Valójában csak idézőjelben nevezhetjük sajátnak az autót, amelynek egy darabjára licitált Sebastian Vettel licitált az Autorport Awardson, és meg is nyerte azt. Tavaly Christian Horner licitált egy Mercedes gyárlátogatására, nyilvánvalóan Toto Wolff bosszantására, amolyan trollkodásként. Idén pedig Vettel nyúlt a pénztárcájába. A frissen visszavonu
Az Európai Bizottság szóvivője szerint Orbán Viktor bűnbaknak használja a bizottságot, amikor arra hivatkozik, hogy a szankciók miatt kellett megszüntetni az üzemanyagok hatósági árát Magyarországon. A kormány közben 95 százalékra emelte a MOL extraprofitadóját. Az így befolyó körülbelül 470 milliárd forintot az úgynevezett rezsivédelmi alapba fize
Curtis 2010-ben robbant be a magyar hip-hop zenébe és az újpesti focistából lett rapperről már akkor forgatott a Fókusz, mikor még édesanyjával élt. Az országos sikert a Majkával és BLR-el közös „Belehalok” hozta el. Azóta szóló dalai is több milliós lejátszásokat hoznak és hamarosan egy nagy álma válik valóra azzal, hogy Horváth Charlieval készít
Jogerős ítélet született a várpalotai hintabaleset ügyében: mindkét vádlott felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A 2017-es balesetben maradandó fogyatékossággal járó koponyasérüléseket szenvedett Máthé Krisztofer. Édesanyjával megtörten nyilatkoztak az RTL-nek a tárgyalás után. A nő elmondása szerint nemcsak fia, hanem az egész család élete tönkr
Átadták Budapest és Magyarország legmagasabb irodaházát, az új MOL-székházat. A Kopaszi-gátnál épület 143 méteres toronyházról az átadón azt mondták: az ország egyik legkorszerűbb irodaháza, amelynél odafigyeltek a takarékosságra is. Az építkezést évekig viták övezték, sokak szerint a torony belerondít a főváros dunai látképébe. Lázár János még kan
Harry herceg és Meghan Markle végre saját tévéműsort kaptak, amiben megpróbálják helyre tenni viszonyukat a királyi családdal, amelynek tagjai megszólalni se voltak hajlandók a dokumentumsorozat kemény állításaival kapcsolatban. Rasszizmus, kirekesztés, gőg és féltékenység a brit korona közelében – de vajon mennyire sáros Harry és Meghan?
A kormány már gőzerővel dolgozik a 2023-as költségvetésről szóló törvény rendeleti úton történő módosítására, egy csütörtök esti rendeletével lényegében ennek ágyazott meg.
Még a kétség szikrája sem merült fel Toto Wolffban a hétszeres világbajnok maradásával kapcsolatban. Januárban Lewis Hamilton már a 38. életévét fogja betölteni, így Fernando Alonso után ő a második rangidős a mezőnyben. Ugyanakkor a brit versenyző még mindig érzi magában a tüzet, és a 8. rekord világbajnoki címre is fáj a foga. A 2020-as
Az orvosról már korábban is írt a brit bulvársajtó, akkor tagadta, hogy megbukott volt a nyelvvizsgán, vagy hogy egyáltalán problémái lettek volna az angol nyelvvel.
Viki ezt az évet szabta magának határidőnek, hogy ha idén összejön, akkor lesz testvére első gyermekének, Samunak. Fiát óvja a nyilvánosságtól, de azt elárulta, hogy nagyon izgatott a tesó érkezése miatt, sőt gyakran énekel is Viki pocakjának. Tavaszra várják a pici érkezését, de azt egyelőre nem árulta el, hogy fiút vagy lányt várnak.
Napok óta készülhetett a gyilkosságra az a 25 éves férfi, aki szerdán a nyílt utcán, 16 késszúrással végzett apjával a Békés megyei Magyarbánhegyesen – ezt mondta stábunknak a meggyilkolt férfi rokona. A veszekedő családtagokat egy rokonuk próbálta szétválasztani, a támadó őt is megszúrta, de kivédte a szúrást, ezért csak könnyebben sérült meg. Ezu
Ülősztrájk, sávlezárás, élőlánc: csütörtökön az ország több pontján is demonstráltak az oktatás helyzete miatt. A szakszervezetek mára kiemelt sztrájknapot hirdettek. Becsléseik szerint körülbelül 10 ezren vehetett részt benne. Közben az alkotmánybíróság szerdán kimondta, hogy a tanárok sztrájkjogának korlátozása nem sérti az alaptörvényt.
Számos top dj, így Armin van Buuren, Dimitri Vegas & Like Mike, Hardwell, Dimension, Don Diablo, Joel Corry, KSHMR, Kungs, az Ofenbach és a Vini Vici is fellép a jövő évi Balaton Soundon.
Lando Norris kijelentette, nem rá lett teljes mértékben szabva az autó, így nem azért szenvedett Daniel Ricciardo. Az ausztrál versenyző nagy reményekkel hagyta ott a Renault-ot 2020 végén. Az akkor jól muzsikáló wokingi istállóval meg volt a közös hang ugyan, ám az eredmények nem érkeztek. Míg Lando Norris a dobogós helyezésekért küzdött, addig a
Egy aradi nagyvállalkozó arra szólította fel honfitársait, hogy ne költsék a pénzüket osztrák termékekre, ausztriai üdülésre, ő pedig elviszi számláit az osztrák bankoktól, és üzemanyagot sem vesz tőlük a munkagépeibe.
A zsűritagok a versenyzők macaronjain szólalkoztak össze, mert nem értettek egyet abban, hogy a kék vagy a piros csapat tagjai készítettek-e szebb desszerteket. Ha kíváncsi vagy a séfek vitájára, nézd meg a videót!
Valószínűleg rosszul lett vezetés közben, áttért a szemközti sávba és fának hajtott egy sofőr szerda este a Vas megyei Gencsapátinál. Az autóban egy család ült, anya és két lánya. Úgy tudjuk, mindenki be volt kötve. Az anyát kórházba vitték, a gyerekek pedig karcolás nélkül megúszták.
Több ezer orvos hajlandó letétbe helyezni a felmondását, illetve beszüntetni az ügyeleti munkát, hogy így tiltakozzanak a kormánypártok által szerdán este elfogadott egészségügyi törvénymódosítás miatt. Ez derült ki a Magyar Orvosi Kamara felméréséből. Az orvosok köztestülete mellett a szakdolgozói kamara és a szakszervezetek is mérlegelik a tovább
Sokak számára Tokaj nem több, mint a világhírű borok városa. Azonban a Tisza és a Bodrog találkozásánál található települést nem csak a borai miatt érdemes felkeresni.
A kínai metropolisz belvárosában még hétfő este történt balesetről egy térfigyelő kamera is készített felvételeket. A sofőr túlélte, köszönhetően annak is, hogy egy közeli lakópark biztonsági őre azonnal segítségére sietett.