban kétnapos látogatást tett Kínában. Egyrészt részt vett a Téli Olimpiai Játékok megnyitóceremóniáján Pekingben, másrészt tárgyalást folytatott Hszi Csin-pinggel, a Kínai Népköztársaság (KNK) elnökével. Szóba került a szabadkereskedelmi megállapodás megkötése is, amely kapcsán a tárgyalások, a szerb államfő
Kucsera Gábor és Tápai Szabina reagáltak az őket érintő hírekre, miszerint a házasságuk zátonyra futott. A házaspár komoly kijelentést tett: most utoljára szerepeltek házastársakként a nyilvánosság előtt.
És még hátra van a rövid pályás gyorskorcsolyázók 500 méteres versenye és a férfi váltó. A MOB-elnök találkozott dél-koreai kollégájával, egyikük sem elégedett a short trackes bíráskodással.
A világban a (bizonyos fokú) demokrácia alatt élők aránya tavaly 45,7%-ra csökkent az egy évvel korábbi 49,4%-ról - derül ki az Economist Intelligence Unit (EIU) friss jelentéséből. A magyar helyzet is romlik, egye közelebb kerülünk a hibrid rezsim kategóriához.
Ha az inflációs helyzet még márciusban sem változik, akkor azt fogom szorgalmazni, hogy el kell kezdeni normalizálni az Európai Központi Bank monetáris politikáját, ami első körben az eszközvásárlások leállítását jelentené, második körben pedig azt, hogy még az év vége előtt kamatemelésre is sor kerülhet – ezt az erős kijelentést tette az új német
Szőllős Barnabás hatodik helyen végzett Pekingben, az alpesisízők kombinációs versenyében, izraeli színekben. A versenyt Johannes Strolz nyerte, harmincnégy évvel apja diadala után.
Csütörtökön Ázsiában kifulladni látszott a technológiai részvények globális ralija, miután a befektetők óvatosabbá váltak az infláció és a jegybanki kamatemelés kilátásai körüli bizonytalanságok közepette. A világ kötvényhozamai tovább csökkentek a többéves csúcsokról a nap folyamán esedékes, nagy figyelemmel kísért amerikai inflációs jelentés előt
A Duna House elemzése szerint 2022-ben is áremelkedés várható az országban, átlagosan 5-10 százalékos növekedés, területenként és lakástípusonként eltérő mértékben. Magyaroszágon ezekben a városokban lesz a legdrágább az ingatlan.
Az Oakley szemüvegmárka elindította a téli sportokra fókuszáló „Be Who You Are” kampányának utolsó fejezetét. Az együttműködő sportolók most arra emlékeztetnek, hogy az egyénileg bejárt utak azok, amik végül egyesítenek bennünket. Az Oakley Unity Anthemben hat sportoló – Mikaela Shiffrin, Stale Sandbech, Mark McMorris, Sage Kotsenburg, Henrik Harla
Tíz ember ellen emeltek vádat, akik pénzért cserébe hamis nyelvvizsga-bizonyítványokat szerezhettek migránsoknak. A fő vádlott egy bevándorlóknak alapított nyelviskolát vezet – írja a V4NA Hírügynökség.
A hat energiaital gyártót tömörítő Magyar Energiaital Szövetség közleményt adott ki, melyben a cukormentes energiaitalok megnevezése ellen szólaltak fel.
Úgy tűnik, továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy Adu Lászlónak a rosszullétei miatt kell elhagynia az Exatlont. Az előnyjátéknál ugyanis ismét elszédült a futama alatt.
Megemelte a szállítói keret limitösszegét leányvállalatainál a Delta Technologies, valamint új könyvvizsgáló veszi át a vállalatot – derül ki a BÉT-en közzétett tájékoztatásokból.
Nem akarsz kísérletezni a Netflix új, eredeti produkcióival, és ma este csak valami igazán jót néznél, amire jó eséllyel hosszú ideig emlékezni fogsz? Akkor jó helyen jársz, ugyanis összegyűjtöttük a számodra az 50 legjobb filmet, amit magyarul (felirattal vagy szinkronnal) nézhetsz a Netflixen.
Gáspár Győző tizenhárom éve küzd pánikbetegséggel és bipoláris zavarral. Tavaly két hónapot töltött a zárt osztályon emiatt, ám a rohamai most újra előjöttek, ezért vissza szeretne menni a kórházba.
Két és fél éves kisfiú vesztette életét Csepregen kedd délelőtt egy ötgyermekes család házában. Egyelőre nem lehet tudni, mi okozta a kis Máté halálát.
A vendéglátóhelyek ma még nem használják ki a hüvelyesekben rejlő gasztronómiai lehetőségeket, kínálatukban alig szerepel hüvelyes zöldségből készült étel - ismerteti a Bonduelle élelmiszerfeldolgozó a hüvelyesek világnapjára készült reprezentatív felmérése alapján.
Az adóhatóság idén is automatikusan készíti el a magánszemélyek szja-bevallási tervezetét. A NAV tájékoztatása szerint ez legkésőbb március 15-étő lesz elérhető az eSZJA felületen. Ekkortól lehet igényelni a gyermekek után visszajáró adót is, ha valaki nem kapta meg.