2022. december 23. péntek

dec. 23
6:27
13 eset, amikor a munkavállaló mentesül a munkavégzés alól, mégis jár neki távolléti díj (Adózóna)
Előfordul, hogy a munkavállaló mentesül a munkavégzés alól. mégis megilleti a távolléti díj. Összefoglaltuk, hogy milyen esetekben lehetséges ez.
dec. 23
6:27
Némasági fogadalmat tett Déri Tibor? (Magyar Nemzet)
Újpest polgármestere a helyi sporttelep átadására elment, de most is Trippon Norbert, alpolgármester beszélt helyette.
dec. 23
6:27
Bárkinek IS több víziója van Budapestről, mint a főpolgármesternek – ez a Lánchíd-ügyben gyönyörűen látszik (Mandiner)
Sokan hittük, hogy az egyébként szakpolitikára, közösségi tervezésekre, társadalmi konzultációkra oly nagy hangsúlyt fektető baloldali városvezetéstől ennél többre telik. Tévedtünk. Nagy Gábor írása.
dec. 23
6:27
Négyautós csapattal megy a Dakarra Sebastien Loeb (Racing)
Közel 70 ember és 27 jármű alkotja a csapatot.
dec. 23
6:27
A tatai Esterházy-pezsgő nyomdokain (Magyar Mezőgazdaság)
Nehezen tudjuk elképzelni, hogyan élt, tevékenykedett és gondolkodott a múltban egy magyar arisztokrata család. A történelemkönyvekben főként háborúkról, esetleg vadászatokról, bálokról olvashatunk, pedig a gazdaság irányítása, ahogy ma mondanánk, a stratégia kidolgozása és megvalósítása is az ő kezükben volt.
dec. 23
6:27
Fél évszázados rekord dőlt meg a norvég autópiacon (Villanyautósok)
Újabb skalpot szedett a népszerű villanyautó .
dec. 23
6:30
Algériai áram is hajthatja Európát (Infostart)
Algéria felajánlja nélkülözhető áramkapacitását Európának, az exporthoz 270 kilométer hosszú, tenger alatti vezetéket tervez építeni Olaszországba - jelentette be csütörtökön Abdel-Madzsíd Tebbún algériai elnök.
dec. 23
6:30
Németország – vissza a szénkorszakba (vg.hu)
A kevés és drága gáz, valamint az olcsó szén meccsét a környezetszennyezőbb tüzelőanyag nyerte Németországban.
dec. 23
6:33
Jövőre jöhet az első hajlítható kijelzős Samsung laptop (GSMring)
A következő évben a dél-koreai vállalat a legújabb információk szerint piacra dobhatja az első hajlítható kijelzős laptopját, mi pedig mutatjuk, hogy mit tudunk róla. Az utóbbi években elég jól elterjedtek a hajlítható kijelzős készülékek, de a legnagyobb népszerűség egyelőre a hajlítható kijelzős okostelefonok örvendenek, leginkább a Samsung Galax
dec. 23
6:33
Sztrájk bénítja a forgalmat több nagy brit repülőtéren (Magyar Hírlap)
A határrendészeti dolgozók nem álltak munkába péntek reggel, miután a kormány nem teljesítette béremelési követelésüket.
dec. 23
6:36
250 millió dolláros óvadékért házi őrizetbe került az Ftx igazgatója (Kripto Akadémia)
Az FBI tegnap a Bahama-szigeteken letartóztatta, és Egyesült Államokba szállította Sam Bankman Fried-et, az FTX igazgatóját. Amerikai őrizetbe került az FTX vezetője A több milliárd dolláros csalással vádolt SBF-et a repülőtérről a manhattani ügyészségre vitték, ahol tájékoztatták az ellene folyó eljárásról. Tanúvallomást itt még nem kellett tennie
dec. 23
6:36
Hatalmas fordulat az Orbán-kormánytól (Portfolio)
A magyar gazdaságpolitikában az év egyik legemlékezetesebb fejleménye volt, hogy a kormány rövid idő alatt tett 180 fokos fordulatot: a választások előtti - ritkán látott méretű - költekezés után behúzta a féket, sőt, elkezdte visszaszedni a gazdaságba kitolt pénzeket. Nyilván ezt saját maga nem nevezhette megszorításnak, mert az politikai okokból
dec. 23
6:36
Te is nagyon sósan eszel mindent? Akkor van számodra egy rossz hírünk, a szakértők mindenkit figyelmeztetnek (Femcafe)
Érdemes odafigyelni, mennyi sót viszünk be a szervezetünkbe, ha ugyanis a javasolt mennyiségnél jóval többet, azzal igencsak súlyos egészségügyi problémákat okozhatunk magunknak.
dec. 23
6:39
Keserédes ünnepekre készül Berki Mazsi, ez lesz az első karácsonyuk Krisztián nélkül (SzMo)
Az özvegy szűk családi körben tölti az ünnepet, szeretne minden pillanatot kihasználni, amit a kislányával tölthet.
dec. 23
6:39
Szürreális videó: Putyin Mikulásként rúg bele a Nyugatba (Mandiner)
Mikulás lett az orosz elnökből egy orosz propagandavideóban.
dec. 23
6:39
Budapesti ámokfutás: súlyos problémák mérgezték a volt férj és egykori neje kapcsolatát (rtl.hu)
Az után szúrta le volt feleségét és annak barátját R. Attila.
dec. 23
6:42
Sztrájkolnak több nagy repülőtéren a határrendészeti dolgozók (ATV)
Sztrájkot kezdtek pénteken több nagy brit repülőtéren a határrendészeti dolgozók, miután a kormány nem teljesítette béremelési követelésüket.
dec. 23
6:42
Amerikában olyan hideg van, ami perceken belül fagyási sérüléseket okozhat (444.hu)
Az előrejelzések szerint a hétvégén, vagyis karácsonykor az ország egyes részein akár -45 és -55 celsius fok közötti hőmérséklet is előfordulhat. Több ezer járatot töröltek, sok államban szükségállapotot hirdettek.
dec. 23
6:42
Ismét terítéken az alacsony balatoni vízszint (AQUA)
Fürödhetetlen lesz néhány évtized múlva a Balaton – halljuk a sokkoló jóslatot. Azoknak van igazuk, akik azt mondják: nem kell foglalkozni az időjárási szélsőségekkel, mert ilyen mindig volt, vagy azoknak, akik szerint időben fel kell készülni a klímaváltozásra? A balatoni vízpótlás gondolata az ezredforduló után merült fel először, amikor a tó szi
dec. 23
6:45
Aszalt szilvát vont ki a forgalomból a Spar (ProfitLine)
A gyártó bejelentésére csomagolt aszalt szilvát vont ki a forgalomból a Spar Magyarország Kft. érzékszervi elváltozás miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
dec. 23
6:45
Ez történt 2022-ben – április (Magyar Hírlap)
Ötödik kormány, negyedik kétharmad – történelmi győzelmet arattak a kormánypártok.
dec. 23
6:45
A vallási szokásokat is átírja a háború Ukrajnában (Magyar Nemzet)
Az ukrán ortodox egyház a nyugati keresztényekkel egy napon ünnepelné a karácsonyt.
dec. 23
6:48
Először lehet nő a miniszterelnök Bosznia-Hercegovinában (Infostart)
A horvát nemzetiségű Borjana Kristót javasolta Bosznia-Hercegovina új miniszterelnökének az ország háromtagú államelnöksége csütörtökön Szarajevóban, ő lehet az első nő az ország kormányfői posztján.
dec. 23
6:48
Mi folyik itt? Több nagy brit repülőtéren is sztrájk robbant ki: akár Ön is ott ragadhat (Blikk)
Sztrájkot kezdtek pénteken több nagy brit repülőtéren a határrendészeti dolgozók, miután a kormány nem teljesítette a béremelési követelésüket.
dec. 23
6:48
Görgényi Fruzsinanak és Völgyi Zsuzsinak kellett elhagynia a Farm VIP műsorát (Metropol)
A Farm VIP csütörtöki adásának megmérettetése után a színésznő mesélt a bent töltött időkről.
dec. 23
6:48
Giorgia Meloni: Az illegális bevándorlás egyetlen megoldása az indulások leállítása (HírTV)
Az új esztendő első hónapjaiban Kijevbe is ellátogat, a pontos időpontot még karácsony előtt egyezteti Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
dec. 23
6:48
Több nagy brit repülőtéren is sztrájkba kezdtek a határrendészeti dolgozók (444.hu)
A szokásosnál hosszabb várakozási időre, késésekre, fennakadásokra figyelmeztették a Nagy-Britanniába készülőket.
dec. 23
6:48
A klímaváltozás miatt lemondhatunk a fehér karácsonyról? (NRGreport)
Valószínűleg majdnem mindenkinek van egy olyan karácsonya, amire a fehér hótakaró miatt nosztalgiázva gondol vissza. Mostanában sokkal kevesebbnek tűnik a hó karácsony idején, ami részben valóban a klímaváltozásnak köszönhető, de nem olyan egyszerű a helyzet, hogy azt mondhassuk: mostantól temetni kell a fehér karácsonyt.
dec. 23
6:48
Megszűnnek a fagyok, de marad a borongós idő (BorsOnline)
Marad a nagyrészt erősen felhős, borult idő.
dec. 23
6:51
Téli paradicsom- és paprika-palántanevelésekor tapasztalható, tápanyagellátással kapcsolatos gyakoribb hibák I. (Agrofórum)
Gyakran mondják, hogy a palántanevelés a zöldségtermesztés nehézipara, ami különösen igaz a késő őszi, téli palántanevelésre. Bizalmi áruról, nagy értékről, magas költségekről van szó, kedvezőtlen környezeti feltételek mellett. A kertészeti ágazatok közül az időközben kialakult energiaválság is ezt a tevékenységet sújtja a legjobban.
dec. 23
6:51
Agyzsibbasztóan nehéz kvíz: 10 kérdésből 6 jó válasszal már ultraszuperjó vagy (Promotions)
10 földrajzi kérdést fogtok most olvasni, a válaszok pedig nagyon is többértelműek, és dilemmát fognak okozni.
dec. 23
6:51
Már mintegy hatvanezer esetben használták az e-bejelentőt (Mínuszos)
Már mintegy hatvanezer bejelentést tettek az ügyfelek az ügyintézést egyszerűsítő e-bejelentőn az idén. Az állampolgári ügyintézés digitális megoldásainak tervezését végző IdomSoft Zrt közleménye szerint: a Miniszterelnökség vezetésével kifejlesztett, a közművek átírására és személyes adatok változásának bejelentésére szolgáló ingyenes online rends
dec. 23
6:51
Energiahatékonyság az épületüzemeltetésben (newtechnology.hu)
Az épületek energetikai hatékonyságának növelése kiemelt szerepet kapott az elmúlt időszakban. Az automatizálási megoldások telepítésével rendkívüli eredmények érhetők el. A lehetőségekről Várföldi Róbert, a Siemens Zrt. épületautomatizálásért felelős kereskedelmi vezetője beszélt. A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség által megrendezett Rezsikon
dec. 23
6:51
2.5 millió dollár után már csak az érmék 19%-a érhető el – Calvaria listázás januárban a BKex-en (BitcoinBázis)
Az év egyik legnépszerűbb play-to-earn (P2E) harci kártyajátéka, a Calvaria exkluzív kezdeti csereajánlat (IEO) létrehozásáról szóló szerződést írt alá az
dec. 23
6:54
Időjárás: több megyére is a figyelmeztetést adtak ki, mindenki legyen résen (Blikk)
Folytatódik a hűvös, nedves időjárás karácsony előtt. Az éjszaka kialakult sűrű köd szépen lassan az egész országban feloszlik, de estére újra rossz látási viszonyokra kell számítani.
dec. 23
6:54
Rekordgyorsasággal küldi ezentúl a fegyvereket az USA Ukrajnába (Infostart)
Az Egyesült Államok mindvégig kitart az Oroszország indította háborúban védekező Ukrajna mellett, akármennyi ideig tart is - jelentette ki a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának kommunikációs koordinátora csütörtökön. A republikánusok válaszokat várnak a katonai támogatásról.
dec. 23
6:54
G.w.M eljegyezte Kulcsár Edinát (ATV)
A modell ezt egy videóban jelentette be.
dec. 23
6:54
Itt a kripto jégkorszak (Azenpenzem)
A Bitcoin 65 százalékot veszített értékéből 2022-ben. Mindez csupán egy átmeneti bukás vagy egy tartós visszaesés része? Egyszerűen csak a tél jött el, vagy egy tartós jégkorszak köszöntött be? Összefoglaljuk, hogy mi történt a Bitcoinnal 2022-ben, és miért borúsak a kilátások a jövőre nézve.
dec. 23
6:54
250 millió dollárt, minden idők legmagasabb óvadékát szabták ki az FTX-alapítóra (Igényesférfi.hu)
A New York-i bíróság 250 millió dollár óvadék ellenében házi őrizetbe helyezte Sam Bankman-Friedet, a csődbe jutott FTX kriptovaluta-kereskedőcég csalással és sikkasztással vádolt alapítóját csütörtökön.
dec. 23
6:54
Kiadták a riasztást: nem lesz abban köszönet, ami az ország felé közelít (BorsOnline)
Péntek első felében sokfelé alakul ki pára, köd, sűrű köd, ami csak lassan zsugorodik, helyenként tartósan megmaradhat.
dec. 23
6:57
Rendkívüli időjárás az Egyesült Államokban (Magyar Hírlap)
A hatóságok az életet veszélyeztető hidegre hívták fel a lakosság figyelmét.
dec. 23
6:57
A Wagner-csoport is gyengélkedik Ukrajnában (Magyar Nemzet)
Putyin magánhadserege sem tudja kivonni magát a kimerítő háború hátrányos hatásai alól.
dec. 23
6:57
Elkészültek a MOL romániai autópályás töltőállomásai (Villanyautósok)
Elektromosautó-töltők is épültek az új romániai autópályás MOL töltőállomásokon.
dec. 23
7:00
Téli viharzóna az Egyesült Államokban (HírTV)
A viharok nagy területen áramkimaradásokat okoznak, a hatóságok az életet veszélyeztető hidegre hívták fel a lakosság figyelmét.
dec. 23
7:00
NAV-os vezetőt tett Orbán Viktor a Belső Ellenőrzési és Integritási Hatóság élére (444.hu)
Ez is egy új hivatal, amit az uniós támogatások érdekében hoztak létre.
dec. 23
7:00
Ennyibe kerültek az új autók 10 éve! – 2. rész (Autónavigátor)
Megnéztük az a piacvezető márkákat, de azért jó néhány népszerű gyártóval adósak maradtunk még. Ezt most törlesztjük, máris az egyik
dec. 23
7:00
Kiadták a riasztást: nem lesz abban köszönet, ami az ország felé közelít (BorsOnline)
Péntek első felében sokfelé alakul ki pára, köd, sűrű köd, ami csak lassan zsugorodik, helyenként tartósan megmaradhat.
dec. 23
7:03
Szabó Ádám megkérte a barátnője kezét (SzMo)
A fiatal zenész úgy döntött, új szintre emeli a kapcsolatukat.
dec. 23
7:03
Akár 13 fok is lehet december 24-én (Mandiner)
Tavaszias karácsonyt hoz 2022.
dec. 23
7:03
Berki Mazsi: Megfogadtam, hogy idén másként lesz (rtl.hu)
Egyfajta nyugodt melegség van most benne.

Keresés