Immár ötödik éve rendezte meg a Forma-1 a Pilóták Év Pilótája című szavazást, amelyen a versenyzők akár saját magukat is megnevezhették az év legjobbjának.
A schengeni bővítés osztrák és részben holland vétója felszínre hozta a közös határfelügyelet vitás kérdéseit és egyben azt is, hogy ez jelzi az egész rendszer reformjának szükségességét. Az osztrák zöldpárti alkancellár szerint Magyarországgal is sok probléma van, Ausztriába a legtöbb regisztrálatlan átkelés innen történik.
Egyes növények a legtöbb kultúrában varázslatos erővel bírnak, ráadásul az évszázadok alatt a hozzájuk kötődő megjegyzések és szokások olyannyira beleépültek a mindennapi életünkbe, hogy talán már észre sem vesszük őket.
A baleset következtében a személyautó sofőrje olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Az utasok és a másik sofőr is megsérült a balesetben. A helyszínelés és műszaki mentés idejére teljes útlezárás van érvényben. Fotó: Donka Ferenc - MTI Kérjük, hogy fokozott óvatossággal és figyelemmel közlekedjenek! További autós tartalmakér
A hazai GDP arányos K+F ráfordítás mértéke 2021-ben új rekordot ért el 1990 óta, ami fontos, hisz a kormányzati cél, hogy 2030-ra Európa TOP 10 innovátor országa között lehessünk. Az innovációs fejlesztésekben a vállalati szektornak, azon belül is a családi vállalatoknak kiemelt szerepe van. A K&H kutatásából kiderül, hogy a hazai családi cégek ném
A nemzetközi sajtó már akkor támadásba lendült hazánk ellen, amikor a migrációs krízis során Magyarország a déli határzár formájában hathatós választ adott az inváziószerű migrációs hullámra.
A csapatfőnökök mellett a versenyzőket is megszavaztatta a Forma–1 hivatalos oldala arról, kiket találtak a 2022-es szezon legjobbjainak. Náluk is Max Verstappen lett a befutó, ám a listájuk több ponton eltér a főnökökétől.
Döntés született az aszály által sújtott mezőgazdasági termelők számára nyújtott Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel emelt szintű, legfeljebb 14 százalékos kamattámogatásának 2023. március 31-ig történő meghosszabbításáról - közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel.
Életünkben átlagosan 90 ezer órát töltünk munkával, mielőtt nyugdíjba mennénk, így közel sem mindegy, mennyire figyelünk oda eközben az egészségünkre. A megfelelő mozgás és a tudatos táplálkozás hiányából adódó betegségek az európai dolgozók tízmillióit érintik. December végén sokan gondolkodunk el az újévi fogadalmaikon - a Profession.hu kutatása
A sminkelés rajongói már bizonyára ismerik Nikki Wolf nevét, hiszen a legnagyobb világsztárok állnak sorban azért, hogy az ő kezei között szépülhessenek. A sztársminkes most leleplezi a füstös tusvonal trükkjét, a legtrendibb téli szemsmink eléréséért.