2022. december 9. péntek

dec. 9
7:54
Bevált, ezért piacra dobták a világ első, férgekkel működő ráktesztjét (Infostart)
A hasnyálmirigyrákot mutatja ki, ráadásul korai szakaszban.
dec. 9
7:54
Putyin szóvivője szerint félreértették Putyint, amikor új területek megszerzéséről beszélt (444.hu)
Peszkov szerint valójában Oroszország „új régióiban” vannak elfoglalt területek, amiket „még fel kell szabadítaniuk.”
dec. 9
7:54
Korlátozza a szén és a földgáz árát Ausztrália (vg.hu)
A termelők szerint ez visszafogja a beruházásokat, és hosszabb távon az áremelkedés irányába mutat.
dec. 9
7:57
A Nagy Ő: a műsor után egy percig nem volt együtt Árpa Attila és Timi (Life)
Ahogy megírtuk, A Nagy Ő-ben végül ketten, Bogi és Timi utazhattak el Toszkánába Árpa Attilával. A két ott töltött nap után Attila Timit választotta, most azonban a Tények Pluszból kiderült, hogyan folytatódott a kapcsolatuk.
dec. 9
7:57
Rekordhoz közelít Oroszország decemberi búzaexportja (Agrofórum)
A világ legnagyobb búza-szállítója, Oroszország exportja rekordmagas szint közelében lehet decemberben, ha viharos időjárás nem nehezíti meg nagy mértékben a hajók berakodását a kikötőkben – közölték elemzők és exportőrök szövetsége.
dec. 9
7:57
Steiner Kristóf: Nem érdemes hajtani az életet, tudja az jól, mi az ő tempója (WMN)
Mindennek eljön a maga ideje, még akkor is, ha ez nem feltétlenül egyezik a konvenciókkal, mások vagy a mi (vágyott) bioritmusunkkal. Úgyhogy a legjobb, amit tehetünk, mondja Kristóf, ha felfekszünk a hullámokra, és csak hagyjuk magunkat elringatni – főleg így a karácsonyra készülődve.
dec. 9
7:57
Gelencsér Tímeánál betelt a pohár: súlyos lépéseket tesz a rágalmazó kommentelők ellen (Promotions)
A magyar sportoló és TV-s személyiség igazságot akar.
dec. 9
7:57
Változás nélkül reménytelen a klímapolitika (Mandiner)
A Trend FM-en futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek aktuális adásában Bátorfi Botond, a Peak szakértője és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető arról beszélgetnek, hogy miként válhatna sikeressé egy klímaügyi konferencia napjainkban.
dec. 9
8:00
Továbbra is kóvályog a forint a csütörtöki pofon után (Menedzsment Fórum)
Csak a dollárral szemben tudott erősödni nemzeti fizetőeszközünk.
dec. 9
8:00
Leleplezték a Twitter feketelistáit (Portfolio)
A Twitter "feketelistákat" készített bizonyos, kritikus véleményeket megfogalmazó felhasználókról - ez derült ki a közösségi médiumok korábbi vezetése idején követett gyakorlatról csütörtökön este nyilvánosságra hozott újabb belső üzenetváltásokból.
dec. 9
8:00
Hétszáznál is több illegális bevándorló próbált Magyarországra jutni (hirado.hu)
Magyarország területén az elmúlt 24 órában embercsempészés miatt öt esetben hat fő ellen, közokirat-hamisítás miatt egy esetben indult büntetőeljárás.
dec. 9
8:00
Brutális fegyvert fejleszt Japán, Olaszország és az Egyesült Királyság (ATV)
Közösen kezd harci repülőgép fejlesztésébe Japán, Olaszország és az Egyesült Királyság - jelentette be a három ország pénteken.
dec. 9
8:03
A Twitter vezetősége listázta a nekik nem tetsző felhasználókat (Magyar Nemzet)
Nyilvánossága hozták a korábbi vezetés idején történt belső üzenetváltásokat.
dec. 9
8:06
Dmitrij Peszkov: nincs szó arról, hogy további régiókat annektálna Oroszország (Infostart)
Jobbára azokat a kelet-ukrajnai településeket támadták december 8-án az orosz erők, amelyeket Moszkva eredetileg magának követelt. Kommentátorok szerint ez is annak a jele, hogy feladhatták a nyugat- és észak-kelet ukrajnai területek meghódításának tervét.
dec. 9
8:06
Louis van Gaal veretlensége vagy Lionel Messi álma tart tovább? (m4sport.hu)
Hollandia és Argentína ellentétes utat járt be, míg eljutott a negyeddöntőig. A játékstílusuk is alapjaiban különbözik, ám van egy nagyon fontos közös pont a két csapat között, ez pedig, hogy a válogatottak egyik legmeghatározóbb emberi az utolsó esélyükkel szeretnének élni, hogy világbajnokságot nyernek. Pici különbség ugyan, hogy az egyikük a pad
dec. 9
8:06
Elon Musk lebuktatta a Twitter korábbi vezetőségét (vg.hu)
Ha valaki például a mainstream elméletekkel ellentétes véleményt fogalmazott meg a koronavírus-járványról, az bérelt magának egy helyet a „feketelistán”.
dec. 9
8:09
Megjelent az extraprofitadókról szóló kormányrendelet, és további rendeletek is módosultak (Adózóna)
A Magyar Közlöny 2022. évi 202. számában, december 8-án megjelent az extraprofitadókról szóló kormányrendelet módosításáról szóló 497/2022. kormányrendelet, kihirdetésre került ezen felül 9 új rendelet, egy politikai nyilatkozat és 14 határozat.
dec. 9
8:09
Csalódottságának adott hangot a Griner–But fogolycseréből kimaradó Paul Whelan (Magyar Nemzet)
Hamarosan négy éve lesz annak, hogy letartóztatták.
dec. 9
8:09
Ez gyors volt: Bayer Zsolt beleszállt Matolcsyba a kritikus nyilatkozata után (Nyugati Fény)
Rögtön egy korábbi áruló jutott az eszébe.
dec. 9
8:15
5 százalékkal nőttek a kgfb-díjak a harmadik negyedévben (ProfitLine)
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjai a tavalyi év azonos időszakához képest 5 százalékkal emelkedtek a harmadik negyedévben; a biztosítói kárkifizetések 12 százalékkal nőttek a szerviz- és alkatrészköltségek drágulása, a devizaárfolyam-változás és a pénzromlás hatásaként - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) MTI-nek csütö
dec. 9
8:15
Farm VIP - Vajtó Lajos: "Életem legnagyobb csalódása Görgényi Fruzsina" (Life)
Talán még nem volt a Farm VIP-nak olyan szériája, ahol ennyi feszültség lett volna a játékosok között, mint a mostani. A verseny forgatása véget ért, a szereplők pedig időnként - természetesen spoiler nélkül - beszélnek is a történtekről. Ezúttal Vajtó Lajos Gorgényi Fruzsiról fejtette ki  a véleményét.
dec. 9
8:15
A pick-up-piac 1421 darabbal esett vissza egy év alatt (Agrofórum)
Novemberben 4,2 százalékkal csökkent a hazai személyautó és kishaszonjármű forgalomba helyezések száma éves alapon, összesen 10 690 jármű kapott rendszámot.
dec. 9
8:15
Botnet: Nincs annál viccesebb, mint amikor a hekker esik hasra saját lábában (Bitport)
Egy botnet-üzemeltetőnek sikerült banális gépelési hibával összeomlasztani saját jól kitervelt, gonosz támadását.
dec. 9
8:15
Hamarosan életbe léphet Amerikában az azonos neműek házasságát támogató törvény (Magyar Nemzet)
Az amerikai képviselőház végszavazáson is megerősítette a Tisztelet a házasságnak elnevezésű törvényt.
dec. 9
8:18
Dmitrij Peszkov: nincs szó arról, hogy további régiókat annektálna Oroszország (Infostart)
Jobbára azokat a kelet-ukrajnai településeket támadták december 8-án az orosz erők, amelyeket Moszkva eredetileg magának követelt. Kommentátorok szerint ez is annak a jele, hogy feladhatták a nyugat- és észak-kelet ukrajnai területek meghódításának tervét.
dec. 9
8:18
Galambos Lajos a börtönről: „Értem nem kell jönni, megyek magamtól” (Metropol)
Lajcsi tovább harcol az igazáért.
dec. 9
8:18
12 titok a sünről, amit nagyon hasznos tudnod! (Agroinform)
Tudd meg, miért jó, ha van a kertedben sün, és miért ne kínáld tejjel.
dec. 9
8:18
Pintér kegyetlenül odacsap: magához rendelte az iskolaigazgatókat (ATV)
A legrenitensebb iskolák igazgatóit magához rendelte Pintér Sándor belügyminiszter, így próbál gátat vetni az elszabaduló tiltakozási hullámnak az oktatásért is felelős belügyi tárca - írja a Blikk.
dec. 9
8:18
Ezeket a cipőket viseld a leggingsszel, őrült csinos leszel (Ripost)
Az ősz és tél kedvence a leggings. Íme néhány szuper szett, hogyan leszel igazán nőies.
dec. 9
8:18
Három órán át vallatták Szilágyi Liliána édesanyját (BorsOnline)
Októberben megkezdődött a rendőrségi kihallgatások sorozata, amit Szilágyi Liliána édesapjával szembeni vádjai miatt indítottak.
dec. 9
8:18
Európai rekorder lett a magyarországi infláció – 26 éve nem volt ekkora pénzromlás itthon (SzMo)
A sertészsír drágult a legtöbbet, 111 százalékot tavalyhoz képest.
dec. 9
8:20
Elkobozhatják az autót Ausztriában – kiderült, vihetik-e a magyar kocsikat is (Infostart)
Bár a tervezet részletei még nem ismertek, vélhetően egyelőre nem vonatkozik majd más országban forgalomba helyzett autókra az osztrák lefoglalási szabály – mondta Kovács Kázmér ügyvéd, a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke
dec. 9
8:20
Posztumusz Világ Igaza kitüntetést kapott Kiss Mihály szalézi szerzetes (ATV)
Posztumusz Világ Igaza kitüntetést kapott Kiss Mihály szalézi szerzetes, aki a vészkorszak idején zsidó fiatalokat bújtatott a rend óbudai házában. Az elismerést Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete adta át Andrásfalvy János tartományfőnöknek csütörtökön Budapesten.
dec. 9
8:21
Elfelejtett, pikáns videó Köllő Babettről, abból az időből, amikor még egy számmal kisebb melleket hordott (Promotions)
Rövid és nem túl emlékezetes pillanatok egy kultuszfilmből.
dec. 9
8:21
Ekkora lehet a minimálbér-emelés (Magyar Hírlap)
Hamarosan várható a megállapodás megszületése.
dec. 9
8:21
Lagzi Lajcsit sokkolta az ítélet (Mandiner)
A zenész szerint az energiaválság miatt akarnak vele példát statuálni.
dec. 9
8:21
Mg modellekkel bővíti kínálatát a LeasePlan flottakezelő vállalat (Autószektor)
Az MG idén szeptemberben egyszerre kezdte meg hivatalosan a hazai autóértékesítést az ország 22 pontján két modell 6 változatával, melyek a legnépszerűbb hazai szegmensekbe tartoznak. Az átlagosnál jobban felszerelt, B-SUV szegmensbe tartozó, MG ZS modell kétféle takarékos, de dinamikus benzinmotorral, ill. manuális és automataváltós verzióban vásá
dec. 9
8:21
Sunyi, alattomos, szégyenlete, gyáva – kiakadtak a királyi bennfentesek Megan Markle és Harry herceg dokumentumfilmjétől (rtl.hu)
A következő hét olyan lesz szerintük, mint a „méreg”.
dec. 9
8:24
Emelkedéssel indulhat a nap a tőzsdéken (Portfolio)
Ma reggel az ázsiai piacokon felemás volt a hangulat, Európában és Amerikában azonban mérsékelt pozitív irányú elmozdulásban nyithatnak a vezető részvényindexek, és a délelőtti órákban nem is várható komolyabb mozgás, hiszen magyar idő szerint 14 óra 30 perckor érkezik a nap egyetlen nagyobb piaci hatással bíró gazdasági adata, a novemberi termelőá
dec. 9
8:24
Irányított áramszünet: leállnak a lélegeztetőgépek? (hirado.hu)
Erőteljes aggodalom jellemzi Franciaországban a közhangulatot azt követően, hogy egy hete napvilágot látott az az anyag, amely a létfontosságú intézmények működése érdekében beütemezett, úgynevezett tervezett kikapcsolásokról, áramszünetekről szól.
dec. 9
8:24
Hidrogén belsőégésű Corolla Cross koncepcióautót épített a Toyota (Márkamonitor)
Alig egy éve beszélt először a Toyota a hidrogén belsőégésű meghajtásról, egyre inkább úgy tűnik azonban, hogy a vállalat Beyond Zero elnevezésű stratégiájában meghirdetett multi-tech megközelítés egyik komoly potenciális pillérként számol vele az autógyártó.   Amint azt a Beyond Zero stratégia bejelentésekor annak fontos pilléreként a Toyota elmon
dec. 9
8:27
Holnapután megjelenik a Xiaomi 13 széria (GSMring)
A kínai vállalat már régóta pletykált sorozata holnapután hivatalosan is végre bemutatkozhat a kínai piacon, mi pedig mutatjuk, hogy mit tudunk eddig a készülékekről. A Xiaomi 13 sorozatról már hónapok óta érkeznek a szivárgások, most viszont végre elérkeztünk oda, hogy hivatalosan is megjelenjenek a termékek. Az első hivatalos bemutatási dátum dec
dec. 9
8:27
Az egészséges talaj az, amiben élet van (Agrárágazat)
A korszerű technológiáknak köszönhetően ma már a mezőgazdasági termelőknek több lehetősége van a talaj megismerésére.
dec. 9
8:27
Ksh: drágultak az agrártermékek, de rosszabb a jövedelem (Mezőhír)
Hiába a magas árak, a Ksh szerint sincsenek jó helyzetben a gazdák.
dec. 9
8:27
Lean: ezt érdemes lesz hallani a standardizálásról (Transpack)
Lean a logisztikában: az Mlbkt online programján ez lesz a téma pár nap múlva!
dec. 9
8:27
Miért jobb a proof-of-work a proof-of-stake mechanizmusnál? (BitcoinBázis)
A proof-of-work egy konszenzusos mechanizmus, amelyet a Bitcoin protokoll használ. Ez alapvetően azt jelenti, hogy a validátoroknak dolgozni kell a
dec. 9
8:27
Paddon 2023-ban akár Magyarországon is indulhat (Racing)
Hayden Paddon idén három év eltelte után tért vissza Európai versenyekre, valamint a WRC2-be, ahol jövőre szeretett volna bajnoki címért harcolni. Ez a terv azonban meghíúsulni látszik, így könnyen lehet, hogy az Európa-bajnokságon áll rajthoz.
dec. 9
8:27
Befutottak a legdrágább Teslák Európába (Villanyautósok)
Nagyon drága, de nagyon megy.
dec. 9
8:27
Blikk: A legrenitensebb iskolák igazgatóit magához rendelte Pintér Sándor (rtl.hu)
A belügyminiszter így próbálhatja letörni a tiltakozásokat.
dec. 9
8:30
Minimálbér-emelés, kevesebbet mondanak, mint az infláció (Infostart)
Hozzávetőlegesen 15 százalékos minimálbér-emelésre számít januártól a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár

Keresés