A Magyar Közlönyből kiderült, hogy bizonyos feltételek esetén az otthonfelújítási támogatások igénylése korábbi, 2022. december 31-i határideje 2023. március 31-ére változik.
Stein az amerikai kongresszus Kínával foglalkozó bizottságának egyik vezető tisztségviselője, korábban pedig tanácsadóként dolgozott emberi jogi ügyekbe
Adri’s Kitchen bloggerünk, Marton Adrienn már nagyon készül a karácsonyi időszakra, az ünnepi menü összeállításában pedig nagy hangsúlyt fektet a minőségi alapanyagokra és a látványos tálalásra. Talán már védjegyévé vált, hogy receptjeiben mindig használ gyümölcsöket, magvakat, amikkel nem csak az ízeket varázsolja izgalmasabbá, hanem az ételeket i
Az NBA számára az alapszakasz legfontosabb játéknapja december 25-e, ekkor minden évben öt hatalmas rangadót láthatnak a szurkolók. Ez idén sem lesz másképp, és 2022-ben először fordul elő, hogy a Sport1 mind az öt meccset képernyőre tűzi Magyarországon. Összesen egyhuzamban 15 órányi NBA-t kapunk aznap a fa alá.A karácsony első napja az NBA rajong
Árendás Péter külpolitikai szerkesztő elemezte az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos legfrissebb történéseket, majd Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő érkezett a stúdióba. Később pedig Billwachs Tibort és Dunda Györgyöt kérdezte Gyürky Enikő és Szani Roland.
A Jacksonville Jaguars csapata magabiztosan nyert a New York Jets ellen a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) 16. játékhetének csütörtöki nyitányán, ezzel közelebb került a rájátszáshoz.
Négy évvel ezelőtt a Meta tulajdonában lévő Facebook 87 millió felhasználó személyes adataihoz engedett hozzáférést a Cambridge Analytica brit politikai tanácsadó cégnek.
Ma reggel az ázsiai piacokon felemás volt a hangulat, ezt követően Európában kisebb emelkedésben vannak a vezető börzék, Amerikában pedig a tegnapi esést követően pozitív irányú korrekcióval próbálkozhatnak majd a vezető részvényindexek. Ma is érkeznek fontos gazdasági adatok, reggel idehaza háztartási hitelstatisztikákat közölt az MNB, ezt követőe
Kisida Fumio japán miniszterelnök pénteken ígéretet tett arra, hogy május környékén felülvizsgálja Japán óceánpolitikai irányelveit a tengeri biztonság és a fenntartható tengeri környezetvédelmi rendszer terén.
A karácsonyi és a szilveszteri időszakban is a szokásos, a napnak megfelelő program szerint szállítják a szemetet a fővárosban - közölte az MTI-vel a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió.
December 23-tól hazánkban elsőként, napokkal a németországi premiert követően az Rtl+-on magyar szinkronnal látható majd a hatrészes Sisi, az Erzsébet királyné életéről szóló történelmi sorozat vadonatúj, második évadának premierje. A legendás magyar királyné szenvedélyes, rendkívüli életét feldolgozó történet második évada idén karácsonykor az
Szabó András Csuti egészen kivirult az utóbbi időszakban: büszkén mutatta meg arckezelése látványos eredményét Instagram-oldalán. Azonban úgy tűnik, nem csak a minőségi kozmetikumok ragyogtatják az orcáját...