Kajdi Csaba szerint nem lehet egy lapon említeni a profi modelleket és a kizárólag Instagramon pózoló-reklámozó tiszavirágú életű fiatalok produktumát.
Elég a megtorlásból – ezzel a jelszóval zajlik a kirúgott tanárokkal szolidaritást vállaló tüntetés szombat délután, a Klebersberg Központnál. Az RTL Híradó riportere élőben jelentkezett be a helyszínről, és ismertette a felszólalók legfontosabb kijelentéseit.
Nyolc év után új elnöke lett a Magyar Nemzeti Autósport Szövetségnek. A tagság Szujó Zoltánnak adott bizalmat a következő négy évre, aki az InfoRádiónak elmondta: nagyobb hangsúlyt helyezne az utánpótlásra és a nézők kiszolgálására.
Kihúzták az Ötöslottó 48. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten nem volt telitalálatos szelvény. Így a jövő héten (49. hét) 1 125 millió forint várja a hazai szerencsevadászokat.
Mostantól már a lenyűgöző szépségű Taba is várja a nyaralókat a Vörös-tenger partján pont ott, ahol a Sínai-hegység és a Vörös-tenger alkotta táj találkozik egymással. Már a megérkezéskor rögtön elvarázsolnak mindenkit a szokatlanul egzotikus színek. Az aranyló hegyek és a homokos strandok meleg bézs színeitől egészen a kék összes színárnyalataib
A dél-spanyolországi Valenciát választották a világ legjobb városának egy olyan emberek körében végzett felmérésben, akik nem a saját hazájukban élnek. A második helyen Dubaj, a harmadikon Mexikóváros végzett.
Szombatra újabb tüntetést szerveztek, miután a héten három fővárosi gimnázium összesen nyolc pedagógusának szüntették meg rendkívüli felmentéssel közalkalmazotti jogviszonyát, mert korábban részt vettek polgári engedetlenségi akciókban.
Észtország nagy hatótávolságú rakéta-sorozatvető rendszerekkel (HIMARS) bővíti védelmi rendszerét, a 70-300 kilométeres hatótávolságú, amerikai fegyverrendszerek várhatóan 2024-ben érkeznek az országba - közölte az észt védelmi minisztérium szombaton.
Gina Lollobrigida és Grace monacói nagyhercegnő is rajongott a világhírű orvosért, aki Dél-Afrikában írt történelmet. Igaz, az első páciens csak 18 nappal élte túl a műtétet.
Nemrég közölte az Európai Tanács sajtószolgálata, hogy az összes tagállam, tehát Magyarország is, jóváhagyta szombaton a 60 dolláros orosz olajársapkára vonatkozó szankciót, így az már hétfőtől hatályba tud lépni. Az oroszok máris elkezdték küldeni a fenyegető üzeneteket, amelyek az olajszállításokat érinthetik akár Magyarország irányába is. Így ez
Az Európai Unió és a G7-csoport megállapodott az orosz kőolaj hordónkénti 60 dolláros árplafonjáról, miután az EU-tagországok a tagállami kormányokat tömörítő Tanácsban jóváhagyták az intézkedés unión belüli végrehajtását - közölte az Európai Bizottság szombaton.
Tiltakozó akciót tervez a Magyar Orvosi Kamara (MOK), miután a kormány nem vette figyelembe a javaslataikat, melyeket az egészségügyi törvény módosításával kapcsolatban nyújtottak be. A MOK egy körlevélben indított felmérést a tagok között arról, hogy milyen tiltakozásban vennének részt.
Az Uruguay-Ghána-mérkőzés nem ért véget, amikor Daniel Siebert lefújta az összecsapást. Az uruguayi játékosok Edinson Cavanival és José María Giménezzel az élen, igazságot kerestek maguknak, inzultálták a játékvezetőt.
A Formula 2 2024-re készülő új autóját úgy tervezik, hogy a férfiak mellett a női versenyzőknek is jobban megfeleljen – erősítette meg Bruno Michel, a sorozat vezérigazgatója. Az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem a múlt hónapban azt közölte, hogy a jövőbeli junior együléses autóknak “figyelembe kell venniük” a férfiak és nők közötti fizikai különbsé
Karácsonyi vásárokra leginkább a fiatalok járnak, az a korosztály, amely a legnyitottabb az elektronikus fizetési megoldásokra. Ezeken a rendezvényeken azonban minden korcsoportra jellemző, hogy bár szívesen vásárolnának kártyával, mégis hordanak maguknál készpénzt, mert tartanak attól, hogy nem lesz lehetőségük mással fizetni.
Közeledik az év végi dolgozói és ügyfélrendezvények időszaka. Idén azonban itt is előtérbe kerül a költségtakarékosság, sőt, már a fenntarthatósági szempontok sem kikerülhetők. Így is van azonban jó megoldás, hiszen egy különleges céges program hatalmas költségek és karbonlábnyom nélkül is megvalósítható.
Közel a felére esett vissza a lakáshiteleknél az új szerződések összege az előző évihez képest, és már a személyi kölcsönök iránt is csökkent a kereslet. A babaváró hitel pedig még soha nem teljesített ilyen rosszul. Az átlagos hitelköltség mutató közben októberben már a 10 százalékot is meghaladta a lakáscélú kölcsönöknél – derül ki a Bank360.hu ö
A Forma-1 első számú betétsorozata a Formula 2 a legtöbb helyszínre követi a száguldó cirkuszt, ám a két sorozat között nagyjából ennyi is a közös pont. A legjelentősebb különbség továbbra is a versenyhétvégék lebonyolítása. Hiszen az F2-esek számára egy szabadedzés, egy körös időmérő, valamint egy-egy sprint- és főverseny alkotja a versenyhétvégét
Egy belügyi jelentés szerint Németországban idén eddig mintegy 450 bankautomatát robbantottak fel, ami rekordnak számít az ilyen bűncselekmények történetében - írja vasárnapi számában a Die Welt című német napilap.