2022. december 9. péntek

dec. 9
6:27
Tite, a brazilok kapitánya elmagyarázta, mire jó a tánc (Magyar Nemzet)
Luka Modric szerint a Brazília elleni vb-negyeddöntő olyan nekik, mint a négy évvel ezelőtti finálé a franciákkal.
dec. 9
6:27
2023-ban is Historic Eb futam lesz a Mecsek Rally (Racing)
Jövőre is helyet kapott a Mecsek Rally a Historic Eb naptárában, melyben 2010 óta sszerepel. Pécsett Mitropa Kupa és az ORB versenyzők egészítik ki az Eb mezőnyt.
dec. 9
6:27
Hát ez mi fán terem? Elektromos egyterű Kínából (Villanyautósok)
Európában sem csak SUV-ra van igény.
dec. 9
6:30
Ethereum Shanghai: márciusban érkezhet az Ethereum következő frissítése (Kripto Akadémia)
Az Ethereum fejlesztők tegnapi egyeztetésén döntés született a 2023-as évre tervezett fejlesztések menetrendjéről. Az elhangzottak alapján két hullámban, tavasszal és ősszel számíthatunk majd az újdonságok érkezésére. Az első nagyobb frissítés céldátuma a jelenlegi tervek szerint 2023 márciusa lesz. A Shanghai névre keresztelt fork legfontosabb és
dec. 9
6:30
Elképesztő, mi derült ki a Twitterről, hatalmas a botrány (ATV)
A Twitter "feketelistákat" készített bizonyos, kritikus véleményeket megfogalmazó felhasználókról - ez derült ki a közösségi médiumok korábbi vezetése idején követett gyakorlatról csütörtökön este nyilvánosságra hozott újabb belső üzenetváltásokból.
dec. 9
6:33
Régimódi történet a századelőről (Magyar Nemzet)
Szabó Magda családregényét viszi színre a József Attila Színház.
dec. 9
6:36
Itt a válasz, miért esett szinte megállíthatatlanul a forint – 2023 a magyar deviza éve lehet? (Portfolio)
Sok oka volt annak, hogy az utóbbi másfél évben nem csak a forint, hanem a feltörekvő devizák többsége is komolyabb gyengülő pályán volt. Ugyanakkor könnyű lenne mindig a nemzetközi környezetet és a háborút hibáztatni ezért, az ING Bank friss elemzése éppen arra világított rá, hogy nagyobb szerepük volt a helyi tényezőknek, vagyis esetünkben a magy
dec. 9
6:36
Porsche Hungaria: 2024-re állhat helyre az újautó-piac (autopro)
Az importőr szerint 2024-ig kell várni ahhoz, hogy a szállítási idők normalizálódjanak.
dec. 9
6:36
Kettészakad az ország: ekkor érkezik az első hózápor (Ripost)
Azt is megtudtuk, hogy milyen idő vár ránk a hétvégén.
dec. 9
6:36
Ezt használd a hajadra, ha szeretnéd gyorsan megnöveszteni: az ősi módszer, ami tényleg beválik (Femcafe)
Nem számít a haj hossza és textúrája, minden természetes frizura úgy gyönyörű, ahogy van. De ha szeretnéd megnöveszteni a hajad, akkor van egy összetevő, amit mindenképpen érdemes beépíteni a hajápolási rutinodba.
dec. 9
6:39
Aki feladja a béke iránti erőfeszítéseket, a történelem rossz oldalára kerül (Magyar Hírlap)
Súlyos támadásokra kell készülnünk Szijjártó Péter szerint + VIDEÓ.
dec. 9
6:39
Mi csapódhatott be a két orosz légitámaszpontra? (Növekedés)
Noha Moszkva mást állít, az oroszországi légvédelem foga is beletörhetett az „ősrégi”, több mint félévszázados szovjet technológiát tükröző Tu-141-es Sztrizs sugárhajtású – feltételezhetően utólag felfegyverzett – ukrán nehéz felderítő drónba. Egyelőre nincs pontos információ arról, mi is csapódhatott be a két oroszországi légitámaszpontba. Sem az
dec. 9
6:39
Szekeres Imre: Orbán a tűzzel játszik (Mandiner)
Veszélyezteti Magyarország biztonságát és jövőjét, ezért mindenkinek, akinek módja van rá, föl kell lépnie ezzel szemben.
dec. 9
6:39
Több százezer forintos telekadóval sújtják Pilisjászfalu lakóit (rtl.hu)
A falu lakóinak egy részénél sokkoló mértékben nőttek az adók.
dec. 9
6:42
Nagyot haraptak a külföldiek a magyar ingatlanpiacba (Infostart)
Kapva kaptak a befektetők a forint leértékelődésén. Íme, a kedvenc országrészeik, kerületeik.
dec. 9
6:42
Megjelent a Twitter-iratok második része: feketelisták készültek bizonyos felhasználókról (Blikk)
A Twitter „feketelistákat” készített bizonyos, kritikus véleményeket megfogalmazó felhasználókról – ez derült ki a közösségi médiumok korábbi vezetése idején követett gyakorlatról csütörtökön este nyilvánosságra hozott újabb belső üzenetváltásokból.
dec. 9
6:42
Annyira felhúzta magát egy autós, hogy elkezdte csapkodni egy másik autó ajtaját (ATV)
Ajtócsapkodással büntetett egy autós Budapesten.
dec. 9
6:42
Még szorosabb együttműködés jön az olimpiai hajóosztályoknál (AQUA)
A World Sailing és a négy legnagyobb, olimpiai osztályok számára kiírt regatta bejelentette, hogy a sportágon belül még nagyobb együttműködésre törekednek. A résztvevők megerősítették a 2023-as és 2024-es versenyek időpontjait, minden kontinensen előnyöket biztosítva az eseményszervezőknek, a nemzeti szövetségeknek és a vitorlázóknak. A Trofeo Prin
dec. 9
6:42
Emlékszik még Kudlik Júliára? Friss képeken a 77 éves műsorvezetőnő (BorsOnline)
Életműdíjat kapott Kudlik Júlia.
dec. 9
6:48
Esős, havas és viharos időjárás vár ránk a hétvégén, több megyére is riasztást adtak ki (Blikk)
Igencsak csapadékos és viharos idő elé nézünk hétvégén, mindhárom napra riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
dec. 9
6:48
Arcukon és nemi szervükön lövik a tüntető nőket az iráni biztonsági erők (444.hu)
Iráni orvosok beszámolója szerint sok tüntetőnek direkt a szemét célozzák.
dec. 9
6:48
Adventi utazásnál sem érdemes milliós kiadást kockáztatni (Azenpenzem)
Két év koronavírus-járvány után végre korlátozásmentesen utazhatunk külföldre és látogathatjuk meg más országok karácsonyi vásárait is. A Posta Biztosító arra hívja fel a figyelmet, hogy még az 1-2 napos külföldi utakra sem érdemes utasbiztosítás nélkül felkerekedni. A megfelelő védelem kiválasztásakor fontos tisztában lenni azzal, pontosan mire és
dec. 9
6:48
Folytatódik a Magyar Vöröskereszt adománygyűjtése az Auchan áruházakban (Márkamonitor)
Péntek 10 órától vasárnap 18 óráig tart még az „Egy csomag szeretet” adománygyűjtés, amit hazánk legnagyobb humanitárius szervezete az Auchan Magyarországgal közösen szervez.   Az országos gyűjtésnek ezúttal is az áruházlánc 24 üzlete ad helyet. Főleg konzerveket, száraz babot és lencsét, rizst, száraz tésztát, lisztet, zabpelyhet, instant kakaót,
dec. 9
6:48
Kegyetlen, mi közelít az ország felé: kiadták a riasztást (BorsOnline)
Jelentős eső várható, a jövő hét elején téliesre fordul az időjárás.
dec. 9
6:51
Kvíz: 10 állandóan tévesen használt, francia eredetű szó a magyar nyelvben, 10-ből 8 magyar már a játék legelején hibát vét (Promotions)
10 szó és kifejezés értelmére kell rájönnöd a kvízben.
dec. 9
6:51
Az EU demokráciát exportálna Fehéroroszországba (Mínuszos)
Az Európai Bizottság új, 25 millió eurós programot fogadott el a fehéroroszországi demokratikus törekvések támogatására, a segélyt a civil társadalom képviselőinek, diákoknak és egyetemeknek juttatja el a brüsszeli testület. A bizottság sajtóközleménye szerint a finanszírozás célja, hogy támogassa a fehérorosz civil társadalom aktivistáinak tevéken
dec. 9
6:51
Mesterséges intelligencia segíti a cégeket a szabálykövetésben (KKV Magazin)
Az év végéhez közeledve nem csak az üzletek forgalma pörög fel, hanem a jogalkotás is dömpinghez érkezik. Az elmúlt évek trendjeit figyelve várhatóan idén is több, mint ezer jogszabály módosul az év utolsó pár hetében - jelezte előre a Joxa.hu fejlesztőcsapata.
dec. 9
6:51
New Yorkban díjazták Sussex hercegét és hercegnéjét (Magyar Hírlap)
Meghan és Harry a Robert F. Kennedy Ripple of Hope Award (Remény Hulláma Díj) díjátadóján vehették át az elismerést.
dec. 9
6:51
Az aktuális Ipar 4.0 trendek áttekintése a hazai realitás kontextusában (newtechnology.hu)
A Com-Forth Kft. innovatív ipari informatikai megoldásokkal teszi hatékonyabbá a termelést, valamint a gyártógépek közötti kommunikációt. Az aktualitásokról Bóna Péterrel, a vállalat ügyvezető igazgatójával beszélgettünk. Előadásodban az aktuális ipar 4.0 trendeket vizsgálod meg a hazai realitások tükrében. Mennyire mások a hazai folyamatok ezen a
dec. 9
6:51
Az ötfejű sárkány (Magyar Nemzet)
Szlama Lászlóval és Fábi Jánossal beszélgettünk, akik középkori rock ’n’ rollt játszanak népi hangszerekkel.
dec. 9
6:51
Kert a tűzoltóállomás tetején (Magyar Mezőgazdaság)
A német Épületzöldítők Szövetségének tagjai elsöprő többséggel szavazták meg a 2022-es év zöldtetőjét, amit az egyesület egyik tagja, a Paul Bauder GmbH & Co. KG tervezőiroda álmodott és valósított meg a karlsruhei tűzoltóállomás járműcsarnoka felett.
dec. 9
6:53
Kovács Zoltán: Nem használhatják politikai eszközként az emberi jogokat (Magyar Hírlap)
„A woke ideológia jegyében valójában az emberi jogok felszámolása és megkérdőjelezése folyik”.
dec. 9
6:54
Nagyon jó hírt kaptak a Balatonért aggódók (Infostart)
Az elmúlt napok esői megtették hatásukat, a jelek szerint elkezdett emelkedni a Balaton vízszintje. A szakemberek elmagyarázták, hogy miért.
dec. 9
6:54
Napi horoszkóp december 8.: a Bikáknak érdemes a női megérzésükre hallgatniuk, az Oroszlánoknak váratlan kihívással kell megküzdeniük (Joy)
A csillagok a hét második felére is izgalmasabbnál izgalmasabb üzenetekkel készülnek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
dec. 9
6:54
Kutatás: a munkavállalók egyharmada már külföldre is hajlandó lenne költözni (ATV)
Nagymértékben nőtt Magyarországon a munkavállalói mobilitás, tavalyhoz képest 18 százalékkal többen hagynák el lakóhelyüket a jobb fizetés reményében. Érzékelhetővé vált a munkaerőpiac helyzetén a globális gazdasági válság közeledte, miközben még mindig jelen van a munkaerőhiány - derült ki a Trenkwalder felméréséből.
dec. 9
6:54
Szomorú bejelentést tett a Kossuth-díjas színész (Ripost)
A Vígszínház művésze nincs kibékülve a világbajnokság időpontjával.
dec. 9
6:54
Már nem szokatlan a vegetáriánus menü a karácsonyi asztalon (vg.hu)
Egyre többen lesznek vegetáriánusok, és nem csak a magas húsárak miatt.
dec. 9
6:54
7 ok, ami gigászi magasságokba emeli a 23 éves Mbappét (Igényesférfi.hu)
A Paris St-Germain támadója, Kylian Mbappé vitathatatlanul jelenleg a világ egyik legjobb játékosa, nagy kérdés, vajon hogyan állíthatja meg őt Gareth Southgate három oroszlánja. Nézzük, mi emelte gigászi magaslatokba a még mindig csak 23 éves játékost!
dec. 9
6:57
Bochkor Gábor beszólt G.w.M és Kulcsár Edina Guccijára, a rapper sem maradt adós (SzMo)
Dagad a botrány a Guccik eredetisége körül, a rádiós csúnyán alázta az előadót.
dec. 9
6:57
Koppenhága az egész városban szabaddá tenné az úszást (Travelo)
2023-ra valóságos városi szabadstranddá változhat a dán főváros.
dec. 9
6:57
Két és fél hónapos csúcson a szójabab ára (Agrofórum)
Többségben voltak a vevők a terménypiacokon csütörtökön. Chicagóban a kukorica 0,2 százalékkal, a szójabab 1 százalékkal, a repce pedig 1,7 százalékkal drágult, a búza mindeközben 0,2 százalékkal olcsóbb lett. Európában a malmi búza, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, a kukorica árszintje azonban csökkent.
dec. 9
6:57
Háború: előrenyomulnak az ukránok (Növekedés)
.
dec. 9
6:57
Rengeteg pénzt költ a Volkswagen Wolfsburgra (Villanyautósok)
Új modellek is készülnek majd itt.
dec. 9
6:57
Hogyan védekezzünk a sokkoló infláció ellen? (rtl.hu)
Majdnem 103 százalékkal drágult a tojás, 82 százalékkal a kenyér és 79 százalékkal a sajt tavaly november óta – derült ki a KSH adataiból. A magyar infláció rekorder az Európai Unióban, a következő hónapokban ráadásul további drágulás várható, egyebek mellett a benzinárstop eltörlése miatt. De mit tud tenni, aki éppen kijön a fizetéséből és nincs p
dec. 9
6:57
A világ legöregebb kőbe vájt képregényében egy hímvesszőjét előkapó férfi küzd meg leopárdokkal (rtl.hu)
Történelmi jelentőségű felfedezés.
dec. 9
7:00
A képviselőház döntött: végső megerősítést nyert az azonos neműek házassága (Blikk)
Az amerikai képviselőház csütörtökön végszavazáson is megerősítette az azonos neműek házasságának védelméről szóló törvényt, amelyet azért kezdeményezett a Demokrata Párt, mert attól tartottak, hogy az alkotmánybíróság szerepét betöltő amerikai legfelsőbb bíróság eltörölheti az ilyen házasságokat országszerte legalizáló 2015-ös döntést.
dec. 9
7:00
Portugáliában legalizálhatják az aktív eutanáziát (444.hu)
Szigorú feltételek mellett, csak súlyosan beteg vagy sérült emberek dönthetnek majd így a törvény elfogadása után.
dec. 9
7:00
Dagad a Gucci-botrány: keményen beleszállt Bochkor Gáborba G.w.M. (BorsOnline)
G.w.M. reagált Bochkor Gábor műsorára.
dec. 9
7:00
„Az a célunk, hogy vidéken is megmozduljon a diákság” – A Széchenyi téren virrasztó diákok táborában jártunk (SzMo)
Az egy hetes virrasztás utolsó estéjén az ott akciózó diákok egyikével arról beszélgettünk, hogy látják most a helyzetet. Kiderült, hogy nagyon elszántak és kitartóak, nem napokban, hanem hónapokban gondolkodnak.
dec. 9
7:03
Végre valami alulmúlja az inflációt: csak 5 százalékkal nőttek a kgfb-díjak (Bank360 blog)
Közzétette az MNB a harmadik negyedéves KGFB-indexet, ez alapján a biztosítási díjak az előző év azonos időszakához képest 5 százalékkal emelkedtek, a kárkifizetések pedig 12 százalékkal nőttek.

Keresés