Az idén az aszály, az inputanyagok és a takarmány árának drasztikus emelkedése komoly nehézség elé állította az állattartókat, ezért a többletköltségek okozta terhek mérséklésére az állatjóléti támogatások keretében még 2022-ben majdnem 7,2 milliárd forintot fizettek ki a sertés- és baromfiágazat érintett szereplőinek - jelentette be keddi közlemé
A Pilisi Parkerdő Zrt. a főváros környéki állami erdők kezelőjeként stratégiai küldetésének tartja a felelős, fenntartható erdőgazdálkodást. Éppen ezért kiemelt figyelmet fordít erdőterületeinek fenntartható kezelésére, az erdők természetességének fokozása érdekében végzett erdészeti beavatkozásokra. A Pilisi Parkerdő 2022-ben több mint kétmillió f
Nem találnám helyesnek, ha minősíteném a Matolcsy György vezette jegybank és az annak nevében hivatalosan a Portfolión megjelent írásomra reagáló Virág Barnabás vitairatát. Az önmagáért beszél. Ehelyett és anélkül, hogy elmélyednék a részletekben, két kérdést érintek pusztán az illusztráció okán.
A Kia a Stinger bemutatásával mondhatni sokkolta a világot – de főleg talán Európát, hiszen a tengerentúlon korábban is kínált prémiumba hajló nagy modelleket. Nem is kérdés, hogy a hátsókerékhajtás és a V6-os, bivalyerős benzinmotor legalább akkora, ha nem nagyobb meglepetés volt, mint az egyedi megjelenés. Noha közel sem volt tökéletes a Stinger,
Közeledik a karácsony... így mi más érkezhetne mint jelentős enyhülés - állapítja meg az OMSZ jelentése. Déli, délnyugati áramlással több fokkal melegebb levegő áramlik a Kárpát-medence fölé a következő napokban, az átlagosnál jóval enyhébb időre számíthatunk - közölték.
A karácsonyi időszakban a spanyol otthonokban „betlehemet”, jászolt állítanak, Jézus születésének megünneplésére. Szent este ünnepi vacsorára gyűlik össze a...
Kitiltották a nőket az egyetemekről is a tálibok Afganisztánban. A radikális iszlamisták hatalomátvételük után ismét szinte középkori törvénykezést vezettek be, a nők jogait erősen megcsorbítva.
Az elmúlt napokban ismét elromlott a hangulat a tőzsdéken, hiszen újra előtérbe kerültek a további kamatemelésekkel és a várható recesszióval kapcsolatos félelmek. Ennek ellenére az amerikai indexek közül az S&P 500-nak tegnap sikerült megtörnie a negyedik napja tartó eső sorozatot és egy minimális emelkedéssel zárnia. Viszont jól példázza a mostan
Minden ember életében megvannak azok a bizonyos fontos elsők, és természetesen a néhány hónapos babák sem kivételek. Borbély Alexandra például volt olyan kedves, és megmutatta ikerlányai első babakocsis sétáját.
Király Eszter mentálhigiénés szakember írásai széles körben ismertek, orvosi pontossággal ragadják meg a női–férfi viselkedésformák egy-egy aspektusát. Beszélgetésünk témája ez esetben más kapcsolatot érint, és igen személyes mezsgyén mozog: a szülői hivatás labirintusairól, a pillanatok megragadásáról, az anyává formálódás rögös lelki útjáról szól
Ügyfeleinek megkárosítása miatt 3,7 milliárd dollár (mintegy 14 500 milliárd forint) büntetést és kártérítést kell fizetnie az Amerikai Egyesült Államok egyik legnagyobb kereskedelmi bankjának, a Wells Fargónak. A pénzintézet a megállapodás keretében egyezett bele abba, hogy elfogadja a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Iroda (Consumer Financial Protection
Elindult a globális infláció csökkenése, az infláció túl van a csúcson, Magyarországon a jövő év végére lehet ismét egyszámjegyű a fogyasztói árak növekedési üteme – mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke online háttérbeszélgetésen kedden. Úgy vélte, a jövő év első hónapjaiban “elhúzódó tetőzés” jellemezheti az inflációt. Az MT
A magyar kulturális életre gyakorolt korszakalkotó munkássága elismeréseként idén a Magyar Zene Háza tervezőjét, Sou Fujimoto japán építészt választotta a közszolgálati média a Közmédia Év Emberének.
A jövő év elején megrendezik a profi ökölvívás nehézsúlyú kategóriájának címegyesítő világbajnoki mérkőzését, miután erről megállapodott egymással Tyson Fury és Olekszandr Uszik.
A Nike amerikai sportszergyártó negyedéves bevétele és részvényarányos nyeresége is nőtt éves összevetésben. A Nike azt közölte, hogy a november 30-án zárult második pénzügyi negyedévben az adózott eredménye 1,33 milliárd dollárt tett ki, ami kisebb az egy évvel korábbi 1,34 milliárd dollárnál. A részvényarányos nyeresége ugyanakkor 83 centről 85 c
A BMW Group Magyarország nyerte a forprofit szféra és a művészeti világ összekapcsolódását elismerő Art is Business Díj Vállalati kategóriáját.A bajor prémiumgyártó hazai képviseletének művészeti világban való aktív részvételét elismerendő, vehette át az Art is Business díjátadógáláján a Vállalati kategória díját Gombos Zoltán, az idén többek közöt
„A Lánchíd egy igazi hungarikum: felújítottuk, rengeteg pénzt költöttünk rá és most se autóval, se gyalog nem lehet rajta átmenni” – fogalmazott a kormányfő.
Az ALDI Magyarország 12 hónapon belül a harmadik béremeléséről döntött. A vállalat dolgozói az értékesítési, logisztikai és irodai munkakörökben – néhány kivételtől eltekintve – egységesen újabb 10 százalékos béremelésben részesülnek 2023. január 1-jétől. Ezzel egyes területeken 37 százalékkal növelte béreit az áruházlánc mindössze 12 hónap alatt,
Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatót tartott ma Kormányinfó keretében, amelyen beszélt többek között a rezsicsökkentésről, adókezdeményről és családtámogatásokról. Kormányinfóból idén ez volt az utolsó, kormányülés viszont lesz még ma, amelynek eredményeiről érkezni fog valamilyen csatornán tájékoztatás.
A heves esőzések áradásokat okoztak szerdán. Az ítéletidő öt tagállamban okozott komolyabb fennakadásokat a héten. Sokak számára ideiglenesen felállított sátortáborokban nyújtottak menedéket. Eddig legkevesebb ketten vesztették életüket az ítéletidőben.
A Mercedesnek 2022-ben nem sikerült a címvédés. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner ezt a 2021-es szezon végi összecsapásuk utóhatásának tudta be. A 2020-as szezon nagyon sima volt a Mercedes számára, de Max Verstappen győzelme a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon már előre vetítette, hogy mi következik. Verstappen a 2021-es szezon során végig ha