Összeütközött két kisbusz az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, Nagyfüged közelében, a 91. és a 92. kilométer között. Utoléréses baleset történt. Az egyik jármű egy hagymát szállító utánfutót vontatott. Ez leszakadt, a két pályatest közötti szalagkorláton landolt, rakománya mindkét oldalon az útra szóródott. A műszaki mentést végző f
A jövő évben nagymértékben csökkennek, a földgázalapú szolgáltatóknál a jelenlegi szint csaknem felére eshetnek vissza a települések és intézményeik távhődíjai – közölte az Energiaügyi Minisztérium szerda este az MITI-vel, hozzátéve, a tárca a tervezhető és költségtakarékos működésért három negyedévre rögzíti a díjak januártól érvényes mértékét.
Új kedvezményt kaptak a diákhitelt felvevő nők. A 30 év alattiaknak már akkor is elengedik a fennálló tartozását, ha egy gyermeket szülnek legkésőbb a diploma megszerzése után két évvel.
A Google a következő évben dobhatja majd piacra a Google Pixel 8 okostelefont, amiről már szivárgások érkeztek. Mutatjuk, hogy mit tudunk róla. A Google néhány hónapja dobta piacra a Google Pixel 7 sorozat, ami elég jól sikerült, legalább is, ha a kamerás képességeket vesszük alapul, ugyanis a Google Pixel 7 Pro okostelefon, a DxoMark szerint
„Orbán Viktor áruló!” - ismét kiakadt Twitter-oldalán Guy Verhofstadt. A liberális európai parlamenti képviselő azon háborodott fel, hogy a magyar kormányfő karácsonyi interjújában azt mondta: Ukrajna csak addig tud harcolni, amíg az Egyesült Államok pénzzel és fegyverrel támogatja és csak akkor lesz béke, ha azt az amerikaiak is akarják.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Zion Williamson vezérletével 119–118-as győzelmet aratott a New Orleans Pelicans a Minnesota Timberwolves ellen az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA).
Csütörtökön változóan felhős-napos idő várható, a legtöbbet nyugaton süthet a nap. Gyenge eső napközben keleten várható, a Dunántúlon pedig megélénkül a szél.
Sikerült az éjjel az újabb hókészítés a Normafán, a stabil hóréteg tartja magát az Anna-réti játszótér mellett található szánkópályán és a mellette lévő sífutópályán.
Gigászi küzdelemben, az utolsó pillanatokban fordítva az álláson nyerte meg a Tv2 Farm Vip tegnap esti döntőjét Smaltig Dalma ellen ifjabb Schobert Norbi. A műsor legfiatalabb játékosa már tudja, mit kezd a hatalmas nyereménnyel.
Egy nappal szilveszter előtt tölti be a hetvenötöt Forgács Gábor, ám a népszerű színművész-humorista nem az esztendői számát ünnepli ezen a jeles napon.
Jóllehet a cégek, szervezetek informatikai részlegei egyre több energiát fordítanak az biztonság megteremtésére, ezek a lépések nem mindig érik el céljukat. Az it-biztonsági társaság, az ESET s.r.o. szakértői úgy látják, ha az alkalmazottakra túl nagy teher nehezedik a kiberbiztonság terén, nem várt módon reagálhatnak, ami növelheti a szervezet kit
A legmagasabb harci készültségben van a szerb hadsereg. Belgrád azt állítja, ők tárgyalni szeretnének, de a koszovóiak feszültséget szítanak. A kialakult helyzetről Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő számolt be a HírTV-nek.
Az ember mindig is vágyott arra, hogy jó társaságban ereszthesse ki a fáradt gőzt egy megterhelő időszak után, és ez a történelem során sem volt másként: volt, aki a béke zászlaja alatt rúgott ki a hámból, más a gazdasági válságot akarta fényűző partival enyhíteni, és olyan is akadt, akinek a partija legendává vált.
Tegnap este nagy csatát vívtak a Farm VIP döntősei, ifj. Schobert Norbi és Smaltig Dalma, amelynek végén a győzelmet Norbi harcolta ki, s lett az idei évad legjobbja. Schobert Norbika szülei, Réka és Norbi megható posztban gratuláltak gyermekük sikeréhez.
Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos elmondta: a 2024-ben űrbe utazó magyar asztronauta kiválasztását folyamatos értékelések előzik meg. Ferencz Orsolya szerint az űrkutatás hatalmas gazdasági előnyt jelent egy országban, és itthon rendkívül népszerű a terület a fiatalok körében.