2022. december 30. péntek

dec. 30
11:45
Egy magyar, szőke nő a világ legkeresettebb női bűnözői között (AC News)
2012 óta szökésben van és azóta is csak találgatják, hogy hol lehet a magyar csaló keresztanya, Dudla Andrea.
dec. 30
11:48
Cudar világ jött a nyugdíjasokra idén, pedig eddig is nehéz volt (Menedzsment Fórum)
A nyugdíjemelés metodikája olykor még békeidőben is okozhatott némi nehézséget, 2022-ben viszont jelentős hátrányt jelentett ez a nyugdíjasoknak.
dec. 30
11:48
Csaknem 18 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel (Vital)
A legjobban érintett korcsoportok
dec. 30
11:48
Imával kíséri a katolikus világ XVI. Benedek életének utolsó stádiumát (HírTV)
A Szent Péter téren is kezdenek már összegyűlni az imádkozó hívők, hogy lelki közelségüket fejezzék ki a szenvedő pápa utolsó nagy próbatétele láttán.
dec. 30
11:48
Az EU tárgyalói megállapodtak a kibocsátáskereskedelmi rendszer reformjáról, valamint a szociális klímaalap létrehozásáról (Alternatív Energia)
Az uniós kormányokat tömörítő tanács és az Európai Parlament tárgyalói ideiglenes megállapodásra jutottak a kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) reformjáról, valamint arról, hogy szociális klímaalapot (SCF) hoznak létre a Fit for 55, azaz Irány 55 százalék nevű klímacsomag, az unió környezetvédelmi céljainak megvalósítása érdekében - tájékoztatott
dec. 30
11:48
Maffiaügyben tiltakoztak az olasz gazdák (Agroinform)
A maffia elől nehéz elmenekülni, mindenütt felbukkan, mutatjuk, hogyan.
dec. 30
11:48
Szívszorító sorok: így búcsúznak a hírességek és a sportvilág legnagyobbjai Pelétől (Femcafe)
82 esztendős korában elhunyt Pelé, háromszoros világbajnok brazil labdarúgó, a sportág és a sportvilág legendás alakja, akitől most az egész világ búcsúzik.
dec. 30
11:50
Az orosz sertéstartók Putyin segítségében bíznak (Agroinform)
A kínai export talán nem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre látszik.
dec. 30
11:51
Kattints, és megmondjuk, melyik a neked való társasjáték! (WMN)
A társasjátékok olyanok, mint az emberek, és fordítva, azaz: sokfélék. És nem passzol mindenkihez minden. Mindenki máshogy szeret játszani, ebből következik, hogy másféle játékok passzolnak hozzánk. Kattints az alábbi kvízünkre, és megmondjuk, hozzád milyen fajta illik a legjobban.
dec. 30
11:51
Az idén 41 ember halt meg Budapesten közlekedési balesetben (Demokrata)
Az idén, december 29-ig, 41 halálos áldozata volt a fővárosban történt közlekedési baleseteknek.
dec. 30
11:51
Putyin: Erősödik Kínával a katonai együttműködés (Növekedés)
Oroszország és Kína erősíteni fogja a katonai együttműködést - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor csütörtökön videókapcsolaton keresztül megbeszélést folytatott kínai hivatali kollégájával, Hszi Csin-pinggel.
dec. 30
11:51
Éles fordulat Brazíliában: az új kormány prioritásként kezeli az esőerdők védelmét (Helló Magyar)
A "Föld tüdejének" becézett Amazonas épsége megőrzésének kulcsszerepe van a klímaváltozás elleni küzdelemben
dec. 30
11:51
A Porsche így segített a riválisoknak az első Lmdh verseny előtt (Racing)
Bár a Porsche volt az, akivel a közös hibrid rendszert tesztelték, nem származik belőle előnyük, hogy többet mentek. A BMW még boldog is a helyzettel.
dec. 30
11:51
Kriptovalutákkal kapcsolatos tevékenységek miatt zárolnak bankszámlákat Venezuelában (BitcoinBázis)
A Venezuelában működő bankok 2021 vége óta több mint 75 bankszámlát zároltak kriptovalutákkal kapcsolatos tevékenységek miatt. A venezuelai bankok a
dec. 30
11:51
Elhunyt a világhírű divattervező, a punk nagyasszonya (AC News)
December 29-én 81 éves korában halt meg Vivienne Westwood, aki igazi úttörő volt a divatszakmában.
dec. 30
11:54
Kukoricából kevesebb, napraforgóból több érkezhet jövőre Magyarországra (Agroinform)
Egyelőre még a tavalyi készleteket exportálják az ukránok.
dec. 30
11:54
Hihetetlen mennyiségű alkohollal búcsúzik 2022-től Tóth Andi (ATV)
A fiatal énekesnő a közösségi oldalán jelentkezett be, és egyből üzent is a rajongóinak.
dec. 30
11:57
Újabb válságjel: Nettó hiteltörlesztővé válhatnak a családok a lakáshitel-piacon (Biztosító Magazin)
A gazdasági válságokban az emberek igyekeznek megszabadulni a felgyülemlett tartozásaiktól – a pandémia kezdete óta korábban nem látott magasságokban van a lakáshitelek előtörlesztése.
dec. 30
11:57
Tarol a neten az orosz műkorcsolyázó, aki a Wednesday-táncot adta elő a versenyén (SzMo)
A téli olimpián doppinggyanúba került sportoló az ikonikussá vált mozdulatokat is felhasználta a programjához, amivel ezüstérmet nyert.
dec. 30
11:57
Már benyújthatók az iskolakezdés halasztásához kapcsolódó kérelmek (Demokrata)
Pénteken nyílt meg a kérelmek beadásának informatikai felülete.
dec. 30
11:57
Csúcsot döntött a magyar filmipar bevétele (Demokrata)
Budapest lett Európa legnagyobb filmgyártó bázisa London után – mondta Káel Csaba.
dec. 30
11:57
A béke lett az Év szava a közmédiában (AC News)
A béke kifejezést szavazta meg az Év szavának a közmédia Montágh Testülete.
dec. 30
12:00
Az európai börzék 2018 óta a legrosszabb teljesítménnyel zárhatnak idén (Privátbankár)
Várhatóan alacsony forgalomban mérsékelt mínuszok jellemzik majd az év utolsó kereskedési napját az európai és a hazai piacokon. Pénteken több tőzsde (köztük a frankfurti és a londoni) is csak rövidítetten tart nyitva. Január 2-án több piacon szünetel a kereskedés, így többek között a londoni és az amerikai piacok is zárva tartanak.
dec. 30
12:00
Kedves Reese Witherspoon, csak nem egy új családtag a láthatáron? (Glamour)
Négy gyönyörű gyermek, egy boldog házasság és csodaszép kutyák – Reese Witherspoon élete már akkor is csodálatraméltó, ha leszámítjuk fantasztikus karrierjét, ami a 2000-es évek óta töretlen. Lehet ezt még fokozni? Lehet ám – mondjuk azzal, ha még több családtaggal osztod meg a boldogságodat.
dec. 30
12:03
Nógrádi György: Egységes európai álláspont kell (Magyar Hírlap)
A migráció nagyon fontos, de háttérbe szorult.
dec. 30
12:03
Honvédelmi miniszter: A magyar katonák megállták a helyüket a nemzetközi missziókban is (Növekedés)
A 2022 megmutatta, hogy Magyarország számára a biztonság a legnagyobb érték - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-oldalán pénteken megjelent videóüzenetében.
dec. 30
12:05
Erősen keresik a hatóságok a miskolci csalót (Magyar Hírlap)
Megpattant s talán Thaiföldön bujkál.
dec. 30
12:05
Izgalmas év lesz 2023 a magyar haderőfejlesztés szempontjából, megnéztük milyen beszerzések várhatóak (Növekedés)
Fontos szakaszába ért a magyar haderőfejlesztés, rengeteg új fegyver érkezik jövőre a Honvédséghez. Megnéztük milyen új beszerzések várhatóak 2023-ban, valamint számba vettük, milyen új bejelentésekre számíthatunk.
dec. 30
12:06
Még hónapokig nem változik az áram és a gáz ára (Infostart)
A távhőé pedig még tovább fix marad.
dec. 30
12:09
Vlagyimir Putyin: Erősödni fog az orosz-kínai katonai együttműködés (Biztosító Magazin)
Oroszország és Kína erősíteni fogja a katonai együttműködést - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor csütörtökön videókapcsolaton keresztül megbeszélést folytatott kínai hivatali kollégájával, Hszi Csin-pinggel.
dec. 30
12:09
Egy kínai katonai repülőgép három méterre közelített meg egy amerikait (Magyar Hírlap)
Az incidens december 21-én történt a kínai haditengerészet J–11-es vadászgépe és az amerikai légierő RC–135-ös repülőgépe között.
dec. 30
12:09
Svájci lap: Putyin nem tud mit kezdeni az olajársapkával (Mandiner)
Az olajexport tilalma az ársapkát alkalmazó országok részére Putyin tehetetlenségének jele, legalább is a Neue Zürcher Zeitung szerint.
dec. 30
12:09
Wolff elmondta, hogy szerinte ki érdemelne a jövőben Red Bull versenyülést (Racing)
Bár Toto Wolff általában nem szokott a Red Bull pilótafelállásával foglalkozni, a Mercedes csapatfőnök bevallotta, hogy reméli, egy bizonyos versenyző egy napon lehetőséget kaphat a Milton Keynes-i bázisú alakulatnál. Toto Wolff reméli, hogy Nyck de Vries elég sikeres lesz az AlphaTauriban ahhoz, hogy a jövőben elnyerje az előléptetést a Red Bull a
dec. 30
12:12
Bonyolult és ellentmondásos nemzetközi helyzetről beszélt Hszi Putyinnak (444.hu)
Az orosz és a kínai elnök videókonferenciát tartott, amin ugyan a stratégiai együttműködést hangsúlyozták, de Hszi szavaiból aggodalom olvasható ki.
dec. 30
12:15
Nehezebben találnak állást a munkanélküliek Amerikában (ProfitLine)
Az amerikai tőzsdék pozitívan reagáltak a friss munkaerőpiaci adatokra.
dec. 30
12:15
Putyin: Oroszország és Kína erősíteni fogja a katonai együttműködést (SzMo)
Az orosz elnök szerint ő és a kínai elnök ugyanúgy tekintenek a világpolitika változásaira.
dec. 30
12:15
Így dolgozik a CIA Oroszország mélyén (Mandiner)
Noha az amerikaiak közvetlenül nem vesznek részt az Oroszország elleni merényletekben, a CIA úgynevezett Különleges Műveleti Központjához tartozó paramilitáris egységek irányítják és felügyelik az akciókat, ráadásul egy NATO-tagország kémszolgálatára támaszkodva – hozta nyilvánosságra Jack Murphy oknyomozó újságíró saját blogján két volt titkosszol
dec. 30
12:18
Jövőre állampapír-cunami lesz (Piac és Profit)
Jövőre újra nőni fog a teljes forint lakossági állampapír-állomány az idei visszaesés után, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 960 milliárd forintos emelkedéssel számol - derül ki a 2023-as évi finanszírozási tervből, amely az ÁKK honlapján érhető el.
dec. 30
12:18
Vlagyimir Putyin: erősödik a katonai együttműködés Kínával (Infostart)
Az orosz elnök szerint hazája és Kína a valóban demokratikus világrendet és az országok önrendelkezését védelmezi.
dec. 30
12:18
Kiderült, hol zárja az évet a forint – Az év végi hajrával a szégyent el tudta kerülni (Portfolio)
Az euróval szemben 400,25-nél, a dollár ellenében pedig 375,68-nál állapította meg az év utolsó devizapiaci középárfolyamát az MNB. Ez azt jelenti, hogy volt már ennél rosszabb éve a magyar devizának köszönhetően az október közepe óta látott erősödésnek.
dec. 30
12:21
A Vadon egy elveszett ember története, aki túrázás közben talál vissza önmagához (Könyves Magazin)
A Vadon egy elveszett ember története, aki túrázás közben talál vissza önmagához
dec. 30
12:21
Putyin: Oroszország és Kína erősíteni fogja a katonai együttműködést (SzMo)
Az orosz elnök szerint ő és a kínai elnök ugyanúgy tekintenek a világpolitika változásaira.
dec. 30
12:21
Akár 50 millióval gazdagabban is indulhat az újév (Magyar Hírlap)
Idén is vadonatúj sorsjeggyel zárja az évet a nemzeti lottótársaság.
dec. 30
12:21
Videón, ahogy egy orosz tank porig rombol egy ukrán katonák által használt lakóövezetet Bahmutban (Mandiner)
Semmi sem maradt a támadás után.
dec. 30
12:21
A méhész is vállalkozó 5. (Magyar Mezőgazdaság)
Nem ritka, hogy „a vállalkozók gonoszak” alaptételből levezetik – szerintem többé-kevésbé megkeseredett emberek –, hogy aki nagyobb állományt kezel, az biztosan elhanyagolja, nem adja meg nekik a megfelelő kezelést, vagy kizsákmányolja őket, és csak a pénz érdekli. Anélkül, hogy tagadnám az ilyen hozzáállás létezését, azt a tapasztalatomat szeretné
dec. 30
12:21
„Félig lerészegedni teljes pénzkidobás?” – Így igyál, hogy ne legyél másnapos (egy.hu)
Bánj kesztyűs kézzel a pancsolt italokkal, óvakodj az állati dolgoktól: ne láss egereket, ne keserítsen a macskajaj, ne próbáld a kutyaharapást szőrivel gyógyítani. Fogadd meg a bencés barátok intelmeit, tartsd magad szilveszterkor is a szívet vidámító, egyéni mérték betartásához! Így lehet kellemesen és jókedvűen átlépni az új esztendőbe.
dec. 30
12:21
Mától lehet benyújtani az iskolahalasztási kérelmeket (rtl.hu)
A szülőknek kevesebb mint három hetük lesz erre.
dec. 30
12:23
Rétvári Bence szerint a magyar baloldalon múlik az ország történetének legnagyobb pedagógus-béremelése (SzMo)
Az államtitkár szerint a kormány már mindent megtett ennek érdekében.
dec. 30
12:23
Újabb börtönbüntetésre ítélték Mianmarban Aung Szan Szú Kjit (Magyar Hírlap)
Ezzel lezárult a volt vezető ellen folyó utolsó eljárás is.
dec. 30
12:24
Lemondták a Putyin-tetkós ukrán-orosz sztárbalettos előadását Milánóban (444.hu)
Szergej Polunyin Herszonban született ukrán, de fanatikusan oroszbarát. A balettvilág rosszfiúja szeretett volna lenni, de ballépéseivel zsenialitása ellenére is kivezette magát ebből a világból. Az előadást is azért mondták le, mert vállalhatatlanná vált.

Keresés