2022. december 24. szombat

dec. 24
8:36
„Viccelődünk a részegeken, de azzal már kevésbé, hogy az alkoholista elhanyagolja a családját” (SzMo)
Magyarországon gyerekek százezrei nőnek fel olyan családban, ahol valamelyik szülő alkoholista.
dec. 24
8:39
Ne menj még (Magyar Hírlap)
A szív és a lélek mellett az elme megnyitása is nagyon fontos. Itt van a legtöbb kísértés, tévelygés, hiszen, ha a szív legfőbb tulajdonsága a szeretet, a léleké a remény – az elméé a szabadság.
dec. 24
8:39
Gyurcsány Ferenc: Engedjük el! (Mandiner)
Persze nem tudjuk. De mégis. Csendet kívánok Karácsony napján. Igazat.
dec. 24
8:41
Kezdetben volt az Ige (Magyar Hírlap)
Álljunk hát oda gondolatban a pásztorok közé, álljunk oda otthon a karácsonyfa alá is. Köszönjük meg Jézusnak, hogy egy lett közülünk, és szeretetével isteni életébe kapcsol minket.
dec. 24
8:42
7 nagy hiba, amit az emberek többsége elkövet a karácsonyi szezonban (Joy)
Van pár gyakori hiba, amit az emberek jelentős része elkövet a karácsonyi szezonban. Szerencsére most még nem késő észrevenni őket, hogy idén elkerülhesd a problémákat!
dec. 24
8:42
„Üzenet a palackban”– szentestére (Femcafe)
Ez a cikk december 24-én délelőtt jelenik meg. Hogy állsz a karácsonyi készülődéssel, kedves Olvasóm? Kívül-belül rend és béke van? Vagy őrület, kapkodás és „Ki tudja, hova tettük el a karácsonyfatalpaaaat”? Bárhogy is van, fogj egy csésze meleg valamit, és dőlj hátra a cikk erejéig, amit négy nappal korábban írtam.
dec. 24
8:42
Karácsonykor is sokan szenvednek a koronavírustól (vg.hu)
A fertőzöttek száma 656,6 millió, a halálos áldozatoké pedig 6,67 millió felett.
dec. 24
8:43
Ajándékok (Magyar Hírlap)
Évtizedek óta használt, már igencsak kopottas kézi-, illetve pilótatáskámban helyeztem el a szaloncukrot, amelyet majd az amerikai karácsonyfára akaszthatok.
dec. 24
8:45
Kétezer év tanulsága (Magyar Hírlap)
A tanácstalanság jajgató keservére kellene felfigyelni, a szánalmas kivetettségre, ami lehetetlenné tette, hogy a csoda megérintse, és fagyon, ködön, didergésen átsegítve reményt adjon.
dec. 24
8:45
Óriási gondokat okoz az ítéletidő: a jeges szél és a hóviharok miatt több ezer repülőjáratot töröltek Amerikában (Life)
Egyesült Államok-szerte már csaknem másfél millió fogyasztónál nem volt áram pénteken az egész országot elárasztó jeges széllel és helyenként hóviharokkal érkező sarkvidéki hideg miatt.
dec. 24
8:45
Kiderült, milyen színben érkeznek a Samsung Galaxy S23 Ultra készülékek (GSMring)
A dél-koreai vállalat a következő év elején fogja bemutatni a legújabb generációs csúcskészülékeit, köztük a Samsung Galaxy S23 Ultra készüléket, amiről kiderült, hogy milyen színekben fog megérkezni. A Samsung Galaxy S23 sorozatról már a Samsung Galaxy S22 széria megjelenése óta folyamatosan érkeznek a szivárgások, ebből kifolyólag már szinte mind
dec. 24
8:45
Orbán Viktor: a történelem magyar oldalán állunk (Demokrata)
Orbán Viktor szerint fennáll a veszélye, hogy a háború még hosszú ideig, akár évtizedekig is eltart.
dec. 24
8:48
Az Egyesült Államok Képviselőháza megszavazta a 2023-ra szóló költségvetést (Infostart)
Az Egyesült Államok Képviselőháza pénteken megszavazta az ország 2023-ra szóló költségvetését, elhárítva ezzel a szövetségi intézményrendszer megbénulásának veszélyét.
dec. 24
8:48
Sorompót szeretnének a helyiek a sashalmi halálátjáróhoz (Metropol)
Sorompót szeretnének a helyiek ahhoz a HÉV-átjáróhoz, ahol már több furcsa baleset is történt az elmúlt hónapokban. Legutóbb egy Suzukit tarolt le két HÉV.
dec. 24
8:48
Orbán Viktor: nem érdekünk, hogy feladjuk minden gazdasági kapcsolatunkat Oroszországgal (Portfolio)
A Magyar Nemzetnek adott ünnepi nagyinterjút a kormányfő, aki többek között beszélt az Ukrajnában dúló háborúról, az energiaárak elszállásáról, és Matolcsy György kormányzati gazdaságpolitikájával kapcsolatos kritikájáról. Azt sem zárta ki, hogy a háború évtizedekig tart.
dec. 24
8:48
Korda György: Sokkal több ilyen napra volna szükség (BorsOnline)
A legendás énekes elmesélte, hogy tölti a szentestét.
dec. 24
8:51
A nő, akit a világ legszebb állatának választottak: Ava Gardner (WMN)
Akit mindenki csak birtokolni akart, nem szeretni
dec. 24
8:51
Karácsonykor szakított a magyar sztárpár? Ez volna az idei legszomorúbb történet (Promotions)
A sportos műsorvezetők közösségi oldalain furcsa dolog történt.
dec. 24
8:51
Magyar kutatók újfajta detektort fejlesztenek a radioaktív sugárzás mérésére (Mínuszos)
Magyar kutatók újfajta detektort fejlesztenek a radioaktív sugárzás mérésére, a debreceni Atommagkutató Intézet (ATOMKI) és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) munkatársai egy különleges ásványcsalád, a perovszkitok tulajdonságait vizsgálták. A kutatók célja, hogy ezek felhasználásával a mérési pontosság megtartása mellett miniatürizált detektorokat f
dec. 24
8:51
Az univerzum leggazdagabb embere, aki eladta a Holdat (Hamu és Gyémánt)
Az 1980-as években egy Dennis Hope nevű amerikai férfi bekerült a nemzetközi hírekbe, amikor bejelentette, hogy egy űrszerződés „kiskapuját" kihasználva ő lett a Hold egyedüli tulajdonosa. Ezután el is kezdte árusítani a földterületeket, a vállalkozás pedig a mai napig is virágzik. De hogyan kereshetett valaki milliókat értéktelen papírdarabok árul
dec. 24
8:51
Erdő Péter: Jézus otthontalansága vigasz a menekülőknek (Demokrata)
A bíboros hangsúlyozta, az egyház az ukrajnai háború kitörése óta minden tőle telhetőt megtesz, hogy segítse a menekülteket.
dec. 24
8:51
Olasz lap: Orbán Viktor egy tövis az EU oldalában (Mandiner)
A La Repubblica arról lamentál, hogy nem kell-e kirúgni Magyarországot az Unióból.
dec. 24
8:51
Itt a kormány karácsonyi ajándéka: Újabb adót vezetnek be Orbánék (Nyugati Fény)
Ennél jobbat kívánni sem lehetett volna.
dec. 24
8:51
Jó hír a telepítőknek: már elkezdett csökkenni a napelemek ára (Villanyautósok)
Kínában már akcióznak az eladók.
dec. 24
8:51
Alaposan meggyötri Elliott, a téli bombaciklon az USA-t, 1,5 millió házban elment az áram (rtl.hu)
Az extrém hideg, a szél- és hóviharok miatt kiadott figyelmeztetés 200 millió embert érint.
dec. 24
8:54
Se veled, se nélküled: elég viharosra sikerült Berki Mazsi és üzletember szerelmének kapcsolata (Blikk)
Az elmúlt hónapokban több olyan hír is napvilágot látott, miszerint Berki Mazsi és Székesfehérváron élő új párjának kapcsolata véget ért. A Blikk azonban megtudta: az elhunyt üzletember, Berki Krisztián özvegye nem szakította meg a kapcsolatot szerelmével, bár tény, hogy viszonyuk viharos.
dec. 24
8:54
Főként amerikaifutball kerül a fa alá – sport a tévében (Infostart)
Szenteste napján nem dúskálunk majd az élő közvetítésekből.
dec. 24
8:54
A béke lesz a központi témája a Ferenc pápa vezette karácsonyi szertartásoknak (Infostart)
Az ukrajnai háború és a többi fegyveres konfliktusa leállítását kívánja szorgalmazni Ferenc pápa a világhoz intézett karácsonyi üzeneteiben a Szent Péter-bazilikában szombat este kezdődő vigílián, valamint december 25-i beszédében.
dec. 24
8:54
Kissé zavaros az ügy: Opitz Barbi előkerült és mindent megmagyarázott (Metropol)
Opitz Barbi eltűnt, családja attól tartott, hogy a barátja rabolta el.
dec. 24
8:54
Orbán Viktor: A történelem magyar oldalán állunk (hirado.hu)
A miniszterelnök úgy vélekedett, hogy 2022 a rendszerváltozás óta a legveszélyesebb év volt.
dec. 24
8:54
Orbán Viktor váratlanul megszólalt a csok-ról (Portfolio)
A Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent interjújában a miniszterelnök jelezte: az otthonteremtési támogatásoknál változások lesznek.
dec. 24
8:57
Enyhébb, télies időjárás várható (Magyar Nemzet)
A melegfrontra érzékenyekre gyakorol kifejezettebb stresszt az időjárás.
dec. 24
9:00
Erdő Péter: Jézus otthontalansága vigasz a menekülőknek (hirado.hu)
Karácsonykor különösen figyelnek a menekült családokra, ajándékosztásokkal, adományozással próbálják szebbé tenni az ünnepet – mondta.
dec. 24
9:00
Orbán a karácsonyi interjúban jelentette be, hogy megpiszkálják a csokot (444.hu)
Részletekbe nem bocsátkozott, csak annyit árult el, hogy az első félévben még nem fog változni a rendszer. Szokásos karácsonyi interjújában nem kellett kellemetlen kérdésekre válaszolnia.
dec. 24
9:00
Orbán Viktor: 2022 a rendszerváltozás óta a legveszélyesebb év volt (vg.hu)
Fennáll a veszélye, hogy a háború még hosszú ideig, akár évtizedekig is eltart - nyilatkozta a miniszterelnök a Magyar Nemzetnek.
dec. 24
9:02
ORFK: Csaknem tizennégyezren érkeztek Ukrajnából pénteken (hirado.hu)
Vonattal 105 ember – köztük 56 gyermek – érkezett Budapestre az ukrajnai háború elől menekülve – tudatta az ORFK.
dec. 24
9:06
Jövőre kevesebb pénzt hagyunk a boltokban (Piac és Profit)
A változatos világgazdaság egyik elkerülhetetlen következménye, hogy egyes piacok élesebben fogják érezni az infláció és az emelkedő kamatlábak hatását, mint mások. A turbulens gazdasági helyzet ellenére viszont az utazások és élmények iránti kereslet változatlanul magas, és inkább a fizikai javakon próbálnak spórolni a fogyasztók.
dec. 24
9:06
Időjárás: ilyen körülményekre számíthatunk szenteste - Vajon lesz fehér karácsony? (Blikk)
Pénteken köd szállt az országra, dideregnünk mégsem kellett, nem volt különösen hideg. A következő napokban úgy látszik, megkegyelmez "Fagytábornok", a fogvacogtató hideget későbbre tartogatja. A szentestét sem ünnepeljük sárban taposva.
dec. 24
9:06
Erdő Péter: Jézus otthontalansága vigasz a menekülőknek (Infostart)
A názáreti Jézus otthontalan gyermekként született, és ez vigasz a háború elől menekülőknek - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából,
dec. 24
9:06
Madridban jön az ingyen karácsonyi taxizás, de nem akárkinek (Infostart)
A Taxiluz kezdeményezésben részt vevők időseket utaztatnak körbe a fővárosban, így megcsodálhatják az ünnepi kivilágítást.
dec. 24
9:06
Különadót vetnek ki a gyógyszergyártókra: jöhet az áremelés a patikákban? (Pénzcentrum)
Szenteste napjára is jutott egy új különadó, most a gyógyszergyártókat sarcolják meg.
dec. 24
9:06
G.w.M egy luxuskúriát bérelt ki, hogy megkérje Kulcsár Edina kezét (Ripost)
Az biztos, hogy a rapper igazán kitett magáért.
dec. 24
9:06
Orbán Viktor: „Az én helyzetem sem könnyű, de Matolcsy Györgyé még nehezebb” (SzMo)
A kormányfő szerint az, hogy a jegybankelnök éles kritikát mondott a magyar gazdaságról, csak annyit jelent, hogy Matolcsy nehéz helyzetben van.
dec. 24
9:09
Orbán Viktor: A történelem magyar oldalán állunk (Magyar Hírlap)
Orbán Viktor szerint a baj gyökere, hogy a nyugatiaknak és a magyaroknak is van egy elképzelésük a jövőjükről, benne a saját életükről, és ez két különböző jövő..
dec. 24
9:12
Csaknem tizennégyezren érkeztek Ukrajnából pénteken (vg.hu)
.
dec. 24
9:12
Most kaptuk a lesújtó hírt: Feladta a harcot a magyar focilegenda (BorsOnline)
Fitos József családja szerető körében távozott péntek este, miután majdnem egy évig küzdött egy súlyos betegséggel.
dec. 24
9:15
Meghalt az F1-es versenyző, aki három keréken szerezte egyetlen dobogós eredményét (F1világ)
67 esztendős korábban elhunyt a Forma-1-ben korábban dobogós eredményt is szerző Philippe Streiff.
dec. 24
9:15
Árulkodó jelek: szakíthatott párjával a TV2 műsorvezetője (Life)
Eltűntek a közös képek Monoki Lehel és Gyenesei Leila közösségi oldalairól.
dec. 24
9:15
22 400 Ft értékű Waterdrop ivókulacsot kap ajándékba aki, ma fizet elő Mandinerre! Adventi kalendárium, 24. nap. (Mandiner)
Waterdrop® ivókulacsot neoprén védőtokkal és 12 db microdrink-et kap ajándékba, ha ma fizet elő egy évre a Mandinerre.
dec. 24
9:17
A szaloncukor története (Life)
A karácsony elmaradhatatlan dísze és kelléke a szaloncukor. Nem is létezik olyan magyar család, ahol a vékony csokoládérétegbe burkolt édesség valamelyik fajtája ne jelenne meg a fa díszeként, így nehéz elképzelnünk, hogy egyes országokban nem ismerik.

Keresés