2022. december 7. szerda

dec. 7
12:48
Szijjártó Péter sem pihen, Triesztet Közép-Európa egyik legfontosabb kikötőjévé fejlesztené (Menedzsment Fórum)
2026-tól már akár magyar cégek is használhatják majd a trieszti kikötő magyar tulajdonú részét.
dec. 7
12:48
Kemény Dénes: így is bánhat egy edző C. Ronaldóval (Infostart)
A kártya volt, amely bevethető; a vízilabdaedző-legendát a portugálok sima továbbjutásáról és a spanyolok marokkói "csapdájáról" kérdeztük.
dec. 7
12:48
A világot újjáteremtő képzelet – Veress Sándor László művészeti írásai, alkotásai egyetlen kötetben (Portfolio)
„A művészet nem lehet más, mint a megváltás drámájának kifejezése, még akkor is, ha az alkotója nem tud róla” – olvashatjuk a Veress Sándor László festőművész életművét bemutató kötet első oldalain. Az idézet magától a művésztől származik. Már ez az egy, kiragadott sor is előrevetíti, hogy rendhagyó könyvet tart kezében az olvasó, hiszen a lapokon
dec. 7
12:48
Szijjártó Péter: A trieszti kikötő magyar tulajdonú része 2026-tól megkezdheti működését (hirado.hu)
Megkezdődhetnek az előkészítő beruházások annak érdekében, hogy a magyar vállalatok 2026-tól már igénybe vehessék exporttevékenységükhöz a trieszti kikötő magyar tulajdonú részét.
dec. 7
12:48
Szijjártó Péter: A trieszti kikötő magyar tulajdonú része 2026-tól megkezdheti működését (hirado.hu)
Megkezdődhetnek az előkészítő beruházások annak érdekében, hogy a magyar vállalatok 2026-tól már igénybe vehessék exporttevékenységükhöz a trieszti kikötő magyar tulajdonú részét.
dec. 7
12:48
Bátor, sugárzó és nőies. Játssz, és nyerd meg az új ragyogó Fame parfümöt a Paco Rabanne-tól! (Glamour)
Ki ne vágyott volna már reflektorfényre? Ha úgy érzed, téged is a színpadra teremtettek, engedd szabadjára a benned rejlő magabiztosságot és légy te a saját életed főszereplője! Szabadítsd fel a benned rejlő sztárt! Próbáld ki a Paco Rabanne új illatát, az érzéki FAME-et, melyet pont olyan nőknek alkottak meg, mint amilyen te vagy.
dec. 7
12:49
Kreml: Moszkva többféle választ mérlegel az olajárplafon bevezetésére (Magyar Hírlap)
Oroszország megtanult együtt élni a büntetőintézkedésekkel.
dec. 7
12:51
Milyen munkajogi szempontokat érdemes mérlegelni év végén? (Adózóna)
Cikkünkben olyan munkajogi szempontokat mutatunk be, amelyek olyan jogi rendelkezésekhez kötődnek, melyek kifejezetten vagy elsősorban a 2022. év végi időszakban gyakorolható jogokhoz kapcsolódnak, ezért érdemes ezeket megfontolni. Nézzük, melyek ezek a szempontok!
dec. 7
12:51
Három nagy kutatási programot indít az MTA 2022-ben (Magyar Hírlap)
A programok négy évig, mintegy 8,6 milliárd forint támogatásban részesülnek.
dec. 7
12:51
Fésűs Nelly tabutémákat döntöget: szülőszobai élményeiről beszélt (AC News)
Fésűs Nelly és még két közismert édesanya kendőzetlen őszinteséggel, tabuk nélkül mesélnek a hétköznapjaikról és az életükről egy most megjelent könyvben, úgy, ahogy eddig még soha.
dec. 7
12:54
Románia mindenképpen szavazást kér az ország schengeni csatlakozása ügyében (hirado.hu)
Románia szavazást kér az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsának csütörtöki ülésén az ország schengeni csatlakozás ügyében.
dec. 7
12:54
Vizsgálatot rendelt el a holland király az uralkodóház gyarmatosításban betöltött szerepéről (444.hu)
A kutatást vezető történész szerint a holland király felmenői minden valószínűséggel rabszolgatartók voltak, és a Nyugat-indiai Társaságon keresztül részt vettek a transzatlanti rabszolga-kereskedelemben is.
dec. 7
12:54
Minden összejött egy jó kis ralihoz az Alteo piacán az Erste szerint (vg.hu)
Az elemző 12 hónapos célára 25 százalékos felértékelődési potenciált rejt.
dec. 7
12:54
Csák János a tanártüntetésekről: „Az utcáról nem lehet kompromisszumokat kötni” (SzMo)
A miniszter szerint méltánytalan, hogy olyan követelésekkel állnak elő a pedagógusok, amelyekhez hosszú előkészítések szükségesek, a belügyminiszter pedig csak fél éve vette át a területet.
dec. 7
12:57
„Erre nem lehet felkészülni” - imádott nagypapáját gyászolja Béres Anett (Life)
Szörnyű veszteség érte Béres Anettet, imádott nagypapája ugyanis a napokban hunyt el. Anett a közösségi oldalán, szívszorító sorokkal búcsúzott tőle, és azt is elárulta, miért a nagypapája volt a példaképe.
dec. 7
12:57
Népszerű a szülők körében az oktatásról szóló kérdőív (Demokrata)
Már több mint százezren töltötték ki a kérdőívet – mondta Rétvári Bence.
dec. 7
12:57
Jelenleg végezhető itthon drónos növényvédelmi tevékenység? (Mezőhír)
A mezőgazdasági termelők a nehézségek ellenére várják az új, precíziós technológiát és a kapcsolt szolgáltatást.
dec. 7
12:57
Mezőgazdaság: a nyertes pályázatok ötöde el fog veszni (Agrárágazat)
A nyertes mezőgazdasági pályázatok 20 százalékát visszaadják, de a beruházások többsége így is érvényesülhet. Pályázati hírek!
dec. 7
12:57
Megszűnt az üzemanyagár-sapka – mi jön most? (GépMax)
Mezőgazdaság: ma este 11 órától megszűnik az üzemanyagár stop, de idő kell a piaci stabilitáshoz.
dec. 7
12:57
Dr. Czeglédy Csaba: Orbánék megint hazudtak egyet tegnap éjjel (Mandiner)
Okoskodó fideszes ismerőseitektől pedig nyugodtan kérdezzétek meg, hogyha ezek az áldott jó fideszes politikusok a magyar családoknak akarnának segíteni, akkor miért nem csökkentették szintén tegnap éjjel az üzemanyag árát terhelő áfa és jövedéki adó mértékét.
dec. 7
13:00
Brazília a favorit, mondják a számok (Infostart)
A statisztikákkal foglalkozó Gracenote elemzése szerint a negyeddöntők előtt Brazília-Portugália döntőre van a legnagyobb esély a katari labdarúgó-világbajnokságon.
dec. 7
13:00
Oroszország egyelőre még keresi a megfelelő választ az olajárplafon bevezetésére (ATV)
Moszkva különböző válaszlehetőségeket mérlegel a Nyugat által bevezetett olajárplafonnal kapcsolatban - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán újságíróknak.
dec. 7
13:00
A FIFA elnöke több mint elégedett a vb-csoportkörrel (m4sport.hu)
Eddig pozitívan értékelte a katari világbajnokságot.
dec. 7
13:00
Átkeresztelnék a koronavírust a kínaiak (vg.hu)
Pekingi hivatalos kommunikáció szerint az ország a legnehezebb időszakot már maga mögött hagyta.
dec. 7
13:03
13 éves élettársát kényszerítette prostitúcióra a 25 éves salgótarjáni férfi (Magyar Hírlap)
Emberkereskedelem és kényszermunka a vád a gyanúsítottal szemben.
dec. 7
13:03
Meloni: Párizs és Berlin szigorú befogadási politikát folytat, miközben Rómának nyitást diktál a tömeges migráció előtt (Mandiner)
Giorgia Meloni úgy vélte, az emberi életekkel is kereskedő csempészszervezetekkel szembeni harc meghatározza kormányának identitását és politikai kultúráját.
dec. 7
13:03
Országos szakmai tanácskozást szervez a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a tanárok ügyében (Magyar Nemzet)
Az Mkpk a sajtóból értesült egyes egyházi iskolák tanárainak polgári engedetlenségre hívó kezdeményezéséről.
dec. 7
13:03
Vádat emeltek a volt katona ellen, aki meg akart erőszakolni egy várandós nőt Miskolcon (rtl.hu)
A nőnek sikerült felhívnia a segélyhívó központot.
dec. 7
13:05
Jogszerű a házelnök döntése Hadházy ügyében (Magyar Hírlap)
Hadházy Ákos képviselő még nyolc év képviselői tevékenység után is úgy tesz, mintha nem értené meg a szabályokat.
dec. 7
13:05
Bosszút forral Putyin: így válaszolnak az oroszok az olajárplafonra (Mandiner)
Bejelentett Peszkov.
dec. 7
13:05
A tényellenőrök célja a politikai narratíva irányítása (Magyar Nemzet)
A politikai tényellenőrzés egyik fő katalizátorának a 2016-os amerikai elnökválasztást tekintik.
dec. 7
13:06
Felkészülni! Mutatjuk, mikor eshet le az idei első hó! (Blikk)
Mediterrán ciklon alakítja péntektől időjárásunkat, több hullámban várható kiadós csapadék, de elhagyva a szakzsargont, a lényeg: vasárnap leeshet az első hó!
dec. 7
13:06
Elhunyt Jan Nowicki lengyel színész (hirado.hu)
A neves lengyel művész Mészáros Márta több filmjének főszereplője és több évtizeden keresztül a magyar rendező élettársa volt.
dec. 7
13:06
Meghosszabbítják a nemzeti konzultáció kitöltési idejét (444.hu)
Óriási az érdeklődés, de nagyon szeretnék, ha mindenki hallatni tudná a hangját.
dec. 7
13:06
A benzinárstopban kódolva volt a hiány, a szankcióknak ehhez semmi köze (444.hu)
A kormány nagyon próbálja sulykolni, hogy a szankciók miatt szűnik meg az olcsó üzemanyag korszaka. Pedig a magyar ellátásban a háború előtt bevezetett ársapka okozott igazi gondokat, a szankciók hatását csak februárban érezte volna meg a Mol.
dec. 7
13:06
Fábián Gergely lett az iparpolitikáért felelős államtitkár (Pénzcentrum)
Novák Katalin köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára december 7-i hatállyal államtitkárrá nevezte ki Fábián Gergelyt, aki a gazdaságfejlesztési miniszter irányításával az iparpolitikáért fog felelni - jelentette be szerdai közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.
dec. 7
13:06
Bejelentette a Forma–1, a 2023-as sprintfutamok helyszíneit (m4sport.hu)
A Forma–1 szerdán bejelentette a jövő évi sprinthétvégék helyszíneit. Az ideihez képest dupla annyi ilyen lebonyolítású versenyt rendeznek.
dec. 7
13:07
Dukai Miklós: A kormány az idősügyet is családi ügynek tekinti (Magyar Hírlap)
Az idősbarát szemlélet kialakítása sokszor nem is pénz, inkább odafigyelés, szervezés kérdése.
dec. 7
13:07
A Fifa – és a nagy nyugat-európai államok is – szégyenteljesen képmutatóak (Magyar Nemzet)
Ne legyünk naivak, mert akkor mindig rosszul járunk nyugati „barátaink” jóvoltából.
dec. 7
13:09
2000 éve kódolt üzenetet és felkavaró tárgyakat találtak az ókori Egyiptomból (Promotions)
Vajon mit akartak közölni az elődeink?
dec. 7
13:09
Hatalmas vulkánkitörést észleltek egy távoli üstökösön (Hamu és Gyémánt)
Egy szokatlan vulkanikus üstökös váratlanul hatalmas gáz- és jégfelhőt eresztett ki magából, a látvány pedig megdöbbentette a csillagászokat.
dec. 7
13:09
Fábián Gergely lett az iparpolitikáért felelős államtitkár (Demokrata)
Az államtitkártól elvárják, hogy olyan javaslatokkal segítse a kormányt, amelyek biztosítják, hogy a recesszió elkerüléséhez az ipar minél nagyobb mértékben járuljon hozzá.
dec. 7
13:09
Éves alapon nőtt, de októberben már csökkent a termelés (Mandiner)
Jelentősen, közel 6 százalékkal nőtt egy év alatt az ipari termelés, de havi alapon már 3,5 százalékos lassulást mutatnak a friss, ma közzétett KSH adatok.
dec. 7
13:09
Vizsgálatot kezdeményez a holland király az uralkodóház gyarmatosító szerepéről (Magyar Nemzet)
Szakértői vizsgálat indul a királyi család tulajdonában lévő műtárgyakkal kapcsolatban is.
dec. 7
13:09
Nem csak Portugália az esélyes, egy régi kedvenc is visszatérhet jövőre (Racing)
A Portugál Autósport Szövetség elnöke elismerte, nem csak Portimao pályázik a megüresedett Kínai Nagydíj helyére. Nemrég a Forma-1 hivatalosan is bejelentette, hogy jövőre sem látogatnak el Sanghajba. A közlemény szerint a koronavírus még mindig az akadálya annak, hogy visszatérjen a pálya, így újfent más megoldást kell találni a helyére. A portugá
dec. 7
13:12
Egy váci fideszes képviselő is megszavazta a kormányt elítélő határozatot (Menedzsment Fórum)
A váci képviselőtestület a Fidesz-KDNP frakció egyik tagjának szavazatával fogadta el a kormányt elítélő határozatot. Az egyik bezárásra ítélt kisposta pedig egy időre megmenekült.
dec. 7
13:12
Jól húz a Mol sapka nélkül, izgalmas másfél hétnek nézünk elébe (Privátbankár)
Az ársapka megszüntetése pozitívan hatott a Molra és a forintra, bár úgy tűnik, a kedd esti bejelentés már az elmúlt napokban elkezdett beépülni az árfolyamokba. Hasonlóan számítottak a kínai Covid-szabályok enyhítésére a tőzsdék, miközben a jövő heti amerikai kamatdöntés lesz a következő nagy esemény. De jön még pár fontos hír itthon is, külföldön
dec. 7
13:12
Jelezte Árpa Attila, hogy ez már sok, de Kasza Tibi nem hagyta abba (Blikk)
Ez lett belőle.
dec. 7
13:12
Meghosszabbítják a nemzeti konzultációt (Infostart)
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebookon jelentette be.
dec. 7
13:12
Jótékonysági estet rendeznek a magyarországi árvák és nagycsaládosok megsegítésére (hirado.hu)
A céladományt még karácsony előtt eljuttatják a segítségre szorulókhoz.

Keresés