Nincs is annál rosszabb érzés – különösen karácsonykor –, amikor valaki hosszú ideig nem zárhatja a karjai közé az édesanyját. Singh Viki jól tudja, milyen ez, hiszen az anyukáját hat éven keresztül nem látta. Most viszont igazi karácsonyi csodaként érkezett hozzá a hír, miszerint édesanyja visszaköltözik Magyarországra.
Az Oroszország elleni szankciók nyomán szűkülő kínálat és a növekvő kereslet miatt jövőre emelkedhetnek az olajárak a világon 2023-ban - közölte a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerdán közzétett jelentésében.
Sok jó dologról maradhatunk le, ha a banán héját egyszerűen a kukába dobjuk. Egy nemrégiben készült tanulmány kimutatta, hogy ha a banánhéjat blansírozzuk, szárítjuk és lisztté őröljük, akkor olyan pékárut készíthetünk belőle, amelynek ugyanolyan finom, ha nem jobb íze van, mint a búzaalapú termékeknek – számol be a kutatás eredményeiről a
Azt biztosan tudjuk, hogy a szervezetünk egészséges működéséhez elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű vízfogyasztás. Vannak azonban olyan mindennapi szokásaink, amelyekkel még a vízivást is kockázatossá tehetjük. Egyrészt arra is érdemes figyelnünk, hogy túlzásba se essünk az elfogyasztott víz mennyiségével, másrészt az sem mindegy, miből iszunk v
A Trend FM-en is futó Fintech Világa – Blockchain Percek legújabb részében Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető értékelik, hogy valójában mennyire megbízható a stablecoin piac.
Íme, a nagyvilág elképesztő változatossága ezúttal sem okoz csalódást. Husángokkal ütlegelt farönktől a KFC sült csirkéin át a rothadó tengeri madarakig bolyongunk a karácsonyi szokások között.
A cél, hogy megtaláljuk a jövő Michelisz Norbertjeit és Talmácsi Gáborjait. Már látszik, hogy jó úton járunk, és az is, hogy rengeteg tehetséges fiatal van a magyar autó- és motorsportban. A HUMDA Academy december közepén csapatépítő tréninget tartott. Fotó: HUMDA A 14 éves Hideg Ádám a magyar gokartsport legnagyobb sikerét érte el a sarnói FIA go
A Gyertek át! következő részében Molnár Zsolti mesél a családalapításról, Lábas Vikit pedig szó szerint kirángatja az autóból Pákó. További részletek a sztárvetélkedő szerdán megjelenő új részében, ami az RTL+ streaming platformon lesz elérhető. Addig is streameld a korábbi részeket!
Voith Ági a hatvanas években egy nagymonológ közben úgy döntött, hogy ez nem fog menni, inkább feladja. „Fogtam magam, és összeestem. Feladtam. Nyilván azért tartok itt, ahol tartok” – mesélte a színésznő Alföldi Róbertnek a Főszerepben című interjúsorozat újabb részében, amelyet teljes egészében az RTL+-on lehet megnézni.
Vajon elképzelhető, hogy végső nagyságrendben minden vallás „ugyanarról szól”? Mikor indult el „a munka hanyatlása”? Léteznek még manapság szellemileg értékelhető munkafajták? Mi a szerepe a halálon való gyakori és intenzív elmélkedésnek? Szolipszista volt Hamvas Béla? A Sursum Kiadó vezetőjével beszélgettünk. Nagyinterjúnk.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának tájékoztatója szerintaz 50. héten a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés alapján az országban 269 600 fő fordult orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 24 300 főnél influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak. A legtöbb i
Londoni pénzügyi elemzők szerint Kína a korábban vártnál jóval később, csak a jövő évtized közepe után veheti át az első helyet az Egyesült Államoktól a világ legnagyobb gazdaságainak ranglistáján. Magyarország az előrejelzési távlat végéig várhatóan megőrzi helyét a lista felső harmadában.
Sajnos előfordul, hogy valaki nyugdíjazáskor szembesül csak azzal, hogy munkáltatója a bruttó béréből levont járulékokat nem fizette be a NAV felé. Figyelembe veszik-e majd ezt az időszakot és ezeket az összegeket a nyugdíj számításakor? Ha felszámolás után a Bérgarancia Alap fizeti ki a dolgozókat, az figyelembe vehető a nyugdíj megállapításakor?
A Magyar Közlönyben péntek este megjelent a kormány rendelete a 2023-as minimálbérről és a garantált bérminimumról. A napokban kötött megállapodásban szereplő összegek ezzel válik kötelezően alkalmazandóvá 2023. január elsejétől – írja a Bank360.hu.
Az ukrán-magyar határszakaszon 3200-an léptek be Magyarországra vasárnap, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 2808-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn az MTI-t közleményben.
Az Egyesült Államok megújuló dízel termelési kapacitása 2024-re több mint kétszeresére, körülbelül 5 milliárd gallonra, azaz mintegy 18,9 milliárd literre nő, a mostani 2 milliárd gallonról, azaz 7,6 milliárd literről – mondta Greg Heckman, a Bunge Ltd vezérigazgatója.
Oroszország ismét szállítana gázt Európába a Jamal vezetéken - jelentette be Alekszandr Noval orosz kormányfő-helyettes. A vezetéken még májusban állította le a gázszállítást a Gazprom.
A hatóságok szerint 34 ember halt meg az Egyesült Államokban, a legsúlyosabban érintett terület a New York állambeli Buffalo városa. Kanadában négy halálos áldozatot követelt, amikor egy autóbusz felborult a jeges úton a Brit Columbia tartományban található Merritt város közelében.
Dél-Koreán, aztán Portugálián vagy Izlandon, végül Svédországon, Brazílián, esetleg a Zöld-foki-szigeteken keresztül érheti el azt az eredményt Chema Rodríguez csapata, amellyel feledtetné a hazai Eb 15. helyét. A szövetség operatív igazgatójával beszélgettünk.
Az oroszországi pénzintézetek nem kommunikálhatnak majd az ügyfeleikkel külföldi székhelyű üzenetküldőkön keresztül – derült ki a helyi média egyik jelentéséből.