2022. december 17. szombat

dec. 17
12:21
Megállapodtak az azeri zöld villamos energia magyarországi importjáról (Demokrata)
Hazánk a megállapodás nyomán zöld áramot tud majd importálni a dél-kaukázusi országból.
dec. 17
12:21
Tippek ételszállításhoz, hogy ne a kocsi padlóján végezze a karácsonyi vacsora (egy.hu)
Szitkozódás, csöpögő edények emelgetése, végül kutya elhelyezése a csomagtartóban – egy néhány évvel ezelőtti karácsonyom képei. Ugyanis jóadagnyi étel borult az autóba, és amikor teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy nincs, ami menthető, apukám a kutyával takaríttatta ki a kocsit, mindannyiunk nagy örömére. Az eb jóllakott, mi pedig azóta is emlegetjü
dec. 17
12:21
Hazaért Iránból Nyers Tamás a Teslával (Villanyautósok)
Két hónap alatt 17.612 kilométerrel és rengeteg élménnyel gazdagodott a világutazó.
dec. 17
12:24
Könnyen a NAV figyelmébe kerülhetnek a rövid távra szálláshelyet kiadók (Piac és Profit)
Fokozott figyelemmel ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azokat, akik rövid távra adnak ki szálláshelyet – hívja fel rá a figyelmet az EY. A tanácsadó cég szakértői szerint egy friss Kúria ítéletből már az is kiderül, minek köszönhető, hogy a hatóság akár előzetes próbavásárlás, adategyeztetés nélkül is képes több 100 milliós adóhiányt megállapí
dec. 17
12:24
Elon Musk a lekapcsolt fiókokról: vissza az egész! (Infostart)
A Twitter visszaállította azoknak az újságíróknak a fiókjait, akiket pénteken tiltottak le a platformról a közösségi szabályok állítólagos megszegése miatt.
dec. 17
12:24
Ez a búzavetőmag segít a gazdának, hogy megfeleljen az új támogatási rendszer feltételeinek (Agroinform)
Kiderült, mivel készül a AGROmashEXPO-ra a Marton Genetics. Azt is megmutatjuk, mivel nyert különdíjat a Bázismag kft.
dec. 17
12:24
Kapaszkodj: Jenna Ortega rövidre vágatta a haját, és elképesztően áll neki (Glamour)
Jenna Ortega megvált hosszú hajkoronájától és egy pimasz, vagány frizurára váltott. A Wednesday tehetséges színésznője friss fotót tett közzé új külsejéről, amivel bebizonyította, hogy minden stílus tökéletesen áll neki!
dec. 17
12:24
Litkai Gergely: Miért kell elképzelnünk a jövőt? (Könyves Magazin)
Litkai Gergely: Miért kell elképzelnünk a jövőt?
dec. 17
12:27
Mókás vérfürdő Szenteste: a whiskyszagú Mikulás bontókalapáccsal bünteti meg a rosszcsontokat (Promotions)
Hiába véres és erőszakos, a Vérapó minden durvasága mellett egy igazán hangulatos karácsonyi film, amire érdemes jegyet váltani. Kritika.
dec. 17
12:27
Mit tartogat még Messi? (Magyar Hírlap)
A Gulf Times szerint az argentin sztár legjobb meccse még hátra van.
dec. 17
12:27
Budapest nem engedheti meg magának, hogy autóval ne lehessen átkelni a hídon (Demokrata)
A főváros a Dunán való kevés átkelési lehetőség közül venné el az egyiket.
dec. 17
12:27
39 éves lett Sebastien Ogier (Racing)
Még nincs 40 éves az autósport egyik legnagyobb bajnoka.
dec. 17
12:29
Autóklub: Budapest nem engedheti meg magának, hogy autóval ne lehessen átkelni a hídon (Magyar Hírlap)
A Szabadság híd lezárása is szóba jött, de a Magyar Autóklub ezt is ellenzi.
dec. 17
12:30
Nem Musk, nem Bezos: ez az európai divatmogul lett a világ leggazdagabb embere (Femcafe)
A világ leggazdagabb embere európai! Ezt a Forbes friss, online listáján szúrta ki a Twn.hu.
dec. 17
12:33
A Fekete-tenger alatt kiépítendő vezeték a biztonságos jövőt szolgálja (Demokrata)
A vezeték kiépítése Georgiát energetikai csomóponttá teheti – mondta Ursula von der Leyen.
dec. 17
12:33
Közjegyzői kamara: a fizetési meghagyás egyszerű módja a tartozás rendezésének (Üzletem)
Sokan nem hallottak a fizetési meghagyásos eljárásról, pedig ez a legegyszerűbb és leggyorsabb módja annak, hogy a pénzéhez jusson az, akinek tartoznak.
dec. 17
12:33
Visszaállították a két napja letiltott újságírók Twitter-fiókjait (rtl.hu)
Egyre kaotikusabb az Elon Musk által 44 milliárd dollárért megvásárolt, kézivezérlésre állított közösségimédia-oldal működése.
dec. 17
12:36
Iii. Károly király készen áll a békülésre? Ígérete szerint Harry és Meghan is kap meghívót a koronázására (Blikk)
Úgy tűnik, Károly király készen állhat a békekötésre, ugyanis megígérte, hogy Harry herceg és Meghan Markle meg lesz hívva a jövő év májusában tartandó koronázási ceremóniájára.
dec. 17
12:36
Szijjártó: megállapodás született az azeri zöld villamos energia jövőbeli magyarországi importjáról (HírTV)
Megszületett az a négyoldalú megállapodás, amelynek eredményeként Magyarország Azerbajdzsánból Georgián és Románián keresztül, egy új vezetéken zöld villamos energiát tud majd importálni.
dec. 17
12:36
Árnyékkormány: Megalázóan kicsi juttatással büntetik a tanárokat a rendőrtábornoki kioktatás után (ATV)
Az árnyékkormány úgy gondolja, hogy 45 százalékos pedagógusbér-emelésre van szükség Magyarországon.
dec. 17
12:36
Von der Leyen szerint is tiszta, hozzáférhető és biztonságos a zöld azeri áram (444.hu)
Ilham Aliyev, Azerbajdzsán elnöke szerint mindkét félnek előnyös az, hogy országa az Európai Unió egyik fontos energiabeszállítójává válik.
dec. 17
12:36
Úttörő projektet valósítanak meg Németországban (autopro)
Közúton telepítenek a járművek mozgás közbeni töltését lehetővé tevő, útfelszín alatti dinamikus töltőrendszert.
dec. 17
12:36
A mac and cheese lesz a legújabb kedvenced, mutatunk hozzá egy 15 perces receptet: Mind a tíz ujjadat megnyalod majd utána! (Femcafe)
Igazi amerikai sajtban tocsogó finomság, amit ha egyszer megkóstolsz, már csak ezt akarod majd enni!
dec. 17
12:39
Szijjártó Péter: Zöldáram jön Azerbajdzsánból (Magyar Hírlap)
A vezeték tenger alatti része 1195 km hosszú lesz, ami új világcsúcsnak számít e tekintetben.
dec. 17
12:39
Bayer Zsolt: Hajrá, hannoveri farkas! (Mandiner)
Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban, avagy Von der Leyenék pónija.
dec. 17
12:42
A nap képe: újra járható a Lánchíd! (Privátbankár)
Szerkesztőségünk számára különösen kedves posztot tett közzé Karácsony Gergely.
dec. 17
12:42
Megnyílt a Normafa a szánkózók, sífutók előtt: most még ingyenesen használhatók ezek a pályák (Pénzcentrum)
Sportolásra alkalmas szórt hóval várja a szánkózni, sífutni vágyókat a Normafa - közölte a Hegyvidéki Önkormányzat szombaton. Azt írták, hogy a behavazott részek ingyenesen használhatók, de a későbbiekben a Szent Anna-kápolna melletti sífutópálya - hasonlóan más síterepekhez - díjkötelessé válik, igaz, akkor majd a jegyhez a karbantartott és este k
dec. 17
12:42
Mitől lesz sikeres a regény? Schein Gábor szerint minden a jól megválasztott elbeszélőn múlik (Könyves Magazin)
Schein Gábor író, költő, irodalomtörténész Nádas Péter Párhuzamos történetek és Kertész Imre Sorstalanság című regényén keresztül mutatta be, mekkora jelentősége van a jól megválasztott elbeszélőnek. Miért dolgozott Kertész bő tíz évig a Sorstalanságon, Nádas pedig közel húsz évig a Párhuzamos történeteken? Erre kísérelt meg választ adni Schein Gáb
dec. 17
12:45
Hatalmas a baj: Már csak 1 kiló krumplit, 1 liter tejet lehet vásárolni ebben a népszerű üzletláncban (Nyugati Fény)
Boldog Karácsonyt!
dec. 17
12:45
Képmutatás a köbön: az autósok ellen kampányolt, majd autóval távozott a Lánchídtól Karácsony (Mandiner)
Az esetről videó is készült.
dec. 17
12:45
Nemsokára falevéllel is fűthetünk (Magyar Mezőgazdaság)
Igaz, még gyerekcipőben jár, de egy német önkormányzat azon dolgozik, hogyan lehetne az őszi lehullott levelekből pelletet előállítani, ami alkalmas fűtésre. Egy tudóscsapat kísérletezik a technológiai megoldáson.
dec. 17
12:48
Akármi van, a Normafán már csinálják a havat (Infostart)
Sportolásra is alkalmas. Egy kis területen a szánkózóknak, egy másikon a sífutóknak.
dec. 17
12:48
Von der Leyen szerint is tiszta, hozzáférhető és biztonságos a zöld azeri áram (444.hu)
Ilham Aliyev, Azerbajdzsán elnöke szerint mindkét félnek előnyös az, hogy országa az Európai Unió egyik fontos energiabeszállítójává válik.
dec. 17
12:48
Orbán Viktor: Megépítjük a világ leghosszabb tenger alatti villamosenergia-vezetékét (SzMo)
A miniszterelnök szerint véget ért az európai gazdaságtörténetnek az a korszaka, amelyben olcsó nyersanyagot és energiát hoztunk be Oroszországból, cserében nyugati technológiát adtunk.
dec. 17
12:51
Eladná a leányvállalatait az FTX, beleértve a LedgerX-et is (BitcoinBázis)
A csődeljárás alá került kriptotőzsde engedélyt kért a szövetségi bíróságtól több leányvállalatának, köztük a LedgerX-nek az eladására is. Az amerikai
dec. 17
12:57
Ismét egész Ukrajnában megszólaltak a légvédelmi szirénák (Demokrata)
A kijevi katonai hivatal felszólította a lakosságot, hogy húzódjon az óvóhelyekre.
dec. 17
13:00
Karácsonyi hajrá 2022-ben (Piac és Profit)
A globális gazdasági helyzet és az infláció a 2022-es ünnepi készülődésre is hatással van. Ennek ellenére, a fogyasztók igyekeznek megtalálni a módját annak, hogy megbirkózzanak az inflációval és megteremtsék az ünnepi hangulatot.
dec. 17
13:03
Együttműködési megállapodást kötött a Pannon Egyetem és a Kaposvári Szakképzési Centrum (ProfitLine)
A jól képzett munkaerő helyben maradásának és a szakképzésből felsőoktatásban továbbtanuló hallgatók létszámának növelése érdekében együttműködési megállapodást kötött Nagykanizsán a Pannon Egyetem és a Kaposvári Szakképzési Centrum.
dec. 17
13:03
Pénteken mutatták be a Magyar élelmiszerkönyv honlapját (Agrofórum)
Az Agrárminisztérium (Am) pénteken bemutatta a Magyar élelmiszerkönyv honlapját, amely segítséget nyújt a Magyarországon forgalmazott élelmiszerek és élelmiszer-összetevők megismeréséhez és eligazít a különféle termékjelölések között.
dec. 17
13:03
Benzema azt posztolta: Nem érdekel (Magyar Hírlap)
A francia aranylabdás megérkezett ugyan Katarba, de aligha játszik.
dec. 17
13:03
Az atomháborút úgy tűnik, elkerültük (Növekedés)
Az utóbbi hónapokban jelentősen nőtt a nyomás Moszkván, hogy hagyjanak fel a nukleáris fenyegetőzésekkel.
dec. 17
13:03
Megjelent az év legcukibb magyar autós videója a Jóságos Kamionossal a főszerepben (rtl.hu)
Nagyon hideg volt aznap a Könyves Kálmán körúton.
dec. 17
13:06
Jó hír Budapestről: ismét lehet közlekedni a Lánchídon (Menedzsment Fórum)
Másfél év után lehet átmenni a főváros kultikus hídján, igaz, még nem mindenkinek.
dec. 17
13:06
Nem mindegy, mit tesz kedvesének a fa alá – Ezt árulja el az ajándék a párkapcsolatunkról (Blikk)
A karácsony az év legkülönlegesebb időszaka, milyen jó érzés a közös készülődés, sütés, főzés, fadíszítés és akkor még az ajándékokat nem is említettük. Pedig az is árulkodó, mit szánunk a fa alá kedvesünknek!
dec. 17
13:06
Kanada: magyar csirke, kacsa, és nyúlhús is kerül a tányérokba (Agroinform)
Az észak-amerikai ország fontos agrárgazdasági partnere hazánknak: a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar prémium termékei találnak itt piacra.
dec. 17
13:06
Ledobta az Aldi az atombombát - brutális korlátozásokat vezettek be (ATV)
A vásárlók ennek a hírnek nem fognak örülni, főleg a nagy karácsonyi bevásárlás előtt.
dec. 17
13:06
Egy nap alatt elkapkodták a Donald Trumpot szuperhősként ábrázoló kártyákat (SzMo)
A volt elnök több utalást is tett a héten arra, hogy egy „nagy bejelentésre” készül, de erre senki sem számított.
dec. 17
13:09
Shane Tusup-ot darabokra fogják szedni a magyarok, a részeit pedig szétküldik az országban (Promotions)
Shane Tusup-ot apró darabokra fogják vágni a Magyar Nemzeti Múzeumban.
dec. 17
13:09
Mindössze négy F1-es csapatfőnök van, aki több, mint egy éve tartja pozícióját! (Racing)
Ritka módon úgy alakult, hogy 2022-ről 2023-ra kis túlzással komolyabb átigazolási keringő alakult ki a Forma1-es csapatfőnökök között, mint a versenyzők körében. A szezon végén Mattia Binotto távozott a Ferrari csapatfőnöki posztjáról. Helyére Frederic Vasseur érkezik az Alfa Romeo/Saubertől. Utóbbi új csapatfőnökéről még nem tudni, arról azonban
dec. 17
13:12
Orbán Zoltán: evolúciós stratégia miatt telelnek nálunk a fehér gólyák (Infostart)
Vannak olyan fehér gólyák, amik Magyarországon töltik a telet. A Magyar Madártani Egyesület szóvivője szerint mindig vannak önjáró egyedek, akik az átlagtól eltérő módon viselkednek. Az itt telelő fehér gólyák miatt tehát nem kell aggódni, mert ez természetes az élővilágban.

Keresés