2022. december 30. péntek

dec. 30
7:18
Ekkora lenne a baj? 2022-ben csökkent Elon Musk és Mark Zuckerberg vagyona is (Blikk)
Az Egyesült Államok milliárdosainak vagyona összesen 660 milliárd dollárral (mintegy 264 ezer milliárd forint) csökkent 2022-ben – olvasható a Forbes összegzésében, amely szerint a világ leggazdagabb emberei összesen több mint 2000 milliárd dollárt veszítettek ebben az évben.
dec. 30
7:18
Megvannak a legnagyobb meglepetések a példa nélküli 2023-as költségvetésben (Portfolio)
Rá sem lehet ismerni a 2023-as költségvetésre, úgy átalakította a kormány a nyáron elfogadott tervezetet rendeleti úton. Legalábbis erre következtethetünk a dokumentum első olvasatban történő gyorselemzése során. Az alapos értékelést ugyanis megnehezíti egyetlen, ám lényeges dolog: éppen az, hogy rendeletben hirdette ki a kormány, amire korábban mé
dec. 30
7:18
Az mRNS technológia a rákkezelésben és más gyógyítási területeken (vg.hu)
A koronavírus-oltások által bejáratott irány belátható időn belül forradalmi áttöréseket hozhat majd az orvostudományban.
dec. 30
7:21
Elon Musk az idei év egyik legnagyobb vesztese (Igényesférfi.hu)
A Tesla, a SpaceX és két hónapja a Twitter tulajdonosa elveszítette a világ leggazdagabb embere pozíciót, de 139 milliárd dolláros vagyonával változatlanul a leggazdagabb amerikai.
dec. 30
7:21
„Ebbe te is beledöglesz, meg én is beledöglök. Mindannyian” – Dr. Kunetz Zsombor az egészségügy átalakításáról (SzMo)
A kórházak az egészségügyi szakértő szerint ezentúl beszüntethetik azokat az ellátásokat, amikre nincs elég orvos, a magánorvosok pedig külföldre menekülhetnek, így kerülve el, hogy az állami rendszerbe kényszerítsék őket.
dec. 30
7:21
Napi horoszkóp 2022. december 30.: a Kos és a Mérleg új útra talál, a Skorpió kövesse a belső hangot (Life)
Pénteken erős belső sugallataink lesznek, érdemes ezekre hallgatni. Jó meglátásaink lesznek a jövőt illetően is.
dec. 30
7:21
3 + 1 tipp, hogy tökéletesre süljön a házi kenyér (Hamu és Gyémánt)
Gyakori hiba, ha otthon sütünk kenyeret, hogy a végeredményt túlsütjük, vagy éppen nyers marad a kenyér belseje. Pár apró trükk segítségével azonban orvosolni lehet a problémát. Ebben a cikkünkben már leírtuk, hogy egy apró trükk segítségével extra puhává varázsolhatjuk a házi készítésű kenyerünket, de mindezt most a Vince újabb jó tanácso
dec. 30
7:21
Így fagyott sarkvidéki jégbarlanggá egy autómosó Texasban (Mandiner)
A meleg időjárásáról híres városban a hétvégén -11,1 fokot mértek.
dec. 30
7:21
Hűha: tesztelést kért az anya(!), mert újszülött gyermeke nem hasonlított rá (Helló Magyar)
A legdurvább, hogy az orvosi vizsgálatok megerősítették az anya gyanúját, és nem is elcserélésről van szó. Mutatjuk a részleteket!
dec. 30
7:21
Nem láthatta karácsonykor unokáit Berki Krisztián édesanyja (rtl.hu)
Az asszonynak súlyos tüdőgyulladása volt.
dec. 30
7:21
Megújult a NIO ES8 elektromos SUV (Villanyautósok)
Ez volt a márka legelső, Európában is értékesített villanyautója.
dec. 30
7:21
Romániában őrizetbe vették a nőgyűlölő influenszert, Andrew Tate-et (rtl.hu)
A vád szerint testvérével és két másik gyanúsítottal nőket zsákmányoltak ki szexuálisan.
dec. 30
7:24
Meghalt Vivienne Westwood, a punk anyja (Blikk)
81 éves korában elhunyt Vivienne Westwood, divattervező, punk forradalmár.
dec. 30
7:24
Napi horoszkóp: Mindent elérsz, amit ma elhatároztál! - december 30. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
dec. 30
7:27
Rendeletben hirdette ki a kormány a 2023. évi központi költségvetést, ezen felül további 34 rendelet és határozat jelent meg december 29-én (Adózóna)
A 2022. évi 220., 221. és 222. számú Magyar Közlönyben 35 rendeletet és 7 határozatot hirdettek ki 2022. december 29-én, közöttük többek között a Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló kormányrendeletet.
dec. 30
7:27
Meghalt Vivienne Westwood világhírű divattervező (SzMo)
A punk nagyasszonyaként emlegetett Westwood 81 évesen, otthonában hunyt el csütörtökön.
dec. 30
7:27
Hatalmas a baj: Ezermilliárd forinttal lesz nagyobb a költségvetési hiány jövőre (Nyugati Fény)
Kinek mit intézett a kormánya.
dec. 30
7:30
Meghalt Vivienne Westwood, a punk keresztanyja (Blikk)
81 éves korában elhunyt Vivienne Westwood divattervező, punk forradalmár.
dec. 30
7:30
Fájó rendelkezést hozott a kormány (Infostart)
A költségvetést módosító rendelet egyetlen rövid bekezdése vett el egy "álmot".
dec. 30
7:30
Vonatozna szilveszterkor? Akkor ezt most olvassa el! (Blikk)
Szilveszterkor és újévkor az átlagos hétvéginél jóval nagyobb utasforgalom várható, ezért a MÁV és a Volánbusz arra kéri az utasait, hogy időben tervezzék meg utazásukat, indulás előtt pedig tájékozódjanak a menetrendváltozásról. Érdemes a menetjegyek megvásárlásáról is időben gondoskodni, biztosítva a helyet az utazásra. A pénztárak előtti sorban
dec. 30
7:33
New York államban 39-re nőtt a vihar halálos áldozatainak száma (Life)
Buffalo városában ismét megnyitották az utakat  csütörtökön az autósok előtt,  miközben folytatódik a hóeltakarítás és az áldozatok utáni kutatás. A hatóságok 39 megerősített halálos áldozatról számoltak be a karácsonyi hóvihar nyomán.
dec. 30
7:33
Képeken a 240W-os Realme töltő (GSMring)
A kínai vállalat a következő évben bemutathat egy új okostelefont, ami 240W-os töltővel rendelkezhet. A bemutatás után ez lehet majd a leggyorsabb töltéssel rendelkező okostelefon a piacon. A Realme a pletykák szerint a következő év elején piacra dobhatja a Realme GT Neo 5 okostelefont, ami azért tűnhet majd ki a mezőnyből, mert 240W-os töltéssel r
dec. 30
7:36
Elon Musk az év igazi vesztese (vg.hu)
Az üzletember vagyona mintegy 115 milliárd dollárral lett kevesebb a tőzsdei árfolyamok zuhanása miatt.
dec. 30
7:39
Háromszorosára nőtt Magyarországon a tűzifa ára (rtl.hu)
A 4 millió hazai háztartásból 800 ezer kizárólag fával – kisebb arányban szénnel – fűt.
dec. 30
7:42
Nagy a baj Kínában: naponta 9000 ember veszti életét a koronavírus miatt (Blikk)
Egyre rosszabb a helyzet Kínában: a koronavírus-járvány az előrejelzések szerint január 13-án érheti el első csúcsát, napi 3,7 millió esettel.
dec. 30
7:42
Felkészült a MÁV és a Volán a szilveszteri utasáradatra (vg.hu)
Nem változik a közlekedési rend.
dec. 30
7:45
Pelét gyászolja a Forma-1 is (F1világ)
Csütörtökön, 82 éves korában meghalt minden idők egyik legismertebb és legjobb labdarúgója, a futball egyetlen háromszoros világbajnoka, Pelé. A brazil legenda szerette a Forma-1-et is, többször láthattuk ők a királykategória versenyein.
dec. 30
7:45
A felszívódási zavarokról: jellemző panaszok, gyakori fajták (WebBeteg)
Ha a tápanyagként elfogyasztott szénhidrátok, fehérjék és zsírok hasznosulásának összetett folyamata bárhol zavart szenved, felszívódási zavarról, malabszorpcióró beszélünk.
dec. 30
7:45
Most már örökre együtt lehetnek: menyasszonya után halt a fiatal férfi (BorsOnline)
Két héttel menyasszonya halála után a kórházban meghalt a vőlegény is.
dec. 30
7:45
Kaposváron is változik a zöld rendszámos parkolás (Villanyautósok)
Hét év után hozzányúltak a kedvezményhez.
dec. 30
7:48
Nemzetbiztonsági dandártábornokokat neveztek ki (Infostart)
A döntés a Magyar Közlönyben jelent meg.
dec. 30
7:48
Kos, engedd el a múltat (Metropol)
Ami elmúlt, elmúlt, boríts rá fátylat.
dec. 30
7:48
ORFK: Több mint 12 ezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön (hirado.hu)
A rendőrök továbbra is segítik a háború elől menekülőket.
dec. 30
7:48
Fájdalmas karácsony: ez történt, mikor felhívta Berki Krisztián anyukája Mazsit (Ripost)
Fájdalmas karácsonyon van túl Berki Krisztián édesanyja.
dec. 30
7:48
Minimális javulást produkált reggel a forint (vg.hu)
Az euróhoz képest enyhén erősödött a magyar fizetőeszköz.
dec. 30
7:48
Haj regö rejtem (Magyar Nemzet)
A regölés hagyományát elevenítette fel a Kevély Táncegyüttes Pomázon.
dec. 30
7:50
Csillagapánk: Tornai József (Magyar Nemzet)
De már hallják is lelki füleim az erős kritikai érzékű olvasó méltatlankodását: mi az, hogy „a költő”?
dec. 30
7:51
Hiába hívta Mazsit karácsonykor Berki Krisztián édesanyja, aki nem tudja, mikor láthatja az unokáját (SzMo)
Mayer Júlia azt állítja, menye túl elfoglalt ahhoz, hogy néha elvigye hozzá a kis Emmát, akinek még a karácsonyi ajándékát sem tudta odaadni az asszony.
dec. 30
7:51
Gyógyítsuk egymás fájdalmát filmekkel! (WMN)
Szokásos évi top tízes lista – szigorúan szubjektív megközelítésből! Gyárfás Dorkát idén épp ezek a filmek találták el a legjobban.
dec. 30
7:51
A GVH elégedett az idei teljesítményével (Mínuszos)
Összesen kétmilliárd forint fogyasztói jóvátételt, valamint 3,7 milliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az idén. A hivatal közleménye szerint idén 101 vállalkozást vontak eljárás alá, ebből 57-et bírságoltak meg, amelyek közül öt élt a jogorvoslat lehetőségével. Rigó Csaba Balázs GVH-elnök elmondta, a kompenzáció lehető
dec. 30
7:54
Az emberek tizede nem bírja a földi gravitációt, és ez kicsinálja a beleiket: legalábbis egy elég vad új hipotézis éppen ezt állítja (Blikk)
Senki sem tudja pontosan, hogyan és miért alakul ki az irritábilis bél szindróma (IBS), de Brennan Spiegel gasztroenterológus a Los Angeles-i Cedars-Sinai kórházból egy új, meghökkentő hipotézist vázolt fel. A tömegvonzás minden porcikánkra hat, beleértve a beleinket, és ezt az erőhatást néhány ember nehezen tűri.
dec. 30
7:54
Jó hírt közölt az ÁKK: egyszerűbbé válik az állampapír-vásárlás (vg.hu)
Az Államadósság Kezelő Központ a lakossági állampapír-állomány növekedésével számol 2023-ban.
dec. 30
7:54
A háborúban is él a cirkuszművészet (Magyar Nemzet)
Neves nemzetközi gyermek-cirkuszfesztivált fogadott be a Fővárosi Nagycirkusz.
dec. 30
7:57
2023-tól magasabb összegű családi kedvezmény járhat a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos személy után (Adózóna)
2023-tól a tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos személynek minősülő kedvezményezett eltartott után a családi kedvezmény havonta 66 670 forinttal magasabb összegben vehető igénybe, így az említett gyermekek után az eddigi kedvezmény összege adóba átszámítva 10 ezer forinttal emelkedik, a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket neve
dec. 30
7:57
Berki Krisztián édesanyja karácsonykor nem láthatta unokáit: Mazsi a telefont sem vette fel (Life)
Az idei volt az első olyan karácsony, melyet szeretett fia nélkül volt kénytelen ünnepelni a májusban elhunyt médiasztár édesanyja. Mindössze két unokája maradt Krisztián után, de őket sem láthatta a legszentebb ünnepen.
dec. 30
7:57
Kínában naponta 9000 ember hal meg koronavírusban – állítja egy brit adatszolgáltató cég (Mandiner)
Ez közel kétszerese az egy héttel ezelőtti becslésnek.
dec. 30
8:00
Az emberek tizede nem bírja a földi gravitációt, ami kicsinálja a beleiket: legalábbis egy elég vad új hipotézis ezt állítja (Blikk)
Senki sem tudja pontosan, miért alakul ki az irritábilis bél szindróma (IBS), de Brennan Spiegel gasztroenterológus a Los Angeles-i Cedars-Sinai kórházból egy új, meghökkentő hipotézist vázolt fel. A tömegvonzás minden porcikánkra hat, beleértve a beleinket, és ezt az erőhatást néhány ember nehezen tűri.
dec. 30
8:00
III. Károly király máris rekorder (Infostart)
III. Károly karácsonyi beszédét rekordsokan nézték. Kíváncsiak voltak az új uralkodó első ilyen megnyilvánulására, és arra is, hogy bosszút áll-e a királyi család valamiképpen a Netflix-sorozat miatt Meghanon és Harryn.
dec. 30
8:00
Kápolna emlékeztet a bábára (Magyar Nemzet)
Szalome barlangja évszázadokon keresztül keresztény zarándokhely volt.
dec. 30
8:03
Háború előtti szinten a földgáz tőzsdei ára (Igényesférfi.hu)
Az európai földgázárak február óta nem látott szintre estek vissza, csütörtök reggel 81,5 euró volt a holland TTF index alapján, de az elmúlt hetekben jegyezték megawattóránkánti 77 eurón is.

Keresés