Nem az olajszankciók miatt lett üzemanyaghiány Magyarországon - mondta az Európai Bizottság vezető szóvivője. Felhívta a figyelmet arra, hogy az embargó csak a tengeri szállítmányokra vonatkozik, Magyarország a vezetékes szállításra felmentés kapott, bármennyit behozhat Oroszországból.
Franciaországban pánikot okozott a betegek körében, hogy a legnagyobb áramelosztó cég vezetője azt mondta: az előre tervezett áramszünetek esetén nem tudnak kivételt tenni a lélegeztetőkészüléket használó betegekkel. A kormány igyekszik megnyugtatni az embereket.
A Magyar Vízilabda-szövetség nemrég megválasztott vezetője operatív és szakmai részre bontja az eddigi főtitkári feladatokat – és az ezzel járó felelősséget.
Magyarország mára évente közel ezermilliárd forintot költ kutatás-fejlesztésre, és ha ez az ütem tartható, akkor 2030-ra az első tíz k+f innovációval bíró országok közé fog kerülni.
Sokak számára meglepő lehet a tény, hogy a Zámbó Jimmy élettörténete által ihletett sikeres sorozatban, A Királyban nem a rendkívül hiteles alakítást nyújtó Olasz Renátó, illetve később Nagy Ervin énekel. A szlovák-magyar tehetség, Peter Šramek kölcsönzi mindkettejük énekhangját.
A Disney Csatorna saját gyártású ifjúsági, latin-amerikai sorozatának, a Violettának a 10. évfordulója alkalmából mától, december 8-ától elérhető Disney+- on a „Csak szerelem és ezer dal” című musical-show, amelyben Martina Stoessel, művésznevén Tini színésznő-énekesnő, valamint Jorge Blanco, Cande Molfese és Mechi Lambre társaságában előadja a sor
A Magyar Nemzeti Médiaszövetség szerint az Rtl nem először szakít hatalmas pénzt emberek megalázásából, ez azonban mára alapvető morális határokat lépett át.
Nem járul hozzá a konfliktus megoldásához az Ukrajnát orosz területek elleni támadásra buzdító német kijelentés – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak.
Az Mfb Csoporthoz tartozó Hiventures 125 millió forinttal szállt be a felhő alapú videó-felügyeleti szoftver rendszert fejlesztő magyar startupba, a Vidarex Kft-be. A cél a régióban még kevésbé elterjedt technológia meghonosítása. A Vidarex egy rendkívül felhasználóbarát, szolgáltatás alapú videó felügyeleti rendszer, amely gyors videó elérést és
Egy porond, ami akár cirkusz vagy showműsor helyszíne is lehetne, a jelmezek olykor Bosch világát idézik, a kérdések pedig, amelyekkel az előadás szembesít olyanok, amikkel régóta képtelen megküzdeni az emberiség. Shakespeare utolsó, cseppet sem felhőtlen vígjátékának középpontjában egy nagy politikai játszma áll, de tele van őrült vágyakkal, balfá
Kormányzati pénzeszközök, összesen 600 milliárd ringgit (54 ezer milliárd forint) hűtlen kezelésének gyanúja miatt indított eljárást Malajzia korrupcióellenes bizottsága.
Nem járul hozzá a konfliktus megoldásához az Ukrajnát orosz területek elleni támadásra buzdító német kijelentés - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak.
Nagy valószínűséggel nem léphet pályára a horvátok ellen pénteken sorra kerülő negyeddöntős mérkőzésen Alex Sandro, a katari labdarúgó-világbajnokságon szereplő brazil válogatott balhátvédje.