Sokat enyhült annak a törvénytervezetnek a szövege, amely eredetileg nagyon széles körben gátolta volna a kínai csipek használatát a kormányzati szerveknél és azok beszállítóinál.
Elon Musk Falcon-9 típusú rakétája viszi majd a világűrbe a BME-n épített magyar kisműholdat. A szerkezet fedélzetén három másik egyetemen – a Szegedi Tudományegyetem, a győri Széchenyi István Egyetem és a Debreceni Egyetem – készült önálló kísérletek mellett a H-Ion és a 27G Kft. mérőeszközei is a világűrbe kerülnek. A Nemzeti Média- és Hírközlési
Kisebb mértékben már a következő napokban javulhat, a benzinársapka alkalmazása előtti kínálat helyreállását azonban a logisztikai kapacitások korlátai is nehezítik. Az InfoRádióban a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkárát kérdeztük.
Két hős rendőrnek köszönheti az életét egy 74 éves nyugdíjas asszony, aki egy ottfelejtett ebéd miatt került életveszélybe. Az idős nő ugyanis főzés közben elaludt, de szerencsére a zsaruk időben érkeztek
A nyugati államok hordónkénti 60 dolláros árplafonja hétfőn lépett hatályba, így próbálják akadályozni Oroszországot ukrajnai katonai műveletének finanszírozásában.
A világfutball olyan milliókat is összeköt, akik homlokegyenest mást gondolnak a szivárványos karszalag mögöttes jelentéséről, mint a globális észak milliói.
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Jan Nowicki lengyel színész - közölte szerdán a lengyel sajtó. A neves lengyel művész Mészáros Márta több filmjének főszereplője és több évtizeden keresztül a magyar rendező élettársa volt.
Rendeződni látszik Dudás Miki és Szigligeti Ivett kapcsolata. Az egykori sportoló és kedvese együtt jelentek meg a gyermekeikkel a Mokka műsorában, és nyoma sem volt annak, hogy valami nincs rendben közöttük.
Az egyik ülésre készített titkosszolgálati jelentésből derült ki, hogy az addig bevallottnál több, összesen mintegy hárommilliárd forint érkezett Amerikából a baloldalhoz.
Nem az üzemanyagot, nem a fosszilis energiát, hanem az embereket kell támogatni - reagált az üzemanyagárstop kivezetésére a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese.
Lekerült az európai pénzügyminiszterek tanácsának tegnapi napirendjéről a globális minimumadóról szóló vita. Az új adórendszer bevezetése több akadályba is ütközik, amely szakmai szempontból a részletszabályok hiányából, másrészt pedig a politikai síkon megjelenő nézeteltérésekből fakad. Ennek ellenére több jelentős uniós tagállam már korábban jele
A szankciók igencsak beleszóltak az üzemanyagárakba, ám mi így sem panaszkodhatunk: Magyarország az üzemanyagárakat tekintve az alsó egyharmadban van, itthon még mindig megéri tankolni.
A Concorso d’Eleganza Villa d’Este 2023 választóbizottsága meghívja az eseményre a kivételesen exkluzív klasszikus autók tulajdonosait, akik a https://www.concorsodeleganzavilladeste.com/ weboldalon jelentkezhetnek a szépségversenyre. Az „A Century of the 24 Hours of Le Mans: heroes of the most famous race in the world” elnevezésű kategória a lege
Egyértelmű kudarc, hadjárat, hibás kormányzati intézmények – Matolcsy György már több ízben is bírálta a kormány gazdaságpolitikáját, jobbára óvatosan. Ezen a héten már új hangnemet ütött meg.