2022. december 7. szerda

dec. 7
6:45
Kiszivárgott fotókon a Oneplus CE 3 (GSMring)
A kínai vállalat hamarosan bemutathatja a Oneplus CE 3 okostelefont, amit most képeken is megtekinthetünk. Mutatjuk, hogy mit lehet tudni eddig a termékről. A Oneplus idén már elég sok okostelefont mutatott be, viszont a Oneplus CE3 okostelefon még várat magára és a forrás szerint csak a következő év elején kerülhet majd hivatalosan is bemutatásra.
dec. 7
6:45
Együttműködési megállapodást kötött az ingatlan.com és a Hitelnet (Mínuszos)
Az ingatlan.com csoport együttműködési megállapodást kötött a Hitelnet Kft.-vel, ennek részeként a money.hu közvetítői csapata csatlakozik a Hitelnet hálózatához, az ingatlan.com Zrt pedig részesedést szerez a Hitelnetben – tájékoztatta az ingatlanhirdetési portál. A money.hu hitelösszehasonlító oldal az ingatlan.com csoport tagja. A közlemény szer
dec. 7
6:45
Rendszeresen kelt botrányt a baloldal a T. Házban (Magyar Nemzet)
Baloldali politikusok gyakran zavarják meg a Tisztelt Ház működését és méltóságát.
dec. 7
6:45
Eldőlt: demokrata többség lesz a Szenátusban, miután Raphael Warnock nyert Georgiában (Mandiner)
A demokrata Raphael Warnock szűk győzelmét hozta Georgia államban a kedden megismételt felsőházi választás az előzetes eredmények szerint.
dec. 7
6:48
Tényleg itt a tél: jönnek a mínuszok, több megyére is figyelmeztetést adtak ki (Blikk)
Igencsak hűvös, de többnyire száraz idő várható. Este akár -2 fokig is mutathatnak a hőmérők.
dec. 7
6:48
Rengeteg törvényről dönt ma a parlament: tucatnyi változást hozhat a mai ülés (Blikk)
Törvényalkotási dömpinggel zárja háromnapos ülését szerdán az országgyűlés.
dec. 7
6:48
Filmklub: Felvétel indul! - Gönyey Sándor, K. Kovács László és Basilides Ábris filmjei (Metropol)
Válogatás a Néprajzi Múzeum Filmarchívumának korai filmjeiből, a filmkészítés némafilmes korszakától, az 1930-as évektől.
dec. 7
6:48
A szlovák külügyminiszter csak alkohollal tudta elviselni, hogy Szijjártó és Fico találkoztak (ATV)
Élesen bírálta Szijjártó Pétert Rastislav Kacer, szlovák külügyminiszter, mert Robert Fico volt szlovák kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatót.
dec. 7
6:48
Tizenegymillió font adóssága van egy angliai kikötőnek (AQUA)
Körülbelül 11 millió fontnyi adósság maradt a Wight-szigeti Island Harbour kikötő után, miután a cég felszámolás alá került. Steven Lancaster vagyonfelügyelőt azt követően vonták be az ügybe, hogy a Uavent Investments tulajdonában lévő kikötő megszüntette a kereskedelmi tevékenységeit. A jelentésében Lancaster azt állítja, hogy a 2012-ben alapított
dec. 7
6:48
Visszaesett a bolti forgalom? Lesz ez még sokkal rosszabb is! (Azenpenzem)
Még a gyengélkedő belföldi bolti forgalom mellett is – számolta ki az Azénpénzem.hu a kincstári mérlegadatokból – 2022 első tíz hónapjában 30 százalékkal több áfa folyt be a tavalyi azonos időszakhoz mérten. Kérdés, miként alakulnak majd a számok, ha a helyzet tovább romlik.
dec. 7
6:48
Beleírta a kormány a rendeletbe, hogy a szankciók miatt kellett eltörölni a benzinárstopot (SzMo)
Ezt már Gulyás Gergely is többször hangsúlyozta a kedd esti kormányinfón.
dec. 7
6:48
Téliesre fordult az idő: a ködös reggel után ez vár ránk (BorsOnline)
A ködös reggelt követően egyre többfelé várható eső.
dec. 7
6:51
Nem tudta megtartani az áremelkedést a búza (Agrofórum)
Amerikában vegyes hangulat, Európában inkább vevői fölény volt megfigyelhető a keddi terménypiaci kereskedésben. Chicagóban a búza 1,1 százalékkal, a kukorica pedig 0,5 százalékkal lett olcsóbb, miközben a szójabab 1,3 százalékkal, a repce pedig 1,1 százalékkal drágult. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is olcsóbb lett,
dec. 7
6:51
Kvíz: 10 iszonyatosan fura magyar szó a füleidnek, 10-ből 8 magyar már az első kérdésnél elbukik (Promotions)
Szavak és kifejezések, amelyeket valószínűleg sosem hallottatok, ha hallottátok is őket, egynél többször biztos, hogy nem.
dec. 7
6:51
A mesterséges intelligenciától az ergonómiáig (newtechnology.hu)
Az elmúlt két év rohamos fejlődése megmutatta, milyen gyorsan változik a munkakultúra, és milyen gyorsan elavulnak a kommunikáció és a munka eddig ismert formái. Egyre inkább egy „fizitális” világban élünk, amely egyesíti a fizikai és a digitális eszközöket. Ez olyan megoldásokat igényel, amelyek fenntarthatóan ötvözik e két terület elemeit, amelye
dec. 7
6:51
A Volkswagennek dolgozhat az iPhone gyártója (Villanyautósok)
Egyre jobban beleássa magát az autóiparba a Foxconn.
dec. 7
6:54
Útinform: 3 kilométeres sor a határnál, lezárás az M0-son – Mutatjuk, mely utakat érdemes elkerülni szerda reggel (Blikk)
Többfelé is útépítési munkálatok, valamint nagy forgalom nehezíti a közlekedést szerdán reggel.
dec. 7
6:54
A növényfaj, mellyel választ találhat az elszálló műtrágyaárakra (Agroinform)
Intenzív körülmények között akár 10 t/ha termésre is képes.
dec. 7
6:54
Több órán keresztül élvezhetjük a napsütést (hirado.hu)
A szerda, de még a csütörtök is viszonylag nyugodtnak ígérkezik.
dec. 7
6:54
Oroszország világossá tette a béke feltételét (Igényesférfi.hu)
Oroszország kész a tartós békére, de a "különleges hadművelet" céljainak megvalósítása előtt nem lát esélyt a tárgyalásokra.
dec. 7
6:54
Téliesre fordult az idő: a ködös reggel után ez vár ránk (BorsOnline)
A ködös reggelt követően egyre többfelé várható eső.
dec. 7
6:54
Meseszép műsorvezető oldalán tűnt fel Dzsudzsák Balázs (BorsOnline)
A csinos műsorvezető korábban szépségversenyt is nyert.
dec. 7
6:57
Törvényalkotási dömping előtt a parlament (Magyar Hírlap)
Ma zárul az Országgyűlés háromnapos ülése, amelyen politikai nyilatkozat elfogadása, felsőoktatási és egészségügyi tárgyú törvények módosítása is napirenden szerepel.
dec. 7
6:57
A művészeti nevelés nemzeti erőforrás (Magyar Nemzet)
Pedagógusokat és alkotóműhelyeket díjazott a Magyar Művészeti Akadémia.
dec. 7
6:57
mezőgazdaság 2022 (Üzletem)
.
dec. 7
6:57
Zámbó Jimmy dalai szólnak majd édesanyja temetésén – kiderültek a részletek (rtl.hu)
Családi kriptában helyezik örök nyugalomra Anna nénit. A rajongók számára is megadják a lehetőséget, hogy búcsút vegyenek tőle.
dec. 7
7:00
Már a pihenésnél is meghúzták a vészféket a magyarok (Infostart)
Csökkent a vendégéjszakák száma a magyar szálláshelyeken októberben. A külföldieké növekedett, de a magyaroké jelentősen visszaesett.
dec. 7
7:00
Bekeményít az EU, Orbán Viktor előtt bezárják a kiskapukat (Piac és Profit)
Egy csomagban kezeljük a magyar helyreállítási terv, az Ukrajnának nyújtandó 18 milliárd eurós pénzügyi támogatás és a globális minimumadó ügyét: ha egy kérdésben nincs megállapodás, a többiben sincs - jelentette ki Zbynek Stanjura cseh pénzügyminiszter Brüsszelben.
dec. 7
7:00
Donald Trump: ez politikailag motivált boszorkányüldözés – Adócsalási ügyben bűnösnek találták a volt elnök két cégét is (Blikk)
Adócsalás, valamint üzleti adatok éveken át tartó meghamisítása vádjában bűnösnek talált egy New York-i esküdtszék kedden Donald Trump volt amerikai elnökhöz köthető két vállalatot. Donald Trump szerint a cégei elleni eljárás politikailag motivált „boszorkányüldözés”.
dec. 7
7:00
Bűnösnek találta a bíróság Donald Trump cégeit, adócsalás ügyében (ATV)
Adócsalás, valamint üzleti adatok éveken át tartó meghamisítása vádjában bűnösnek talált egy New York-i esküdtszék kedden Donald Trump volt amerikai elnökhöz köthető két vállalatot. Donald Trump szerint a cége elleni eljárás politikailag motivált "boszorkányüldözés".
dec. 7
7:00
San Francisco mégsem engedélyezi a rendőrségnek, hogy gyilkos robotokat használjanak (444.hu)
Pedig először engedélyezték, majd mégis visszavonták a javaslatot, hogy a rendőrség extrém helyzetekben robotokkal ölhessen meg gyanúsítottakat.
dec. 7
7:00
Tíz megyére adtak ki riasztást: átláthatatlan köd fog lecsapni, mutatjuk hol (Ripost)
Tartós és sűrű köd fog rátelepedni a fél országra.
dec. 7
7:00
Irina Shayk felvette a legszexibb ruhát: kiemelte tökéletes alakját ez a hálós darab (Femcafe)
Irina Shayk egy nagyon különleges összeállításban jelent meg a vörös szőnyegen a minap.
dec. 7
7:00
Ideje euróban is emelniük az áraikat a szállodáknak (vg.hu)
Elkerülhetőnek tűnnek a korábban prognosztizált tömeges hotelbezárások.
dec. 7
7:03
Deák Dániel: Egy átlag család nagyjából félmillió forintot takarított meg a benzinárstopon (Mandiner)
A kormány elismerést érdemel csupán azért is, hogy eredeti vállalását meghaladó időtávban ki tudott állni mellette, elmentek a falig.
dec. 7
7:03
Újra terítékre kerül a dollárbaloldal ügye (Magyar Nemzet)
A dollárbaloldal ügyé­ben Márki-Zay Péterre fognak mindent a baloldalon.
dec. 7
7:05
Suárez vakmerő kezezése elődöntőt ért Uruguaynak (Magyar Nemzet)
Vagányság, amit nem lehet tanítani.
dec. 7
7:06
Félidős választás: eldőlt az utolsó szenátorhely sorsa (Infostart)
A hivatalban lévő szenátor, a demokrata Raphael Warnock szűk győzelmét hozta Georgia államban a kedden megismételt felsőházi választás az előzetes eredmények szerint.
dec. 7
7:06
Gyenge futball, gyenge tizenegyesrúgások (HírTV)
A spanyolok számára Marokkó jelentette a végállomást a nyolcaddöntőben. Az afrikai válogatott története során először jutott a vb legjobb nyolc csapata közé, miután 0-0-t követően büntetőkkel legyőzte a 2010-es világbajnokot.
dec. 7
7:06
„Gyönyörű kislány, tiszta Nati” – mindenki odáig van Berki Krisztián kislányáért (BorsOnline)
Elhalmozták üzenetekkel a Berki Krisztián kisebbik lányáról, Emmáról készült friss fotót.
dec. 7
7:09
Bérkövetelés helyett kormányellenesség (Magyar Hírlap)
A baloldal a történelmi választási kudarc után kimerült. Szellemi és szervezeti értelemben is. Mondanivalóhiányában pedig jogosan merült fel a megújulásra való igény.
dec. 7
7:09
A mandarin 5 kevésbé ismert egészségügyi előnye (Hamu és Gyémánt)
Mind a mandarin húsa, mind a héja rendkívül tápláló. Fogyaszthatjuk magában útközben, turmixolhatjuk, de lekvárt vagy éppen salátaöntetet is készíthetünk belőle. Az egyik legsokoldalúbb és legfinomabb gyümölcsről van szó. De mi a helyzet az egészségre gyakorolt hatásával? Felturbózza az immunrendszert A mandarinban található C-vitamin segít
dec. 7
7:09
Tankoláshoz: a Mol benzinkútjain 641 Ft a benzin, 699 Ft a diesel literje, az OMW és a Shell kútjain is hasonló a helyzet (Mandiner)
Cikkünk írásakor az OMW, Shell, és Lukoil kútjainál is hasonló árak várják a vásárlókat – derül ki a holtankoljak.hu információiból.
dec. 7
7:09
Felrobbant az internet a benzindrágítás hírére - Mutatjuk a legjobb mémeket! (Nyugati Fény)
A harmadik a kedvencünk, de mindegyik nagyon jó!
dec. 7
7:09
Rendkívüli elismerésben részesült Kevin Magnussen (Racing)
A Haas pilótája, Kevin Magnussen nyerte idén a Loranzo Bandini trófeát. A dán versenyző az idei szezonban elért kimagaslóan jó teljesítményéért vihette haza az elismerésre méltó díjat. A díj a Ferrari egykori legendás pilótájának nevét viseli, aki tragikus módon versenyzés közben veszítette el az életét 1967-ben Monacóban. Magnussen pedig teljes mé
dec. 7
7:09
Rendeletbe írta a kormány, hogy miért kellett kivezetni a benzinárstopot (rtl.hu)
A jogszabály címe is az, hogy az uniós szankciók életbelépése okán az üzemanyagárral kapcsolatos egyes rendelkezésekről.
dec. 7
7:12
Bedurvul az időjárás: tartós mínuszok jönnek, mínusz 6 fok alá is megyünk (Blikk)
Ez már igazi tél.
dec. 7
7:12
Portugál szárnyalás Svájc ellen (HírTV)
Kiütéses győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé Portugália. A Cristiano Ronaldo nélkül kezdő portugálok 6:1-re győzték le Svájcot. Az ötszörös aranylabdás helyén játszó Goncalo Ramos három gólt rúgott.
dec. 7
7:15
A fejlesztések éve volt az idei Zalaegerszegen (ProfitLine)
Ez az év alapvetően a nagy fejlesztések átadásáról szólt, de az energiaválság ellenére jövőre is újabb beruházások készülnek Zalaegerszegen - közölte évértékelő sajtótájékoztatóján kedden a zalai megyeszékhely polgármestere.
dec. 7
7:15
Rejtélyes tárgyat találtak a daytonai parton, lehet, hogy Nascar relikvia (Racing)
Hurrikán miatt került felszínre az a 25 méter hosszú valami, ami egy letűnt idő egészen különleges képviselője is lehet.

Keresés