2022. december 23. péntek

dec. 23
19:33
Dollármédia: így pénzelték Amerikából a baloldali gyűlöletpropagandát (Magyar Nemzet)
Az Ezalényeg.hu nem hemzseg a reklámoktól. Ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogy miből és hogyan működnek?
dec. 23
19:33
Megindult a kisbenzinkutak támogatásának kifizetése (Autószektor)
A közlemény szerint a támogatási program 2022 márciusától kezdve három ütemben került meghirdetésre, az érintett vállalkozások a március és szeptember közötti hónapokra részesülhettek forgalomarányos, vissza nem térítendő támogatásban, amelynek mértéke literenként 20 forintot tett ki. Az ellátásbiztonságot garantáló program utolsó, július, augusztu
dec. 23
19:33
Béke akkor lesz Ukrajnában, ha az amerikaiak úgy döntenek – Kovács Ákos a Mandinernek (Mandiner)
Nem szeretnék olyan korban megöregedni, amikor ezer évig igaznak tartott tapasztalati tényeket kérdőjeleznek meg – mondja Kovács Ákos dalszerző. Karácsonyi beszélgetés a Kossuth-díjas előadóművésszel a háború sújtotta évről, profetikus sorokról és az evangélium megérintő erejéről.
dec. 23
19:35
Feljelentették kosárlabda-válogatottunk kulcsemberét, aki hallgat (Magyar Nemzet)
A nemzetközi szövetség felfüggesztette Vojvoda Dávid nemzetközi játékjogát.
dec. 23
19:36
Ilyennek láttuk mi 2022-t – A hét videója különkiadás (Privátbankár)
Különleges videóval készültünk olvasóinknak az e heti Hét videója rovatunkban. Ezúttal nem a hét legfontosabb eseményéről fogunk beszélni, hanem szerkesztőségünk tagjai mesélik el Izsó Márton videós kollégánknak, hogy milyen volt az idei évük és mit várnak 2023-ra.
dec. 23
19:36
Elutasította az ügyész a melillai tragédiában érintett határőrök elleni eljárást (hirado.hu)
Marokkó és Madrid egyaránt tagadta, hogy túlzott erővel léptek volna fel.
dec. 23
19:36
Nascar: A 10 leggyorsabb pitcsapat és egyetlen rekord (USAracing)
Egy jó pitcsapat aranyat ér. Ez tökéletesen igaz a stock-carban is, ahol a szakemberek gyakran,...
dec. 23
19:36
Megvan a vb legszebb gólja: Richarlisonnak a szerbek ellen lőtt félig ollózós találata nyert (SzMo)
A Tottenham Hotspur 25 éves támadója a csoportkör első fordulójában a szerbek ellen egy remek támadás végén felpörgette magának a beadást, majd elfeküdt a levegőben, és a kapuba bombázta a labdát.
dec. 23
19:39
Családi tragédia Miskolcon: kisbabájuk meghalt, pár óra múlva rájuk omlott a ház (Life)
Felfoghatatlan veszteséget élt át egy borsodi család: gyermekeikkel kellett kimenekülniük omladozó házukból, miközben épp elhunyt kisbabájukat gyászolták.
dec. 23
19:39
Mexikóban épül a legújabb Tesla gyár (Magyar Hírlap)
A Tesla tovább terjeszkedik.
dec. 23
19:39
Visszavonult a világbajnok francia labdarúgó (Demokrata)
Pénteken jelentette be a hírt.
dec. 23
19:39
Utcazene, zalai fenyő – Boldog karácsonyt! (Magyar Mezőgazdaság)
Hogy kerül egy zalai őstermelő karácsonyfája Budapestre, a Bosnyák Téri Vásárcsarnok elé? Összejön-e egy fára az AgroTime utcazenéléséből? A Magyar Mezőgazdaság Kiadó munkatársai a mű- vagy az igazi fenyő mellett döntöttek? És vajon hova kerül kiadónk fája? Az AgroTime különkiadásával kívánunk boldog karácsonyt!
dec. 23
19:39
Nascar: A 10 leggyorsabb pitcsapat és egyetlen rekord (Racing)
Egy jó pitcsapat aranyat ér. Ez tökéletesen igaz a stock-carban is, ahol a szakemberek gyakran,...
dec. 23
19:42
Visszavonult a világbajnok francia labdarúgó (Infostart)
Blaise Matuidi világbajnok francia labdarúgó pénteken bejelentette visszavonulását.
dec. 23
19:42
Opitz Barbit tanúként hallgatja ki a rendőrség (Metropol)
Volt barátja próbálta elrabolni a gyönyörű celebet.
dec. 23
19:42
Idén sem alszik a karácsony lappangó gyilkosa: ezekre figyelj, hogy elkerüld a nagy bajt (Pénzcentrum)
Napi 25-30 lakástűzhöz hívják a tűzoltókat karácsonykor, ketten szenvednek a tűz miatt füstmérgezést és kétnaponta meghal valaki. A katasztrófavédelem felhívja a figyelmet az ünnepi veszélyekre, és elárulták, hogyan lehet megelőzni azokat.
dec. 23
19:42
Farkasordító hideget, havat és jeget hozott a vihar az egész Egyesült Államokban (vg.hu)
Sarkvidéki hideg, hóviharok, áramszünetek és tömeges repülőjárat-törlések teszik tönkre az amerikaiak több mint felének a karácsonyát. Sokan maradnak ajándék nélkül, mert a csomagküldő szolgálatok nagy országos elosztóközpontjait érintik a szélsőséges időjárási körülmények.
dec. 23
19:45
Ukrajnai háború - A Kremlnek nincs tudomása új ukrán béketervről (Magyar Hírlap)
A vilniusi parlament jóváhagyta litván katonák részvételét az ukránok EU- és NATO-tagállamokban történő kiképzésében .
dec. 23
19:45
A Kremlnek nincs tudomása új ukrán béketervről (Demokrata)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a rendezésről szóló kijelentései nem veszik tekintetbe a realitásokat – jelentette ki Dmitrij Peszkov.
dec. 23
19:48
Opitz Barbit tanúként hallgatja ki a rendőrség (Metropol)
Volt barátja próbálta elrabolni a gyönyörű celebet.
dec. 23
19:48
Németh Szilárd: irány a konyha! (ATV)
A politikus holnapra készül elő, miután a kutyájukat megsétáltatta, a Facebook-bejegyzése szerint.
dec. 23
19:48
Moszkva megbékélésre szólította fel Jerevánt és Bakut (hirado.hu)
Örményország tétlenséggel vádolja a 2020 novembere óta a térségben állomásozó orosz békefenntartókat.
dec. 23
19:48
Eltiltanák Trumpot az elnöki hivataltól (444.hu)
Az amerikai képviselőház vizsgálóbizottsága javasolja ezt, de a büntetőeljárás megindításáról az Igazságügyi Minisztérium dönt.
dec. 23
19:48
Megjelent Kulcsár Edina és G.w.M közös száma - Itt a videoklip (Ripost)
Szerelmével közös dalt adott ki Kulcsár Edina.
dec. 23
19:48
A Kreml nem tud új ukrán béketervről (vg.hu)
Zelenszkij javaslata nem veszi figyelembe a realitásokat Moszkva szerint.
dec. 23
19:51
Nem áldozatai, hanem túlélői vagyunk a történelemnek (Magyar Hírlap)
Csák János Kulturális és Innovációs Miniszter az Eiffel Műhelyházban az operajátszás kétszázadik évfordulóján megmaradásunkról évezredes kultúránkról beszélt.
dec. 23
19:51
Az oroszok szerint reális lehetősége van egy orosz-amerikai összecsapásnak (Helló Magyar)
A washingtoni orosz nagykövet meglepően erős kijelentéseket tett egy interjú során
dec. 23
19:53
Az indiai nagy fal (Magyar Hírlap)
A kétszintes erőd belsejében vannak füves területek, szép nyitott udvarok és teraszok is.
dec. 23
19:57
Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban (TőzsdeFórum)
A vártnál nagyobb mértékben javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban decemberben a Michigan Egyetem felmérése alapján.
dec. 23
19:57
Vasvári Vivien filmbe illő karácsonyfa előtt, gyermekeivel kíván boldog karácsonyt (Life)
A luxusfeleség igazi karácsonyi hangulatú fotóval örvendeztette meg követőit.
dec. 23
19:57
A trombózis leggyakrabban előforduló tünetei (Magyar Hírlap)
Azonnal forduljon orvoshoz, ha ezeket tapasztalja!.
dec. 23
19:57
Ambrózy Áron: Akkor mindenki kiszámolhatja, hogy mennyi pénzt vett ki a zsebéből Brüsszel (Mandiner)
És mindezt összevetheti azokkal a pénzeszközökkel, amiket idetolnak a FOS-nak meg az NGO-knak.
dec. 23
19:59
Megkezdte a kereskedelmi üzemet a MET Hungary Solar Park (TőzsdeFórum)
A MET Csoport 100 százalékos tulajdonában álló MET Hungary Solar Park (HSP) leányvállalatai november 30. és december 19. között három naperőművet helyeztek üzembe - közölte a társaság a BÉT honlapján csütörtökön.
dec. 23
19:59
Megbékélésre szólította fel Örményországot és Azerbajdzsánt az orosz külügyminiszter (Magyar Hírlap)
Hegyi-Karabahban családok százait választja el egymástól a blokád.
dec. 23
19:59
Kreml: Zelenszkij „béketervei” nem veszik tekintetbe a realitásokat (Mandiner)
Az orosz elnöki szóvivő arra reagált, hogy az ukrán vezetés februárig kidolgozna egy tízpontos tervet a békés rendezésre.
dec. 23
20:00
Oroszországnak kémkedhetett a német hírszerzés egyik embere (Infostart)
Hazaárulással gyanúsítják.
dec. 23
20:00
Ukrán katonákat képeznek ki Csehországban (vg.hu)
Az első csoport felkészítése most ért véget, jövőre még négy jön.
dec. 23
20:01
BörzeZárás december 23 – Alulteljesített a BUX (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 530,26 pontos, 1,16 százalékos csökkenéssel, 45 007,80 ponton zárt pénteken.
dec. 23
20:01
Verhofstadt: A gyűlöletbeszédnek, a rasszizmusnak és az általa előidézett megvetendő erőszaknak nincs helye Európában (Mandiner)
„Gondolataim a franciaországi kurd közösséggel vannak ma este” – fogalmazott a liberális EP-képviselő.
dec. 23
20:03
Demkó Attila: Nem azért vették fel Magyarországot, vagy a többi keleti tagállamot a NATO-ba, mert szeretik (Mandiner)
A NATO tagság (és EU tagság) persze alapvető magyar érdek – de nem szívesség.
dec. 23
20:06
Pataky Attila: Láttam már fegyvert előtte, de jéggé dermedt a szívem, amikor Jimmy rám fogta (ATV)
Pataky Attila brutálisan kitálalt Zámbó Jimmyről.
dec. 23
20:06
Elhunyt a Batman és a Charlie angyalai sztárja: legyőzte a májrák a 81 éves színésznőt (Femcafe)
A híresség a hatvanas években élte virágkorát: amellett, hogy megannyi televíziós sorozatban láthatták a nézők, egy musicalben Elvis Presley-vel osztozhatott a vásznon.
dec. 23
20:06
Szobrot kapott Mexikóban Saúl Canelo Álvarez (Sportal)
Szobrot kapott hazájában a mexikói Saúl Canelo Álvarez, a Boksz Világszövetség (WBA), a Boksz Világtanács (WBC), a Boksz Világszervezet és a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) nagyközépsúlyú világbajnoka.
dec. 23
20:09
Visszavonul a világbajnok focista (Magyar Hírlap)
A 35 éves Matuidi egy videóban hozta nyilvánosságra döntését.
dec. 23
20:09
Nem is annyira meglepő, hogy a Red Bull kiszáll! (Racing)
Az Red Bull osztrák központjában úgy döntöttek, hogy 2023-ban lehúzzák a rolót, így az energiaital-óriás mindössze két szezon után befejezi csapattulajdonosként való részvételét a DTM-ben. A Red Bull korábban zöld utat adott a DTM-ben való folytatásra vonatkozó terveinek, amelyek szerint az AF Corse 2023-ban két új Ferrari 296 GT3-mal indultak voln
dec. 23
20:12
Németh Kristófnak át kellett gondolnia, hogyan tovább (Blikk)
Sok szórakozóhely, kulturális intézmény és színház működése került veszélybe a rezsiárak drámai emelkedése miatt.
dec. 23
20:12
Üzent Oroszország: nem tudnak új ukrán béketervről (Blikk)
A Kremlnek nincs tudomása arról, hogy Ukrajna béketervet készítene elő, Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a rendezésről szóló kijelentései pedig nem veszik tekintetbe a realitásokat – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken újságíróknak.
dec. 23
20:12
Ten Hag ünneplő világbajnokát sem kíméli: „El kell fogadnia, hogy folytatódik a Premier League” (m4sport.hu)
Ünneplünk, ünneplünk? Kedden már meccs van!
dec. 23
20:15
Több mint 130 ezer gyermek foglalkozott az állatok védelmével decemberben (ProfitLine)
Rendkívül nagy érdeklődés mutatkozott a december 5. és 9. között megrendezett Állatvédelmi Témahét iránt; a programnak köszönhetően közel 1200 oktatási intézményből több mint 130 ezer gyermek tanulhatott az állatok világáról és a felelős állattartásról - közölte az Igazságügyi Minisztérium pénteken az MTI-vel.
dec. 23
20:15
Az öt legjobb karácsonyi film – A Reszkessetek, betörők!-től az Élet csodaszépig (Magyar Nemzet)
Az ünnepi hangulathoz ezek a mozik nélkülözhetetlenek.

Keresés