Az előzetesben fotósok fenyegető hada látható, akik a hercegi párt „zaklatják”. Azonban kiderült, hogy a fotóriporterek valójában egy Harry Potter premiert fényképeztek.
Tovább romlott a levegő minősége a magas szállópor-koncentráció miatt a Sajó völgyében, Sajószentpéter mellett már Kazincbarcikán és Putnokon is veszélyes a levegő minősége – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfőn közzétett adataiból.
A ferencvárosi rendőrök befejezték a nyomozást azzal a két férfival szemben, akik a gyanú szerint 12 autót loptak el a fővárosból, autópálya pihenőkből, illetve vidéki városokból.
A volt államfő kifejtette: az egyik megoldás az energiaközösségek létrehozása, a másik pedig az elszámolási rendszer és az okosmérők alkalmazásának elterjesztése.
Az e-kereskedelem előretörése hazánkban is megfigyelhető, éppen ezért a villámgyorsan növekvő magyar piac vonzza a tőkeerős szolgáltatókat. Ezt igazolja, hogy a Lengyelországban, Romániában és Ukrajnában jelentős piaci részesedéssel bíró, a varsói székhelyű, lengyel AZA Group-hoz tartozó Born2be online divatáruház is elindította magyarországi szolg
Az előzetesben fotósok fenyegető hada látható, akik a hercegi párt „zaklatják”. Azonban kiderült, hogy a fotóriporterek valójában egy Harry Potter premiert fényképeztek.
Az üzemanyag-kiskereskedelem forgalmi volumene közel 20 százalékot ugrott, az élelmiszerüzletekben történt értékesítés viszont nagyot esett tavalyhoz képest.
Idén december 5-18. között rendelte el a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára. Az egész országra kiterjedő kéthetes ellenőrzéssorozat idején a szakemberek fokozott jelenléte várható az élelmiszerlánc minden területén. A szezonálisan néps
Jelenleg 170–180 ezer olyan online kassza üzemel az országban, ami ugyan megfelel a NAV követelményeinek, de a törvényi kritériumokhoz hamarosan jóval több adatszolgáltatásra, az ügyféligényekhez pedig innovatívabb fizetési opciókra lesz szükség. Várkonyi Gábor, a számlázó, pénztárgépi és elektronikus fizetési megoldásokat forradalmasító CMO24 ügyv
Novemberben sem mozdult felfelé az itthon forgalomba helyezett külföldi használt személyautók száma: a Datahouse friss adatai szerint a használtimport volumene 9 663 volt, ami 19 százalékkal marad el a tavalyi hasonló időszakban regisztrált 11 963 darabtól.
A fotókészítés még mindig népszerű elfoglaltság. Csücsörítve magunkról, pillanatonként másról és másokról. „Jaj, de édes!” – vesszük észre kutyánk mosolyra hasonlító arckifejezését, és már elő is az okostelefonnal. „Nézd-nézd!” – kiáltjuk, miközben egy ritka madarat veszünk észre a levegőben, immár az okostelefon képernyőjén keresztül nézve. Fotó k
A nadragulya vagy más néven maszlagos nadragulya (Atropa bella-donna) szemet gyönyörködtető látványt nyújt az erdőkben. Gyönyörű megjelenése ellenére azonban rendkívül óvatosan kell bánni ezzel a vadon élő növénnyel, mert mérge halálos lehet az emberre és a kisállatokra nézve.
A legjelentősebb bevételi forrásától vágják el a putyini Oroszországot a hétfőn életbe lépett olajembargóval, mivel az idei orosz költségvetés 60 százalékát a kőolaj eladásából fedezték. A szankció bevezetését az Orbán-kormány is támogatta, miután a vezetéken érkező energiahordozóra sikerült mentességet kiharcolni. Az olcsó orosz olaj felhasználásá
Televízió- és rádióadók kötelezettségvállalásainak teljesülését ellenőrizte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.A körzeti, közösségi televízióként üzemelő Jazz TV szolgáltatója ellen hivatalból indított eljárást a hatóság. A vizsgálat kiderítette, hogy szeptember 20–26. között a médiaszolgáltató nem teljesítette sem a rendsze
2022. októberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 0,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Egy Európában, Ázsiában és Északnyugat-Afrikában őshonos növény, a lúdfű növekedését sikerült beindítani a néhány nappal ezelőtt útnak indított Sencsou-15 kínai űrhajó fedélzetén a kínai űrállomáson - jelentette hétfőn a kínai tudományos és technológiai minisztérium hivatalos lapja, a Science and Technology Daily.
„Senkinek nincs felhatalmazása, hogy félrefordítsa tekintetét” – Ferenc pápa a háború kirobbanása óta több alkalommal mondott már imát a békéért az általános audienciákon.