A Covid, a háború, a gazdasági nehézségek miatt most az aranytartalékainkat kell elővennünk. Ami természetesen nem könnyű. Megértésre, kitartásra rugalmasságra van szükségünk, még most is, amikor úgy érezzük, hogy már minden konténerünk kiürülőben van. Döntenünk kell, hogy pocséknak éljük meg az életünket, vagy az énerőnk segítségével megpróbáljuk
Meglepő fordulatok a Kiválasztásban, a játékosok Ákosra tették a legtöbb jelet, de meglepetéssel is szolgált az esemény, hisz Piros Barnára tette jelét, akivel egyébként a nyugiszobában forrón egymásnak estek. Noel főmanó osztogatta a büntetéseket, a Manó Meló alatt a villalakók nem voltak mentesek a lázongástól sem. Újabb nem várt történésként Lis
Alig pár óra leforgása alatt két sztáreljegyzésre is sor került. Kulcsár Edina és G.w.M mellett az ismert harmonikás, Szabó Ádám is megkérte szerelme kezét, Jennifer pedig azonnal igent mondott a fiúnak.
Tíz éve már, hogy a világ egyik leghíresebb és legtöbbször díjazott énekesnője, Whitney Houston elhunyt. Az énekesnő életéről készült film, az I Wanna Dance With Somebody – A Whitney Houston-film ma került a mozikba. Most ő rá emlékezünk.
Remek válasz a Volkswagen Üzemi Tanácsának és a Volkswagen-csoportnak a téli adományozási felhívására: Az első négy napban a munkaerő több mint 125 000 eurót gyűjtött össze az Ukrajnából érkező és otthon maradó, de otthonaikat elhagyni kényszerülő menekültek számára. Fotó: Volkswagen „Nagyon örülök a szolidaritásnak. Nagyon köszönöm! Minden adomá
A szarvasmarha-, juh-, és kecsketartók számára biztosított uniós közvetlen és vidékfejlesztési támogatások 2023. évi igénylésével kapcsolatban kívánja az Agrárminisztérium előzetesen felhívni a figyelmet az ENAR-ban lévő adatok naprakészségével, az egységes kérelemben megjelenő állat megszemélyesítéssel és a hízott bika támogatás esetében újdonságk
A Magyar Orvosi Kamarával egyeztetett az egészségügyi államtitkár az ágazat széles körű átalakításának terveiről, amelyek szerint félévente jönnek majd az új intézkedések. Takács Péter a megbeszélésen azt is elárulta: a kormány döntött az egészségügyi szakdolgozók béremeléséről.
A tél beköszöntével elérkezik a légúti megbetegedések ideje.Torokfájás, hurutos köhögés, orrfolyás, általános gyengeség... mind olyan tünet, mely a megfázás velejárója lehet. Ez az a betegség, amit jobb nem elkapni, de, ha mégis megtörténik, jobb a lehető leghamarabb és a legkevesebb kellemetlenséget elszenvedve túlesni rajta.
Az amerikai lap szerint Brüsszelt nem különösebben érdekli Orbán károgása, de hiba lenne alábecsülni a botrány és a hozzá kapcsolódó retorika hatásait.
Először - a rendelkezésre álló adatok szerint - valamivel fél 8 előtt az M5-ös autópálya 148-as kilométerszelvényében, Balástya közelében négy autó ütközött össze, a balesetben ketten megsérültek. Ezt követően a feltorlódott kocsisor, és a rossz látási viszonyok miatt az érintett szakaszon több baleset is történt. A rendőrök a forgalmat a M5-ös aut
Több mint 2,5 százalékkal csökkent a világ acéltermelése novemberben az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a World Steel Association (WSA) adatai szerint.
Rengeteg karácsonyfa alá kerülnek idén társasjátékok és kreativitást, képzelőerőt fejlesztő játékok az eMAG eladási statisztikái alapján. Taroltak a LEGO adventi kalendáriumai novemberben és december elején, de népszerűek a pókemberes, tapadókorongot lövő kesztyűk is. Több mint 2,2 milliárdért vettek játékokat az eMAG vásárlói november elseje óta.A
A 2023-as Széchenyi Kártya Program MAX+ forrásai már 2022. december 23-tól elérhetővé válnak. Ezek egységesen nettó 5 százalékos fix kamat mellett kínálnak hiteleket a vállalkozások számára.
Az Egyesült Államokban több mint 2100 repülőjáratot töröltek csütörtökön a rendkívüli téli időjárás miatt a karácsonyi utazási csúcsidőszak kezdetén, a viharok nagy területen áramkimaradásokat okoznak, a hatóságok az életet veszélyeztető hidegre hívták fel a lakosság figyelmét.
Egy emberi fehérjékből készült anyag lehet az alapja a golyóálló testpáncélok következő generációjának. A tudósok olyan biogélt hoztak létre, amely képes megállítani a szuperszonikus tárgyakat, például egy száguldó golyót.
Újdonsággal kezdi a jövő évet a TV2 Csoport kábelcsatornája, az Izaura TV. A romantikus tartalmak kedvelőinek érdemes lesz figyelemmel követnie a legújabb török szériát.
Még mindig szivárog a Szojuz űrhajó, amit a Nemzetközi Űrállomásra küldtek, hogy lehozza az asztronautákat. Oroszország megmentési tervvel állt elő, hogy hazahozzák a háromtagú bajba jutott csapatot.