2022. december 30. péntek

dec. 30
14:24
Aki egyszer kipróbálja, többé nem akar máshogyan gazdálkodni (Agroinform)
Adatalapú növényvédelmi előrejelzés az almatermesztésben és a szőlészetben.
dec. 30
14:24
Valami nem stimmel a kormány által átírt költségvetéssel (ATV)
Olyan rohamtempóban írták át a 2023-as költségvetést, hogy egy fontos apróság kimaradt belőle.
dec. 30
14:27
Veszélyes, vagy egészségtelen a levegőminőség több településen (WebBeteg)
A szálló por miatt veszélyes a levegő minősége három Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen, valamint a Veszprém megyei Várpalotán is - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken közzétett, az előző napi méréseket ismertető adataiból.
dec. 30
14:27
Így hoz szerencsét a lóhere! (Sőt helyenként a ló heréje is…) (Magyar Mezőgazdaság)
Aki négylevelű lóherét akar találni, annak sokat kell keresgélni, hiszen a fehér here latin nevében a Trifolium repens-ben a „tri” is jelzi, hogy három levélből áll - általában. De körülbelül minden tízezredik levél, négy levélkéből áll… És ez még összefügghet azzal is, hogy miért fényesebb a gyulai lovasszobor heréje, mint az alkotás többi része.
dec. 30
14:27
A privát 2C csapat Rally1-es autót üzemeltetne (Racing)
A legsikeresebb privát francia csapat, a 2C Competition szeretne visszatérni a WRC-be, ahol Rally1-es autót versenyeztetnének.
dec. 30
14:27
Aranykorát éli az adathalászat (Üzletem)
Idén az esetek 82 százalékában a felhasználók megtévesztésével, így a sziklaszilárd tűzfalak megkerülésével jutottak be illetéktelenek vállalati IT rendszerekbe, és fértek hozzá pénzügyi, belsős, illetve személyes adatokhoz.
dec. 30
14:27
Aláírta Zelenszkij az új kisebbségi törvényt az EU-csatlakozás érdekében – ezért nem örülnek ennek a magyarok (rtl.hu)
A törvény elfogadása az egyik feltétele az Ukrajna európai uniós csatlakozásáról szóló tárgyalások megkezdésének.
dec. 30
14:33
Terroristák támadtak meg egy olajmunkásokat szállító járműoszlopot Szíriában (Magyar Hírlap)
Tíz munkást megöltek, kettőt megsebesítettek.
dec. 30
14:36
Dél-Korea sikeres rakétatesztet hajtott végre (Privátbankár)
Sikeres tesztet hajtottak végre egy szilárd hajtóanyagú hordozórakétával Dél-Koreában - jelentette pénteken az ország védelmi minisztériuma.
dec. 30
14:36
Anthony Hopkins újévi üzenetét mindenkinek látnia kell (Blikk)
Anthony Hopkins nemrég Instagram-oldalára töltött fel egy videót, amelyben az újévi köszöntés mellett józanságának évfordulóját is megünnepelte.
dec. 30
14:36
Döntött az Orbán-kormány, rengeteg magyar családot érint (ATV)
Két évvel meghosszabbítja a kormány a falusi csokot, így 2024 végéig igényelhető lesz az akár 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatás a gyermeket nevelő családok részére - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Facebook-oldalán pénteken megjelent videóban.
dec. 30
14:36
A rendeződés útján az EU és az USA e-autós vitája (autopro)
Az új szabályok szerint az EU autógyártói egyenlőbb versenyfeltételekkel indulhatnak az amerikai piacon.
dec. 30
14:39
Putyin szerint erősödni fog az orosz–kínai katonai együttműködés (Magyar Hírlap)
Az orosz elnök videókapcsolaton keresztül megbeszélést folytatott Hszi Csin-pinggel.
dec. 30
14:39
Putyin propagandistája: El tudom képzelni, ahogy Kadirov fegyveresei bevonulnak Varsóba (Mandiner)
Az egyik lengyel lap pénteken figyelt fel erre a kijelentésre.
dec. 30
14:42
Meghálálja a tested, ha ezt az 5 népszerű italt soha többé nem fogyasztod: Megrövidítik az életed és károsak az egészségre (Femcafe)
Amit iszol, az több kalóriát tartalmazhat, mint egy egész étkezés, nem is beszélve a rengeteg cukorról, mesterséges összetevőkről és egyéb egészségtelen adalékanyagokról.
dec. 30
14:45
Nem minden 30 év alatti anyára vonatkozik az szja–mentesség (SzMo)
Sokan megörültek a kedvezménynek, de a Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint nem jár mindenkinek.
dec. 30
14:45
Súlyos üzenet küldött Orbánnak az ukrán külügyminiszter (Nyugati Fény)
Ennek nem lesz jó vége.
dec. 30
14:48
Fontos határidő jár le januárban: rengeteg szülő nyújthat be mától kérvényt (Pénzcentrum)
Mától benyújthatók a tankötelezettség kezdő időpontjának halasztásáról vagy korábbi megkezdéséről szóló kérelmek; a beadás határideje január 18. - közölte az Oktatási Hivatal (OH) pénteken.
dec. 30
14:48
Félelem, stressz, pánik! Így hat az állatokra a petárda hangja. (Agroinform)
A legtöbb pirotechnikai eszköz hangja az emberek hallására is veszélyes, ezt a hangerőt az állatok sokszorosan érzékelik, nem beszélve a fényről, a szikráról és a füstről.
dec. 30
14:51
Ausztriai magyar lelkészek év végi üdvözlete (Magyar Hírlap)
Szeretetre mindenki vágyik.
dec. 30
14:51
A BNB Chain 2022-ben is a második számú DeFi blokklánc (BitcoinBázis)
Egy friss adatelemzés szerint a teljes zárolt összeg (TVL) tekintetében a BNB Chain még mindig a második legnagyobb egyes rétegű
dec. 30
14:51
Az elűzött moszkvai főrabbi szerint az orosz zsidóknak minél előbb menekülniük kéne az országból, mert őket fogják hibáztatni a háború okozta nehézségekért (rtl.hu)
Pinchas Goldschmidt korábban Putyin rezsimjének nyomására távozott az országból.
dec. 30
14:54
Már megint mi derült ki erről a Putyinról, most mondja meg (ATV)
Rejtélyes dokumentumok kerültek elő egy brit levéltárból.
dec. 30
14:54
Áremelkedéssel indul az év a benzinkutakon (Autónavigátor)
A 2023-as év rögtön az üzemanyagárak emelkedésével fog indulni. A Holtankoljak.net értesülései szerint ugyanis január elsején a benzin és a
dec. 30
14:57
Az árstopok jó darabig velünk maradnak, ahogy a drágulás is – ez a hvg.hu decemberi bevásárlókosara (Adózóna)
Nem hozott csodát a karácsony: látszik, hogy az árkorlátozás nem, csak a piaci folyamatok képesek lassítani az élelmiszerek drágulását – írja a hvg.hu.
dec. 30
14:57
Benyújthatók az iskolakezdés halasztásához kapcsolódó kérelmek (Magyar Hírlap)
A beadás határideje január 18..
dec. 30
14:57
Anthony Hopkins: Boldog új évet és 47 éves józanságot (rtl.hu)
A színész szerint ma már halott lenne, ha nem változtatott volna az életvitelén.
dec. 30
15:00
Az ukrán külügyminiszter szerint amíg Orbán hatalmon van, nem javulhat az ukrán-magyar viszony (444.hu)
Azt is mondta, hogy Szijjártó az egyetlen uniós külügyminiszter, akivel nem találkozott a háború kitörése óta.
dec. 30
15:03
“Dobrev Klára árnyékkormánya a jövő ígérete, felelős politikusok szervezett készülése” - A DK elnöke elárulta, mi emelte ki őket az ellenzéki világból (Nyugati Fény)
Nem csak kérdéseik, hanem válaszaik is vannak a jövő kihívásaira.
dec. 30
15:03
Lakatos Márk: Sok pénzért záratnám be magam egy cellába Puzsér Róberttel (rtl.hu)
Egy szörnyű kígyós álom az első emléke, legszívesebben a férfi vízilabdaválogatottal ragadna be a liftbe, első találkozása Gryllus Dorkával pedig meghatározta a további életét. Interjúsorozatunkban villámkérdésekkel sorozzuk meg alanyainkat, íme Lakatos Márk stylist, influenszer, műsorvezető válaszai.
dec. 30
15:09
Száz éve jött létre a Szovjetunió (Demokrata)
1922. december 30-án fogadták el a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége megalakulásáról szóló határozatot.
dec. 30
15:09
Életveszélyes támadás történt Budapesten (Mandiner)
A nyomozók öt órán belül, Kőbányán fogták el a feltételezett elkövetőket.
dec. 30
15:09
Lebuktak Orbánék: Óriási hiba csúszott a kormány költségvetésébe (Nyugati Fény)
Kihagyták a legfontosabbat.
dec. 30
15:09
Putyin vezető propagandistája már megszálló csapatokat vizionál Varsó utcáira (rtl.hu)
A háborús propagandisták folyamatosan emlékeztetnek mindenkit, hogy vannak Andrew Tate-nél is parább influenszerek.
dec. 30
15:12
Üdülés: 23 százalékos drágulás 60 százalékos keresletnövekedés (Piac és Profit)
Szilveszter éjjelére az előző évinél 60 százalékkal többen foglaltak szállást idén december 29-éig, 2019-hez képest pedig 13 százalékkal nőtt a foglalások száma időarányosan - közölte foglalási adatai alapján a Szallas.hu.
dec. 30
15:15
Inflációkövető zsebpénz a gyerekeknek (ProfitLine)
Az év vége közeledtével a családoknak érdemes a gyerekekkel közösen számvetést végezni az idei évről, és elkészíteni a jövő év “költségvetését”. Megnézni, sikerültek-e a kitűzött tervek, összejött-e a pénz a kiszemelt “célpontokra”. A szülőknek érdemes tisztázniuk a fiatalokkal azt is, hogy egy-egy nagyobb értékű eszköz - például számítógép - menny
dec. 30
15:15
A világhírű színésznő szerint Brad Pitt bosszúból rúgatta ki őt a Harcosok klubjából (Hamu és Gyémánt)
Courtney Love elmondása szerint övé lett volna az egyik főszerep a Harcosok klubjában, mielőtt összeveszett volna Brad Pitt-tel egy Kurt Cobain-film miatt. Love a héten Marc Maron WTF című podcastjének vendége volt, és a Hole énekesnője érdekes állításokat tett arról, hogy miként rúgták ki a legendás produkcióból. Elmondása szerint eredet
dec. 30
15:18
Így kerüld el pénzügyi összeomlást 2023-ban: minden magyar családnak érdemes bevetni ezt a trükköt (Pénzcentrum)
Az év vége közeledtével a családoknak érdemes a gyerekekkel közösen számvetést végezni az idei évről, és elkészíteni a jövő év költségvetését. Megnézni, sikerültek-e a kitűzött tervek, összejött-e a pénz a kiszemelt célpontokra. A szülőknek érdemes tisztázniuk a fiatalokkal azt is, hogy egy-egy nagyobb értékű eszköz - például számítógép - mennyibe
dec. 30
15:21
Zseniálisan reagált Greta Thunberg Andrew Tate letartóztatásának hírére (SzMo)
A nőgyűlölő influenszert pont az a videó buktatta le a román hatóságok előtt, amelyikben az aktivistának üzent.
dec. 30
15:21
Káel Csaba: Bevételcsúcs volt a filmiparban (Magyar Hírlap)
„Az elmúlt időszakban Budapest lett Európa legnagyobb filmgyártó bázisa London után, az élvonalbeli gyártók nálunk forgatnak a legfelkapottabb világsztárokkal”.
dec. 30
15:21
Pogácsa minden mennyiségben: 5+1 recept Borbás Marcsitól, amivel nem nyúlhatsz mellé (egy.hu)
Szuper pogácsareceptek Borbás Marcsitól!
dec. 30
15:24
Orbán Viktor az egyetlen EU-s vezető, akinek Putyin boldog új évet kívánt (444.hu)
A Kreml listáján 22 ország vezetője szerepel, a NATO-ból Erdogannak is minden jót kívánt.
dec. 30
15:27
Elfogadni, hogy megtörtént (Magyar Hírlap)
A Jövő nyár című filmet január 12-től vetítik a magyar mozik.
dec. 30
15:27
Agytumorral küzd, mégsem kér kegyelmet a politikai okokból bebörtönzött fehérorosz újságíró (rtl.hu)
A nő több egészségügyi problémától is szenved.
dec. 30
15:30
Orbán Viktor az egyetlen EU-s vezető, akinek Putyin boldog új évet kívánt (444.hu)
A Kreml listáján 22 ország vezetője szerepel, a NATO-ból Erdogannak is minden jót kívánt.
dec. 30
15:30
Vivienne Westwood 25 évvel fiatalabb férje viszi tovább a divatházat - Ismerd meg Andreas Kronthalert! (Glamour)
Ki folytatja Vivienne Westwood divatforradalmát, ami aktív kiállást jelent a klímaválság, a háborúk, a fegyverkezés ellen? Ki veszi át a stafétát a Dame után? Ha azt gondolod, hogy ez egy kegyeletsértő kérdés közvetlenül a divat királynőjének, Vivienne Westwoodnak a halála után, akkor nagyon nem ismered a punk megteremtőjének stílusát és világlátás
dec. 30
15:33
Szlovákia is a Patriot-rendszerre vágyik (Magyar Hírlap)
Terv van, pénz nem annyira.
dec. 30
15:33
Mit együnk, ha eljön a világ vége? (Demokrata)
Mit főzzünk, ha minden elsötétül? Bemutatták az osztrák hadsereg tartós áramszünetek esetére szánt szakácskönyvét.
dec. 30
15:33
Politico: nem kell új járványhullámtól tartani az Európába utazó kínaiak miatt (Mandiner)
Optimisták a járványszakértők és az európai kormányok: Olaszország kivételével egyelőre senki sem hiszi, hogy komolyabb kockázatokat hozhat az, hogy a kínaiak szabadabban utazhatnak külföldre.
dec. 30
15:35
Boldog új évet kívánt Vlagyimir Putyin (Mandiner)
Huszonkét országnak fejezte ki jókívánságait.

Keresés