Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Nem a Ferraritól, hanem a Mercedestől tart leginkább a 2023-as Forma-1-es világbajnokság tekintetében a Red Bull motorsport-tanácsadója, Dr. Helmut Marko.
Az energiaválság, az aggasztóan magas infláció, az egekbe szökő élelmiszerárak, a benzinársapka kivezetése minden ágazat tevékenységét húsbavágóan érinti. Joggal merülhet fel a kérdés mindenkiben: vajon más lesz az idei karácsony? Dísznövény- és faiskolai termelőket és kereskedőket kérdeztünk arról, mire számítanak; az eddig megszokottak szerint va
Kövér László szerint Magyarország nemzeti érdeke egy szuverén, erős, demokratikus és a polgárainak, köztük az ott élő magyaroknak, életlehetőséget biztosító Ukrajna. Az Országgyűlés elnöke az InfoRádió Aréna című műsorának keddi adásában a háború mellett a szankciós politikáról, a visegrádi együttműködésről és az uniós vállalásokról is beszélt.
Egy pedagógus legfeljebb két jegyet igényelhet, egy tankerület pedig csak negyven jegyet oszthat ki összesen. Azt nem írták, hogy ez jutalom vagy büntetés.
Második világháborús eredetű, 500 kilós amerikai légibombát találtak a csepeli Petróleum-öbölben - közölte a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred a közösségi oldalán kedden. A robbanótestet csütörtök este a helyszínen hatástalanítják, a rendőrség ezért rövid ideig lezárja Csepel-Ófalu egy részét.
Egyre több bejelentés érkezik, de ez nem feltétlen a földönkívüli jelenlét megszaporodását jelenti. Csak júliusban állították fel az amerikai kormány UFO-követő irodáját, de már fél év alatt több száz UFO-jelentés érkezett a katonai személyzettől – jelentette Sean Kirkpatrick, az Aaro (All-Domain Anomaly Resolution Office) igazgatója az AP
A háborúról és a (világ)békéről elmélkedett új írásában Yuval Noah Harari. Az izraeli történész ebben, talán némileg eltúlozva a konfliktus jelentőségét, megjegyezte: „Putyin háborúja” véget vetett az emberiség legbékésebb korszakának...
A két férfi egy kölcsönkért csónakkal, horgászat közben borult be a vízbe, mentőmellény egyikükön sem volt. Az egyikük, József életét már nem tudták megmenteni, míg a másik pecást kórházban kezelik, jelenleg kómában van.
A bérek jelentős mértékű emelkedésére számíthatnak a munkavállalók Németországban 2023-ban - mondta a szövetségi jegybank (Bundesbank) elnöke egy keddi interjúban.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A két férfi egy kölcsönkért csónakkal, horgászat közben borult be a vízbe, mentőmellény egyikükön sem volt. Az egyikük, József életét már nem tudták megmenteni, míg a másik pecást kórházban kezelik, jelenleg kómában van.
Megy a balhé a felújított és a forgalomnak részben átadott Lánchíd használata körül. Az útburkolatra egyik és másik irányba is kerékpársáv van felfestve. A sávokat záróvonal választja el egymástól. De másféle járművek is áthaladhatnak a hídon, például taxik. Vagy a BKK járművei. Mit tesz egy autós – taxis –, ha a hídon előtte egy kerképáros gurul?
A hónap eleji jelentős hőmérséklet-csökkenés az Európai Unióban csak csekély károkat okozott egyes őszi vetésű növényekben, míg máshol jelentős mértékben javította a fagytűrést - közölte az Eu Mars termésfigyelő szervezete.
Ő az első filmsztár, aki nembinárisként definiálja magát, tehát se nem nőként, se nem férfiként határozza meg magát – ami időnként a szerepválasztásaiban is megnyilvánul.
A dél-koreai vállalat újgenerációs hajlítható kijelzős készülékei, a hónapban egy remek promóció keretein belül vásárolhatóak meg. Mutatjuk, hogy mit kell erről tudni. A decemberi hónapban számos akcióval találkozhattok az üzletekben, viszont érdemes kiemelni a Samsung hónapot a MediaMarkt üzletekben, ahol rengetek Samsung termék szerezhető be kedv
Pécsett három, Kaposváron négy, Budapesten két, a közelmúltban bezárt postahivatalt nyitnak meg a már amúgy is nehéz anyagi helyzetben lévő önkormányzatok áldozatvállalásával. Rövidesen három, korábban bezárt postahivatal nyit újra a pécsi helyhatóság kezdeményezésére és anyagi támogatásával a baranyai megyeszékhelyen – közölte a pécsi önkormányzat
A keresztény ünnepek környékén egyes túlmozgásos aktivisták és influenszerek ellenállhatatlan ingert éreznek arra, hogy valamilyen blaszfémiával megsértsék, megalázzák a hívő embereket.
Az akadémia elnöksége állásfoglalást adott ki a közoktatás helyzetéről, az elbocsátott pedagógusok érdekében pedig a köztársasági elnök közbenjárását kérték.
Jövőre akár 19,5 százalékkal is emelkedhetnek az árak átlagosan Magyarországon a jegybank friss inflációs előrejelzése szerint, ami alapján még inkább csalódottak lehetnek a nyugdíjasok. Rendszeres juttatásuk ugyanis az év elején 15 százalékkal emelkedik, így megvan az esély arra, hogy az elszálló infláció miatt - változatlan nyugdíjemelési rendsze
Bár sokan már megállapodtak a nagy nő-vagy éppen férfifaló celebek közül, az internet népe nem felejt. Majka már hosszú évek óta boldog házasságban él a feleségével Majoros Hajnalkával, de korábban beszélt róla, hogy kikkel került közelebbi kapcsolatba.
Mint fogalmazott, csupán a szoftver- és szervercsapatot egyengetné tovább a világ második leggazdagabb embere. Csupán. A Twitter közösségmédia-platform tulajdonosa, Elon Musk magyar idő szerint szerda hajnalban azt tweetelte: ha talál valakit, aki „van akkora őrült, hogy elfogadja az állást”, akkor otthagyja a turbulens időket élő cég vezérigazgató
Akadály nélkül folytatódik a gázszállítás, az Urengoj–Pomari–Ungvár gázvezetéken történt robbanás ellenére – közölte a Gazprom orosz energiacég. Az Oroszország középső részén található Kalinyino falunál történt detonáció három ember halált okozta és az Európába irányuló megmaradt gázszállítást fenyegette.